Regisztráció Blogot indítok
Adatok
amerg

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Míg a 2010-es választások után az MSZP (ekkor sem a DK, sem az Együtt2014 nem létezett még) 860 ezer szavazóval bírt, addig mára ez a három párt összesen több mint 1,6 millió választót tud megszólítani. A Medián, az Ipsos és a Tárki havi közvélemény-kutatásai alapján…..
amerg 2013.04.05 11:32:03
@Lindalinda: Tényleg, mennyit változott a világ:

"Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar." - Orbán Viktor 1998

És tényleg:

"A cél nem úgy van, hogy 2006 májusában kiragyog a nap, hanem sok apró lépés - nem biztos, hogy azonnal sikerül a két harmad -, a stratégiában azt kell tudnunk, hogy ez a cél, és 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni ebben az országban. ... Az, hogy szeretem a hazámat, az nulla. Az, hogy jó hazafi vagyok, az nulla. Most cselekedni kell. Aki szereti a hazáját, az lépjen be a polgári körök hadseregébe. Az a cél, hogy 8-12 éves periódusban nekünk kell uralkodni. Nekünk, a történelem uralkodó országának vissza kell szerezni a hatalmat. Ha ők győznek, forradalmat kell csinálni."
Kerényi Imre, Fidesz kongresszus 2006