Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vicuska

45 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor Sascha átölelt, és a szuszogása egyre egyenletesebbé vált, tudtam, hogy békés és mély álomba merült. Én még nem tudtam aludni, bár nagyon fáradt voltam. Hirtelen elöntöttek az érzések és filmszerűen pergett le minden a szemem előtt. Olyan volt, mint egy régi álom,…..
Aktuálisan megírtam a gyerekek délutáni időbeosztásának táblázatát, és a dolog már csak logisztikai szempontból sem egyszerű. Emlékszem, volt kollégáimmal készítettünk korábban nem egy műsort arról, hogy vajon túl vannak-e terhelve a gyerekek manapság a rengeteg…..
Vicuska 2013.10.09 01:48:54
Pedagógusként néha roppantul sajnálom azokat a gyerekeket, akik folyamatos nyomás alatt kénytelenek az iskolai feladatokon túl még a különórákon is teljesíteni... Nekem is megvolt a hangszer, a sport (versenyszerűen), és még a nyelv is mellé, ugyanakkor volt gyerekkorom, és időm gyereknek lenni. A hangszert és az emelt nyelveket beépítették az órarendbe, a sport pedig vagy az esti, vagy a reggeli órákra esett, szóval nem a játékidőből rabolt értékes perceket. Akkor, amikor a szülők azt hozzák fel példának, hogy ők is különórákra jártak, akkor többnyire megmutatom a mostani követelményrendszer szerinti dolgozatok kérdéssorát, és azokat, amiket ők a nyolcvanas, esetleg kilencvenes években írtak. Minden félreértés elkerülése végett a mai gyerekek nem tudnak többet, mint mi, vagy akár a szüleink, viszont az anyag, amit ha két napig is, de meg kell jegyezniük, lényegesen nagyobb, komplikáltabb. Nagyanyáink bármikor elszavalják az iskolában megtanult verseket, képesek-e erre, akár 1-2 év távlatából a mai gyerekek? Az óraszámok magasabbak hála az új (nagyrészben felesleges) tantárgyaknak. A nap mint nap rájuk zúduló információmennyiség szintén a sokszorosa az akár 15-20 évvel ezelőttinek. Ennek megfelelően minden olyan dolog, ami a játéktól, vagy társas tevékenységtől, szülői részvételtől veszi el az időt, nem használ annyit, mint amennyit árt. Hisz ha a szülő nem nevel, az iskolának pedig kapacitása nincs rá (és nem is annyira az iskola feladata lenne), akkor ki fog? Ha a gyerek nem tanulja meg a társas érintkezés és az illem alapvető szabályait pusztán idő és lehetőség hiányában, mit fog érni a zongorával vagy éppen a 3. idegen nyelvvel? Vannak gyerekek, akiknek szükségük van arra, hogy folyamatosan mozgásban, lendületben tartsák őket. Élvezik ezeket az elfoglaltságokat, szeretik ezeket a kötöttségeket, nekik természetesen fantasztikus, ha a szülők anyagi helyzete engedi ezen órák finanszírozását. Viszont sajnos a legtöbb gyereknél a szülői akarat és nyomás a domináns, és itt sokszor erőn felül kell mindkét félnek teljesíteni ahhoz, hogy valami olyan plusz előny illúzióját biztosítsák, ami hosszú távon fog majd visszaütni...
A tóparton ültem és a múlton merengtem. Azon, hogy hogy kerültem ide, mit csinálok egyáltalán, és hogy mi vezetett eddig. Most először nincs bennem sértettség és harag, ha eszembe jutnak az elmúlt évek. A kacsák egyre közelebb úsztak és várták az újabb adag kenyeret. A nap…..
Nagyon sok éve elhagytam ezt a blogot. Mikor írni kezdtem, boldogtalan voltam, nem találtam a helyem, kerestem az utam és hittem, hogy ha mindent kiírok magamból, majd jobb lesz. Nem lett. Az életem zűrös volt, amennyire egy huszonéves élete zűrös lehet, és a hatalmas,…..
Tegnap óta kisütött a nap. Valami reményféleség kezd újjá éledni, valami csoda történt, valami megváltozott bennem, körülöttem, a világban. Az elmúlt egy napban sokat gondolkodtam, talán többet, mint szerettem volna, talán csak mélyebben néztem magamba, talán egy utolsó…..
Vicuska 2013.10.03 15:32:35
@Varga Endre: Évődni mindig van min, csak az elmúlt évek zsibbadt ködében valahogy úgy éreztem, hogy már nem menne... Most, újra van erőm, és talán hitem abban, hogy érdemes folytatni az írást, a keresgélést, az évődés... Mindent, ami egyszer fontos volt, s talán most ismét az lehet... Köszönöm a kommented, és örülök, hogy tetszett mindaz, amit olvástál :)
Újra egymással szemben, de más a hely, más az idő, talán egy kicsit mi is. Vagy talán nem is kicsit... Én szőke lettem, ő kicsit őszül a halántékánál, én élek, ő van. Vagy talán fordítva. Álltam az állomáson, a felhők mögül most nem sütött rám a hold; a kémények…..
Vicuska 2013.10.03 15:29:05
@Zuska: Kedves Zuska!

Sokat jelentett a kommented, sok mindenre rávilágított... Ezt a bejegyzést több, mint 4 és fél éve írtam, és ennyi idő távlatából is rengeteg minden változott... Fura, hogy pont most jöttem ide vissza újra, és találtam magam szembe az írásoddal. Pár hónappal később elhagytam az országot, mert nem tudtam elszakadni tőle másképp, azóta is külföldön élek, és pár héttel ezelőttig semmit nem tudtam Róla... Aztán véletlenül megláttam egy facebook fotót, amin boldogan mosolyog valaki mellett, aki nem én vagyok. Leírhatatlan érzés volt, még akkor is, ha magamban mindigis ezt kívántam neki. Valami olyan elemi erővel hasított belém a fájdalom, amit eddig nem is ismertem. Azóta persze ismét képes vagyok gondolatban minden jót kívánni neki, de valahogy ez kellett ahhoz, hogy végleg elengedjem, még akkor is, ha sokáig azt hittem, hogy ez már réges régen megtörtént...
Szóval most boldog, igyekszem én is az lenni, és újra felépíteni mindent, amit egyszer önszántamból leromboltam. Persze már nélküle, és ha szerencsém van, valaki olyan mellett, akit ugyanennyire tudok majd szeretni. Hiszem, mert hinnem kell, hogy sikerülhet! Elfelejteni soha nem fogom, de elengedni talán végre sikerült :)
Amikor a The Voice válogató adásai során egy anya-fia és egy ikertestvér-párt is továbbjuttattak a mesterek, lehetett tudni, hogy ebből dráma lesz később, családi, de nem kiabálós-kurvaanyázós, mint a Családi titkokban vagy a Gyanú árnyékában című rivális sorozatban, hanem…..
Vicuska 2012.12.08 19:12:12
@Mr. Bear: Szeretem, amikor mondjuk a német Voice-t hozzák példának. Én is nézem, vitathatatlanul másabb kaliberek vetélkednek, és tény, hogy mind a versenyzők, mind a zsűri szakmai színvonala magasan veri a magyart. Amit érdemes figyelembe venni: Ugyanannyi versenyzőt kiemelni a 80 milliós országból lényegesen egyszerűbb, mint egy 10 milliósból. Szerintem itt kevesebb tehetségkutató futott le az elmúlt pár évben, mint Magyarországon. Harmadsorban nem mindegy, hogy a német piacon szeretnél érvényesülni, vagy a magyaron, az első eset nyilván vonzóbb, ezért azok is jelentkeznek, akik adott esetben otthon meg se próbálnák (bár nagyon tehetségesek), mert ugyan minek az 50 fős falusi haknikért és az eladott 5000 lemezért... Itt a műsorban nyalják egymás seggét (és ez messze van az alázattól és inkább a németekre oly jellemző képmutatást és túlzásba vitt polkorrektséget látom be), de nézd meg, hogy mi megy a lapok hasábjain, és már nem ekkora rózsaszín és tökéletes az egész.
Boros Lajos a Saty-Rock nevű egyszemélyes zenekarával 30 éve énekelte a "Ne dőlj be" című számot, aminek a refrénje közben hanyatt vágta magát a színpadon és mint egy hintaló, úgy dőlt be minden "nedőljbe" közben. Szeretnék most én is bedőlni és úgy…..
Vicuska 2011.12.09 12:07:48
Végig olvastam az egészet, és csak egy szegmensről nem beszélt senki: a fogyasztóiról.

Amikor 16 éves voltam, Avonoztam. Nagyon egyszerű volt az indok, 10-20-30 százalékkal olcsóbbak voltak nekem azok a sminkcuccok, amiket amúgy is megvettem volna, plusz, ha bevittem az osztályba a katalógust, vagy odaadtam más osztálybelieknek, ahol senki nem foglalkozott ezzel, esetleg anyukám is bevitte a munkahelyére, még kereshettem is 10-20-30 ezer forintot. Nyilván ebből nem lehet megélni, és nem is minden hónapban volt ennyi rendelés, de zsebpénznek nem volt rossz. Azóta eltelt 11 év, és én vásárlóként megmaradtam az avonnál, mert szeretem a termékeiket. Ugyanúgy, ahogy az oriflame-nek is vannak olyan dolgai, amiket barátokon keresztül megrendelek.

Az amway termékek közül szintén van egy-kettő, ami szerintem messze jobb, mint amit boltban megkaphatnék, de ugyanígy mondhatnám az FLP-s dezodort is.

Mikor külföldre költöztem, és lettek ismerőseim, rajtuk keresztül kerestem valakit, aki tupperware termékekkel foglalkozik, mert szerettem volna felszerelni a konyhám, és a tupper áruk kategóriájukon belül mérföldekkel jobbak, mint bármely más gyártó hasonló termékei (tény, hogy drágák).

Soha egyik hálózatba se akartam belépni, és az ismerőseim, akik benne vannak ezekben elég jól ismernek ahhoz, hogy ne is akarjanak belerángatni. Soha semmit nem tukmáltak. Megnéztem a katalógusokat, kérdeztem, választottam, házhoz szállították. Nekem ez megfelel. Miért baj az, ha valakinek úgy adódott, hogy ebben találja meg önmagát.

Szerintem is szomorú, hogy néha mivé válnak az emberek MLM-ezés közben, és hogy teljesen kifordulnak magukból. De nem mindenki, és szerintem ez a lényeg.
Amit már többen is leírtak: Attól, hogy vásárolsz, vagy pontokat gyűjtesz, nem KÖTELEZŐ bárhova belépve. Nekem is van itt Pay back kártyám, egy euró vásárlás után egy pontot kapok, 200 pontért pedig 2 eurós kupon jár. Ettől még nem lettem DM pénztáros, és gondolom sokan a lyoness-ben is felhasználói szinten vannak csupán, nem mindenki lesz ügynök...
hogyvolt VV4 - 4X25 2011.01.09 12:54:00
Andris mérhetetlen szeretettel és tisztelettel köszönt minket. Két mondattal később kiderül, nemcsak jópofa, hanem tréfa-répát uzsonnázott, poénokat dobál, ilyeneket, hogy Ildikó most tudja, kit fog választani, most nem, most megint tudja, most nem, most igen, most nem. Egyébként…..
w Az irodalom visszavág 2010.12.09 08:15:00
Ha mostanában emberekkel találkozom, vagy akár csak felveszem a telefonomat, nem úszom meg, hogy el ne hangozzon: jaj, szegénykém, mi lesz most veled, hogy médiatörvény? A kérdés persze jogos. Magyarországon kialakult, és ma még éppen jelentős hadállásokkal bír az a fajta…..
A hó lassan szemerkélni kezdett, de ez senkit nem zavart. Csak nevettünk, élveztük az estét, a forralt bort és egymás társaságát. Hihetetlen érzés volt újra felhőtlenül kacagni. A multi-kulti kavalkádban senkit nem zavart a nyelvi nehézség, vagy a kusza beszéd. Más országból…..
Ülök a Starbucks fedett előterében és nézem a mellettem elsuhanó embereket. Az idő vigasztalan, az eső csak szitál, az ég szürke, mint majdnem egész nyáron, de most valahogy ez sem szomorít el annyira, mint korábban. Képzeleteben egy másik teraszon ülök valamikor 2006…..
Még szerencse, hogy annak idején a tesiórák előtt többek között az aktuális slágerbeírás felolvasásával, ízlelgetésével töltöttük az időnket, s ezért gyakorlatilag mindegyikre szó szerint emlékszem. A most következőt az egyik osztálytársunk kapta (persze más a…..
A jó és a rossz napok váltakozva jönnek. Túlsúlyban a rosszak mostanság. Néha nem értem, hogy mit tettem érte, vagy mivel érdemeltem ki. Néha pedig csak felemelem a fejem és próbálok tovább menni. Már nem tudom, hogy mi a rosszabb: az önsajnálat vagy a dac. Mindkettő nehéz…..
Nem az a legrosszabb, ha rájössz, hogy minden, amiért dolgoztál és amiben hittél egy pillanat alatt elvész, hanem az, amikor rájössz, soha többé nem lehet már újra a tiéd.Mikor vége, próbálod magadban letisztázni, hogy miért, és újra megpróbálod felépíteni a magad kis…..
comment:com Rómeó és a szüzek 2010.08.10 16:30:00
Az Index olvasói és a szigetelők nagyjából egy halmazba tartoznak, úgyhogy akár el is maradhatna az ajánló, de nem leszünk ilyen gonoszak, mi támogatjuk a kisebbségeket, legyenek azok bár sovány bukszájuak vagy friss családanyák/apák. De sajnos nekik is csak azt tanácsolhatjuk,…..
Egy éve nem omlottam össze, ma ismétAz elmúlt 2 hétben rengeteg minden történt, és én valahogy képes voltam állva maradni. Először tönkrement a kapcsolatom egyik pillanatról a másikra. Szerelmes voltam, a közös életünket terveztem és úgy tűnt, ő is. Aztán minden…..
Pont ma egy éve, hogy megláttam. A Nagytemplom előtt vártam rá, akartam is, hogy jöjjön meg nem is. A barátnőim rábeszélhettek arra, hogy találkozzunk, de arra, hogy egy óránál több időt szánjak rá - soha.  Mikor megérkezett még mindig nem hittem, hogy ő az, akivel…..
Eltelt egy év, és leomlottak a falak. Tartósak voltak, vastagok, és folyamatos védelmet nyújtottak a szívemnek. Hét éve épültek és megfogadtam, hogy senki nem hatol át rajtuk soha, de valami hiányzott. Legalábbis azt hittem.Szerettem a laza, felszínes kapcsolataimat, az isteni…..
A tegnapi napot magyarokkal töltöttem, és kivételesen élveztem is. Ők már nem az a generáció, aki messziről ismeri csak az országot, mégis állást foglal vele kapcsolatban. Üdítő volt olyan fiatalokkal lenni, akik bár külföldön élnek, magyarságukat nem csak népdal- és…..
Csaknem egy éve már annak, hogy minden a feje tetejére állt. Új karriert kezdtem, szenvedélyesen vetettem magam bele hosszú idő után valami másba, valami újba, és hittem, hogy harmadjára is sikerül mindaz, amiről mások csak álmodnak: Siker, pénz csillogás. De az élet nem…..