Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kidus

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem tudunk egyelőre többet, mint amit a Tumbleren, a Mefikrolog blogon talált kép mutat, de az sem kevés. Eszerint a Westendben nyílhat meg a Budapestről világváros létére eddig hiányzó amerikai kávézólánc első szeme. Tavaly ősszel még arról cikkezett több lap, hogy a Váci…..
A fogyasztói panasz egy eddig nem látott kezelésével találkozott pórul járt naív ügyfelünk, aki a Lónyai utca egyik kocsmájában kifogásolta a vizezett töményeket. A pultos hölgy válaszként egy egyszerű mozdulattal a képébe loccsantott egy adagot a kifogásolt italból, majd…..
Kidus 2010.01.23 05:44:45
Ismerjék meg az embert, aki - levelezgetésben kimerülő - harcot indított a híres hamburgeres ellen, mert az megerőszakolja a magyar ábécét. Mártont sérti, hogy a McDonald's CBH-nak nevezi a csirke-bacon-hagyma-szendvicset, pedig a csirke szó cs-vel kezdődik. Engem aztán nem zavarnak…..
Olyan sok, fapados légitársaságokra panaszkodó levelet posztoltunk már be, hogy direkt üdítő egy kis magyarozós utasgyalázást olvasni. A véres kardot Gyöngyvér hozta, akit kiborít a magyaros ügyeskedés a Wizzair járatain. Hány csomag az egy kézipoggyász? Milyen hosszú a pannon…..
Kidus 2009.12.29 05:13:36
@tildy:): Minnya gondoltam, hogy veled mashogy volt :D
Az Orangeways úgy látszik megint biztosra ment. Mint tavaly nyáron, most is többszörösen eladta ugyanazokat helyeket, így újra póruljárt magyarokat hagyott  Prágában. Segíteni most sem segített senki, csak ugyanúgy beígérték a a jegy visszafizetésének árát, ami egy ilyen…..
Kidus 2009.10.27 14:43:23
A "drámai fogyasztói monológ" kategóriában komoly díjakra pályázhat Atis, akiről methetetlenül Latinovits Zoltán versmondása jutott eszünkbe, ahogy az elfúló suttogástól az üvöltésig játszik a húrokon, de a düh, az egyre fokozódik. Atis baja az, hogy két…..
Ismét lecsapott a gyilkos ötforintos: most kaptam egy levelet Octaviától, a Naiv Ügyféltől, aki 1995-re 2000-et adott a pizzafutárnak. A futár ezután - valószínűleg, mert az akciót senki se látta - leszakította a névkártyáját a levélszekrényéről, bosszúból. Íme a…..
Kidus 2009.09.23 00:49:09
@kispista2: Szerintem meg a postolo nyugodtan helyezze az anuszrozsajaba az 5 forintjat, majd elegedetten doljon hatra, hogy ma is jot tett a vilaggal.
Szarrago....
Kidus 2009.09.23 22:01:32
@Futár 424: Miert nem irod le ide?
Szerintem mindenkit erdekel, erre valo ez a hely.
Egy erőszakszervezet szükségszerűen a fasizmus melegágya, de azért a súlyosan retardált, szellemileg visszamaradott, esetlen szolgálat közben értelemcsökkent rendőröket rendszeres időközönként szűrhetnék, bár lehet, már az alkalmassági tesztnél vannak a gondok. Gyöki hívta…..
A Homárhoz forduló Naiv Ügyfelek nagy része ki van borulva az őt ért inzultuson, de ilyen szomorú sztorink még nekünk is ritkán akad. Orsi édesapja hetekkel ezelőtt halt meg. A gyászoló gyermek elküldte a halotti anyakönyvi kivonatot és a mérőóra állását a szolgáltatónak,…..
Kidus 2009.09.23 00:34:14
Octavia sokkal bátrabb, mint akár a Homár, akár egy tigriscápa, akár Chuck Norris: nem elég, hogy képes volt öt azaz 5 forint borravalót adni egy pizzafutárnak, még ő van felháborodva, hogy a futár ezen dühöngött, és képes anális kínzással fenyegető levelet írni az Il…..
Tekikatona egyszerre két Volánbusz-specialitást is kiélvezhetett: előbb a saját zsebre dolgozó sofőr áldozata lett Pomáz és Csobánka között, majd másfél év múlva megborzonghatott, hogy a közlekedési cég behajtói személyesen dobták a (jogtalan) pénzbefizetést követelő…..
Kidus 2009.09.16 02:15:42
András mintha arra gyanakodna, hogy a Tescóban vett Lexmark készülék nem volt vadonat új. András, ugyanis, miután felbontotta a csomagolást, egy másik ember fotóját találta a gépben. Felmerül persze a kérdés, hogy miért lepődött volna meg kevésbé, ha a sajátját találja ott.…..
Dánielnek cégének 13 millió forintért sikerült vásárolnialízingelnie egy olyan BMW 520D-t, ami egy hónapon belül motorhibával örvendeztette meg. Igenám, de a Mondial Biztosító operátora rosszul pötyögte be az alvázszámot, ezért nem találták a rendszerben, azaz szerintük…..
Ilyen se volt még. Írt nekünk egy levelet a napokban Misi barátunk, a pörgős közlekedési blogger az iPodos szívásáról. Azaz csak azt hittük, hogy ő írta, mert a levél vége ez volt: "Üdvözli az ellenőrökkel és a MÁV-val bármikor megküzdő Gál Mihály". És mivel…..
Kidus 2009.08.20 05:21:18
@hagyma: Nahat, repul az ido.... :)
Minden jokat akkor erre a szep napra, meg jobbulast Mary-nek!
Nekunk augusztus 11. volt es 4 eves, majdnem hazassagis evfordulo :)
A maistream reklámot mindenki ismeri, pedig a B, C és D kategóriában néha sokkal mellbevágóbb és szórakoztatóbb cuccokkal lehet találkozni Y. például egy online antikváriumtól kapta az alanti körlevelet. Legfeljebb pár tucat címzettje lehet, pedig egy ilyen ambíciózus szöveg…..
Kidus 2009.06.26 06:00:31
Azt ugye nem tudjuk, hogy Ádám lopja-e a kábeltévét, vagy nem, de abban egészen biztosak vagyunk, hogy egy szolgáltató nem kommunikálhat olyen portásstílusban az ügyfeleivel, ahogy a győri ViDaNet Zrt. teszi. Azaz megteheti, mint látjuk, de legalább több ezren vagy tízezren…..
Vagy egy mohó kétfülű? Esetleg egy telhetetlen egyfülű férfi? Ki tudja, Sanyinak mindenesetre 3 pár fülbevalójából 2 pár eltünt a Postán. Óriási meglepetés, ugye? A sztori - sajnos - hétköznapi, viszont ebből a levélből tanultam meg a fülgő szót, amit, bevallom, soha…..
Kidus 2009.05.21 20:34:56
Igazi 2009-es hangulatú trükköt dobott be az ismert utazási iroda: megpróbálják májusban elhitetni a legbutább utasokkal, hogy azért emeltek árat, mert február óta sokat romlott a forint. De ezt csak a legbutábbak hiszik el, mivel az összes többi tudja, hogy a februári mélypont…..
Ennek a posztnak a célja a sátáni nevettetés. A minősthetetlen szolgáltatást nyújtó, arrogáns kommunista maradvány, amelynek alkalmazottai annyi csomagunkat ellopják, hogy egy rakás komoly webáruház régóta nem szállt Magyarországra, most díjat kapott. Nem is akármilyet, hanem az…..
Nyilván mindenki észrevette, hogy valami megváltozott a kommenteknél. Rögtön át is adnám a szót Stökinek, aki a flashjátékos KMK blogon a következőket írta, hiszen nem tudnám jobban összefoglalni: Az indás fejlesztőcsapatnak hála webkettőnullásodunk ezerrel, kéremalássan.…..
Kidus 2009.04.18 20:36:31
@hagyma: Egyszer majd kostold meg, amit fozok, es utana mondd, hogy bena vagyok-e :)
Majd szolok, ha ilyen lesz, varhatoan a kovetkezo 3 honapban valamikor egyszercsak.
Kidus 2009.04.18 20:48:35
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Eddig csak haromszor probaltam, akkor is csak menzan, ott sikerult :D
Amugy koszonom nem kerem, ha van mas is.
Az elmúlt 24 óra nagy internetes sztárja lett az a két amerikai seggfej, akik videóra vették, majd feltették a Youtube-ra, ahogy a Domino's Pizza konyhájában gusztustalankodnak a vendégek szenvicseivel. Egy olyan nemzet tagjainak, ahol az alapviccek közé tartozik a túrós csuszát a…..
Valószínű, hogy  nem klasszikus danonizálódással szembesítettek minket Magyarék,  inkább egy hibás töltés eredményeként került az eredeti 100 grammos csomagolásba a jóval kevesebb zsíros kenhető dolog, vagy a másikba több (amit eddig nem tudtunk volna a…..
Pécs, mint leendő Európa Kulturális Fővárosa, parkolást drágít, új fizetős övezetet alakít ki és új területeket von be a forgalomcsillapított övezetbe. T.A. is egy ilyen környéken lakik, úgyhogy ha ezentúl szeretne kihajtani az utcájából, éves engedélyt kell vennie. Pécs…..