Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ferenc Takács

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahol őszintén, jóízűen beszélgetünk egymással, játszmáktól mentesen. Amikor megkérdezem hogy vagy, tényleg érdekel, és Te tényleg a frankót mondod. Nem vetítesz, mert nem érzed úgy, hogy meg kell mutatnod milyen sikeres és tökéletes vagy. Tudod, hogy elfogadlak, mert a tökéletlenségeiddel együtt is…..
Ferenc Takács 2019.12.03 11:54:34
Milyen jó, hogy ez már részben megvalósult egy Krisztust szívből követő közösségben, ahol nemcsak magunkat tudjuk megismerni, hanem tudjuk, hogy van egy Teremtő Istenünk, aki ismeri nehézségeinket és segít azok megoldásában nagy szeretettel. Ebben a közösségben megvalósul az "
Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. " (Gal 6,2) Ennek igazságát megtapasztalom nap, mint nap, és ez nemcsak azt jelenti, hogy az én bajaim, nehézségeim közben jelennek meg nem keresett segítők, akiket az Úr indított, hanem magam is nyitott szemmel, füllel járok, hogy kinek miben hol lehetek segítségére. Persze én is csak azóta tudok ennek a belsőleg, felülről szervezett közösségnek tagja lenni, amióta megismertem és felismertem, hogy bűnös életemnek, személyiségemnek Megváltóra van szüksége, - aki a Krisztus - akinek kereszten kiomló vére megtisztított engem, újjászült és ez az új ember tud így élni bennem. Felismertem, hogy a régi is meg van, és folyamatosan lázad, ellenkezik, jelentkezik régi vágyaimmal, de az új emberem átlátja ezeket és tanácsol, vezet a mindennapokban Jézus Krisztus által, az Ő Igéje által, amelyből egyre jobban megismerem Őt, és néha megélem azt a csodát, hogy már tudok Isten szerint való módon gondolkodni, értékelni , kezelni dolgokat. Nagy öröm és állandó boldogság hát ez az élet, a sokféle nehézség között is .
Ön szereti a zsidókat? A kérdésre nem adható jó válasz. Sem a nem szeretem, sem a szeretem nem helyes. Zsidó ugyanis sokféle van. A becsületeseket, kedveseket, tehetségeseket, nagylelkűeket szeretem, a gonoszakat, irigyeket, a bűnözőket pedig nem. Olyan, hogy "zsidók", pedig nincs.…..
Ferenc Takács 2013.04.05 10:55:16
Kedves Tibor!
Egy olyan oldalról szeretném megközelíteni ezt a kérdést, amely nem általános. Néhány Szentírásból vett idézettel, először a szeretetről, hogy kit kell szeretni:
5Móz 6,5
Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!
Mivel Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette teremtményét Ádámot és Évát, ezért az istenképűségért őket és utódaikat is "kell" szeretni. Ezért is mondja Jézus:
Mt 5,43-46
"Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?
Tehát minden embert szeretni kell(ene).
Isten gyermekeinek tulajdonsága, hogy ez a felülről való szeretet árad rajtuk keresztül a szeretetlen világba.
Egy másik oldalról megközelítve is ugyanez az eredmény jön ki:
Gal 3,24-28
Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.
Szeretettel Takács Ferenc börtönmissziós 19 éve, aki ott is szeretem az embereket Istenért.