Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Voltran

0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olyan kis naiv voltam lánykoromban a házasságot illetően. Nem, azt azért nem hittem, hogy az oltártól aztán tényleg mindenki holtomidlagholtomiglan, de valahogy úgy gondoltam, hogy akinek ez nem jön be, az elválik. Ehhez az is hozzájárult, hogy a mi jó kis konzervatív köreinkben,…..
Voltran 2013.04.28 15:01:23
@Methylphenidate: Na ez az a szemlélet, ami maximálisan szembe megy az enyémmel. A szex egy ugyanolyan eszköz, mint a beszéd, az érintés, a vita, stb. arra, hogy két ember közelebb (vagy távolabb) kerüljön egymáshoz. Számomra az is kérdéses, hogy van-e egyáltalán bármiféle célja egy kapcsolatnak, mostanában sokkal inkább arra hajlok, hogy maga a soha véget nem érő folyamat a "cél", de ez már csak így, idézőjelben. Kb. pont egy éve találkozgattam viszonylag sokat egy elég fiatal (19) lánnyal, akivel nagyon sok közös vonásunk volt, sokat beszélgettünk, sétáltunk, stb. de nem voltam hajlandó lefeküdni vele (pedig bármikor megtehettem volna) mert az csak ártott volna a viszonyunknak - ennyit arról, hogy az ismerkedés célja a szex... az is csak egy eszköz, amit csak indokold esetben érdemes használni.

Amit Ella írt (a szex valamiféle ajándék/jutalom), azzal sem tudok egyetérteni, sőt utálom, ha egy nő így áll hozzá ezekhez a dolgokhoz... Honnan veszi egy nő a bátorságot ahhoz, hogy jutalmat csináljon magából; miből gondolja, hogy nekem kelleni fog mint jutalom (ami már csak egy lépésre van az alamizsnától). Jó rendben, ha valaki képes rá, hogy ajándékként adja át magát, az még elfogadható, attól nem undorodom, de azért inkább maradnék a tükörképi viszony mellett.

@BlogElla: a tegnap másnak megadott emailedre írtam választ, mert az itteni chates nevedet nem találtam.
Voltran 2013.04.28 17:10:53
@BlogElla: Írd meg légyszi, mert a freemailes címedre nem mennek el az üzeneteim:(
Voltran 2013.04.28 17:14:22
@BlogElla: Ha 11 perce írtál utoljára, akkor igen:)
„Sok pszichiáter naivan úgy tekintette a{z 1973-as} döntést, mint egy diagnózis egyszerű törlését annak érdekében, hogy megszűnjenek az igazságtalanságok. A valóságban azonban igazságtalanságokat teremtett a homoszexuális irányultságú emberrel szemben azáltal, hogy az…..
Voltran 2013.04.26 15:43:14
@Blogger Géza: Ja és az államnak pont a gyerek nem-vállalását kéne támogatnia egy túlnépesedett bolygón. Egyedül a kínai állam viselkedik felelősségteljesen, a többi mind a pusztulás felé sodorja az emberiség egészét, mindezt pusztán törzsi érzelmektől vezérelve...
Voltran 2013.04.26 15:47:08
@Blogger Géza: Hoppá, ezek szerint Jézus egy zavart elme volt? (mondjuk tényleg az volt, például tömegverekedést szított, fegyverrel támadt békés emberek testi épségére, stb.)
Voltran 2013.04.26 16:41:36
@Mészáros Laci: Köszi, tényleg nagyon jó volt a cikk. Amúgy itt a remek alkalom a globalizáció továbbvitelére: az elnéptelenedő, de fejlettebb területekre áramolhat a másutt túlnépesedő tömeg. Csak a "beilleszkedést" kell megoldani - azaz megtalálni azokat a valódi értékeket, melyek kultúrafüggetlenek, és mindkét félnek feladnia a sallangot (vallások, idióta sztereotípiák és szokások, stb.