Adatok
HaHa ELTE BTK
12 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán a legutolsó, az Oktatási Hivatal honlapján keresztül nyilvánosan hozzáférhető statisztikák szerint 2010-ben a nappalis hallgatók 72 százalékát alkották nők. Ennél kisebb és a szervezeti hierarchiában felfelé haladva egyre kisebb arányban…..
Nem csak gyanús, hanem tudható, hogy a Választás az ELTE BTK-n 2013. április Facebook-oldal a jelenlegi HÖK-ösök kampánya azért, hogy megőrizhessék pozícióikat. Csupán egyes jelölteket tesznek fel a hivatalosnak tűnő plakátokra, másokat kihagynak. Nem meglepő módon a…..
Nem tudom, hogy járt-e más is úgy, mint én, de nem árt ellenőrizni a tanulmányi ösztöndíj összegét a Neptunban. Nekem törölték a következő 3 hónapot, és kivettek egy kisebb összeget.
Sokáig tűnődtem azon, meddig lehet csendben, lehajtott fejjel tűrni, és folytatni a…..
Miért jó HÖK-ösnek lenni?
Ha HÖK-ös vagy, munkaköri leírásodból adódóan nincs olyan, hogy nem tudsz valamit. Ha ez mégis előfordulna, akkor sincs olyan, hogy ne tudnád, ki fogja tudni helyetted. Nem fogsz fölöslegesen a TO-ra menni, mert tisztában leszel azzal, mikor van nyitva.…..
A HÖK a bölcsészhallgatókért van, működjön együtt velük és védje érdekeiket bárkivel szemben!
Úgy gondoljuk, hogy a hallgatói önkormányzatiság akkor működik jól, és akkor tesz a legtöbbet a minőségi felsőoktatásért, ha választott képviselőink minden szinten - így…..
HaHa ELTE BTK
2013.04.11 15:01:28
@Kopó: A korábbi választásokon nem elsősorban az alacsony részvétel volt a baj (az utolsón több mint 50% volt a részvétel, és 25% az érvényességi küszöb). A baj inkább az, hogy csak azok indulnak el, akiket erre kiválasztanak, felkészítenek. És mi alapján és ki választotta ki az utódokat? Erről is szólt a listázási botrány. Itt szedtük össze, hogy mi és hogy történt korábban: tevagyahok.blog.hu/2013/04/06/visszaelesek_az_elte_btk_hok-ben
A HÖK a bölcsészhallgatókért van, működése legyen nyilvános, átlátható és bírálható!
Mivel a HÖK az egyetemi polgárok közösségének pénzével gazdálkodik, működését abból finanszírozza, nem kérdés, hogy a hallgatói önkormányzati képviselők minden…..
Miért van szükség egy ellenőrizhetőbb, számonkérhetőbb, transzparensebb hallgatói érdekképviseletre? Hogyan hoztak szégyent a Bölcsészkarra az elmúlt évek ELTE BTK HÖK elnökségei?
Az alábbiak miatt fontos, hogy sok olyan hallgató induljon el a választáson, akik nem…..
Ha elég szavazatot szerzel az áprilisi választásokon, bekerülsz a Szakos Hallgatói Érdekképviseletbe (SzHÉK). A SzHÉK-esek tartják a legközvetlenebb kapcsolatot az oktatókkal és a hallgatókkal. Feladatuk a tanulmányi kérdések megválaszolása, a hallgatói panaszok összegyűjtése…..
A választásokon természetesen minden beiratkozott hallgató elindulhat (mivel április 15. és 26. között BA-s és felsőfokú szakképzéses választások lesznek, az MA-sok most kimaradnak, de nem sokáig). Ahhoz, hogy felkerülj a szavazólapra, választási körzeted hallgatóinak…..
Az április 15. és 26. közötti választásokon a Szakos Hallgatói Érdekképviseletek (SzHÉK) tagjaira lehet voksolni a kar 32 BA-s választási körzetében. A SzHÉK-ek ezután Intézeti Képviseletekbe (IK) tömörülnek, és az őket megválasztó hallgatók számával arányosan tagokat…..
Kedves hallgatótársaink!
Az ELTE BTK HÖK választási bizottsága alapszakos (BA) és felsőfokú szakképzéses (FSZ) választásokat írt ki. A jelölőidőszak április 3. 9 órától április 11. 14 óráig, a választási időszak április 15. 9 órától április 26. 14 óráig tart, a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
@Távmunkás: Vannak olyan HaHások, akik jelenleg HÖK-ösök, olyanok, akik HÖK-ösök voltak, illetve vannak páran, akik most is indulnak. Mint szervezet a HaHa eddig nem vett részt HÖK-ös választásokon, elsősorban a HÖK működését igyekeztünk megismerni, ha kellett, kritizálni, pl. itt a BTK-n, ezekből a tapasztalatokból születnek ezek az alapelv-posztok.
Most sem az a célunk, hogy sok HaHás legyen a HÖK-ben, hanem elsősorban az, hogy sok olyan hallgató legyen, aki egyetért az alapelveinkkel, szeretne egy valódi érdekképviselettel foglalkozó, független, transzparens HÖK-öt, vagy legalábbis hajlandó ezekről a témákról értelmesen vitatkozni.