Adatok
Rohadjmegorban
0 bejegyzést írt és 156 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Olyan ez, mint a friss tengeri szellő egy áporodott szobában. Mint egy hűvös vízpermet a tikkadt arcunkba. Mint egy kilátó, amiből a Föld túloldalára látsz − onnan meg vissza.
Fa Nándor 93 nap alatt a saját tervezésű és építésű, Spirit of Hungary nevű hajóján megkerülte a Földet az extrém Vendée…..
Rohadjmegorban
2017.02.09 15:47:40
Sok geccci aljamagyar, összesen nem tesztek le annyit az asztra, mint ez az ember az életében. Csöves, otthon megsavanyodott szarkupacok vagytok, akiket vasárnaponként a pap kúrt meg, vagy a kocsmából hazatántorgó retkes apátok.
Egy hónap késéssel a 444-hez is eljutott az a videó, amin a SzupiMester nevű Youtube-felhasználó bejelentette: fiús külseje ellenére valójában nő, Gulyás Katalinnak hívják. Ezt bizonyítandó be is mutatta személyijét, és elmondta: folyton fiúnak nézik, és nem tudja, hogy…..
Már nemcsak a kuruc.info domainnevet bejegyző Varga Bélát körözik az amerikai hatóságok, hanem a feleségét, Pesti Juditot is, akinek a fejére 30 ezer dollár „díjat” tűztek ki.
Pestit, akit korábban rövid időre őrizetbe is vettek, azzal vádolják, hogy
csalt a munkanélküli…..
Rohadjmegorban
2015.04.17 09:02:12
Az Égéstér 154. adásának kommentposztja.
Vajon mi készteti arra a Nissant, hogy az összes bevált megoldást felrúgva építsen versenyautót? És hol van a rendőr, amikor szükség van rá?
Direktlink a letöltéshez...
Mindig a beismerés a legnehezebb. Mikor rádöbbensz, hogy az a felpuffadt zsírtömeg a tükörben, nos...az tényleg hozzád tartozik. Minden kilogrammja te vagy. Egy formátlan, óriásamőbaszerű izé.De amíg erre rájössz, addig hosszú út vezet. Sunyi dolog a hízás, igazán alattomos.…..
Ebben a 2009-es videóban Csernus Imre elmondja, ő hogyan hagyta abba a dohányzást. Nem tudom, sikerült-e neki, az absztinenciáját megtartotta-e, de amit mond, elég meggyőzőnek tűnik.
Balázs..
Mióta megvan a tökéletes barátnő, Posztolónk arra vágyik, hogy kiszabaduljon a suli-munka-hétvége mókuskerékből. Úgy érzi, hogy mindenkihez neki kell alkalmazkodnia.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá…..
Még arra se volt időnk, hogy lecsekkoljuk, de már mutatjuk is nektek. Véleményezzétek Ti, hogy jön be nektek a jenki legújabb agymenése!
..
Rohadjmegorban
2013.11.12 13:43:57
A Becsületesnepper a minap beküldött négy képet a szerkesztőségi levlistára ezzel a három mondattal:
304 ezret futott 1.8-as Honda motor mosás nélkül. Nagybátyám mindig szívja a vérem, hogy miért futtatom a rizsrakétákat. Ezért.
Sok-sok év tapasztalatát olvasták,…..
Rohadjmegorban
2013.10.02 23:21:52
@Tippszmix: tényleges szlovák cég. Nem csak a rendszám miatt;) Munkagép és pótkocsi gyáraknak vagyunk a beszállítói. És van éretségim, de nem magyar;)
Rohadjmegorban
2013.10.03 11:47:12
@csahos: enyém az kéziváltós. Az automatát már biztos eldobhattam volna. Bmw-n, mercin, audin is max 200000-et birtak ki. Az a baj ha egyesben és kettesben nyomod neki, akkor elcsúsznak a lamellák és így elkopik a nyomatéktól.
Rohadjmegorban
2013.10.03 11:48:51
A legjobb dolog az interneten ma ez, szakadok rajta, gyorsan nézd meg sokszor, holnapra már ki fog hűlni!
..
Rohadjmegorban
2013.09.08 00:48:08
Lázár János nem az a finomkodó elegáns gyerek. Ha belegázolnak az önérzetébe akkor aztán elszabadul a pokol, és vagy a sameszaival intézteti amúgy kurucinfósan újságba névvel, címmel, telefonszámmal a rohattellenséget, vagy ő maga intézi, mi van, mi, ki a kisfiú, te legnagyobb…..
Rohadjmegorban
2013.08.14 02:23:29
Hírcsárda - Pusztán hírek
Stratégiai megállapodást köt a kormány Simicska Lajossal
2013.07.24 10:35:00
Infrastruktúra-fejlesztés, média és a földhasználat területén köt stratégiai megállapodást a kormány és az egyik legjelentősebb hazai vállalkozó, akinek kevesen látták az arcát.
„Végre nemcsak üres lózungok, fotózkodás és bullshit tűzijáték lesz, hanem tényleges…..
Rohadjmegorban
2013.07.24 18:45:40
Megint fontos dolgokon rágódnak az interneten, a 444.hu, és mások. Most azon, hogy egy fesztiválon látták táncolni a miniszterelnök két lányát, Ráhelt, és Sárát. Az "eseményről", mely szerintem nem kivételes eset a korosztályukban, le is videózták, és a Youtube-on közzé…..
Rohadjmegorban
2013.07.15 17:28:25
@belekotty: szerintem a család a legfontosabb!!! :)
Rohadjmegorban
2013.07.15 17:29:45
@sírjatok: azt hogy ez nem fenyegetés, hanem tény!
Rohadjmegorban
2013.07.15 17:32:14
@sírjatok: és nem mondtam hogy én kienném a szívüket! Bár ha törvényadta lehetőségem lenne rá, akkor asszem nem hezitálnék sokat:)
Város Szíve - a belvárosi blog
Luxusautós szlovák mozgássérültek lepik el a Belvárost
2013.07.04 22:44:27
Aggódni kezdtem északi szomszédaink egészségi állapota miatt. Annak persze örülök, hogy egyre több szlováknak telik luxusautóra, de ijesztő tendencia, hogy közülük ilyen sokan kényszerülnek mozgássérült igazolványt használni. Ennek a kék Porschénak az utasa például…..
A morgás joga
Hogyan állhatna össze egy nyerőesélyes baloldali választási koalíció?
2013.07.04 23:12:48
A választók jelentős része és a Fidesz kampánygépezete is várja, vajon hogyan alakul az ellenzéki összefogás? Képesek vajon a baloldali szereplők félretenni régi sérelmeiket, hatékonyan összefogni, egységesen fellépni és leváltani a mai kétharmadot? Ki lesz majd a húzóarc…..
Rohadjmegorban
2013.07.05 15:04:02
@Balt: 5 fattyú, ezeknek a szaroknak? Én nem engedtem volna szaporodni őket!
Ruháink megfelelő tárolásának legnépszerűbb módja, ha vállfára akasztjuk őket. Milyen új ötleteket hoznak ebben a témában a designerek? Nézzük csak!
A repülés szerelmeseinek ajánljuk ezt a vállfát, mely a legendás II. világháborús C-47-es repülőgépeket idézi.…..
Rohadjmegorban
2013.07.01 13:53:42
Orosz Mihály Zoltánról, az érpataki Rambóról azt eddig is tudtuk, hogy gyakorló elmebeteg. De én azért csak rácsodálkoztam a videóra, amin mongol traszvesztitának öltözve kiokosítja a 8-10 éves gyerekeket, hogy vagy ez, vagy el lehet húzni a picsába buzifesztezni.
Azt…..
Rohadjmegorban
2013.07.01 12:34:17
Olvasom, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke "Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékozott Bajnai Gordonnak Kolozsváron. A volt magyar miniszterelnök értelmiségiekkel, vállalkozókkal, a romániai magyarok parlamenti képviseletét…..
Rohadjmegorban
2013.07.01 02:07:30
@dagiiron: többen mint a kintiek közül valaha is fognak. De nem is értem miről beszélsz?! A magyart úgy lehet felismerni hogy nem fizet adót!!! :)
Rohadjmegorban
2013.07.01 02:12:40
@dagiiron: adót amúgy sem kell fizetni ebben az országban. Itt hozzájárulást fizetsz csak. Hozzájárulsz hogy a geci abortuszmaradék orbán lázár simicska és a "törvényesen" maffiózó segnyalóik még jobban éljenek. Mi a fasznak adó? Talicskában vidd a tsét egyenesen a közgép bejáratához!
Rohadjmegorban
2013.07.01 02:17:42
@dagiiron: amúgy, tudod ki fizet itthon szja-t? A közmunkás, waze. Mert lassan már csak nekik lesz bejelentett munkahelyük;)
Piroslap
Botrány! Iskolában gyermekeknek buziznak és mocskolódnak a szélsőjobbosok! (+videó)
2013.06.30 18:06:51
Már az is önmagában undorító, hogy 8, 9 vagy 10 éves gyerekekkel politizál bárki, de az felettébb hányingerkeltő, hogy iskolában nyíltan buziznak és mocskolódnak a szélsőjobboldali szittyák nemzetmentés címszóval. Az már csak hab a tortán, hogy az előadó rossz magyar…..
Rohadjmegorban
2013.06.30 23:26:31
@Harris Dwight: igazából nem érdekel hogy az ilyen jelmezbe bújt köcsögök mit beszélnek és kiket köpködnek. De az hogy gyerekek előtt igy beszél, az már a legalja mindennek. Bitóra a faszkalappal! Ès a gnóm hobbit orbán geciláda is elhúzhatna a francba, ha ilyet meglehet tenni egy iskolában, amit már a csíra talpnyalói irányítanak!!!
Madarat tolláról, szélsőjobbos idiótát rádiójáról, fogalmazhatnánk át a klasszikus közmondást a Szent Korona Rádió honlapján megjelent hír, pontosabban annak megfogalmazása láttán. Hogy lehet valaki annyira gyökér, hogy a Nelson Mandela feltételezett haláláról…..
Rohadjmegorban
2013.06.27 23:42:10
@Irorszagi Balazs: kurva vagy pszichologus kell?
Rohadjmegorban
2013.06.27 23:47:54
A hét közepén Németh Zsolt külügyi államtitkár dicsérte a belpolitikai fejlemények mentén, majd tegnap Orbán Viktor kivánt sok sikert annak a török kormánynak, amely rendőrség 7000 ellene tüntető ember megsebesülésért, és 4 haláláért felelős. Orbánék, nem csak hogy nem…..
Hadd legyek egy kicsit közvetlen.
Mióta csak a politika valamennyire is érzékelhető és véleményezhető (kb. 500 éve), folyik a nyafogás ebben az országban a közállapotok miatt. Mondhatni, itt csak azok nem nyafognak, aki eladták a lelküket az aktuális rezsimnek, mindenki más -- az…..
Rohadjmegorban
2013.06.23 02:20:44
Mi következik abból, hogy egy ellenzéki parlamenti párt – az éppen elfogadás előtt álló törvény elleni tiltakozásképpen - elfoglalja az elnöki pulpitust a parlamentben, molinót feszít ki, és megállás nélkül hazaárulózik? Amellett, hogy szépen példázza, hogy a parlamenti…..
Rohadjmegorban
2013.06.22 14:34:59
Nemsokára kezdődnek az ellenzéki tárgyalások az MSZP és az Együt 2014 - PM között. Bár alapvetés, és igaz a közbeszédben elterjedt formula, hogy az MSZP magabiztosan a legerősebb ellenzéki párt így nélküle nincs kormányváltás, az is igaz, hogy mára az E14 is stabilizálta…..
Orbán Viktornak rendszerszerű problémával kell szembenéznie. Ezzel az önmagát művelt bugrisnak tartó politikus (aki valójában legfeljebb félművelt bugrisnak nevezhető) pénteken szembesült, igaz, nem először. Pont azon a napon, amikor az EU pénzügyminisztereinek tanácsa…..
Rohadjmegorban
2013.06.22 14:11:47
@Rohadjmegorban: ne felejtsd el! A pandát is kirúgták az állásából!!! :) az is a geci orbán miatt volt;)
Rohadjmegorban
2013.06.22 14:16:19
@Sexual Harassment Panda: jövőre megnyitom a kiégett magyarok szigetét:)
Rohadjmegorban
2013.06.22 14:25:50
@Sexual Harassment Panda: én Kyle vagyok, szàrmazásom szerint, de a geci orbán miatt olyan az idegrendszerem mint Cartmané! :)
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz