Adatok
tfm
12 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A HaHa szervezeti szinten eddig nem vett részt a Budapest Pride-on, de az idei meneten több aktivistánk is részt vett, mind menetkísérőként, mind szervezőként. Ennek kapcsán három blogbejegyzés született, először önkéntes szemszögből Révész Péter írását olvashattátok.
A…..
A Budapest Pride-on a HaHa eddig szervezeti szinten nem vett részt, de az idei meneten több aktivistánk is önkéntesként dolgozott. A következőkben egyikőjük gondolatait olvashatjátok.
Blogposztjainkban igyekszünk minél több nézőpontot és véleményt megjelentetni, ezért…..
Hallgatói Hálózat
Elmenni szavazni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki benne van én nem ellenzem
2014.04.04 13:59:58
A választások kapcsán két vitaindító cikket raktunk ki a szavazás értelméről és értelmetlenségéről. A vitaindító sikeresnek bizonyult, hatásukra egy olvasónk, Pőcze Borbála az érvénytelen szavazás mellett érvelt, Turai Eszter posztjára a Kettős Mércén írtak…..
- pártoskodó 8 évesek, nemzeti identitás, csőtörés és bionikus harci turulok egy posztban
Amíg szerdán a büszke nemzet felvonult vagy épp saját maga ellen tiltakozott, a polgárpukkasztók pedig birkajelmezben polgárpukkasztottak, én kicsit sem magasztos hangulatban stíröltem a…..
tfm
2013.10.30 19:49:09
@bajko-sokoray: igen ez egy nagy katyvasz. Remek nemzeti ünnepünk is egy nagy katyvasz volt, pártpolarizált "megemlékezéssekkel" és erődemonstrációval.
Az idézett beszélgetés meglehet nem pont ezekkel a szavakkal, de tartalmilag elhangzott (egy korábbi poszt szóhasználatát idézve: "te bikk vagy én viszont makk, úgyhogy nem lehetünk padtársak"). Nem állítom azt, hogy mindenkit a nagymamája/családja pártpreferenciája olyannyira meghatározna, hogy ebből nem tud kitörni a józan eszével, ha akar. Mindenesetre a politikai szocializáció is a családban és a baráti körben történik, tekintve, hogy az iskolákban/egyetemekben tabuként kezelik ezt a témát, az állampolgári nevelés, mint olyan nem létezik, ahogy a vitakultúra fejlesztés is hiányos - ami nagyon fontos alapja lehetne a politikai kultúrának.
A poszt pedig nem tör világmegváltásra, fő mondanivalója annyi, hogy a nemzeti ünnepekben mostanság annyi fennköltség van, mint egy kilyukadt lefolyócsőben és ideje lenne, hogy újra értelmes tartalommal töltsük fel :)

- avagy mi sül ki abból, ha összeeresztünk 60 aktivistát a semmi közepén.
Amíg itthon felborult a világ képzelt rendje, felzsongott a média a Koppány csoport és a HaHa együttműködése láttán, én békésen éltem internet nélküli világomat a CDN - Cooperation…..
ELTE BTKemail: hallgatoihalozateltebtk@gmail.com
ELTE PPKe-mail: elteppkhaha@gmail.comELTE ÁJK
LÉK - lágymányosi érdekképviseleti közössége-mal: torjukmegajeget@gmail.comBMEe-mail:…..
tfm
2013.08.03 16:40:19
@Eramiki: Szia! Frissítettem, a Cihát beleírtam, a Kihások bár a HaHa mintájára kezdtek el szerveződni, sose működtek igazán haha sejtként. Tudtommal a DEF tagjai is a kihához csatlakoztak, így az a szerveződés már nem működik. Az egyetemfoglalásban sok hahás is benne volt, szóval személyes kapcsolatban vagyunk a foglalókkal. A Miérthallgatók Szegeden tevékenykedtek az ottani haha sejttel együtt. A Diploma nyelvvizsga nélkül csoporttal levelezünk, még nem tudjuk mit kezdjünk ezzel a nyelvvizsga üggyel. Az MTM leginkább a haha ellenében határozza meg magát, de vettünk már részt közös vitaesten, remélhetőleg több közös programban is részt veszünk majd.
Kis színes a magyar orvostársadalomról.
Múltkor három frissen végzett orvosismerősömmel borozgattam a Ferenciek terénél, két pohár között szóba jött az egyetem, a kezdődő felnőtt élet, a kórházak állapota, az egészségügyi ellátás és persze fárasztó…..
tfm
2013.07.22 11:42:35
@Eszter-csongi: Kedves Eszter nem azért posztoltam ezt a bejegyzést, mert egy nagy egyetemen történt, hanem azért mert én még csak erről hallottam (sörözések közben merülnek fel általában az ilyen sztorik). Előfordul, hogy a levelek elsikkadnak, nem győzök az ilyen esetekért elnézést kérni - persze ez nem mentség, rendszeresen figyelnünk kéne a postafiókokat. Megkérdezhetem, hogy melyik egyetemen végeztél?
tfm
2013.07.22 11:49:15
@α Ursae Minoris: Azóta azért eltelt 19 év, én is eljutottam a nagykorúságig. Megnyugtató volna, ha valamiféle javulás és fejlődés tapasztalható lenne :)Sajnos úgy tűnik erre még várnunk kell.
tfm
2013.07.22 15:43:50
@Eszter-csongi: Kedves Eszter. A probléma része az is, hogy várod, hogy valaki lépjen helyetted, és ha ez nem következik be akkor azon kezdesz el gondolkodni, hogy szedd-e a sátorfádat. Az önszerveződés lényege éppen az, hogy nem várom a számba repülő sült galambot, hanem elkezdem feltérképezni a problémákat, ismerősökkel beszélek stb. Tudom hogy a Hallgatói Hálózat mára egy brand-é vált, sokan tőlünk várják a nagy megváltást és nem győzöm kiábrándítani őket, hogy nem vagyunk többek, mint szimpla egyetemisták, akik az önszerveződés útjára léptek. Szerveztünk tüntetéseket, foglalásokat, adtunk ki közleményeket, többször kurvaanyáztunk a kormánynak. Enyhültek dolgok, sok dolog változott, de ez nem a HaHa, hanem minden egyetemista, középiskolás, szülő, nagyszülő, tanár érdeme, akik kimentek az utcára, elmentek egy-két fórumra és közben nem hagyták, hogy a kormányzati bullshit megfertőzze őket. Hogy mi abbahagyjuk-e a szerveződést? Nem. Meg tudjuk-e oldani az oktatás problémáit? Nem. Ahhoz, hogy itt változás legyen egy jobb felsőoktatás irányába, ahhoz nem csak egy maroknyi haha aktivista kell, hanem több ezer ember az utcán. Akarunk-e további tüntetéseket szervezni? Igen és reméljük sokan eljönnek rá. Én személy szerint úgy érzem néha talán többet is tehetnék, de nem mindig van erre időn vagy energiám. Sok munkát fektettem a hahába, ahogy a legtöbb aktivista, de tudom, hogy ez nem elég. Szerinted mit kellene még tennünk, nekünk egyetemistáknak, a szüleinknek, a nagyszüleinknek, a tanárainknak? Hogy fogunk változást elérni? Érdekel a véleményed, a kritikád, a tanácsaid.
Félelem és reszketés a HÖK KGy-n
Version 1.02
A pszichotrip elkezdődött
bennfentesek pedáns gyülekezete,
lassan de biztosan, szignózza a lapokat
(s jár mindezért a kékcédula)
mintha csak egy minden hájjal felkent
parlamentben lennénk
de ekkor egy bizalmas hang töri meg a…..
tfm
2013.06.25 14:30:26
@Eszter Nasskisa: Kedves Eszter! Ne haragudj, hogy eddig nem válaszoltunk, körbe küldöm a jogi team-nek, hátha tudnak valamit mondani. Eddig én is úgy tudtam, hogy azoknak is az új törvény szerint kell majd itthon dolgozniuk, akik szeptemberben írták alá a szerződést, akárcsak én- Igyekszünk minél hamarabb válaszolni!
Május 31-én, pénteken aktivistáink úgy döntöttek, hogy elég volt az alkalmatlan és impotens minisztériumi vezetőkből, ha nem tudjuk őket jobb belátásra bírni, akkor ennyi volt. Itt az ideje, hogy kirúgjuk őket és megalapítsuk az új minisztériumot.
Mintegy húsz aktivistánk…..
Balog Zoltán - emberi erőforrás miniszter
- a tárcáját érintő elvonások legnagyobb hányadát az oktatásra terhelte - látszategyeztetéseket folytatott az oktatásügy érintettjeivel, a rektorokat egymásnak ugrasztotta - folyamatosan átveri tárgyalópartnereit és a közvéleményt:…..
Sajnálatos módon ma reggel 10 órakor beszüntette munkáját a 2012-ben átkeresztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma. Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrás-kivonási Minisztérium mindeddig rettenetesen végezte a…..
Rövid beszámoló a május 6-án megtartott Demokrácia az iskolapadban c. szabadegyetemről
„Egy nem demokratikus társadalomban demokratikus iskoláról beszélni paradoxon.” Számomra ez volt a május 6-i délután legmeghatározóbb mondata. Hiszen valóban fölösleges addig egy…..
tfm
2013.05.12 16:53:30
@Adj gázt!: azért 12 év ebben a rendszerben nem volt semmi, Horthyval meg Klebelsberggel szép dolog példálózni, de az már igen messze van, nem éppen releváns. Hol van már a minőség az oktatásban? Az érettségi egy vicc volt tavaly, a tanárok nem tudnak tanítani (értelmes ember pedig már lassan nem is megy tanárnak olyan alacsonyak a fizetések és egyre több órát, gyereket varrnak a nyakába), a diákok pedig nem tudnak tanulni. Számomra sokkal több tudást adott az önálló kutatásom vagy épp a disputaversenyken való részvétel.
tfm
2013.05.12 16:56:34
@Adj gázt!: És te?
tfm
2013.05.12 17:02:26
@Adj gázt!: 1) Ezt a cikket nem én írtam. 2) Ez nem a tuti megmondása, hanem egy rövid beszámoló egy kerekasztal-beszélgetésen hallottakról. 3) Szerintem lehet véleményem az iskolarendszerről, akár tanár vagyok akár diák. 4) Természetesen egyet sem, 19 évesen nehéz lett volna. 5) Személyeskedések és múlt századi példák helyett jó lenne akkor, ha felvázolnád miért is ilyen tuti a mostani iskolarendszer. Tényleg nincs szükséges változásra?
Május 6-án, hétfőn szabadegyetemet tartunk "Demokrácia az iskolapadban" címmel. Az alábbiakban meghívott előadóink és szervezeteik rövid bemutatását olvashatjátok:
Neumann Eszter iskolakutató
Kutatásai során azt vizsgálta, hogyan zajlott a rendszerváltás az oktatásban,…..
Jó ideje nem kenyerem a pártpolitizálás, és nem is szívesen megyek bele ilyen témába, azonban az elmúlt időszak jobboldali támadásai kapcsán valamilyen szinten muszáj ezt megtennem, pusztán a múltam tényei miatt. Egyet azért mindenképpen szeretnék leszögezni már az elején:…..
tfm
2013.04.18 13:36:54
@Attitude Adjuster:
Kedves Attitude Adjuster!
Hahás aktivistaként igazán örülök, hogy eleinte támogatta a megmozdulásainkat, ugyanakkor elszomorít, hogy a média hamis információinak köszönhetően eltávolodott az ügyünktől. Mi SOHA NEM TÁRGYALTUNK EGYIK BALOLDALI PÁRTTAL SEM. SEMMI KÖZÜNK AZ SZDSZ-HEZ, MSZP-HEZ VAGY ÉPP AZ EGYÜTT 2014-HEZ. Bocsánat a sok nagybetűért, csupán nyomatékosítani próbálom a mondanivalómat. Mi a civil politizálásban hiszünk. Szerintünk szükség van a civil kontrollra ahhoz, hogy egy demokrácia megfelelően működjön. A mai magyar mentalitás a "civil" szót kutyasétáltaltó egyletekkel azonosítja, pedig a civileknek, állampolgároknak éppúgy helye van a közpolitikában, mint a politikusoknak. Nem akarunk politikusok lenni, egy pártnak sem gyűjtünk szavazókat. A pártok csupán politikai hatalom megszerzésére törekednek nem pedig egyes ügyekért küzdenek, éppen ezért határolódunk el tőlük teljes mértékben. Mi ügyekért küzdünk. Küzdünk egy élhetőbb, egyenlőségen alapuló oktatási rendszerért és a demokratikus kultúra terjesztéséért. Nem vagyunk oktatáspolitikusok, pártkatonák, profi nyilatkozók. Csak egy - szerencsére egyre nagyobb - csapat jóhiszemű hallgató és középiskolás, akik tenni akarnak valamit. Nincs szükségünk irányításra, közösen dolgozunk és döntünk, mindenkit meghallgatunk, minden ötlet kidolgozásában és megvalósításában segítünk egymásnak. Miért olyan nehéz elhinni, hogy tizen- huszonéves diákok képesek erre saját maguktól, általuk meghatározott célokért?

2013.04.18 13:45:12
@Attitude Adjuster: A hallgatói szerződésről pedig csak annyit, hogy nem a céllal van a probléma. A cél elvileg ugye az, hogy a fiatal diplomások itthon maradjanak, vállaljanak munkát, alapítsanak családod, építsék a kultúrát. Ezzel a céllal, mi is teljesen egyetértünk, de látni kell, hogy a hallgatói szerződés erre nem alkalmas. A elvándorlás csak egy tünet, amit egy nagyon ostoba eszközzel próbáltak kezelni. A kiváltó okokat sokfelé kereshetjük elég megnézni, hogy milyen alacsony a fiatal munkavállalók foglalkoztatottsága itthon, illetve hogy milyen alacsonyak a közalkalmazotti bérek - lásd orvosok. Itt nem egy felületi kezelésre lenne szükség. Attól még, hogy valaki aláírja a szerződést, végzés után simán kimehet külföldre dolgozni, max 10 év múlva kell visszajönnie. Szerződés helyett a fiatal munkavállalókat támogató programokat kellene indítani, a gazdasági lehetőségekhez mérten növelni az általános életszínvonalat és igen, emelni kellene a közalkalmazotti béreket olyan fontos szakmáknál mint pl. az orvosok. Ezek az intézkedések ösztönöznének és vonzóbbá tennék az itthon maradást. A hallgatói szerződés eredménye abban is meglátszik, hogy soha ilyen kevesen nem jelentkeztek még magyar felsőoktatásba, tehát nem, hogy megakadályozta, hanem előre hozta a migrációt, 18 éves korra. Ha tényleg az a kormány célja, hogy itthon tartsa a fiatal értelmiséget, akkor rossz eszközt választott. Ha viszont épp az ellenkezője? Nos, akkor tökéleteset.
tfm
2013.04.18 19:25:58
@Attitude Adjuster: Bocsánat, de mi köze az általam felvázolt lépéseknek a szocializmushoz? A fiatal pályekezdők eszméletlen magas munkanélküliségét talán nem kellene kezelni? Európai Uniós célkitűzés is egyébként ennek a csökkentése, amit Magyarország is vállalt.
Mostanában rengeteg beszélgetésre, konferenciára, kerekasztalra hívnak minket, múlt hét szerdán az Állampolgári ismeretek, avagy a mi sarunk? (https://www.facebook.com/events/127388350777679/) című rendezvényen vehettem részt, ahol elsősorban az volt a téma, hogy tanítható-e a…..
tfm
2013.04.18 13:07:43
@Moin Moin: Kedves Moin Moin! "Amíg te-ti arra vártok, hogy „15-20 év, vagy talán még több” alatt majdcsak átalakul a magyar közmentalitás, addig a régi mentalitással a fejében élő és a régi mentalitást kihasználó politikai elit(ek) „száz évre” fogják konzerválni a mai viszonyokat. Ha ezt a felső, a régihez kötő(dő), nagyon erős mechanizmust ki nem iktatjátok a játékból, akkor 15-20 év múlva kb. ugyanott fogtok tartani, ahol most – és ahol a hasonló kiskörösök a rendszerváltás óta: kerekasztal-beszélgetéseket fogtok tartani egymás között, bármiféle néven nevezhető „társadalmi áttörés” nélkül!"
Elgondolkodtató, amit írsz, az én meglátásomnál ez sokkal inkább pesszimistább vagy (ne adj Isten) reálisabb. Természetesen a mai magyar politikai kultúra és mentalitás nem éppen táptalaja a demokratikus "társadalmi áttörésnek", de éppen ezek a civil megmozdulások jelzik azt, hogy valami már mocorog a mélyben és néha ki is törik. Ha jól értem elitváltásról beszélsz, de ez szerintem sosem egy tervezett folyamat. Az elitek legitimizációja a társadalmi elfogadottságon alapul, azon, hogy az adott társadalom mennyire érzi magáénak az elit által képviselt értékeket. Ha már nem tudja sajátjának értékelni ezeket, akkor az elit szükségképpen meg fog bukni egy több lépcsős folyamatban és a helyére egy egészen másik kerül. (Persze ennek a kérdésnek több aspektusa is van, a mai helyzetre szerintem senki nem tud egyértelmű jóslatot mondani). Én úgy látom egyre többen nem érezzük sajátunknak ezt a politikai elitet - ami a változás egyik első lépése.

2013.04.17 14:35:01
@Moin Moin: Kedves Moin Moin! Lehet, hogy a társadalom nagy része még a központosításhoz van szokva, de talán azért sem változott ez meg a rendszerváltás óta, mert egyik kormánynak sem állt érdekében ilyen irányba elmozdítani a magyar közgondolkodást. Én már '94-ben születtem, ahogy én látom a generációm már egészen másként gondolkodik, mint az előttünk lévők. Csak most ástam bele magam mélyebben a civil politikába és az oktatáspolitikába, de egyre több olyan kezdeményezéssel találkozom - ahogy a cikkben is leírtam, ami szerintem pozitív irányba fogja elvinni a magyar oktatást. Ez nem egy rövid folyamat lesz 15-20 év, vagy talán még több, de szerintem a demokratikus kultúra, az érdekképviselet és a közvetlen beleszólás a közügyekbe egyre több ember igénye, ezért egyre inkább terjedni fog. Ajánlom a figyelmedbe Észtországot, ahol a köztársasági elnök épp most vitt a parlament elé 16 olyan javaslatot, amit állampolgárok dolgoztak ki és küldtek el neki. Egy ilyen aktív társadalmat szeretnék látni Magyarországon is és szerintem az első lépéseket éppen most tesszük meg ebbe az irányba :)
tfm
2013.04.18 13:01:20
@safranek: Kedves Safranek! A kormány mostani intézkedéseit nem nevezném reformnak, sokkal inkább rombolásnak. A reform még mindig várat magára, hogy végre egy normális iskolarendszer épüljön ki. A komment második részével nagyon egyetértek, hiszen éppen az érintettekkel kéne megbeszélni, hogy mi is legyen, de őket (minket), soha nem kérdeznek meg. Nemhogy a kormány, de még a saját érdekképviseleti szerveink sem. Akkor most ki képviseli az én véleményemet a tárgyalásokon?
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A poszttal pedig nem akartam nagyot mondani, csupán annyit, hogy egy-egy nemzeti ünnepben annyi manapság a fennköltség, mint egy lyukas lefolyócsőben, így nehéz megragadni a lényegét.
A család köszöni szépen jól van, szavazásügyileg jelenleg bizonytalan, a nagyit pedig pénteken látogatjuk a temetőben ...