johannus 2014.03.27 14:29:05

Hát.. az én szívemet mégis sikerült megérintenie, sokkal inkább, mint bármely korábbi filmjével.

Mintha visszacsöppentem volna régi kedvenc olvasmányélményeim fikciós univerzumába, Thomas Mann Varázshegyére vagy Proust regénykatedrálisában Balbec hotelszobáiba. Irodalmi film, amely képzőművészeti remeklés is egyben, és bár valóban mesés "párhuzamos univerzum", mégis, egy letűnt európai kultúra stilizált eszenciája jelenik meg a képsoraiban. Igazi abszurd, briliáns sztárparádéval.

Benne lélegzik Bécs, Budapest, a Monarchia levegője, a diktatúrák és háborúk nyomasztó füstje, Krúdy, Proust, Mann, Hasek, Schiele és Schnitzler - és persze mindazok a művészek, akik valamilyen módon ezt a légkört, ennek az elöregedett világnak az atmoszféráját már egyszer újrateremtették. Akik ennek a sohasem létezett, ám örökkévaló kultúrának az örökösei.

A Grand Budapest Hotel csak egy név - ahogy Proust helynevei: azaz nem a valóságban, hanem bennünk, odabent, a mi képzeletünkben, a mi saját valóságteremtésünkben léteznek. Azt hiszem, pont ezért butaság bosszankodni amiatt, hogy a látható Budapestnek semmilyen szerepe sincs a filmben. Éppen a város neve az, amely egy egész univerzumot helyettesít, felidéz és elbeszél a nevével. És ebből a szempontból rohadtul büszkék lehetünk arra, hogy ezt a világot ebben a filmben ilyen módon Budapest neve testesíti meg.

Nehéz szaporítani a szót, mert a Grand Budapest Hotel komplex munka, amelyet muszáj, de talán mégsem szabad elemeire bontva élveboncolni, hiszen annyira kompakt, megbonthatatlan, fenomenális mozidarab, amelyet mellesleg, már csak lényéből eredően is, kötelező megnézni legalább egyszer filmszínházban.

Legfőképpen pedig határtalanul szórakoztató. Nem is tudom, mikor repült el velem utoljára ilyen gyorsan száz perc moziban.

johannus 2014.02.17 17:30:05

Na végre. Egy újabb jelentősen túlértékelt film, de legalább korrekt kritika született róla. Minden szavával egyetértek! Spike Jonze jó rendező, de középszerű író. Amíg Charlie Kaufman írta a forgatókönyveit, klassz filmek születtek a keze alatt, a Her azonban elmarad a korábbi művek komplexitásától. Az alapsztori briliáns, a történet ígéretesen indul, akadnak kiemelkedő pillanatai, vizuálisan is elvarázsol, de nincs elég fantáziája, rengeteg lehetőséget hagy kiaknázatlanul és valahol a közepén valóban sivár unalomba fullad.

johannus 2014.01.29 21:22:39

Elképesztő csalódás számomra, hogy mostanában a Filmvilághoz tartozó szerzők ilyen és ehhez hasonló felszínes filmekről egyre gyakrabban írnak magasztaló kritikákat.

Meggyőződésem, hogy túl sokat képzelünk ebbe az alapvetően középszerű hollywoodi munkába, amely sokkal inkább átgondolatlan és felületes stílusjáték csupán, mintsem értő szemmel készített korrajz.

A színészek pedig sajnos hús-vér figurák érzékeny megformálása helyett, néhány betanult konzerv-gesztussal, látványos mimikával, harsány kirohanások, könnyek és érzelmi rohamok kíséretében a túljátszásba menekülnek. Az igazság az, hogy ennek, amit látunk, nem sok köze van a színművészethez. Sokkal inkább egy kísérleti drámatagozat szituációs játékaira emlékeztet. Mégis, ma már olyan magasra tornászták fel a nézők ingerküszöbét ezzel a mesterkélt ripacskodással, hogy lassan alapelvárássá válik az Oscar-díj eléréséhez. Pedig, ahogy mondani szokás, a kevesebb sokkal több lenne.

Akinek még így is sikerül színésznek maradni, többnyire jóval eszköztelenebb módon csinálja. Az Amerikai botrányban ez csak két színész dicséretes osztályrésze: Christian Bale és Jeremy Renner nagyságrendekkel hitelesebb a maga szerepében, mint a dühromokban és érzelmi kitörésekben pácolódó Amy Adams, Bradley Cooper vagy a brutálisan túlértékelt Jennifer Lawrence.

Hibái és rossz megoldásai, valamint a hatásvadász színészi játék ellenére az Amerikai botrány mégsem egészen kidobott idő és pénz. Ha nem is maradandó élmény, de legalább néhány emlékezetes pillanat erejéig kellemes szórakozás. Viszont komoly díjakat egy szebb és okosabb világban biztosan nem kaphatna. És ilyen szépeket sem írnának róla.

johannus 2014.01.29 22:47:26

@Huber Zoltán: Nyilván szubjektív, hogy kinek mi a "jó film", eszemben sincs azon vitázni, hogy az Amerikai botrány jó vagy sem, ez ízlés, világkép kérdése.

Ám a Filmvilág szerzőinek van némi felelőssége abban, hogy mely munkákról írnak ilyen túlzóan pozitív kritikákat, erről szólna a filmesztétika. Húsz éve veszem és olvasom a Filmvilágot - számomra mindig esztétikai iránytű volt, holott természetesen sok értékítélettel vitatkoztam, de volt egyfajta minőségre törekvés a lapban.

Lehet, hogy öregszem, mostanában viszont a fiatal szerzők egyre több divatos, középszerű művet emelnek olyan rangra, amely évekkel korábban egyáltalán nem kaphatott volna ilyen jó kritikákat. Tudom, új nemzedék, változó idők, - örökifjú maradok, pontosan észlelem a művészettörténet színeváltozását, tudok lelkesedni a legújabba generáció műveiért, de azért léteznek határok.

Mindettől függetlenül, de tényleg csak mindezen túl, mintegy mellékesen, szívesen leírom, hogy számomra a tavalyi évből A vadászat, az Upstream color, a Holy motors és a Spring Breakers voltak a legütősebb alkotások.

johannus 2014.01.30 00:38:44

Egyetértünk, kell és fontos is írni mindenről, hiszen minden műfaj hatalmas kincseket rejt. Illetve én abban sem vagyok biztos, hogy létezett egyáltalán egységes esztétika bármely korban. Én sem gondolom, hogy van egy olyan esztétikai mérték, amely képes eldönteni, mi jó, és mi a rossz.

Azt viszont határozottan állítom, hogy míg 10 éve még lelkesedtem a Filmvilágért, és többé-kevésbé az én értékvilágomat tükrözte, ma már sokkal több olyan írás születik, amely teljesen idegen az én ízlésemtől. Lehet, hogy tényleg öregszem.

És még valami: számomra az alkotói blöff iskolapéldája épp a cikkben említett Wall Street farkasa, vagy akár az írás tárgya, az Amerikai botrány. A legünnepeltebb középszerű sikerszerzők egyike pedig szerintem épp David O. Russell.

johannus 2014.01.21 10:32:08

A tökéletesen dilettáns filmrajongó Scorsese-listája, nagyjából így összegezhetném ezt a szörnyű 10-es listát, amiből az szűrhető le, hogy az illetőnek igencsak szerény a tudása Scorsese művészetéről. Persze, semmi gond, hiszen az olvasatok különbözhetnek, de azért sok mindent elárul a lista szerzőjéről - én például sohasem bíznék meg az értékítéletében, ha filmekről beszél. Nyilvánvaló, hogy Martin Scorsese a kilencvenes évek közepétől már nem ugyanaz a művész, aki korábban volt. Az igazán nagy filmjeit a hetvenes-nyolcvanas években forgatta. Én ma már csak egy kiöregedett rendezőnek tartom, aki egyre rosszabb filmeket csinál. Az utolsó még valamelyest nézhető filmje a Holtak útja volt,aztán sorban érkeztek a nézhetetlen Caprio-mozik, egy percre még megvillant a szép Hugóval, majd pedig itt van a Wall Street farkasa, amely bosszantóan üres munka, a Scorsese-pálya megcsúfolása és mélypontja.

Nálam : 1. Taxisofőr 2. Aljas utcák 3. Dühöngő bika 4. A komédia királya 5. Aliz már nem lakik itt 6. Krisztus utolsó megkísértése 7. Casino 8. Nagymenők 9. Cape Fear 10. Hugo