Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pasa

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Vindexpo és az IWSR előrejelzése szerint három éven belül az európai országok közül az Egyesült Királyságban fogják a legtöbbet költeni borra és pezsgőre. A felmérésben 28 bortermelő és 114 borfogyasztó ország kilátásait vizsgálták. A britek a maguk nyamvadt 27 literes…..
A Művelt Alkoholista Chiantikrém 2007.01.13 06:00:00
A chiantik hányatott gyermekkoráról, identitászavaráról és a szupertoszkánok gravitációjáról már írtam. Én személy szerint soha nem rajongtam értük, saját hierarchiámban a többi sangiovesederivátum (Brunello és Rosso di Montalcino, Vino Nobile di Montepulciano stb.) mögött…..
Minden küzdelem véget ér egyszer. Önök eldöntötték, ki volt a legjobb bortermelő Magyarországon 2006-ban. A leadott voksokból kiderül az is, hogy olvasóink főként Egerért rajonganak, de nem vetik meg Tokajt és Villányt sem. Összesen 324-en szavaztak, és az előzetes lista nem…..
A Művelt Alkoholista Négy párbaj 2007.01.02 14:30:00
Az úgy volt, hogy elhatároztuk hárman – én, a Feri meg a Bíró Imre –, ha már vége van a 2006. évnek, búcsúztassuk tisztességes borokkal őt. És lőn. Eredetileg nem terveztünk konkrét összecsapásokat, csak egészséges sort, a sors keze azonban négy tökéletesen…..
December erős hónapja volt Tokajnak a borvilágsajtóban. A brit Decanter hemzsegett a tokajiemlítésektől, a New York Timesban terjedelmes és alapos cikk foglalkozott a vidékkel és boraival. Végül egy a dugósság elhárításával foglalkozó izgalmas sufni-kísérletsorozatban bukkant…..
Az Egri Borvidékért Alapítvány szervezésében, még a nagy össznépi vásárlások közepette tartották meg a rendezvényt. Az alapgondolat: megnézni egy ma és egy lehetőleg tíz évvel ezelőtt készült bort egymás mellett. A tíz évet csak kompromisszumokkal lehetett betartatni a…..
Azt állítom, hogy míg Magyarországon eléggé öles léptekkel fejlődik a bortudás – noha sok tanulnivalónk van még, ugye –, addig a pezsgőkultúra sehol sincsen. Magunk sem sokat foglalkozunk vele. Nem nagyon iszunk szpárklingot, vagy ha mégis, legfeljebb szilveszterkor és…..
pasa 2006.12.30 23:45:36
Közben emilen keresztül tisztázódott a félreértésem. A szöveg nem konkrét italról, hanem a jelenségről próbál szólni. Kis hazánkat nagy tömegben árasztják el a külföldről beözönlő termékek. Ezek nagy része bóvli dolog, hogy finoman fogalmazzunk. A bóvlikat rendszerint alacsony árakkal teszik vonzóvá, így azok kiszoríthatják a forgalomból a rendes termékeket. A bóvli ellen tehát kutyakötelességünk fellépni, harcolni. A külföldi bóvli elérte a magyar pezsgő és borforgalmazást is. E területeken hívjuk a bóvlit pl. lőrének. Tehát harcolni kell a lőre ellen! Először is bocsánatot kérek a lőrétől, mert az a szakemberek által ismert módon készített ital, de most negativ minősítésként használjuk a nevét. Tehát, hogyan harcoljunk a lőre ellen? Miről ismerjük meg? Külföldi? Olcsó? Ki árulja, magyar vagy külföldi lánc? Ha habzóborra pezsgőt írnak akkor az lőre? Ha a Törleyt akciós áron adják akkor lőrévé változik? Ha a lőre árát felszorozzuk akkor az megjavul? Ha a lőrét lőreként árulják akkor nem lőre? Ha műanyag kannában van a kékfrankos, akkor az nem kékfrankos? És, ha piknik kiszerelésű papirdobozban? Nna teljesen összezavarodtam. Nem is jut más eszembe csak Amerika, ahol alkotmányos jog hülyének lenni, de olvasni azt tudni kell. Ezért pl. kiírják, hogy ne hajts be a piros lámpánál. Tényleg! Másik meg a pártállamból való. Kádkészítő J. elrendelte, hogy csak a bablevest szabad bablevesnek hívni. Lehet, hogy azt kéne kívül ráírni ami belül van? Talán igen. És akkor könnyen előfordulhat, hogy ha bikavér van kívül, akkor bikavér van belül? Lehet, hogy ellenőrizni is kellene? Lehet, hogy nemcsak az OBI-nak? Aki nem ér rá? A fináncokat, fogyasztóvédelmet nem lehet bevonni? Ők a pelenkától az atomrakétáig mindenhez értenek, csak a borhoz nem? Lehet hogy még több kérdés is van? Lehet, hogy idén nem sikerül ezeket megválaszolni? Nem tudom. Mindenesetre ezennel elnézést kérek a félreértésemért Albert gazdától, és boldog új évet kívánok Neki és mindnyájunknak.

Hogy miért szeretem a bikavért? Talán mert hamisíthatatlanul magyar, a mi garatunkra készül, a szánk íze szerint alakul. Ilyenre csiszolta a magyar talaj, a lélek és persze a gasztronómia. A tiszta kadarkától eltekintve talán ő illik legjobban kishazánk étkeihez. Ezért mindig…..
pasa 2006.12.28 07:51:26
Nos igen! A nagy fejlődés ellenére én csak 20 évvel ezelőtt éreztem jól magam a Szépasszony völgyben. Akkor is zsíroskenyér miatt kanyarodtunk oda. Első pince, zsíroskenyér nincs, második nincs, harmadik nincs de hozunk. Hát maradtunk. Sok tálca kenyér fogyott hagymával, sok kancsó borral. És a belépésünkkor üres pincét távozásunkkor vagy 30-an töltötték be. Azóta is emlékezetes nekünk, és a kanadai rokonságnak.
Más, bizonyára mindehol van lőre, de nem mindehol hívják egri bikavérnek. Pl. az angoloknál, az almabor nem is bor.
Más, hogy melyik a jó bor azt biztosan nem az ára mondja meg, lásd az előttem szólókat. Hajdanában Hordókészítő János lerakta az ISO 9000 alapját azzal, hogy elrendelte: ezentúl csak a bablevest hívjuk bablevesnek. Tehát az legyen a címkén ami belül van.
Csak ezért, mert egri forgalmazású, leírom:
Termék neve: zokni
Anyaga: gyapjú
Összetétele: Acryl 83%, Polyamid 14%, Elastan 3%.
Ezek alaapján lehetne:
Termék neve: egri bikavér
Anyaga: vörösbor
Összetétele: csapvíz 98%, szinezék 1,5%, alkohol 0,5%
És akkor csak olvasni kell tudni.
Más, mi is a minőség? A vevő igényeinek való megfelelés. Így, ha Én a pacalba valót keresem, akkor érdektelen számomra minden másmilyen.
De nem ragozom tovább, mert ez a blog a kóstolók, pontozók, értékelők blogja, ahol a fogyasztó nem téma. Annyira nem, hogy maguktól kitalálják: mivel csak félédes borokat forgalmaznak, ezért másra úgysincs igény.

pasa 2006.12.29 08:49:03
Drága Krisztina!
Engedje meg, hogy személyeskedjek, mármint magammal.
Imádom a paprikás krumplit! De még inkább a pacalpörköltet, és a sznoboknak írom, hogy a vadpörkölteket is. Ezen ügyekben a feleségem űz a kocsmába, hogy hozzak hozzávaló könnyű, száraz vörösbort. Ugye megérti, hogy ez nálunk elsősorban ennivaló. De, ha megfelelő, akkor jól esik főzés előtt, közben, ételben, és utána is. Isten bizony nem pontozzuk, pöttyözzük, értékeljük, hanem megisszuk. Ez valóban meglepő. Nekünk viszont az a meglepi, hogy az istennek sem találunk itt az ország közepén megfelelőt. A sarki kocsma kapujára őszintén ki van írva, hogy bent a koccintós szőlő bora folyik. A sarki közért is csak félédeset tart. Egyszer kipróbáltuk, ki is kellett dobni az egészet. Ez természetesen magánügy, és biztosan senkit nem érdekel, hogy Magyarországon milyen körülményes száraz asztali vörösbort beszerezni.

De pl. Abasáron trükközni kellett a parkolóhelyért. Hol is van parkoló? Hát a templomnál! Hol lehet itt bort venni? Hát megkérdezzük az első háznál. Szerencsénk volt. Vörösbor is volt. Jó, hogy nem Tokajba mentünk vörösborért. Van másik vörösbor is! Nem kell más, ebből 5l és kész. A szállásra vittük, Mátrafürdre, ahol az udvari bográcsban elkészült a mexikói bab, közben, és utána elfogyott a bor. De marha jól esett. Akkor sem pontoztunk. De van ilyen borvidék is.

Más. Ha 1dl bor fél euró, a Szépasszonyvölgyben, akkor az drága? Nekem 1cent is baromi drága, ha egri bikavért kérek, és nem azt kapok.
Figyelgetve az európai közérteket, 3-10EU a borár 95%-a. Vagy Angliában ugyanennyi font.
Pl a Sangria című ital Angliában 6font, nálunk 1,5font, de fúrókészlet ott 2font, nálunk 800forint. Ugyanaz, ugyanazon közértben.

A blogban viszont arról volt szó, hogy milyen trükkök kellenek ahhoz, hogy a magyar nemzeti zászlós borvidék reprezentatív pincehelyén, ha veretes bort, bikavért akarunk inni, mit kell trükközni.
Tetszik érteni?
Ha neves helybéli azt írja, hogy meg kell nézni, hogy kinn van-e a tábla, hogy müanyag-e a kanna akkor….?
És nem szupermarkec, nem sarki könytár, nem bögrecsárda, hanem:
SZÉPASSZONYVÖLGY!
Én eddig aszerint mentem be, vagy nem, hogy a tábla a NYITVA vagy a ZÁRVA volt.
Amúgy senki nem mondta, hogy elvből nem megy arra, hanem gyakorlatból.

Tehát mindenki azt gondol amit akar, Én viszont kívánok BÚÉK-ot mindenkinek
Jelen szürettől Villányban is startol az eredetvédelmi rendszer, és hátha segít. Classicus és premium, szimbólumok és feliratok, magyar kikerics, 90 és 60 hektoliter per hektár. Sok ez, vagy annyira nem rossz, meglátjuk. A villányi hegybíró mindeközben kívülről megtanulta a…..
A Művelt Alkoholista Bakavér 2006.10.05 18:36:00
Amikor kollégáimnak, barátaimnak bikavért szoktam ajánlani – ez elég gyakran előfordul –, rendszerint azt válaszolják, hogy mink nem szeressük a bikavért. Ennek szerintem az a magyarázata, hogy egy rendszerrel korábban alaposan lejáratták a márkanevet, amely azóta sem…..