Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzRuben

6 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Amerikai botrány (American Hustle- a fordítás kérdését inkább mellőzzük) egy a ’70-es évek végén lezajlott, nagyszabásúnak nem nevezhető FBI akció történetét dolgozza fel, félig-meddig a valósából táplálkozva. De ahogy a cselekmény, úgy maga a film is egy…..
A vadászat bírálói legtöbbször erkölcsi fenntartásaikat hangoztatják. Visszatérő „érvük”, hogy a vadnak nincs puskája. Ez igaz, és az egyenlőtlen helyzet valóban megkerülhetetlen erkölcsi kérdéseket vet fel. De az is evidencia, hogy az erkölcs gyökerei éppen onnan…..
Könnyedén felcserélhető, hiszen sokszor használjuk – legtöbbször tetszés szerint –, így meglehetősen nehéz határvonalat húzni a fejünkben kavargó két gondolatfelhő közé, amit tovább halványít a mai divatszakma. Mit is jelent számunkra a mai divat? Bemutatók, magabiztosnak…..
Nemrég ismét napvilágot látott a hír, hogy bezárja kapuit a józsefvárosi „kínai piac”. Az egykor szebb napokat megélt MÁV-telepet lassan két évtizede bitorolják bérlik a rendszerváltás után a Távol-Keletről hazánkba tömegével érkező ázsiai kereskedők, akik aztán…..
SzRuben 2013.12.04 20:39:12
@Torgyánkormány: Nagyon korrekt dolog a blogolás fénykorában rasszizmussal és egyéb jelzőkkel megkérdőjelezni a szerzőt, hogy milyen témáról és hogyan ír! Valamint biztos nem küzd idő- és önbizalomhiánnyal ha pont egy ilyen "logikusan" felépített érvelő blogbejegyzéssel próbálja megváltoztatni az amúgy jogos iromány szerzőjét.

Nem sokasítanám az előttem hozzászólok által felvettet kérdéseket de annyit még megjegyeznék hogy ha nem is vennénk figyelembe hogy a piacnak milyen hangulata van, valamint milyen hatással volt a környezetére, ahhoz vastag bőr kell, hogy valaki azt állítsa ott nem verik át az embereket, minden legális és csak az idegen gyűlölet miatt zárják be a "piacot". Ha ez így lenne akkor a NAV biztos az asia centerbe menne egy-egy gyengébbre sikerült hónap után.

Mielőtt én is azt a fricskát kapnám hogy milyen tudatlan és rövidlátó vagyok, elmondanám hogy van tapasztalatom piacról és arról is hogy működnek az itteni ázsiai cégek. A trollkodás helyett én is inkább azokat a lényeges szempontokat várnám amiket pofátlanul figyelmen kívül hagytak amikor bezáratták ezt a nagyszerű helyet!
Már a borítókép is egy remekmű, de a lényeg még is csak utána jön. Tabuk nélkül magát Hitlert támasztotta fel Timur Vermes első könyvében, és ráadásul még showműsort is adott neki. A közönség egyszerűen imádja Vermes szatíráját, ne csoda hát hogy simán bestseller…..
Nem verte nagydobra a sajtó Az Európai Számvevőszék (European Court of Auditors – ECA) egyik közel múltban készített, enyhén botrányszagú pénzügyi jelentését, amiben többek közt a palesztin szervezeteknek nyújtott uniós források felhasználását vizsgálták. Az unió…..
SzRuben 2013.10.23 20:38:59
@Never: Oké! hasonló cinizmussal élve, ha a környezetünkben minden rosszul működik, akkor már nem is lehetünk felháborodva, mivel ez megszokott?! Korrekt!

Hogy új probléma-e? Nem! Hogy meglepődtem-e rajta? Persze hogy nem!

De az hogy a kizsarolt támogatás nagy része olyan helyre megy ahova nagyon nem kellene, az sztem nem csupán műbotrány, az EU-n belül készült a jelentés és igen lépni kellene nem a szánkat tátani, hogy ezt mindenki tudta és lépjünk tovább.

20 év alatt kifizetett támogatás 50 milliárd dollár volt. 2008-ban nekünk összeállított mentőcsomag 25.1 milliárd dollár volt (és ezt mi vissza kellett fizessük! Így nem lenne felesleges újra gondolni ezt az segély dolgot, nem csak EU-s szinten.

Hiszem hogy előbb utóbb a vezetők is észreveszik hogy nem állunk olyan jól gazdaságilag hogy ilyen sok irányba szórjuk a pénz!(Nem is beszélve arról hogy ha még egy icipici is de a mi adónkból is kifizetnek hasonló felesleges dolgokat.) Én fogok cinikusan hozzá állni ennek a dolognak és jobb lenne ha végre az politikusok is felébrednének.
 „Sosem készítenék homoszexuális családról szóló reklámot” – nyilatkozta a Barilla olasz tésztagyártó cég elnöke, a La Zanzar olasz rádiónak adott interjúban. Majd később hozzátette: „ha ez a melegeknek nem tetszik, egyenek másfajta tésztát.” Már csak az a…..
Minek köszönhető egyes jóléti államok sikere, és ezzel együt hogyan definiáljuk a sikert? A tavalyi év egyik sikerkönyve, a Why nations fail (the origins of power, prosperity and poverty) erre probál választ adni. A címét elolvasva az első benyomásom az volt hogy…..