Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nathan Drake

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valamiért azt gondolom, hogy jeles alkalom, amikor valaki először vesz életében egy játékot pénzért, úgy, ahogy azt elméletileg kell. Persze, ez manapság már sokak szemében idióta hozzáállás, hát minek, ott az ncore-bolt, meg a rohadék kiadók amúgy is milliárdokat kaszálnak,…..
Azt hiszem, ebben a műfajban elég jó vagyok:), ugyanis ha jól számolom, három párkapcsolatomban korábbi vendéggel jöttem össze, illetve egyszer randiztam is valakivel, akit a melóban ismertem meg. Most ezekről írnék.     Az első párkapcsolat kilóg ebből az egészből, szívem…..
Nathan Drake 2014.06.21 22:52:55
@Ivonn88:
szvsz éppen azért amiért a kuncsaftok többsége hozzátok jár. Az asszony elhanyagol, nem tesz meg csomo mindent amire lenne igény, stb. Egy volt prostinál ez valószínű nem igy lesz.. Igaz nem bizotos hogy viszont házias memelet :)
Az alább következő írás Playman szerzeménye.   Egy munka kapcsán hosszabb időt töltöttem Thaiföldön. Az erről szóló élmányeimet egy – azóta megszűnt – blogon adtam közre. Itt most csak a lányokra vonatkozó részeket kivonatolom. * * *Útközben a reptéren kezembe…..
Pár hete írt nekem egy pasi, hogy találkozni szeretne. Teljesen normális stílusban írt, megbeszéltünk találkozót. Az utolsó e-mailjében pedig azt írta úgy mellékesen, hogy fel tudnék-e venni "something silky", merthogy szereti a szexis női fehérneműt. Én persze leokéztam, aztán…..
Erotikus munka blog Csak egy levél 2014.03.08 19:50:47
Írtam arról, hogy fogalmam sincs, ez a mostani munkatípus - szállodában külföldiekkel való találkozás - hogy fog bejönni. Pár hete igyekszem ilyeneket összehozni, de valamit valószínűleg nagyon rosszul csinálok, eddig 1 db ilyen alkalom volt, ezen kívül pedig ilyeneket kapok: x…..
Elolvastam ezt a cikket: Kurvába lettem szerelmes.Egy dolgot nem értek: a sztoriban pontosan milyen szerepet játszott az, hogy a lány prosti? Illetve egy másik: a beszámolós oldalakat olvasgatva elég elterjedt mind a csók, mind a kölcsönös francia: hogy a fenébe csinálta a…..
Nathan Drake 2014.03.06 20:28:43
@Ivonn88: nem a sexmunkával kapcsolatos blogokra gondoltam, hanem pl a csajokespasik.blog.hu -ra ami kifejezetten ilyen történeteket jelentet meg. de van még pár hasonló, csak nem jegyeztem meg őket, mert nemnagyon olvasom, csak rendszeresen ilyenekbe futok az indexröl.

Azt meg továbbrais tartom, hogy az felettéb gyanus ha egy oldal megszünteti a kommeltelés lehetőséget, amikor rendszeresen sok leoltó poszt érkezik.
hey monica, you look very sexy on the picture of your webpage. can we spend some nice time together and fuck for free? let me know. jonh. A válaszom: :D:D:D ... és tényleg tökkomolyan veszi: hey Monica, smiley is not much of a response:) i am a handsome black guy looking for…..
Nathan Drake 2014.02.08 23:30:32
Ma találkoztam megint azzal az angol emberrel, akiről itt már írtam. Poén, hogy pár nap múlva találkozik egy kolléganőmmel, csak ő persze nem tudja, hogy mi ismerjük egymást;) Akárhogy is, ma azon gondolkodtam a találkozó első felében, hogy nem is emlékeztem, hogy ennyire jól el…..
Erotikus munka blog Kérdőív 2014.01.06 23:00:00
Itt egy rövid (tényleg rövid:) ) kérdőív azzal kapcsolatban, hogy milyen témákat látnátok szívesen a jövőben a blogban: Kérdőív (megj: most vettem észre, hogy valamit elcsesztem és nem lehetett válaszolni, azóta a hibát helyrehoztam) UPDATE: durva, de már 19-en…..
Gábor három hónapja nem tudja kicseréltetni a gyárilag hibás Galaxy Note 3 péklapátját. A csak hosszabb beszélgetéseknél jelentkező hibát 2 hónap után ugyan elismerték, aztán ki is javították, de neki már csak a csere jó: 2008-ban már fél évig rendszeres látogatói…..
Erotikus munka blog SEP - kezdetek 2013.12.22 11:14:27
Ivonn javasolta, hogy írhatnék én is, és hát igaza van, miért ne tenném? Kezdeném a legelején. Nem származom valami gazdag családból. Sosem volt rossz dolgom, csak azt untam nagyon, hogy nincs egy vasam sem soha. Például ha otthonról nem vittem semmit, akkor az iskolában nem tudtam…..
Az első diagram, a kedvencem: annak megoszlása hogy hányszor szoktak hozzám visszajönni, illetve hogy a jövedelmemnek hány százaléka származik teljesen új emberektől, vagy olyanoktól akikkel egyszer már találkoztam, vagy kétszer, stb. (magyarázat: zöldnél x tengely mentén a…..
Többször felmerült kommentekben - nem csak ezen a blogon, más blogokon, de fórumtémákban is - nem csak az, hogy a prosti úgyis csak a pénzedet akarja, de az a nézet is, miszerint egy átlagos szexmunkásnak egy esélye van "kiszállni az ördögi körből", és szexmunkásokkal…..
Ahogy már korábban írtam, egy másik országban vagyok. Minden szép és jó, csak az az igazság, hogy rosszul vagyok a gondolattól, hogy csak költök, de nem dolgozom. Viszont a lehetőségeim eléggé beszűkültek. Egy egyszerűbb munkához nem elég az itteni nyelvtudásom, egy olyanhoz,…..
Nathan Drake 2013.09.05 17:33:53
@Ivonn88:
update2 alapján pedig nem tettél le róla :)
De ebben a formában amit te szeretnél tényleg esélytelen. Ki az a hülye pali, aki kifizetne egy teljes SB árat és közbe meg meg lenne mondva hogy cask havi 3x találkozhatunk :)
Persze lehet van ilyen hülye is, te többet láthattál már.
Egy kommentben felhívták a figyelmem arra, hogy ha éppen index címlapos a blog, az emberek nem fogják csak az én kedvemért elolvasni az összes korábbi blogbejegyzést és kommentet, hogy utána ne kérdezzenek hülyeségeket nagyjából be tudják tájolni, kik írogatják a blogot.   Ivonn: Húszas éveimben…..
FranciaLány kollegina korábban kommentekben bukkant fel, majd ő is megválaszolta azokat a kérdéseket, amiket anno egy angol nyelvű, szexmunkával foglalkozó honlapon találtam (itt elolvasható). Most egy vidéki városban lévő szexmunkáról ír: Vidéki helyzetjelentés. Saját…..
Ezt a kérdőívet anno itt találtam, és most egyik kolleginánk, a rendszeresen kommentelő FranciaLány válaszolja meg a kérdéseket:     1. Miért kezdtél el szexmunkát végezni? Későn érő típus voltam, és elég sokáig "családi burokban". Legelső szexmunkás…..
Vagyis helytelen az elköszönés, mert nem jövök vissza. Sajnos abbahagyom a blogot. Szép volt, jó volt, talán elindítottam valamit; ismertebb lett a szakmánk és ez a világ a hétköznapi ember számára is és annak is, aki jártasabb a prostik világában. Már nem raknak ki az indexesek…..
Kicsit konkrétabban gondoltam a dolgot, mint Ivonn. Igen, most magyarázkodom :) A helyek, ahol eddig dolgoztam: Ivonn - na, eddig ő volt a legkorrektebb "főnököm" :), vagyis vetekszik a mostanival. De mindenesetre jóval olcsóbb volt, vendégenként kellett leadót fizetnem, ami havi x…..
Megszokottaktól eltérő poszt lesz, mert első körben nem írom le az egyedi véleményem, mert a Tiétekére vagyok kíváncsi, ti hogy vélekedtek erről. Tényeket, eseteket közlök, aztán irány a komment, lehet fikázódni, véleményt nyilvánítani :) Tapasztalataim szerint több…..