Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Destephano Winter

22 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szerettem inni. Nem magamban, nem otthon cél nélkül, hanem társaságban. Jól bírtam a piát, nem voltam tőle hülye, másnapos is alig, de nagyon nehezen tudtam tőle teljesen megválni. A környezetem ráadásul nem is értette, hogy miért teszek ilyet, én pedig azt, hogy miként éljek alkohol nélkül.…..
Nem egyszerű egy e-mailt elkezdeni manapság – mondják a Le Figaro Madame által megszólaltatott média-szakemberek és pszichológusok. Az üzenetnek kedvesnek, világosnak, de nem bizalmaskodónak kell lennie. A koronavírusjárvány óta sokan megkerülhetetlennek hiszik a „Kedves Xy, remélem, jól vagy”…..
Amikor ránézünk egy üveg konyakra, az első tapasztalatunk az üveg formája, a címke és az ital színe. Ezt látjuk fogyasztás közben. És ez is szempont akkor, ha az italokat jól látható helyre tesszük (bárszekrény, szekrény teteje, stb). Komolyabb (sznob) bárokban szokás a kért ital üvegét elől hagyni,…..
A történet ott kezdődött, amikor a munkahelyem mellett nyílt egy viszkibár. Kedves cimborám pedig a viszkik nagy műértője, így elő-előfordult, hogy péntek este benéztünk egy kis kóstolgatásra. Közösen megállapítottuk, hogy tinédzserkori (kollégista) önmagunk hogyan szörnyülködne, ha látná, hova…..
 Hartay hácsé Csaba - Fluor Tomival már 7000 liké fölött, az egyéni filmkezdésekkel meg ki tudja, hol. És most már hivatalosan is Szép Verseket ír. De hát ez mind semmi ahhoz képest, hogy itt publikál rendszeresen :) köszönjük! A telóbuziA telóbuzit Malicsák Petinek…..
Destephano Winter 2019.08.12 06:35:38
@Almaspite: lopott telefonhoz nem jár headset...
Figyelem! Ez egy tényleg undorító poszt undorító emberekről, erős idegzetű és gyomrú (undorító) embereknek. Amennyiben éppen ettél, nem bírod az ilyesmit, és nincs ott senki, aki majd fogja a hajadat hányás közben, akkor inkább kattints ide.Ha mégis felkészültél, saját…..
Gyermeked elérte azt a kort, hogy Istenről faggatózik, vagy azt tudakolja, milyen a mennyország és a pokol? Ez teljesen rendben van, hiszen a kisebbek sokszor könnyebben és őszintébben fordulnak ilyen témákhoz, mint az általuk még okosnak és bölcsnek gondolt felnőttek (na jó, már…..
Destephano Winter 2019.06.17 07:28:39
@Judit Váradiné Sipos: majd hittanórán, a templomban és a vallásos nagynamától megtanulják, hogy a biblia ellentmondásaira nem illik rákérdezni.
Kezdetben vala Géniusz, akinek minden szava arany, szíve csak a magyar nemzet felvirágoztatásáért dobog. Géniusz nem tűr semmi beleszólást elképzeléseibe, mert ő kérem harminc éve van a pályán, tud mindent. (Nem tud semmit, de mire rájön vége lesz, mint a botnak.) A magyarok közössége rég nem tudja…..
Bambulom valamelyik közszolgálatinak mondott adón ezt a Hogy volt? elnevezésű performanszt, és ámulok amint Radványi Dorottya profiként elnyomja a folyamatosan rátörő ásítást, hallgatva a nagyszerű életpályákat és az érdekfeszítő történeteket. Ennél mi jobbat tudunk, ezért környezetünkben fellelhető…..
Destephano Winter 2019.03.05 06:34:29
Ez a hétvége is elment. Természetesen a veszekedés sem maradhatott el, mivel én el akartam menni egy helyi bálba, de szerinte hétvégén maradjak itthon a családdal, hiszen egész héten dolgozok, alig vagyok itthon... Természetesen neki nem volt kedve jönni, mert ott számára vadidegen emberek vannak,…..
Boldog Karácsonyt Neked és Kedvenceidnek! A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet önkénteseitől az ajándékunk neked pár jó tanács, hogy problémamentes legyen az Ünnep!..
Destephano Winter 2018.12.24 07:01:25
@Le a spammerekkel: ebben mi volt a gyulolkodes? A kutyaszar osszeszedese emberi minimum.
Egy töltőtoll bemutatását a következő szempontok szerintem végzem. Pontszámokat nem fogok adni, mert vagy túl kevés szempont lenne, vagy túl sok. Az első és legfontosabb mindig a külalak. Hogyan néz ki, milyen anyagból van, milyen a tapintása, fogása, súlya, stílusa. Milyen…..
Most összefoglaljuk, hogy a töltőtollakat milyen módon lehet tölteni. A leggyakoribb töltési módszer a patronos töltés. Ekkor a tinta egy kis henger alakú patronban van, amelyet a fogórészbe pattintva használhatunk. Amikor a patron kifogy kivesszük, eldobjuk, és egy másikat…..
Sziasztok! Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam a tapasztalataimat. Sok olyan blog létezik, amelyeket rovarirtó cégek készítettek, amelyeknek gyakran az a célja, hogy meggyőzzék az olvasót, itt csak a rovarirtó segíthet. Nos, ez nem feltétlenül van így. Előtörténet A…..
Ma, amikor már 100 Ft-ért lehet kék golyóstollat kapni, felmerülhet a kérdés, mi értelme a töltőtollnak egyáltalán? Mi örömet lehet benne találni? Miért vannak olyanok, akik a golyóstollat istenkáromlásnak tartják? Ők miért döntenek így, talán sznobok? Meg egyáltalán…..
Destephano Winter 2014.01.15 07:45:09
Szia!
Nehéz a kérdés. Javító műhelyről nem tudok. A javaslataim:
1) Nézd meg ezt a videót:
www.youtube.com/watch?v=7qcICQAQzMI
Itt láthatod, hogyan kell szétszedni a tollat. Egyébként simán ki lehet húzni a hegyet az adagolóval együtt. Ha tele van beszáradt tintával, akkor nehezebb lesz. Érdemes valami nem csúszó anyagot használni, pl egy darab gumi vagy gumikesztyű. Fogót csak legvégső esetben használj. Ha van lehetőség, próbáld meg kézzel visszahajtani, vagy puha anyagba csavarva fogóval visszahajtani.
2) Csere hegyet én sajnos nem tudok. Magyarországon szinte tuti, hogy nem kapni (de érdemes felvenni a kapcsolatot a Parker magyarországi képviseletével). Ha külföldről rendelsz, félő, hogy mire hazajön, többe kerül majd, mint egy új toll (ahol én találtam, ott postával együtt 15 angol font).
3) Esetleg figyelni a vaterát, stb, és donortollat keríteni (?)
4) Megnézni a hegyet, és valami hasonlót szerezni.
Sok sikert!
Destephano Winter 2014.01.15 20:26:43
@borzfele: Szívesen. Sok sikert! Most is lett új bejegyzés. :) Remélhetőleg ezentúl gyakrabban.
Destephano Winter 2014.01.19 19:21:15
@VivienR: Köszönjük a hasznos hozzászólást. Ebben az esetben viszont előnyben vagyunk, ugyanis az ebay-en láttam 1600 Ft-ért új hegyet (fogórésszel együtt) Indiából ingyenes postaköltséggel. (Ha a barkácsolás nem sikerülne.)
Töltőtollak összehasonlítása igen nagy feladat. Természetesen a legelső szempont a külalak, azaz milyen anyagból készült a toll, és milyen mintával van ellátva. Már itt is óriási a választék, ugyanis a kihívó aranyszínű gravírozással túldekorált tollaktól az egészen…..
Destephano Winter Ez a valóság? 2014.01.13 20:50:39
Már szinte minden műsorközi ajánlóban láthatunk bejátszásokat az új valóságshow casting-járól. Tényleg itt tartunk? Már a legelső magyar valóságshow-ban sem voltak különösebben értelmes emberek, de a színvonal egyre rémesebbé vált az idő múlásával. Tényleg ilyen a…..
Én már (szinte) tapasztalt nyaraló vagyok. Bár nyaralni nem nagyon járok, de van a páromnak van egy konkrét listája a bepakolandó dolgokról, amit mindig felolvas nekem. Így sosem felejtek otthon semmit fontosat. Azonban erről a listáról egyetlen dolog hiányzik: a fogkefe. Amikor a…..
Már a vége felé tart az új évad X-faktor, de már el is kezdték toborozni a versenyzőket a Csillag születik-be. Ez kell a magyarnak, az egymást érő tehetségkutatók. A kereskedelmi csatornák miért nem ismerik a hatásszünet kifejezést? Ha egyszer valakinek tetszett egy "saját…..
Novemberben ajándékötlet hónapot tart a Golyóstoll blog. Ezt a tollat bátran ajánlom töltőtollkedvelőknek! (Az ajándékozásról általánosságban ebben az írásban olvashatsz.) A minden év novemberének első péntekjén tartandó Töltőtoll Világnap alkalmából ma a Golyóstoll blogon rendhagyó módon egy…..
Annyiféle töltőtoll hegy létezik, mint égen a csillag. Lássuk a legismertebbeket: F (fine): vékonyan (általában 0,3 mm vastagon) fogó hegy. A hegy papírral érintkező pontja gömbölyű, így minden irányban azonos vastagságot kapunk. M (medium): közepes vastagságú hegy…..
Töltőtoll Blog Kihagyás 2013.09.21 19:49:49
Elnézést kérek mindenkitől a nagy kihagyásért. A blog most újra elindul, és remélhetőleg már meg sem áll. Igyekszem tartani a heti 1-2 bejegyzést...
A mai írás rendhagyó, ugyanis egészen biztos vagyok benne, hogy ezt a tollat újonnan már senki nem fogja megvásárolni. Szóval akkor nincs más hátra, adjunk a retrónak! Tesztalanyunk tisztességes neve Orange golyósirón. Ahogy a képen is látható, egy egyszerű, sárga színű, kupakos tollról van szó,…..