Regisztráció Blogot indítok
Adatok
háromperhármas

0 bejegyzést írt és 113 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Liszt Ferenc repülőtéren csípték fülön a rendőrök a végrehajtói kar egyik vezetőjét, amint épp Dubaiba akart meglógni a szintén végrehajtóként dolgozó feleségével együtt. Nagyon kínos. Valószínűleg fülest kapott és megindult, de a nyomozóhatóság nem szerette volna, hogy átlépje az országhatárt.…..
háromperhármas 2021.12.04 19:35:24
Ezt a Fideszt már nem Orbán Viktor irányítja Bármennyire is furán hangzik a címben felvetett állítás, különösképpen egy annyira centralizált, már-már félkatonai szervezetre vonatkoztatva, mint a Fidesz belső kör, mégis fenntartom. Ezt a Fideszt már nem Orbán Viktor irányítja, hanem a félelem.…..
háromperhármas 2021.10.16 11:06:57
@sírjatok: Sajnos nekem is volt "szerencsém" állami kórházban lenni az elmúlt fél év során. A lélegeztető gépen nem tudom hogyan bántak velem, mert alig-alig voltam néha tudatomnál. Viszont sikerült olyan jól kikötniük a bal kezemet, hogy a vállamat a szakemberek öt hónapja nem tudják rendbe tenni, pedig erősen próbálkoznak.
Amikor osztályra kerültem a gép után az egy horror volt. Kezdjük ott, hogy a hat személyes kórterembe sikerült kilenc ágyat bezsúfolniuk. A személyzet - egy fiatal orvosnő kivételével - minősíthetetlenül viselkedtek a betegekkel. (Pl.: éjjel kettőkor nővér be, villany fel, majd az egyik beteggel elkezd ordibálni, hogy miért pont most kellett besz@rnia... vagy, este szóltam a nővérnek, hogy le kellene szívni a váladékot a torkomból. Reggel fél ötkor már le is szívta... addig meg köhögjön egyfolytában a kedves beteg...) Az osztályvezető főorvosi vizit alkalmával minden esetben a főorvos úr a sleppjével bejött, majd rögtön ki is ment, soha senkihez nem szólt egy szót sem, ha valamelyik beteg kérdezni akart tőle, elfordította a fejét, és kiment.
Kb. két hétig bírtam, majd saját felelősségemre haza jöttem.
háromperhármas 2021.10.16 11:12:26
@Ménár Atya: Kíváncsi vagyok hogy a Vi ki által elkúrtakat mennyi idő lesz rendbe tenni, mert pénzt nem fog a kasszában hagyni egy fillért se, az biztos. Ha másképpen nem megy, majd az utolsó napon átutalják a Lö lö-nek. Ő meg úgy is sittre megy, neki már mindegy. :-)
háromperhármas 2021.10.16 19:09:25
@eßemfaßom meg áll: "Összefoglalom: élsz, megmentettek a kórházban de nem volt olyan jó buli mint amilyennek elképzelted."
Ja, hát így is fel lehet fogni, a narancsos szemüvegeden keresztül.
Hogy megmentettek- e? Ahogy vesszük...
Eleve nem értettem/értem, miért kerültem lélegeztetőre, légzési problémáim, oxigénhiányom sem előtte, sem utána nem volt. Az, hogy a lélegeztetőről ki jön le élve, nagy mértékben a páciens teherbíró képességétől függ, nem az orvostól. Ő rád rakja a gépet, beköti a madzagokat, oszt annyi.
Valóban nem volt jó "buli" de ha valakinek ez jön le a hozzászólásomból, akkor annak fingj@ sincs a jelenlegi kórházi helyzetről.
Színpadiasnak neveztem az amerikaiak kivonulását és a tálibok bevonulását az afgán fővárosba, Kabulba. Mindez ostrom vagy lövések eldördülése nélkül történt meg. Ki tudja, hogy az amerikaiak és tálibok zárt ajtók mögött miben egyeztek meg, amiről nem beszélnek a nagy nyilvánosság előtt...
háromperhármas 2021.08.19 11:56:25
@Örömhernyó: Pontosan úgy van, ahogyan írod. Csak hát a világ nagy része ezt tapsolva nézi, és még segít is a "szegény, üldözött" zsidóknak.
Tavasz óta lehetett biztosra tudni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai története véget ért. Évekig tartott a dolog, sokáig csak találgatni lehetett, mit is szeretne tulajdonképpen az egyetemért felelős egyházi vezetés. Meggyőződésem, hogy a döntéshozók részéről nem színjáték volt a…..
háromperhármas 2020.12.31 11:23:16
@gigabursch: Röviden: absz. egyetértünk. A Makovecz-épületek megbotránkoztatóak, szerintem csak a feltűnési viszketegség alkotta őket. Nem tudom elképzelni, hogy praktikusan használhatóak lennének.
háromperhármas 2020.12.31 18:38:45
@Lobo Marunga: Makovecz nem 2010-ben kezdte el imádni a Fideszt, hanem jóval korábban. Nem lehetett nélküle elképzelni Fidesz naggyűlést 2010 előtt sem.
háromperhármas 2020.12.31 20:03:30
@CoolKoon: Kérdezd attól, aki kifogásolta, hogy a Fidesz 2010-ben került hatalomra, és Makovecz meg 2011-ben meghalt.
NeonKult Elektromos retró Renault 2019.07.29 21:48:22
Igen, ez csak egy conceptautó, szóval a gyártása nem valószínű, pedig milyen stílusosan vegyítették a retró designt a modern igényekkel! A klasszius formatervezés a ‘4L plein air’ modelt idézi a '60-as évekből, 6.1 kWh-s elektromotorral fűszerezve. A nagy természetbarátoknak egy piknikkosarat is…..
Úgy átviharzott rajtunk Orbán Viktor országlásának 10 éve, hogy szinte fel sem ocsúdtunk a fülkeforradalom okozta társadalmi, közéleti és kommunikációs sokkból. A Fidesz nagy hatalmú vezére magabiztosan látott hozzá hatalmának kiteljesítéséhez, és ma már ott tartunk, hogy személyének ajnározását nem…..
háromperhármas 2020.06.01 08:07:22
@math0: Ezt biztos, hogy nekem akartad írni?
Führer függő a nagyanyád!
háromperhármas 2020.06.01 20:24:30
@math0: Egy lófausztot!
Te hogyan gondolod a kormányzást? Mindenki azt csinál, amit akar, és szabadon dönt, aztán majd meglátjuk?
Kíváncsian várjuk, mikor hozza meg. ..
háromperhármas 2020.05.13 17:10:37
@nu pagagyí:
"De persze másra is jó ez, látjuk is a rezsim elpofátlanodását."

Pont ez az, amit nem értek.. Teljesen nyilvánvaló, hogy egyre pofátlanabbak, agresszívebbek, már semmi nem elég nekik. És ezt úgy nézik végig a "magyaremberek", mintha cirkuszi előadás volna! No jó, nem biztos, hogy tapsolnak hozzá.
háromperhármas 2020.05.13 17:46:17
@nu pagagyí:
Igen, szerintem pontosan az.
(És ezt is benyeli mindenki. Ismét kerestek a haveroknak pár milliárdot.)
Nem értem ezt a mai dolgot, bár lehet azért, mert elkerülöm a politikát és nem azt nézem soha, hogy ki milyen pártot képvisel, hanem ki milyen ember! Miért akar egy ember irányítani mindent visszavonásig, mikor pont azt hirdetik, össze kell fogni, közösen kell legyűrni ezt a nehéz helyzetet? Miért…..
Hülye vagy te Miki, láttad mondjuk a Závecz friss mérését? Elsőre tök jogos, ha valakinek a cím láttán momentán ez ugrik be és ha szigorúan a hagyományos pártpreferenciákat nézzük, lehet arra a téves következtetésre jutni, hogy lószar se változott itt. De pont mindegy, hogy a Fidesz 32, a DK 9, a…..
háromperhármas 2020.01.02 14:34:17
@math0: Elvben nem, de gyakorlatilag sajnos igen... :-(
Tegnap este az ATV-ben Vadai Ágnes még annyira sem volt hajlandó elhatárolódni Gréczy Zsolttól, mint a DK elnöke. Gyurcsány „hülyeségnek” nevezte az önmagáról meztelen képeket készítő szóvivő produkcióját, Vadai szerint a fotókat „Valakik ártó szándékkal kiadták, kiszivárogtatták, ellopták.” Gréczy…..
Egy üldözött náci és társa egy hamisítót, majd egy herceget csapott be induláskor, de végül egyiküké sem lett az ital.  ..
18+! Az 1970-ben alapított Vörös Hadsereg Frakció, kommunista, városi gerilla csoport volt és az európai baloldali terrorizmus legmeghatározóbb szervezetévé nőtte ki magát. Mi motiválta őket? Kik voltak, mit akartak? Most mindent megtudhatsz róluk dióhéjban...
háromperhármas 2019.12.01 17:27:26
@Etniez: Pedig ismert történet, abban az időben a sajtó is hozta. Egy külön érdekessége még, hogy ezen a buszon utazott a magyar hírszerzés egykori főnöke.
  Bizonyára mindenki ismeri azt a viccet, melyben a szegény földműves bácsit elviszik repülni, és a végén, mikor megkérdik tőle, hogy "no, bátyám, milyen volt?", akkor az utolsó mondata az, hogy "arra viszont végképp nem számítottam, hogy mindez a nyakamba is ömlik". Hát valami hasonló érzés…..
Eltelt kb. egy hónap az önkoris Fidesz-szopás óta - Gyászberényben, Pöcs úr birodalmában a megsemmisítésig halmozták az alkalmatlanságot - és nincs válaszuk az okokra. Szánalmasan nem mernek szembenézni a valósággal. Van némi mellébeszélés, Kövér hozta megbuggyant formáját, a közpénzből kitömött,…..
háromperhármas 2019.11.15 10:08:27
@Kivlov: Ja, csak Líbiában nem megbukott, hanem megbuktatták, - ma sem tudni miért, vagyis sejteni lehet; az olajért és az aranyért - majd otthagyták az országot a káoszban.
háromperhármas 2019.11.15 10:11:56
@Látens Inszinuáció:
"a magántőke alapokat az új jogszabályban - HAHÓ FIGYELEM! - azért vonják ki az MNB felügyeleti jogköréből, hogy ki lehessen menekíteni a már eddig és a még tovább lopott közpénzt."

Ezt ma még az emberek nem is látják, hogy mekkora szemétség, és hogyan tűnik el "legálisan" a pénz.
A Pesti Srácok 2013-ban indult, magát keresztény-konzervatív értékekkel rendelkező hírportálnak tekinti, ez azonban általában csak olyan formában igaz, hogy a magát szintén hasonló értékrendűnek valló Fidesz-KDNP holdudvarához tartozva évek óta óriási számban termeli ki a bíróság által is hazugnak…..
háromperhármas 2019.11.14 13:22:02
@MAXVAL bircaman közíró:
Az nem tartozik a szólásszabadság körébe, hogy valakiről valótlan híreket közölnek.
A rendőrség szerint véletlen baleset történt 1983-ban, ám sokan a leghíresebb politikai gyilkosságot emlegetik...
A szomszédunkban élő, az Index.hu által "terrorcsaládnak" nevezett emberek viselkedése miatt a három kislányunkat éveken át állandó rémálmok gyötörték. Szinte napi rendszerességgel álmodtak saját vagy testvéreik életének kioltásáról, súlyos sérüléséről. Szülőként elviselhetetlen volt, amikor reggel…..
Tart a hírhedt mexikói drogbáró, Joaquin El Chapo Guzmán pere New Yorkban. Egykori testőre árult el részleteket a 2016-ban elfogott bűnöző kegyetlenkedéseiről...
háromperhármas 2019.01.28 09:45:11
@Populista tekintélyelvű autokrata diktátor:
Nos kérem, kb. ez a jelenleg hatalmon lévők színvonala. Persze, ha a Zorbán embereire írná valaki, hogy élve kellene eltemetni őket, akkor lenne nagy nyüszítés.
Kb. annyi eszed van, mint egy hintalónak, még a "lipsiket" sem tudod rendesen leírni...
NemGogol Nullák országlása 2018.12.18 13:28:28
Papp Dániel, a hírhamisító néven elhíresült, mára a kö(ps)ztévé alapítvány megbízott vezérigazgatójává avanzsált fideszes médiafőtiszt felháborodottan nyilatkozott az ellenzéki országgyűlési képviselők „gerilla” akciójáról. Szerinte „visszaéltek hatalmukkal és zaklatták a kollégáit”. Jellemző az…..
háromperhármas 2018.12.18 20:21:20
@odod94: A fegyveres biztonsági őrségnek nem az a feladata, hogy az országgyűlési képviselőket távol tartsa egy közintézménytől.
háromperhármas 2018.12.18 20:23:12
@Tölgyes Péter: "Az egésznek elejét vette volna Papp vezérigazgató, ha úgy jár el, ahogyan egy normális országban egy állami intézmény vezetője tucatnyi - vagy éppen egy - képviselő érkezésekor eljár."
Nos kérem itten van az eb elhantolva.
Nagyon igazad van.
„Na, ne! Tuti, hogy nekem jön! Csak figyel! Ez nem! A jó istenit neki!” Gyorsan rükvercbe teszem a sebességváltót és a gázra taposok. Az utolsó pillanatban tolatok hátra, egy centin múlik, hogy nem jön nekem. Egy ötvenes, holt nyugodt nőről van szó, aki a bevásárlóközpont egyik parkolóhelyéről…..
A telemarketing kampányok kora messze nem járt még le! Jelenleg is nagyon nagy számban vannak olyan célcsoportok, amelyek hatékonyan érhetők el telefonon. Amennyiben telemarketing tevékenységben gondolkodunk, ne feledjük, hogy az adatbázisnak van a legfontosabb szerepe. A törvényi változások miatt…..
háromperhármas 2018.11.22 07:27:45
@ralf: Pl. úgy, hogy nem hívnak többet. :-)
Majd hív egy másik cég.
Korunk Adonisza bizonyos hadisír-nyilvántartást vitt a székelyföldi Lövéte polgármesterének, és - ha már ott volt - megkoszorúzta az I. és II. világháborús magyar hősök emlékművét. Az ezt illusztráló képet maga töltötte fel a Facebook-oldalára. Mondjuk mindenki úgy koszorúz, ahogy akar, de azért…..
háromperhármas 2018.11.14 07:31:45
  Szerény véleményem továbbra is az, hogy a Fidesz egy középszerű párt. Messze van a profizmustól, a kormányzásra való alkalmatosságtól, attól, hogy hatékonyan, eredményesen és professzionálisan vezessen egy országot. A Fidesz- nek és benne Orbán Viktornak a politikai értelemben vett létezése…..
háromperhármas 2018.10.28 14:09:46
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát te már csak tudod, milyenek a golyóim! (Egyáltalán azt tudod, hogy nő vagyok- e, vagy férfi...?) Amikor még nyomtan neked hátulról, sikongattál a gyönyörtől.:-)))
Ja, persze. Akkor a légpuska lőszer is éles lőszer... éles lőszer az, amelyik az emberi élet kioltására (is) alkalmas.
(Bár extra körülmények között a légpuska, sőt a gázpisztoly is képes emberi élet kioltására.)
háromperhármas 2018.10.29 14:43:06
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A gumilövedék extra esetekben alkalmas az emberi élet kioltására, mint ahogyan ezt megírtam a légfegyverről, vagy a riasztó fegyverről is. Éppen ennyire alkalmas a gumilövedék is. Ettől még nem "éles lőszer" katonai értelemben sem.
Egyébként hozzászólásaidból kiválóan látható, hogy ha a gyűlölet, a rosszindulat valamint a butaság és az ocsmányság keveredik, akkor pont ilyen hozzászólások keverednek belőle, mint a tieid.
háromperhármas 2018.10.29 17:09:01
@Kovacs Nocraft Jozsefne: z az a szint, amire már nem vagyok hajlandó lesüllyedni.
Remélem soha nem találkozunk. (A te érdekedben.)
Vége
Újra terjedni kezdtek a patkányok Budapesten és már nem viszik el a szemetet Észak-Magyarországon. A szeméthalmok mögött néhány Fidesz-közeli vállalkozó alakja rajzolódik ki...
háromperhármas 2018.10.28 11:28:30
@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: Csodásan bemutattad a FIDESZ-fanok lelki világát, és a hozzáállását az ország ügyeihez. Gratulálok!
(Végül is egy NER-lovagtól mit várjon az ember...?)
háromperhármas 2018.10.28 12:28:00
@dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ: Pökhendi, a végletekig beképzelt emberekkel nem lehet érdemben kommunikálni, mert azt képzelik, hogy csak ők ismerik az igazságot. Te is ezek közé a szánalomra méltó, agymosott zombinéphez tartozol.
Ha majd kiderül gazdáid összes mocskos hazugsága, az ország szétrablása, és már te is látni fogod (látod te most is, csak hát ugye a pénz beszél...) hogy mi történt, majd gyorsan átállsz a másik oldalra, gerinces NER-huszárként?
háromperhármas 2018.10.28 15:21:07
@Szél Bernadett börtönben van már?:
Ez valami egészen nyakatekert magyarázat. Az eligazításon kaptad, hogy ezt kell mondani?