Adatok
wartburg1963
0 bejegyzést írt és 144 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A jelenkor egyik fő perverzitása, hogy - beteljesítve George Orwell disztópikus jövendölését - új jelentést kölcsönzünk szavainknak. E törekvés többnyire sunyi, álcázó funkcióval bír, és jelentősen előmozdítja, hogy az embereket olyan cselekedetekre vegyük rá, melyeket egyébként soha el nem…..
wartburg1963
2021.05.03 21:55:22
A mai liberalizmus valóban sokféle értelmezéssel fut, és az időben nagyot változott. A liberalizmus azonban klasszikusan a kapitalista társadalmi modell vezető ideológiája volt és maradt. Elfogadja az ebből adódó egyenlőtlenségeket, lényegében a mai globalizáció/kapitalizmus apoteózisa. Ez sehol a világon nem volt a valóban baloldali pártok feladata és célkitűzése. Ezért a balliberális szóhasználat fából vaskarika.
A jó filmek egyik ismérve, hogy odaszegezi a nézőt a képernyőhöz. Michael Moore alkotása, a Kapitalizmus: Szeretem című agymosási kísérlet olyan brutálisan ostoba, szájbarágós és hatásvadász, hogy egyszerűen képtelen voltam együltemben végignézni. A rendező tökéletesen hülyének nézi a befogadót.…..
Azt mondják hogy ha egy cikk címében eldöntendő kérdés van, akkor a válasz minden esetben: nem. Lássuk így van-e ez mai bejegyzésünknél is, amit legújabb szerzőnk, Márffy Bence, azaz Időutazó írt a diktátum századik évfordulójára...
wartburg1963
2020.06.04 18:07:17
@pepin_nymburk: Molotov a SZU elleni német támadás másnapján dokumenmtáltan jelezte a magyar nagykövetnek, hogy Moszkva támogatja az erdélyi magyar területi követeléseket, amennyiben Magyarország semleges marad a SZU elleni háborúban.
Egy nagyo jó összefoglaló cikk a mélyebben érdeklődőknek:
ketezer.hu/2002/04/az-erdely-kerdes-a-magyar-szovjet-kulkapcsolatokban/
Egy nagyo jó összefoglaló cikk a mélyebben érdeklődőknek:
ketezer.hu/2002/04/az-erdely-kerdes-a-magyar-szovjet-kulkapcsolatokban/
wartburg1963
2020.06.04 20:01:55
A második világháború kezdetét Lengyelország 1939-es német lerohanásához szokták kötni a történészek. Ekkor az Adolf Hitler vezette náci Németország hadserege (Wehrmacht) váratlanul megtámadta keleti szomszédját, hogy a "Lebensraum" szellemében bekebelezze az alsóbbrendűnek tartott lengyelek…..
wartburg1963
2020.05.30 22:17:41
wartburg1963
2020.05.31 12:57:50
@A remete: Pedig sajnos Lengyelország illetve a lengyel külügyminiszter a csehszlovák kormányhoz intézett ultimátumot, majd ezt követően (német jóváhagyással) vonultak be a lengyel csapatok a kérdéses Zaolzie területre, mely akkor Csehszlovákiához tartozott. Nem véletlenül kapták ezt vissza 45 után.
Pár kép, segítségnek: en.wikipedia.org/wiki/Zaolzie#/media/File:Polish_Army_capturing_Zaolzie_in_1938.PNG
en.wikipedia.org/wiki/Zaolzie#/media/File:Zaolzie_karwina_1938.jpg
Pár kép, segítségnek: en.wikipedia.org/wiki/Zaolzie#/media/File:Polish_Army_capturing_Zaolzie_in_1938.PNG
en.wikipedia.org/wiki/Zaolzie#/media/File:Zaolzie_karwina_1938.jpg
Az emberiség történetében (eddig) két nagy világégés zajlott: az 1914-1918 közti első világháború és az 1939-1945 közt pusztító második világháború. Az előbbi 15 millió ember halálát okozta, az utóbbi pedig csak Európában 50 millió életet oltott ki. Mindkét eseménysort kiemelten tanítják az…..
Hosszú a listája azon politikusoknak, akik miután találkoztak Orbánnal, megbuktak. Most újabb veszteség. Lemondott Strache osztrák alkancellár, a szélsőjobbos Szabadság Párt (FPÖ) vezetője, akivel Orbán május 6-án találkozott Budapesten...
Ma délután (04.26) a diákok tüntetést tartottak a Kossuth-téren, amelynek az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy a diákoknak milyen követelményekkel lesz lehetősége jövő évtől felsőoktatási tanulmányokat folytatni. A követelmények nem egy bonyolult rendszert rajzolnak…..
Képzeljük el, hogy egy puccos fogadáson egy potentát túleszi magát osztrigából, melynek következtében erősen csikar a hasa. Halkan jelzi környezetének, hogy baj van, majd farpofáit összeszorítva, izzadva elkezd oldalazni a toalett felé. Ekkor szembe jön vele egy félig-meddig barátja, akit kizárólag…..
Immár a délvidéki városokban is közel két hónapja tartanak az utcai tiltakozások a haladók vezette VMSZ-csicska rezsim ellen, vagyis a délvidéki magyaroknak is lehetőségük van véleményt nyilvánítani. Sokan, akik szívügyüknek tekintik, hogy ez a népgyilkos rezsim eltávozzon és vigye magával a…..
A kiló nem százat jelent.
9 forint 39 fillérért gyújtották fel Franciaországot az autósok: megbukott Macron benzináremelése
2018.12.05 09:48:30
Déjà vu érzésünk lehet itt Magyarországon, mert idehaza mi már láttunk ilyet '90-ben a taxisblokád idején. Franciaországot valósággal lángba borították és blokád alá vonták a láthatósági mellényes tüntetők. Macron francia elnök kormánya — akárcsak annak idején az Antall-kormány — meghátrált: mégsem…..
wartburg1963
2018.12.06 11:13:23
@MEDVE1978: igen
Repülőgép-eltérítések a Szovjetunióban I. rész
"A keleti blokkban a repülőgép-eltérítések amik a szabad világ felé kényszerítették a gépeket kétszeresen sem voltak a szovjet híradásokba valók. A kommunista ember nem bűnözik és a fennálló rendszer a lehető legjobb, miért is akarna bárki a…..
Nem is tudom, melyik volt érdekesebb: maga a VB-döntő vagy ami utána következett...Mert ami a díjátadón történt, egyrészt komikus, másrészt félelmetes, de mindenképp érthetetlen.
A foci-vb fieszta hangulata még olyanokat is magával ragad, akiket a foci nem is érdekel. Ezzel valahogy én is így…..
wartburg1963
2018.07.18 20:06:29
Amikor a liberális demokrácia hivatalosan is lekerült a napirendről (nem hivatalosan már régen lekerült, pontosabban sosem volt ott, mert 1989 óta csak darabjaiban létezik, sosem volt értelem és erős vágy az elitekben, hogy dolgozzanak a mély elültetésén), egyszersmind kinyílt a történelem is és a…..
wartburg1963
2018.04.22 21:54:20
Farizeus dolog a "gyengék eltiportatása" ellen harcoló ideológiaként az olvasók elé tárni a liberalizmus apoteózisát, miközben mondjuk a jelenkori neoliberaliszmus egyik zászlóshajója, a Világbank épp most javasolja a minimálbér megszüntetését és az alkalmazottak kirúgásának könnyebbé tételét. Kíváncsian várom Európa és köztük hazánk, magukat baloldalinak önazonosító pártjainak, megmondóembereinek harcos véleményét ezügyben...
index.hu/gazdasag/2018/04/22/a_vilagbank_szerint_meg_kellene_szuntetni_a_minimalbert/
index.hu/gazdasag/2018/04/22/a_vilagbank_szerint_meg_kellene_szuntetni_a_minimalbert/
Szerző: Lukácsi Kriszti
Jövő hét vasárnap választás lesz Magyarországon, ebből az apropóból gondoltam, hogy megpróbálok komolyan beszélgetni Kovács Gergellyel, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetőjével. Voltak félelmeim, hiszen ez nem mindenkinek sikerül, de rá kellett jönnöm, hogy Gergő egy komoly…..
wartburg1963
2018.04.01 23:53:05
@daniel.g: GRAFIKUS volt, drága topictárs, grafikus. Szellemi szabadfoglalkozású. Nem sori dolgozó vagy Tesco pénztáros. Mellesleg magam is dolgoztam jópár évet termelésvezetőként, s fogfájásáért még senki emberfiát nem rúgtak-rúgtunk ki. Ezért is kérdeztem rá, mert érdekelt volna a valós magyarázat. De ez a riporternőt láthatóan nem érdekelte, pedig nyilván feladott labda volt K.G. részéről.
2018. március 23-án pénteken 18 és 20 óra között a Tudomány és Technika Háza Kerényi termében (Kecskemét, Rákóczi út 2.) a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnöknek jelölt társelnöke, Szél Bernadett és a párt kecskeméti képviselőjelöltjei, Vágó Gábor és dr. Tóth Szilárd tartanak fórumot. A…..
wartburg1963
2018.03.22 17:28:24
@Republic Forever!: pontosan
Amúgy úgy rémlik, a női (miniszter)elnökök lehetősége és valósága nem aratott osztatlan sikert a mainstream médiában (Le Pen), illetve az istenadta nép körében sem (Hillary, Merkel)... :-)
Amúgy úgy rémlik, a női (miniszter)elnökök lehetősége és valósága nem aratott osztatlan sikert a mainstream médiában (Le Pen), illetve az istenadta nép körében sem (Hillary, Merkel)... :-)
Az oroszországi illiberális vagyis ál-demokrácia forgatókönyvének megfelelően Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint soha nem látott többséggel választották újra, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy soha ilyen kevesen még nem szavaztak rá. Az ál-demokráciák sajátos fordított logikája ugyanis azt…..
wartburg1963
2018.03.21 21:57:21
@roli101: Oh, wait... Hány szavazót csuktak le az ördögi oroszok?
Amúgy egyetértek: kóros, antidemokratikus, sőt eleve csalást sejtet az, ha az istenadta nép negyedszerre is ugyanazt a vezetőt választja meg az ország első emberének (Merkel), ha nepotista/protekcionista módon öröklődik egy eredendően választott tisztség a családon belül (Bush és Clinton).
Bele sem merek gondolni, a mainsteam média reakciójára akkor, ha mondjuk VVP hat év múlva valamelyik lányát akarná utódjának tomogatni/elfogadtatni... :-)
Amúgy egyetértek: kóros, antidemokratikus, sőt eleve csalást sejtet az, ha az istenadta nép negyedszerre is ugyanazt a vezetőt választja meg az ország első emberének (Merkel), ha nepotista/protekcionista módon öröklődik egy eredendően választott tisztség a családon belül (Bush és Clinton).
Bele sem merek gondolni, a mainsteam média reakciójára akkor, ha mondjuk VVP hat év múlva valamelyik lányát akarná utódjának tomogatni/elfogadtatni... :-)
wartburg1963
2018.03.21 22:22:33
@roli101: "Karizmatikus vezetőre a tanulatlan, gyenge embereknek van szüksége, akik önálló gondolkodásra, döntésre képtelenek."
Ezek szeritn a nyugati demokráciák (sic!) vezetői nem ilyenek. Nem karizmatikus vezetők.
Stimmt! :-)
(Egyre több dologban értünk egyet.. This is the beginning of a beautiful friendship...:-))
Ezek szeritn a nyugati demokráciák (sic!) vezetői nem ilyenek. Nem karizmatikus vezetők.
Stimmt! :-)
(Egyre több dologban értünk egyet.. This is the beginning of a beautiful friendship...:-))
A filmekből és híradókból több alkalommal is értesülhettünk arról, hogy az Egyesült Államok speciálisan képzett katonai alakulatokat alkalmaz ha hadszínterein vagy katonai beavatkozásokra kijelölt célországaiban érdekei úgy kívánják. Ezek az egységek időnként a figyelem kereszttüzébe kerülnek, mint…..
A Bulinegyed egyik legirritálóbb jelensége az utcai prostitúció. Nem az erkölcscsősz beszél belőlem, nem is a gyermekeinket féltem (mit keresne egy gyerek este 11 és reggel 7 óra között az utcán?), nem is emberi jogi szempontból, vagy nővédőként nézem most a dolgot – bár úgy is lehetne: most a…..
wartburg1963
2018.02.11 12:55:06
wartburg1963
2018.02.11 13:26:49
@shadow.dancer: Szerinted? :-)
Ha a két TH közül legalább az egyik címét, s esetleg a KK elérhetőségét elküldenéd privátban, valóban szívesen megnézném.. Thx!
Ha a két TH közül legalább az egyik címét, s esetleg a KK elérhetőségét elküldenéd privátban, valóban szívesen megnézném.. Thx!
wartburg1963
2018.02.11 14:14:46
Az a kérdés, mit tegyél, ha nem vagy kocsmáros, csapos, szakács, pincér, biztonsági őr, ital nagykereskedő, beszállító, taxis, pizzafutár, airbnb-tulajdonos, hostess, kézműves sör-gyártó, takarító, gondnok, turisztikai szakember, szabadulószoba-tervező, vagy szabadulószoba üzemeltető, kerületi…..
wartburg1963
2018.01.21 15:54:58
@Emmett Brown: Ne gondold! Az emberek idővel megszokják, hogy itt is csak azt és addig szabad tenni, mint a főváros többi kerületében. Idővel kikopik a mostani helyzetért leginkább felelős legalja buliturizmus, s megmaradnak azok a szórakozóhelyek, amelyek inkább teszik egyedivé mint disznóóllá a kerületet. A bezárt romkocsmák helyén meg kisboltok, szolgáltatók telepedhetnek meg, ami leginkább az itt lakók igényeire épít Win-win helyzet:-)
wartburg1963
2018.01.21 19:03:57
@Syllabux:A feltett kérdéseimre nem tudsz válaszolni. A blogod nem működő megoldásokat ismertet, folyamatosan mellébeszélsz. A blogodban férgeknek nevezik az itt élőket, amihez Neked, kedves Blogger, sajnos egy szavad nincs. Én befejeztem, jó mulatást kívánok. :-(
Ha végigtekintünk azokon a témákon, amelyek a Fidesz iránti lojalitást táplálják -- amelyektől a Fidesz-szavazók nemzetinek és/vagy polgárinak érzik magukat, hát, szánalmas a kép.
A nagy rezsicsökkentésben, amely a 2014-es választásokat is jelentősen befolyásolta, a magyar lakosság járt a…..
Kezdjük rendhagyó módon, egy kérdéssel. Mi az emberiség egyik legősibb, kedvelt időtöltése? Na, ne… Semmi pajzánkodás, kérem! Igaz, a blog időnként 18+-os, de nem olyan tartalomra szakosodott. Tessék jobban erőltetni a szürke agytekervényeket. Tilos a címre visszatérni, pláne Google fordítóval, az…..
wartburg1963
2017.12.28 13:46:21
wartburg1963
2017.12.28 14:04:18
A hetem nagy részét Olaszországban töltöttem. Egy EU-s projektet zártunk le a sokból. A városok hálózata pályázata volt a soros. A lényege az, hogy nyolc országból érkezett emberek összedugják a fejüket és elmondják, hogy mi a gond náluk. Meghallgatják, hogy mi gond máshol. Igyekeznek megtalálni a…..
wartburg1963
2017.12.15 17:37:47
@Bravehearth:
Én se értem az írásban a merész átvezetéseket: egy EU-s projektmegbeszélés kapcsán hogy jön ide a gonosz Oroszország?
"Alig várom, hogy kitegyenek minket az EU-ból" -- ezt ugye épp nem az ördögi Vova, sőt még nem is Orbán találta ki, hanem a túlképzett Schulz papa, mintegy ultimátumot adva a neki nem tetsző országoknak, a demokrácia nagyobb dicsőségére...
Bloggerünk egyébként szerintem a büdös életben nem tanult oroszt; a Hadrovics-Gáldit nyilván a helyi iskola tanárijában kérte kölcsön valakitől, esetleg Vaterán vette a nagyobb hatásosság kedvéért -- ki tudja?
Egyetértek a többi hozzászólóval: sajnos ez ostobenkó demagóg zagyvaság.
Én se értem az írásban a merész átvezetéseket: egy EU-s projektmegbeszélés kapcsán hogy jön ide a gonosz Oroszország?
"Alig várom, hogy kitegyenek minket az EU-ból" -- ezt ugye épp nem az ördögi Vova, sőt még nem is Orbán találta ki, hanem a túlképzett Schulz papa, mintegy ultimátumot adva a neki nem tetsző országoknak, a demokrácia nagyobb dicsőségére...
Bloggerünk egyébként szerintem a büdös életben nem tanult oroszt; a Hadrovics-Gáldit nyilván a helyi iskola tanárijában kérte kölcsön valakitől, esetleg Vaterán vette a nagyobb hatásosság kedvéért -- ki tudja?
Egyetértek a többi hozzászólóval: sajnos ez ostobenkó demagóg zagyvaság.
wartburg1963
2017.12.16 13:40:38
@miért: Ütősek az érveid: lefegyverezve állok immáron...
Remélem, a trollkodásért azért fizetnek neked valamit. :-)
Remélem, a trollkodásért azért fizetnek neked valamit. :-)
Csodálatos fotót dobott fel a Facebook arról, hogy mit kerülgethetnek a gyalogosok a Madách téren, ahol épp Moszkva napokat tartanak.
Kezdhetnénk azzal, hogy egyáltalán mi szükség van erre, de ez legyen a legkisebb gond. Bár amilyen ütemben haladunk Putyin ülepe felé, lesz még a Duna tévén Ki tud…..
wartburg1963
2017.11.23 16:23:53
@Scott Tenorman Must Die: Kész. Megsemmisültem. Minden ellenérv porrá zúzódik a kristálytiszta logikád szikláin.. :-)
(Jó kis képzavar...:-)
(Jó kis képzavar...:-)
wartburg1963
2017.11.23 17:31:08
@Fedor: Így már jobb:-)
Ugyanakkor változatlan véleményem, hogy a Fidesz ezzel finoman szólva sem áll egyedül következetlenségben, demagógiában, ostoba sztereotípiákban a mi kis politikai palettánkon...
Egyébként: ma, elhaladva a M. tér mellett, az installáció épp a tegnapi kép szerinti, s nem sok változott. Vagy már bontják?
Ugyanakkor változatlan véleményem, hogy a Fidesz ezzel finoman szólva sem áll egyedül következetlenségben, demagógiában, ostoba sztereotípiákban a mi kis politikai palettánkon...
Egyébként: ma, elhaladva a M. tér mellett, az installáció épp a tegnapi kép szerinti, s nem sok változott. Vagy már bontják?
Katalónia függetlensége épp olyan, mint lépten-nyomon Soros-tervet emlegetni: mindenki tudja, hogy hülyeség, mégis milliók lelkesednek érte...
Csaknem két hete háborog a jóérzésű közönség a BKK, a T-System és a „hekker” viadalán. A történet ismert: egy 18 éves fiatalember feltörte a BKK online jegyértékesítési rendszerét és 50 Ft-ért vásárolt egy tízezer forintos bérletet úgy, hogy az online rendszerben átírta a bérlet árát. Amint ezt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz