Regisztráció Blogot indítok
Adatok
(a)

28 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tolerancia kérdése a legfontosabb akkor, amikor az idegen nyelvekhez, népekhez és a szokásaikhoz való viszonyokat vizsgáljuk. S ez a rejtelmes fogalom valójában egy olyan viselkedési- és gondolkodásmódnál kezdődik, mint a képesség és az akarat arra, hogy a tőlünk függetlenül…..
A XX. században megjelent egy addig jobbára ismeretlen társadalom-lélektani igény. Az elszámoltatás, a bűnösség, a felelősség kérdése korábban sem volt egészen ismeretlen, de jóval kevesebb dilemmát okozott. Ebben a században firtatják a legélesebben, hogy ki kinek az oldalán,…..
Akár tetszik, akár nem, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz hozzátartoznak a szörnyetegek. Arcélük, tetteik, életük szerves része történelmünknek, közgondolkodásunknak, populáris kultúránknak - viszonyítási pontok. Ezt ők is pontosan tudják, és sokukat éppen a bizarr…..
(a) 2014.07.28 01:23:23
@mézescsók: Köszönöm a megjegyzéseit - megpróbálok rájuk válaszolni.
1./ Teljesen igaza van, meg kellett volna említeni. Jó szokásunk a nyugati kultúra fekáliájának tekinteni a sorozatgyilkosokat, de ez nagy butaság. Egyszerűen csak "jobb a sajtójuk". Pedig nem kell sokat nyomozni a témában, hogy találjunk arab, ázsiai stb. szörnyeket is...

2./ Erről nincsenek információink. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Felhozzák Gilles de Rais és Báthory Erzsébet rémtetteit - míg az előbbi kétségtelenül bűnös volt, Báthory esetében semmi bizonyíték nincs a vádak mellett, sőt inkább ellene vannak. A feltételezés, miszerint "mindig is voltak sorozatgyilkosok", csak egy feltételezés. Ha erre azt válaszolja, hogy az én társadalomspecifikussággal kapcsolatos állításom is csak egy feltételezés, akkor azt nagyon helyesen, jogosan állítja.

3./ Ha az "és"-t nem teszem ki, stimmelt volna a mondat, ugye?

4./ Egyetlen szóval sem állítottam, hogy Ön csodálja a sorozatgyilkosokat. Az "össztársadalmi csodálat" alatt (amit talán nem pontos meghatározás) azt értem, hogy maga az emberi közösség tartja felszínen ezeket a történeteket. Számos pszichológiai és szociológiai kutatás vizsgálta az elmúlt évtizedekben, hogy a borzalmas dolgokat miért tartja felszínen a nép emlékezet. Számos válasz érkezett, de kettő, egymástól eltérő eredmény kiemelkedik a többi hipotézis közül. Az egyik az, hogy egyfajta közösségi traumát él át az emberiség, amit folyamatosan feldolgoz azzal, hogy beszél róla. A másik hipotézis a "csodálattal" kapcsolódik össze. Én magam ezt tartom hitelesebbnek és a valósághoz közelebb állónak: egyrészt jó példa erre a Hannibal-jelenség, a rajongói oldalain és filmes fórumokon ezerszámra kommenetlő csodálókkal a háta mögött, másrészt filmes megfogalmazásuk mindig páratlan intelligenciával (Hannibal esetében még stílussal is) párosul. Gondoljon csak a sokadik évadát megélt Dexter című sorozatra... Jeffrey Dahmer, Ednél nem kevésbé súlyos dolgokat elkövető kannibált a cellatársa ölte meg egy vasrúddal, mert szerinte sokkal több rajongói levelet kapott, mint ő...

5./ Itt is árnyaltabb az igazság. Nyilvánvaló, hogy nem gyávaságból nem lesznek az emberek sorozatgyilkosok. De nem is ezt állítja a mondat. A kitétel a csodálat-faktort magyarázza, hogy voltaképpen mit is "csodál" bennük a jónép. Ugyanazt, amit az akcióhősökben: az agresszió parttalan és érzelmektől mentes kiélését. Nem biztos, hogy a "csodálat" igazán jó szó, mert a köznapi értelme nagyon pozitív csengésű, - hátha Ön tudna egy jobb szót erre találni... ?
Vannak könyvek, amik nélkül ma szegényebbek lennénk, és akadnak olyanok, amik nélkül gazdagabbak. Szavaik nyomán népek és földek borultak lángba, sötét és kegyetlen gondolatokat gyújtva meg tömegek agyában. Mai történetünk főszereplőjének egyetlen életében megjelent…..
(a) 2014.07.27 10:02:04
@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Néhány dologra felhívnám az Ön, és egyben más hozzászólók figyelmét is:

1) A Mein Kampf nincs betiltva. A könyv kereskedelmi forgalomban kapható. Legnagyobb könyváruházláncainkban azért nem találkozik vele, mert ezek a vállalatok nem rendeltek a kötetből példányokat. Azonban több könyvesboltot is találhat a fővárosban és nagyobb városokban, ahol megvásárolható.

2) Önnek abban igaza lehet, hogy mai világunk legnagyobb méretű és gazda(g)ságú országai kirívóan erős dominanciát mutatnak fel, de ennek semmi köze nincs ahhoz, amit a nemzetiszocialista történelem-narratíva élettérnek nevezett. Ha valóban tájékozódott a témában, bizonyára elolvasta a nácik filozófusa, Alfred Rosenberg "A 20. század mítosza" című könyvet vagy akár csak a Mein Kampf ide vonatkozó részeit, és tudhatja, hogy az élettér-elmélet a maga "Lebensraum"-jában nem tűr el más fajt: velük szemben vagy a rabszolgasors vagy a likvidálás a két választható út. Ön erre valószínűleg azt mondaná, hogy mi is ezeknek a nagy országoknak a rabszolgái vagyunk. A kicsiségünk miatti pénzügyi kiszolgáltatottság azonban nem egyenlő azzal, amit a nácik akartak, jelesül hogy hazánk területét németekkel népesítsék be, akiket majd rabszolgaként szolgálnának ki más népek. Apropó: Ön és hazánk minden más állampolgára Adolf Hitler és eszmetársai szemében alsóbbrendű embernek számított volna. Vajon ha máshogy alakult volna a történelem, a koncentrációs táboraikban sínylődve ugyanolyan lelkesen ismerné el a náci vezérek "markáns megoldásait"?

3) Ön valami okból szexuális gondolatokat említ testi vagy szellemi fogyatékkal élő embertársainkkal kapcsolatban. A bejegyzésemből idézett gondolat nem erre vonatkozott: "a gyengébbet megöli az erősebb" - ez más. Ez azt jelenti, hogy akik így születnek, azokat meg kell ölni. Ezt az elvet a nácik a gyakorlatban is alkalmazták. Felhívnám a figyelmét, hogy az "Aktion T4" nevű eutanázia-program, amit a Harmadik Birodalom legmagasabb státuszú orvosa, Karl Brandt készített elő és menedzselt le, a náci kormányzat egyetlen olyan intézkedése volt, ami ellen oly hatalmas volt a társadalmi ellenállás, hogy Hitlernek személyesen kellett leállítani a programot, és mikor Brandt folytatta, majdnem elvesztette az állását. Továbbá szeretném emlékeztetni rá, hogy a második világháború után, 1948. december 10-én az ENSZ tanácsa elfogadta "Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát". Lehet, hogy majd jön egy világ, ahol a benne foglalt gondolatok nem lesznek érvényben, de ez a világ még nem jött el. Mintha Ön azt sugallmazná, hogy bizonyos embereknek nem érdemes élniük. Ha egyszer majd jön egy rendszer, aminek a képviselői azt mondják, hogy Önnek nem érdemes élnie, mivel tud majd érvelni velük szemben? Ön mondhatja, hogy tudja, kinek érdemes és kinek nem érdemes élnie, de azt nem tudhatja, mikor kerül át a másik oldalra, és mikor ítélkeznek majd mások is az Ön élete fölött. A Holokauszt tanulsága több más mellett éppen az, hogy senkinek nincs joga felsőbbrendűnek tartania magát és ennek nevében elpusztítania másokat.

4) A Hitler anyját kezelő orvosról írt részről azt írja, hogy "szemenszedett hazugság". Talán tévedés, kedves uram. Legföljebb. Miért akarnék hazudni? Az idézet mondat egyébként így kezdődik: "a másik történet szerint..." - nem állítottam, hogy így van. Azt állítottam, ez egy elképzelés a sok más elképzelés között. Amit Ön példának hoz fel, az szintén csak egy elképzelés. Biztosat nem tudunk ugyanis. Hogy ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a történész, akár egy nyomozó, számos bizonyíték alapján állít valamit. Hitler antiszemitizmusának alapját, illetve az anyját kezelő orvossal való viszonyát illetően egymásnak ellentmondó bizonyítékok és visszaemlékezések állnak rendelkezésünkre, és amíg nem tudunk bármi biztosat, addig ez egy nagy kérdőjel marad.
A hülyeségnek nincs határa - különösen ha adózással kapcsolatos ötletelésbe fognak a politikusok. Egy mai jól működő "creative team" is megemelhetné a kalapját mindazon dús fantázia előtt, amivel a történelem mindenkori irányítói növelni próbálták az állami bevételeket.…..
Mintha saját hazánkban is legalább két vagy több különböző történelmi emlékezet volna forgalomban, hát még egy földrészen vagy kultúrán belül mennyi íródik és mesélődik tovább nemzedékről nemzedékre. Hozzánk, a nyugati kultúrkör határain bolyongva alig jutott el…..
Mióta világ a világ, embertársaink között újra és újra felbukkannak olyanok, akik nem szeretnek ott lenni, ahol éppen vannak. Nekik köszönhetjük azt, hogy világunk ma olyan hatalmas, tágas és élhető. Nem látjuk már homályosnak, ködösnek és végtelennek az univerzumot, mint az…..
Az előző rész tartalmából: "A leszállást követően 8 órás pihenő idő következett volna, de a parancsnok és a holdkomppilóta úgy érezte, semmi szükségük a pihenésre. Alighanem pont ez volt az eredeti terv is, hiszen milyen jól hangzott, hogy a "tervezett idő előtt sikerült" a…..
Nehéz megjósolni, mi marad a történelmünkből ötszáz vagy ezer év múlva. Mit ér majd a XX. és XXI. század, miről emlékeznek majd meg előttünk álló, meg soha nem ismerhető századok árnyékából a jövő népei? Mi marad az életünkből, törekvéseinkből, háborúinkból,…..
A tömegek megszólítására képes, nagy tehetségű embereket másoknál talán jobban vonja kérdőre az élet: mire használja föl készségeit? A benne rejlő dühnek és bosszúvágynak engedi eszközéül válni, avagy a nehezebb és göröngyösebb utat választja, s úgy dönt, inkább…..
"Háborúban hallgatnak a törvények." Cicero megállapításához bizonyítékok tömegét szolgáltatta a XX. század. Az "osztogatás és fosztogatás" a hadiállapotban lévőknek és győzteseknek elemi joguk volt. Átrendezhették akár az egész földrészt is, ha úgy tartotta úri kedvük,…..
 Aligha van jobb bestseller-író a népi emlékezetnél. Különösen jól forgatja a tollát, ha híres ember hal meg. Ha az vesztére még pimaszul gazdag is, mi több, jól érzi magát a bőrében, akkor veti be igazán nagy kedvvel képzelőerejét, hogy bebizonyítsa, milyen sötét erők…..
"Panem et circenses" - tartja a régi rómaiak mondása, ami ingyen lisztet és cirkuszi játékokat tart a nép számára kívánatosnak - avagy szó szerinti fordításban: kenyeret és cirkuszt! A kenyér jelentése egyszerű, a cirkuszé viszont árnyaltabb annál, mint első látásra tűnik.…..
A történelmet általában komoly emberek csinálják. Nem mindig tehetségesen és felkészülten, de legtöbbször elszántan, hatalomvágytól vagy eszméktől, küldetésektől, vízióktól hajtva – csatában vagy tárgyalóasztalok mellett. Olykor komolytalan emberek is megkaparintják az…..
(a) 2014.07.14 15:31:48
@Cormorant: Nagyon köszönöm! Javítottam.
A csodák, látomások és jelenések éppen úgy a történelem részét képezik, mint a háborúk és a politikai cselek. Hatásukat tekintve hatalmas utóéletük van: templomok, rendek, városok születnek a nyomukban, és azt sem túlzás állítani, hogy ma ismert nagy vallásaink mind…..
Otrombaság volna akármelyik történelmi kort diszkriminálni bármely más évszázadhoz képest. Példának okáért lehet-e mondani, hogy a XX. század volt a legvéresebb és legembertelenebb mind közül? Mondani lehet. De mit kezdjünk akkor a rómaiak keresztényüldözéseivel, az…..
A politikai akarat önmagában kevés, amikor a hozzá rendelendő erő hiányzik vagy gyenge. Ilyenkor a szokásos megoldás az akarat érvényesítésére a tárgyalás. Ez pedig a felek között nem egyszer egy kártyacsatához hasonlítható, ahol a lapjáráson kívül a játék-ismeret és a…..
Egy újszülöttnek minden vicc új – tartja egy közkeletű mondás. A történelmi forgókerék szabályai szerint is érvényes ez a megállapítás. Nietzsche komolyabban fogalmaz, és remekül idézhető újra meg újra felbukkanó gazdasági, társadalmi formációinkról: „Minden megy,…..
A mögöttünk álló század nagy diktatúráinak öröksége sok más mellett felvetett egy olyan problémát, amit a korábbi századok jóval megbocsátóbban kezeltek: a kollaboráció kérdését. Meggyőződésből vagy bosszúvágyból, üzleti okokból vagy számításból – a jövő…..
A bandaháborúk, maffiák és egyéb bűnözői csoportok magánjellegű leszámolásai a történelem ritkán tárgyalt határterületei. Noha a kor mélyén kavargó társadalmi áramlatoknak pontosabb kapásjelzői, mint az éppen regnáló királyok és elnökök életrajzai, gyakran heteken…..
(a) 2014.07.02 16:48:50
@Legelő Őse: Köszönöm a visszajelzést! Legközelebb figyelek a sallangokra.
(a) 2014.07.02 16:51:55
@vernarancs: Jogos kérdés. Nem akartam túlzsúfolni még több infóval, de egyébként Nash-ék magukkal vittek pont egy millió dollár értékű kokaint (azt másnap egyébként a rendőrség meg is találta náluk, ennek ellenére sem tartóztatták le őket), a maradék 1,2 millió értékű cuccot a nagy kapkodásban ott hagyták, Gregory Diles visszaemlékezése szerint azért, mert délután úgy tervezték, visszamennek körülnézni. A hírekből aztán megtudták, hogy nem fognak.
(a) 2014.07.07 14:29:06
@Analitikus Marslakó: Valóban! Javítottam is, köszönöm!
A társadalmi folyamatok állandó hullámzása olykor csendesebb, máskor hangosabb, de akad olyan időszak is, mikor elsöprő erejűvé válik. Az 1960-as években megáradtak ezek a folyók, és az is vitán felül áll, hogy számos korábban elkezdődött folyamat ebben az évtizedben lépte…..
A klónozás története sokkal régebben kezdődött, mint címszereplőnk élete. Mégis az ő születésétől fogva lett az 1990-es évek egyik legfontosabb közéleti, tudományos és jogszabályozási vitatémája a klónozás etikája, hasznossága, tilthatósága, egyáltalán:…..
Képzeljék el: fényes nappal van, reggeli órák. Hirtelen kigyullad valami szemkápráztató az égen, olyan ragyogó, mintha a Nap eddig csak egy pincében felkapcsolt villanykörte lett volna. Hófehér izzás borítja el az égboltot, nehéz nyitva tartani a szemet. Még szerencsére a…..