Adatok
updateminuszegy
203 bejegyzést írt és 787 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Információink szerint újabb pikáncs csavart kap a magyar kereskedelmi tévézés, hiszen Stohl András, aki az RTL Válótársak című sorozatának egyik főszereplője, igent mondott a TV2 felkérésére, és elvállalta a Sztárban Sztár című műsoruk zsűritagságát. Stohl stabil RTL közeli arcnak számít, a Való…..
updateminuszegy
2017.09.04 23:25:59
Csak azt tudnám, hogy a telavivkettő mennyiben más mint a retekklub...bocs, én nem látok különbséget. A TV2-nek legalább egy műsorát nézem, pont ezt, az rtl-en semmit.
A blog megszületése óta számolni lehetett annak a kockázatával, hogy egy szép napon majd SchoRbert Norbert kopogtat a postaládámban. Még azt sem tagadom, olykor-olykor eljátszadoztam a gondolattal, vajon milyen módját választaná a velem való kapcsolatfelvételnek...
Aztán elhessegettem a…..
Updateminuszegy
Friderikusszal összezárva – Rubint Réka kicsi énje számára színház az egész világ
2015.10.26 20:41:37
Rubint Rékára a jelek szerint olyanféle misztikus bolygóállás hat, amelynek következtében képessé vált egyidejűleg több tévést arra inspirálni, hogy a közösen eltöltött nap után vele együtt hajtsák álomra a fejüket. Pimasz urat beelőzte Friderikusz Sándor, aki lakásstúdiójában látta vendégül a…..
updateminuszegy
2015.10.27 17:30:05
@Jármai György Tamás:
Kedves Tamás!
Fridit soha nem kedveltem. Amikor még divat volt tévézni, sok műsorát láttam. Világéletében hatásvadász volt. Nem igazán szimpatizálok azzal sem, amennyire sztároltatja magát. Ilyen téren az elvárásai szerintem nincsenek összhangban a tehetségével. Ezen műsorából a két évad alatt mindössze 2 és fél adást láttam. Ezt tudatosan néztem meg. A másik kettő alatt épp dolgoztam az irodámban és elfelejtettem kikapcsolni a tévét a Sztárban sztár után. Nyilvánvalóan látszik, hogy Friderikusz közel sem ismeri jól a vendégeit. Profi tévésként igyekezett jól ráérezni a szerkesztők által megadott anyagból, melyek azok a témák, amelyek kellőképpen érdekessé válhatnak a nézők számára. Rubint Réka személye véleményem szerint csupán mérsékelt érdeklődést váltott ki belőle, de alapvetően nem találta ellenszenvesnek sem, ezért sem gondolom, hogy szándékában állt volna őt égetni vagy netán kellemetlen helyzetbe hozni provokatív kérdésekkel. Egy ehhez hasonló műsorban számomra nem is lenne szimpatikus az, ha nem lennék meggyőződve az illető objektivitásáról.
Magam is úgy gondolom, hogy semmi probléma azzal, ha valaki a munkájával megkeresett pénzét például luxuscikkekre költi és azokat adott esetben meg is osztja másokkal egy közösségi oldalon. Pont az lenne a képmutatás, ha például venne a kínaiban egy kétezer forintos táskát, és azzal pózolna, nonszensz. Ha a műsorvezető behatóan ismerte volna a vendégét, akkor tudhatná, hogy bizony nagyon is jellemzi dicsekvési kényszer, mondhatni nonstop kényszeresen igyekszik bizonygatni, hogy ő mindig a legboldogabb a legkülönlegesebb....
Itt kapcsolódnék az előző véleményezőnek szánt válaszomhoz.
Nekem a Rubint Réka jelenséggel az a gondom, hogy nem tudom elfogadni a hamis próféták által kifejtett kollektív pusztító hatást.
Persze felfoghatjuk úgy is, hogy elvégre ki ő, és kinek árt a hetente két ugribugrijával?
Bizony, nagyon is tud ártani. Még a követői is küszködnek masszív térdfájdalmakkal, egyszerűen sarlatánság, amit a színpadon művel. ( sokak egybehangzó véleménye )
Mindez számára nem elég, előadásokat tart...
Olyan volumenű előadásokat, amelyeket mások esetleg egyetemi végzettség birtokában, mellé netalántán megérlelt életbölcsesség birtokában mernek megtartani.
Számomra taszító az is, hogy rutinszerűen hazudnak a férjével együtt.
Hogy ezek piszlicsáré dolgok? Minden bizonnyal!
Mi az, ami nem? Például az Update cég tőzsdére vezetésének folyamata, és annak végkimenetele...
Vagy mi a helyzet az Update termékek élettani hatásaival?
Nagyon sok adekvát kérdés felmerülhet velük kapcsolatban....
A jegyzetemre érkező summázásodat is köszönöm. Tudom, hogy nem volt eget rengetően eredeti, de közhelyesnek nem éreztem. Igen, rutinosnak minősíthető fordulatot valóban tartalmazott.
A médiák szó használata tudatos volt, még ha balgaságnak is tűnik. Úgy tudom, hogy vitatott, de teljesen kizárni nem lehet az általam alkalmazott formát sem.
Bár ez lenne az egyedüli tévedésem! :) Tudom, hogy jócskán vannak e téren is hiányosságaim. :)
A színházról pedig annyit...Jómagam alaphangon 4 órát utazok, ha Budapesten szeretnék színházba menni, így jóval kevesebbszer kerítek rá sort, mint szeretném. Ezen a héten is megyek :D Ennek ellenére még országos szinten is szoktam böngészni a színházak adott évi repertoárját, örömmel olvasom a kritikákat, hogy egyes darabokat milyen sikerrel vittek színre. Viszont, ha EGYÁLTALÁN nem járnék színházba, akkor rögtön tudnám azt, és azt is mondanám, ha rákérdeznének, nemcsak akkor vallanám be, ha rákényszerülnék. Elárulom neked, hogy ebben a műsorban Rubint Réka közel sem ebben az egy témában lódított és csúsztatott, de azok listázásához szabályos dolgozatra lenne szükség.
Köszönöm a figyelmet és a szimpatikus véleményt :)

2015.10.27 20:49:24
@Shodan:
Tényleg nem érted, mert nincs :)
A gyűlölet öncélú és destruktív érzés, büszke vagyok rá, hogy senki iránt nem táplálom.
A gyülölet csak azt rombolja, aki táplálja :)
Már csak önös érdekből sem vetemednék rá.
Tudod. Vannak, akik ha ikeás terméket vásárolnak azt teszik fel a netre, nekem erről a brandről van véleményem, ennyi :)
Hamar elfogytak az érveid :) Azért köszönöm neked is, hogy megtiszteltél a figyelemmel.

2015.10.28 09:05:46
@Jármai György Tamás:
Tudom, hogy igazad van.......................
Már, ha olyanja lehet valakinek is :D
ennek ellenére vállaltan idealista és naiva vagyok, ez a projekt némileg ehhez kapcsolható.
Nem untatlak a teóriáimmal :D

A minap belenéztem az ECHO TV műsorába. (Nem, nem vagyok mazochista, csak odakapcsoltam csatornakeresés közben. Vesd össze: szennycsatorna.) És kik beszélgettek ott éppen? Bayer és Semjén. Zsoltibohóc * 2. Azt hiszem, ebben a pillanatban kellett volna határozottan továbblépnem, de…..
A Norbi-jelenség nem csak a magyar társadalom igényszintjét és átlagos értelmi színvonalát mutatja meg jobban bármely statisztikai adatnál, de egyre látványosabban teszi ki a farkát az asztalra az…..
updateminuszegy
2015.08.06 13:14:13
updateminuszegy
2015.08.06 14:19:02
@Hakapeszi Miki:
Ismeritek a facebookon a A nagy Norbiréka biznic csoportot?
Azt úgy bújják, mint a bibliát, mivel linkeltük a cikket szerintem fog írni neked :D ezt nem szereti, amikor lecsalózzák :D de az is lehet, hogy az ügyvédjével írat :D
nemrégiben egy szamos dolgozót is befenyített :D

2015.08.06 14:57:10
@errrrrrrrrr:
tudom, hogy fel is jelentett, de nem jött össze neki, tehát ennyire elszánt volt a kisköcsög :(
szürreális helyzet 2015-ben amikor egy hozzá hasonló notorius hazudozó nem tolerálja a róla szóló szabad véleményeket. Biztos, ami biztos inaktiváltam a posztokat, majd ha lesz időm egy külföldi szervernek elajándékozom....addig is drukkolok, hogy a fent nevezett facebook csoportban minél több szem nyíljon fel...
tudom, hogy fel is jelentett, de nem jött össze neki, tehát ennyire elszánt volt a kisköcsög :(
szürreális helyzet 2015-ben amikor egy hozzá hasonló notorius hazudozó nem tolerálja a róla szóló szabad véleményeket. Biztos, ami biztos inaktiváltam a posztokat, majd ha lesz időm egy külföldi szervernek elajándékozom....addig is drukkolok, hogy a fent nevezett facebook csoportban minél több szem nyíljon fel...
A blog megszületése óta számolni lehetett annak a kockázatával, hogy egy szép napon majd SchoRbert Norbert kopogtat a postaládámban. Még azt sem tagadom, olykor-olykor eljátszadoztam a gondolattal, vajon milyen módját választaná a velem való kapcsolatfelvételnek...
Aztán…..
updateminuszegy
2014.12.22 14:31:39
updateminuszegy
2014.12.29 12:57:15
@LHedvig:
Köszönöm szépen :)
Most is az a véleményem, ha Schorbert Norbert jogi úton keresne meg az akkora szégyen lenne rá és az Update cégre nézve, hogy el sem mondható! :)

2015.07.26 12:27:12
updateminuszegy
2014.12.22 15:49:42
updateminuszegy
2014.12.23 07:43:24
@excellente:
Pedig itt alul volt az előző linkje is, amig nem törlődik a tartalom azt is nézd át! Van néhány cuki kép :D
Pedig itt alul volt az előző linkje is, amig nem törlődik a tartalom azt is nézd át! Van néhány cuki kép :D
updateminuszegy
2014.12.23 07:43:58
A tőzsdei kereskedés első percében a NUL részvények árfolyama pillanatnyi emelkedést mutatott. Norbi ettől már feljogosítva érezte magát, hogy a zömében gazdasági szakemberekből álló háziasszony követőitől begyűjtse a hozsannákat. Persze azóta kirajzolódott, hogy a NUL iránt elég csekély az…..
updateminuszegy
2014.12.11 22:48:12
updateminuszegy
2014.12.11 23:15:51
@Kicsibocs:
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ Mi is egy igazi kiscsalád vagyunk :) Jól kialakultunk a tavaly óta, még ha időnként hézagosabbak is a posztok :)
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ Mi is egy igazi kiscsalád vagyunk :) Jól kialakultunk a tavaly óta, még ha időnként hézagosabbak is a posztok :)
updateminuszegy
2014.12.12 14:42:28
@Igazmondó47:
tessék, itt a bizonyíték, hogy hárman azonos problémával küzdők jól elvoltak egymással:)))) annyi a különbség, hogy Verának még kicsit szoknia kell a hazudozást, de majd belejön!

2014.12.06 17:28:00
@excellente:
na szép, itt vonultatok fel egy vagyont érő kocsiprezentációt, te meg mire fókuszálsz, és még én vagyok a hibás :)))))))))
na szép, itt vonultatok fel egy vagyont érő kocsiprezentációt, te meg mire fókuszálsz, és még én vagyok a hibás :)))))))))
updateminuszegy
2014.12.06 22:26:49
updateminuszegy
2014.12.11 22:48:56
Updateminuszegy
Cikkajánló némi kommentárral kiegészítve: Schobertnék netmagazinját betépett Barbie-k csinálták...
2014.11.20 22:12:57
Schoberték és a stáb a pezsgődugókkal egyidejűleg kilőtték az éterbe a rózsaszín nyáltengerrel bevont netmagazinjukat, a YesssFactort.
A lapról szerzett kezdeti benyomás több, mint siralmas. Sejteni lehetett, hogy a tőzsdekommunikálás során felsült Ómolnár Miklósnak keresni kellett valami…..
updateminuszegy
2014.11.21 23:50:53
updateminuszegy
2014.12.04 17:18:26
updateminuszegy
2014.12.05 16:11:30
Updateminuszegy
Botrány! A GVH akadályozza Schobert Norbi Rubik-kockává válását!
2014.12.04 17:35:45
Tisztelt Vezér Úr!
Azt írod: „Beindult megint ellenünk a támadás, most erre válaszolunk:”
Igen…igen! Hősies lovagként küzdj az igazadért, a makulátlan hírnevedért! Ne engedd, hogy hosszú évek alázattal, kitartással, szorgalommal, következetes munkával felépített egészség-bástyáját a gonoszok…..
updateminuszegy
2014.12.04 19:19:31
updateminuszegy
2014.12.05 13:16:38
@Tamanu:
@Gatto Negro:
nem ott, amikor norbi osztotta meg ezt a sületlenséget
rögtön jött a kérdés, hogy a rizst mivel helyettesítsem?
a hülyéket beidomítják, de maguk ilyen triviális hibákra nem is figyelnek fel

2014.12.05 13:17:45
@Piri Piri:
Nagyon ari vagy <3 pláne, hogy ilyen előzmények tükrében írod ezt :)
Van ám egy csomó félkész anyagom, majd talán sikerül őket befejeznem :)

Szilvike, meg a YesssFaktor - mintha kötelező lenne az agylágyulás
2014.11.19 22:35:27
updateminuszegy
2014.11.21 08:23:41
updateminuszegy
2014.11.21 15:09:12
Amióta a facebookon is dübörög az updateminuszegy, a rövidke szösszeneteket és a kajlaságokat többnyire a közösségi oldalra csoportosítom. Ennek ellenére bízom abban, hogy továbbra is akad a blognak egy szűkebb olvasóközönsége, amely ugyanúgy fogékony a némileg komolyabb hangvételű írásokra.…..
updateminuszegy
2014.11.19 13:37:57
@Paloma111:
Én sem vagyok az, ennek ellenére a követező posztom pont Réka kézírása lesz :) Nemrégiben hagyott magáról egy elég beszédes írást, ami még felületes grafológia ismeretekkel is két orbitális hazugságát leplezi le.
Már eddig is többen írták, hogy szerintük ezeket a szövegeket valójában Réka írta, szerintem nem, ez sajnos a kislány, akit beleszoktattak a majomkodásba és a pózerkedésbe :(

2014.11.21 08:25:29
updateminuszegy
2014.10.08 08:01:41
@Gatto Negro:
Igen, pontosan... Nekem is feltűnt, hogy nincs saját stílusa, mert nincs neki stabil énképe. A tesójának, hiába fele ilyen tehetséges azért megy a szekér, mert tudja, mit akar, mert neki meg legfőképp használható víziója van magáról.
És hány olyan ismerősöm van, akik mondjuk szinte bombázóként masszivan túlsúlyosnak látták magukat, mert nulla ön és énképük volt, aztán amikor esetleg tényleg összejön a plusz akkor sírják vissza a régit. Vagy hányan vannak, akik a testük nagyítóval való vizslatásával töltik az életüket, de soha nem elégedettek, ez még a jobbik eset, mint amikor gyűlölik is magukat.

2014.10.13 23:05:53
updateminuszegy
2014.11.21 07:33:46
updateminuszegy
2014.11.18 23:20:58
@Gatto Negro:
Nem vagyok híve az erőszaknak, magam elé tartok egy fogkefét, aztán mindjárt menekülőre fogja :D

Müller Péter, Milka, MILF?
Meglehetősen régóta képezi találgatás tárgyát, hogy a Rubint Réka 50 szavas szókincséből formálódó közhelycunami valójában milyen forrásból származik. Értelmi szerzőként felmerült Müller Péter neve, az ő Szeretetkönyvének első oldala Réka szinte egyedüli szellemi…..
updateminuszegy
2014.11.08 21:42:04
updateminuszegy
2014.11.14 22:06:03
Drága Rékám!
Ugye, nem gondoltad, hogy megfeledkezem a névnapi köszöntésedről? ÁÁÁÁ, dehogy, csupán hozzád méltó mód után kutattam a szívemben. Arra az elhatározásra jutottam, hogy ebből az alkalomból nem téged ajándékozlak meg, hanem „belőled adok” mindazoknak, akik részei az általad születő…..
updateminuszegy
2014.11.14 22:05:20
A mai nap szenzációjáról minden kétséget kizáróan Rubint Réka gondoskodott. Mivel két guggolás között úgy tapasztalta, hogy óriási jelentősége van a lelki motivációs előadásainak, ezért ezután ezzel a műsorszámmal is fel kíván lépni. Most előre leszögezem, ez egy nagyon rövid bejegyzés lesz, mert…..
updateminuszegy
2014.11.09 21:05:16
@Gatto Negro:
hú, akkor én voltam, de jóóóó, te voltál a medve Timi szokta írni a csárdást répára én meg összevontam, YESSSSSS alkottam :DDDD
hú, akkor én voltam, de jóóóó, te voltál a medve Timi szokta írni a csárdást répára én meg összevontam, YESSSSSS alkottam :DDDD
updateminuszegy
2014.11.10 17:16:39
updateminuszegy
2014.11.14 22:04:09
Végre megindult a NUL részvények tőzsdei kereskedése, de Norbi homloka köré mégsem azért gyűlnek viharfelhők, mert az értékpapírok csak az első órában teljesítettek jól, hanem mert a nagy Agassiról érkeztek meglehetősen aggasztó hírek, amelyek az Update reménybeli világkörüli szárnyalását is…..
updateminuszegy
2014.11.14 22:03:13
A STAR a Te recepted magazin szerkesztői úgy gondolták, hogy Rubint Réka remekül fest majd a szöszi fürtös angyalkával kiegészülve a karácsonyi címlapon. A fotózás helyszínét ünnepi díszbe öltöztették, az asztalt roskadásig pakolták mindennel, mi szem-szájnak ingere, csak egyet felejtettek…..
Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy a Lowcarb ZRT tőzsdei bevezetése igencsak nyögvenyelősre sikeredett, és a mi Norbink sokkal nagyobbra tárta a hasitasiját, mint amennyi aprópénzt aztán sikerült összedadognia. Az így szerzett tőketöbblet javát laza közönnyel kitalicskázza Agassi, viszont a…..
updateminuszegy
2014.11.06 07:22:38
@excellente:
A kis tahó egy alkalmat nem hagy ki , hogy be-beszóljon a duciknak, ezért éri el lassan a büntetése.
Igaz, hogy sokszor cikizem a súlya miatt, persze nem tartom kövérnek, az viszont tény, hogy annyira párnázott, hogy senkinek nincs joga beszólni, annyira pedig amorf, hogy senkinek nincs joga tornát tartani.

2014.11.06 08:55:08
@Gatto Negro:
Mivel soha nem titkoltam, hogy én is Update kiábrándult vagyok, ezért sok terméküket ismerem.
A mai napig egy terméket fogyasztok, mert arra nem találtam jobb alternativát, ez a rips. Bár úgy halottam, kivonják a forgalomból, pont úgy ahogy a svarc családot is kikopni látom :))) Egyszer szívesen belátnék a konkrét okokba, bár sejtéseim vannak :)))) Egy másik termék, ami mindig is ízlett az pont ez a torta. Ettől függetlenül kicsit mókás reggelire enni, és ilyet mondani, hogy nincs benne cukor :/ sok hülye készpénznek veszi. Mondja a Norbi, na meg még a Tóth Vera is, akkóóóó az bisztos úgy van. És ha még nem is lenne benne cuki, de minden ilyen krémes tele van zsírral. Ilyen alapon egész nap nyomhatnám magamba a tejszínhabot is :/ ez a fajta norbi féle észosztás pusztítja az agysejteket, siralmas :/

2014.11.05 20:09:17
@Gatto Negro:
De Réka csak akkor szokta írni, ha beugat a Norbi Update kommentfalára, Norbi pedig a posztoknál is szokta, na az nagyon hergelő.
De amint láttam, hiába vettem át Norbi szokását bejusnak nyomokban nem ment át az üzenetem, ellenkezőleg.

Schobert Norbi az utóbbi időben - önmaga legnagyobb kéjes örömére - alig győzi számolni a nevét visszhangzó cikkek számát a hírkeresőben. Tény, ami tény többször emlegetik, mint az kívánatos lenne. A Vezér Úrról szóló híradások felettébb mulattató intermezzója, amikor a mi hősies Szénidát Apácskánk…..
updateminuszegy
2014.10.13 19:08:25
@agresszív kismalac: @Gatto Negro:
Pedig még lennének tippjeim:
Dr. Konrádnak ---- Sorvadt Norbert
DJ berkekben ------ Féltelek
Ki nem fizetett szállítóknál ---- Sóher Norbi ( te mocskos kis füttyyfüttyy bufütyty )
excellente verziója csúcs volt :))

2014.10.13 23:00:11
updateminuszegy
2014.11.04 16:37:21
@CitadElla:
Nemáááár, ha norbi ezt tudná, hogy a teste tarolt, nagyon örülne :DDD
Köszönöm, hogy olvastad- olvastátok :)

Nagyon triviális a válasz, mert napjainkra már annyian vannak, hogy egyszerűen nem férnének el a javasolt helyen.
Jó, ez teljességgel hihetőnek tűnik, hisz nem lehet nem észrevenni, milyen ütemes mértékben szaporodnak a különféle hivatásos agymosók által kinevelt illetve trenírozott egyedek. A…..
updateminuszegy
2014.11.02 19:16:18
@LHedvig:
Ez zseniális hozzászólás volt :) Mint mindig tőled :) Az elején felnevettem, majd maximálisan megérintett a zárógondolatod.
Amúgy bizonyos hitrendszeri okból kifolyólag nem szoktam síron mécsest égetni, virágot viszek. Az emlékezés módja mindenkinek magánügye, de így lealjasítani, mint ahogy ezek a díszmajmok csinálják az szabályos szégyen :/

2014.11.04 12:41:12
@owen71:
Köszönöm :) Igen, benne van az értékrendje is, de mindig azzal megy át abszurdba, amikor hozzáadja a rékásan extra hülyeségeit, mint ez a 12 lyuk 12 halott :))))

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz