Adatok
lacipatka
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Komár Laci-utánzat undok magyar munkaügyi központostól hosszú út vezet a mindenben segítségedre lévő máltai megfelelőjéig. A kettő közül az egyik rendszer kézen fog, segít, ahol tud – avagy állami segítségnyújtás az álláskeresésben Magyarországon és…..
lacipatka
2013.05.20 18:30:39
@Pályaelhagyó autóversenyző: akkor a CSI-ban amerikaiul beszelenek? ertem.
Három év külföld akár sok is lehet annak, aki szíve szerint maradt volna Magyarországon, de nem akart egész életében albérletben élni, szeretett volna egy kis anyagi alapot összeszedni magának. Csaba szociálpedagógus egy főleg autista gyerekeket tanító iskolában, ami nem lehet…..
lacipatka
2013.05.16 11:47:36
@outmigrant: mi a bajod a kekfoltos resszel?
idezet egy cikkbol: "Tálosi Gyula, a Szegedi Klinika neonatológusa (az újszülöttek élettanával foglalkozó szakember) megerősítette, hogy a mongolfolt magyar csecsemőknél is előfordul, sőt nem is ritka, előfordulási aránya területtől függően akár húsz százalék is lehet. A szakember szerint sokszor azonban nem foglalkoznak vele, nem is veszik észre a foltot – főleg mivel születéskor néha nem látszik, csak később, csecsemőkorban. Ráadásul mivel úgy néz ki, mint egy véraláfutás, itthon is sokan azt hiszik, hogy a baba megütötte magát."
index.hu/tudomany/egeszseg/2012/11/19/megtalaltuk_matolcsy_piros_pottyeit/

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
www.kepfeltoltes.hu/view/130520/drivinglicence_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Éltem Írországban, és a húsiparban dolgoztam, mint a többi magyar akit ismertem. A húst fillérekért vettük onnan, a kolbászt mi füstöltük ott. A boltok árait jól ismertem.
Ha valaki úgy vette ki az írásból, hogy itt minden olcsóbb vagy hogy bármit is szídtam Magyarországról kérem vastag alkoholos filccel húzza alá a monitoron. Elmeséltem itt milyen, nem véleményt formáltam.