Regisztráció Blogot indítok
Adatok
eteP söröV

0 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Találtam egy jó kis írást a Qubit oldalán, melyben azon megy az eszmék futtatása, hogy erkölcsi kötelességünk-e vegetáriánussá válni? A helyzet az, hogy pont ez az érv, amitől a leginkább falra tudok ugrani, szóval pár gondolatot én is megejtenék a témában - vállalva ezzel azt, amit majd kapok,…..
Londoni kirándulásom tanulságai következnek, magyar szemszögből, betűk és képek formájában. Azzal kezdeném, hogy nem tudom, milyen nyelven beszélnek ebben a városban, de azt a nyelvet sajnos én nem beszélem... Egyébként spanyolul nagyobb részt, némi magyar behatással ugyebár, úgyhogy, oké, nem…..
Most némi kitérőként (nem éppen táplálkozás) ismét egy olyan téma következik, amivel az Internet Népéből csak két csoport fog megutálni: aki hisz az asztrológiában, meg aki nem. Úgy tűnik, valami rejtett mazochizmus lakozik bennem, de szerintem az áltudományos katyvasznál csak az a rosszabb, ha…..
Alimento 80-10-10 2015.05.18 19:35:23
Olvasói ajánlásra most egy újabb csodálatos étrenddel ismerkedünk meg, mely szokás szerint meggyógyít minden létező civilizációs betegséget, hosszú és egészséges életet biztosít. A 80-10-10 fedőnévre hallgató étrend Douglas N. Graham koncepciója, a gyakorlatban magas szénhidrát arányú, nyers vegán…..
Az utóbbi írásaim -- sőt mások írásainak szemlézése (!) -- alapján elfoglaltam helyem a nemzeti, jobboldali Pantheónban -- legalábbis néhány balra sorolt prominens véleményformáló szerint, ugyanis néhányuk lerasszistázott és -szalonnácizott, illetve a "próbanácik" körébe…..
eteP söröV 2015.05.20 12:56:34
@F.M.J.: Valójában nem vitatkozol, mert teljesen egyetértek veled. :) Azért fogalmaztam úgy, hogy "egy fecske", mert bár párommal és a baráti köröm jelentős részével együtt többen is így gondolkodunk, még mindig igen apró szegmensét alkotjuk a társadalomnak. Plusz általában ezt szoktam megkapni, amikor békéltetni próbálok, hogy "egy fecske nem csinál nyarat", mintha ezzel söpörnék az emberek a felelősséget magukról, hogy elmondhassák: "nem vagyok jó ember, de nézd meg, rosszabb sem vagyok, mint más, és ha jó akarnék lenni, ugyanezt vágnák a fejemhez, mint most én neked, és egyébként sem vinném semmire stb stb". Én viszont örömmel vállalom az "egy fecskeséget" :) annak minden megpróbáltatásával, de éppúgy minden örömével együtt, és erre biztatok másokat is magam körül, és nagyon jól esik látni/hallani/olvasni, hogy vannak még mások is, akik így gondolják. Hátha egy idő után ezek a kis társadalmi zárványok végül összeérnek, és sikerülne átformálni a nagy többség gondolkodását valami sokkal emberibbre. :) Nagyjából ennyi.
eteP söröV 2015.05.20 13:00:52
@Lexa56: Ez a hasonlat fenomenális! :D Engedelmeddel használnám a későbbiekben. :)
Alimento Bio 2014.10.05 09:04:42
Gondolom, nem ismeretlen a kép, amikor az „ipari” mezőgazdaság, állattartás és élelmiszer-feldolgozás rendszeresen a gonosz világuralmi erők alázatos szolgálójaként tűnik fel, GMO növényekkel táplált mutáns állatok töltik sanyarú ételüket apró ketrecekben, hogy aztán szenvedéssel teli útjukat egy…..
eteP söröV 2014.10.05 16:48:49
@fordulo_bogyo: Hú, ezt de szépen mondtad, magam is így gondolom! :)

2 kiegészítés csupán:
1.) A műtrágyákkal (meg a "legális" szerekkel, amit a bio-öko-stb pártiak is engednek) az a gond, hogy hajlamosak túlhasználni őket. Emlékszem a szomszédasszonyra, aki hetente szórta két marokkal a pétisót a kertben, illetve erre a rugóra jár az "eltitkolt csodaszeres" kampányok bekajálóinak agya is (látsd pl az ezüst-kolloidtól Dr.Manhattan-né vált bácsikat/néniket), mert akkor azt nyakra-főre enni/inni/használni lehet/kell.

2.) Az utolsó mondatodhoz: ezt a piacpárti agyammal csak úgy tudom elfogadni, ha saját, választható (és ellenőrizhető) egészségbiztosítási pénztárak teszik. Mert ha állami az EgBiz, akkor ugyanott vagyunk, hogy az állam "kegyétől" függnek a gazdálkodók, míg a magán EgBiz-nél ez ésszerű (megelőző) döntés. Ahogy pl a dohányosok többet kell, hogy fizessenek, az egészségtudatosan élők/táplálkozók kevesebbet... gondolom.
eteP söröV 2014.10.06 07:51:48
@fordulo_bogyo: Trágya: Igen, természetesen az igazit is túl lehet, arra is vonatkozott az, amit írtam. :)

EgBiz: Ha a "sajnos nincs állami" alatt arra célzol, hogy a hajléktalanokat és a nincsteleneket hagyják az utcán meghalni, mert nincs biztosításuk, akkor igazad van (állami minimum-szolgáltatás), de erről szólt volna az Obama-care, vagy rosszul tudom?
Viszont ha a mi modellünket nézzük, ahol mindenkit ugyanarra a színvonalra rántanak le, és egyformán sokat fizetsz, akár rombolod az egészséged, akár odafigyelsz rá, kivéve, ha nem fizetsz, mert akkor meg ingyen van... na jó, ez sarkos, de kb ez van. Aki fizet, sokat fizet, és mindenki egyformán ratyi szolgáltatást kap, és még a pénz is eltűnik (nem követhető nyomon, mire költik), tehát a kórházak is csak döglődnek. Ez van, amikor meg az állam túlvállalja magát. Szerintem.
eteP söröV 2014.10.06 14:11:21
@fordulo_bogyo: Ó jajj. De "szeretem" az olyat, amikor jó szándék ide- vagy oda, az intézkedés megvalósítását sikerül úgy elszúrni, hogy kb a szöges ellentettje jön létre annak, amire tervezve lett. :/ Sajnálom. Komolyan. Ez az egyik legnagyobb baj a világgal, hogy az emberek képtelenek a(z akár jó, akár rossz) jogszabályokat jóindulatúan értelmezni. :(
ködpiszkáló forr a bor... 2014.09.15 21:50:31
...ezért most van szezonja a mustgázmérgezésnek. A bor erjedése során keletkező, az oxigénnél nagyobb sűrűségű, ezért a pincékben feldúsuló ún. mustgáz (szén-dioxid) évről-évre halálesetek oka Magyarországon. Nagyon helyes hát, hogy a Kossuth Rádió is foglalkozott a…..
eteP söröV 2014.10.05 08:30:41
@Caenorhabditis elegans: Direkt beleolvastam a cikkbe, hogy valóban így fogalmaztak-e, és tényleg! Bakker, a gyerek viselkedését biorezonanciával mérik??? :D Ez tetszik. Tök mindegy, hogy a kölyköm bűn rossz (jó, itt autistáról volt szó, de akkor is), a lényeg, hogy ha a biorezonancia szerint jól viselkedik, megnyugodhatok. :D

Remélem, hogy ez csak félrefogalmazás volt. :/
Akinek van egy kis józan paraszti esze, erre azt válaszolja: semmi különös. Ha tovább feszegetik a kérdést, esetleg hozzáteszi: az illetőnek emelkedik a vércukorszintje, ideiglenesen csökken az éhségérzete, de ha rendszert csinál a mézes víz ivásából, esetleg elhízhat.  De…..
Déja vu érzésem van: amikor az ember azt gondolja, valami már nem fokozható, kiderül - de. A blog néhány témája esetén ezt az érzést már átéltem, s most ez az élmény ért a méregtelenítő lábfürdőkkel kapcsolatban is. A téma nem új, a megtévesztésen alapuló módszer…..
eteP söröV 2014.09.11 08:04:45
@saláta boglárka: Hát még ha mérgező is az a kosz! :D
Caroleen második beküldése (már csak egy az RJB-ig!) félrefordítás klasszikok és béna, értelemzavaró megoldások izgalmas elegyével szolgál.Mostanában nem igazán értem rá félrefordításokkal foglalkozni (sajnos olvasni sem), de most néztem a Star Trek IV. - A hazatérés c.…..
eteP söröV 2014.09.04 12:34:55
@randomgenerator: "utálom, amikor a gyerekek/nők nyávognak folyton... hideg ráz"
Szívemből szóltál. Ezt én sem értettem sosem, hogy miért kell minden kislánynak nyifogni. Ellenszenvessé teszi az egész karaktert. :( (vö. Dakota Fanning eredeti és magyar szinkronhangját a Charlotte's web-ben)

A szinkron védelmében annyit jegyeznék meg, hogy volt nekünk egy Romhányink, aki sok zseniális szinkront írt, illetve készültek szinkoronok (kb a '90-es évekkel bezárólag), amelyek néha még jobbak is, mint az eredeti.

Ettől függetlenül én is eredeti hang párti vagyok, ahol lehet.

A szinkron/felirat/eredeti hang vitához meg annyit, hogy mindenki azt preferálja, ami neki jobban megfelel, és ez így van jól. :) Písz!
Régi közhely, hogy féligazságokkal megtűzdelt, valós elemeket is tartalmazó szövegek alkalmasabbak a félrevezetésre, megtévesztésre, mint a kizárólag téves állításokat tartalmazók. A (rész)igazság ugyanis olyan kijelentéseket is hitelessé tehet, amelyek önmagukban állva…..
Képzeljetek el egy Országot, sok Hivatallal, ahol forgalomba került egy Termék. A baj csak az, hogy a Terméket illegálisan dobták piacra, ráadásul hazudtak róla ezt-azt. Na jó, nem hazudtak, csak olyanokat állítottak bizonyítékok nélkül, hogy a GyorsMellel a a mell növelése…..
eteP söröV 2014.08.28 11:45:23
@fordulo_bogyo:
...ahogy a csiga megy a réten. ;)
Alimento Eb óla fakó 2014.08.13 16:25:10
Kedvenc szórakoztató honlapom (NaturaHírek) ismét megörvendeztetett a felhőtlen kacagás örömével.  Az elmúlt napokban több olyan cikk megjelent a világhálón, ahol az ebolát ráolvasással, ebolás váladékból készült homeopátiás készítménnyel és egyéb, hasonló komolyságú módon gyógyítanák. Most viszont…..
eteP söröV 2014.08.14 14:08:16
@Meleg Sándor: Köszönöm a helyesbítést! :)
Amúgy "raktározás" alatt kifejeztten a nagy mennyiségű raktározást értettem... mint mondjuk a D-vitaminnál, ahol tudtommal túladagolás is könnyen előfordulhat, ha valaki nagyon buzgó a szedésében.

Meg úgy általában: a raktározhatóság mennyiben függ attól, hogy vízben, vagy zsírban oldódik egy vitamin?
eteP söröV 2014.08.14 19:10:51
@Meleg Sándor: @Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Köszönöm a választ mindkettőtöknek! :) Igen, én is régen hallottam arról, hogy a D-vitamint túl lehet adagolni, úgy látszik ez "bevésődött" nálam.

Egyébként a C-vitaminról még annyit (nem épp túladagolás-témában, de egy kis személyes tapasztalat), hogy amikor elkezdtek bejönni ezek a "szuperdózisú" vitaminkészítmények (valamikor a '90-es években), szüleim nagyban belevetették magukat, ennélfogva nekem is minden nap le kellett tömni a torkomon egy brutál méretű 1000 mg-os C-t. Konkrét hatását nem érzékeltem, de ahogy kihagytam (kifelejtettem, vagy bjokottáltam), rögtön elkapott valami betegség, és ez úgy megmaradt bennem, hogy azért a túlszedés sem lehet jó, ha másért nem is, de valamiképp "ellustíthatja" a szervezetet (nem tudom, volt-e valódi korreláció a két esemény között, majd megmondjátok, hogy létezik-e ilyen), és én azóta kicsit óvatos vagyok a vitaminszedéssel, "mindennek megvan a maga helye és ideje" -kitétellel.
Alimento Víz - Varázsvizek 2014.07.22 07:31:31
A vízzel és a vízfogyasztással kapcsolatban nagyon sok kritikusan szemlélendő tartalom fordul elő a világhálón. A kínálat félelmetesen bőséges, nem is tudtam teljes terjedelmében felgöngyölíteni, csak a legfontosabb témák kiemelésével tudom bemutatni, mennyire félre is mehetnek egyes esetekben a…..
eteP söröV 2014.08.02 22:06:31
@Munyi cica: Köszönöm a linket előre is :) bár én is a szakvéleményre lennék inkább kíváncsi, mert a reklámcélú problémagyártással (ahogy fordulo_bogyo is írja) már tele van a padlás. Komolyan azon szoktam rötyögni, hogy ha egy ember az összes ilyen táplálkozási jótanácsadást megfogadná, hamarost éhen/szomjan halna, mivel szinte biztos, hogy egy adott táplálék valamely irányzat szerint halálos méreg, de legjobb esetben is "csak" kerülendő. :D Ennyi erővel ne szívjunk levegőt, ne igyunk csapvizet... ja, hogy az már megvolt! :D ...én kérek elnézést.
eteP söröV 2014.08.03 19:40:56
@Meleg Sándor: Köszönöm szépen! :)

Ha már a "nehézfémtelenítés" szóba került, ezen akadt meg a szemem még régebben. Picit utánaolvastam, de bevallom hősiesen, nem értek a működési elvéhez. Van/lehet valóságalapja?:

www.swansonvitamins.com/swanson-ultra-dr-laszlo-meszaros-metal-shield-30-caps
A tévében is reklámozott, vény nélkül kapható gyógyszereket egyesek hajlamosak inkább gyógyhatással is rendelkező cukorkának tekinteni, mint komoly gyógyszernek. Tény, hogy a nagyon markáns hatással rendelkező szerek csak orvosi vény ellenében vásárolhatóak meg a patikákban,…..
eteP söröV 2014.07.09 16:41:13
www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=5191

...azt hiszem, ez az... :)
eteP söröV 2014.08.05 12:46:41
@Vincente82: Köszönöm a választ!

Amit én eddig találtam a témában, az annyi volt, hogy a gyártó akkor dobta piacra az ibuprofén hatóanyagú Algoflex-családot, ami nagyobb profitot jelenthetett, mint a "mezei" Algopyrin, ám a doboza és a neve "megtévesztésig" hasonlít rá. Ez a magyarázat is némiképp logikusnak tűnik, meg persze az is, amit te mondasz. :)

A teljes igazságot (ami biztosan igen sokrétű) nem gondolom, hogy valaha is megtudjuk.

Én és a családom (eü-s apukám révén) nagyobb bizalommal viseltetünk a metamizol irányában, de természetesen a túlzásoktól ennél is tartózkodni érdemes.
Reggel tehát ramatyul ébredtünk, majd elfogyasztottuk a reggelinek csúfolt egy db édes péksüteményt (nem kell nagyra gondolni). Mellé kérhettünk volna még kávét, de nálunk ez nem opció, más alternatíva meg nem volt. Amúgy is azt terveztük, hogy megvásárolunk pár, az utazáshoz…..