Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kaján Halász

0 bejegyzést írt és 128 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Network bemutatóra készül a Centrál Színház, a filmből készült színdarab, meglátjuk, mit tudnak. Nem lesz könnyű dolguk, ámbár… lehet, hogy a filmet elfelejtettük az idők során. Én biztosan elfelejtettem, bár még emlékszem arra, hogy amikor gimnazistaként megnéztem, még hüledeztem azon egy…..
Kaján Halász 2022.01.12 13:34:03
@gigabursch: Valóban a '90-es évek elején lett sláger a dal, ami egy DNA nevű angol csapat remix-verziója volt az eredeti dalnak. Talán jobb is, mint az eredeti. Vegának annyira tetszett, hogy ezt is kiadta pár évvel későbbi lemezén.

William Holden pedig topszínész volt az '50-es években (Sunset Boulevard, Híd a Kwai folyón), és tényleg nagyon el lett felejtve. Jó, hogy most előkerült a neve (és talán egy hosszabb írást is megérdemelt volna, persze aki akarja, a wikin utánaolvas)
Öt Oscar-díjra jelölték Herbert Ross romantikus komédiáját, aminek története egy furcsa trió körül forog. Egy szakmai válságban lévő színész kivesz egy manhattani albérletet egy barátjától, amiben még benne laknak a régi lakók, a haver elhagyott barátnője, egy harmincas családanya, aki most már…..
Ha már összegyűjtöttem a város leggyönyörűbb templomait és lakóházait is, akkor a legszebb középületekről is készítenem "kellett" egy listát, ami végül igencsak sokszínű lett, már ami az intézmények rendeltetését illeti. Egy valami azonban megegyezik: mindegyik épület lenyűgözően szép. A…..
Az 1989-90-es rendszerváltás után egyből felmerült a kérdés, hogy el kell-e távolítani az előző rendszerhez kötődő köztéri szobrokat, műemlékeket és jelképeket az ország köztereiről. A szimbólumok persze mindenhonnan lekerültek (így a székesfehérvári vasútállomás épületéről is a Rákosi-címer), a…..
Kaján Halász 2018.07.28 03:56:42
@mpl: troll
Az Árpádok dicső napjairól és szent királyairól legendák szólnak, azonban a dicstelen végnapokról szemérmesen hallgatnak a krónikák. IV, László királyról, aki nem véletlenül kapta a Kun ragadványnevet, még a hozzám hasonló történelemmániás is csak annyit tud fejből, hogy pogány módon élt, volt egy…..
A tizedik Arany Málna-gálán a A bosszú börtönében, A karate kölyök 3., Star Trek V., Ágyúgolyó futam 3. és az Országúti diszkó szálltak ringbe a legrosszabb film kategória díjáért. A trófeát végül a William Shatner rendezte Űrszekerek vihette haza, de az Országúti diszkót sem jelölték hiába...
A Csillagok háborúja - franchise új éráját hozta el a Disney, alapvetően megváltoztatott koncepcióval és egy modern - talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy számomra nem túl kedves - filmkészítési felfogással. Van abban ugyanis egyfajta trendszerűség, hogy az új blockbustereket…..
A sorozat első három részében megismerkedhettetek a jelenlegi nemzet színészeinek szinkronmunkáival. Van azonban 18 színész, akik már nem lehetnek köztünk, de mind megérdemelten tartoztak a Nemzet Színészei közé. A sorozat ezen, utolsó epizódjában szubjektíven megemlékezem azon tagokról, akik mély…..
A nemrég a mozikba kerülő Elit játszma kapcsán megnéztük, melyek a legjobb szerencsejátékkal foglalkozó hollywoodi alkotások. Van közte vígjáték, akciófilm és igazi dráma is...
Kaján Halász 2018.01.22 03:59:46
Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait.…..
Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon; amikor a mappa és a kezem összeér, a szavazás lezárul; a repülőgép, amint becsapódik a World Trade Center épületébe: pillanatok, amelyeket lehetetlen feledni, akár Gyurcsány Ferenc táncát vagy Janet Jackson mellét. Tíz villanás az évezred első dekádjából, amely örökre…..
Új Bondhoz új stílus jár. Sean Connery megunta a szerepet, ami híressé tette, semmi pénzzel nem lehetett rávenni arra, hogy még egy filmet leforgasson, ezért új főszereplő után kellett nézni. Nem tartott túl sokáig a keresgélés, hiszen már a Dr. No idején komolyan felmerült a…..
Egészen kiskoromtól fogva rajongok a westernmozikért, persze a legtöbbek által ismert réteg az úgynevezett "spagettiwestern" réteg. Ezek a tipikus vérgőzös, sok pisztolypárbajjal és harcjelenettel tarkított westernek, ugyanakkor más megközelítése is van ennek a zsánernek, mint…..
Kaján Halász 2014.01.11 14:35:19
Bár sokan gyenge filmnek tartják, de nekem is tetszett.

A címét illetően hallottam, hogy felmerült valami frappánsabb, rövidebb megoldás, de Pitt ragaszkodott ehhez. Érdemes elgondolkodni, vajon miért. Én a következőre jutottam (a tévedés jogának fenntartásával):

(Két megjegyzés: egyrészt spoiler következik, másrészt jópár éve láttam a filmet utoljára, így lehet, hogy nem mindenre emlékszem pontosan)

A cím miért nem csak ennyi? "Jesse James meggyilkolása, a tettes Robert Ford" Miért kellett ilyen értékítéletet mondani (ti. a címben gyávának nevezni) Robert Fordról? Szinte szájbarágás. Hiszen mindenki levonhatja saját maga számára is a következtetést.

Én a választ a film vége felé, a gyilkosság utáni történetben vélem megtalálni. Abban a részben, amikor a halott James legendája felmagasztosul, a közhangulat pedig egyre inkább Ford ellen fordul (kocsmai inzultusok). James a hős, Ford a gyáva. De megérdemli ezt Ford?

Ford a film kezdetén egy kisstílű szánalmas alak, aki próbál tetszelegni James előtt, aki persze látja ezt, baleknak tekinti, többször meg is alázza. Ford fokozatosan ráébred, hogy akit bálványoz, egy barátságtalan, másokat lelkiismeret furdalás nélkül kihasználó, ráadásul paranoiás, emiatt környezetére (saját szövetségeseire) is veszélyes figura. Egy idő után Ford ki akar lépni, legszívesebben megszabadulna James társaságától, de nem tud (persze fél tőle, mint mindenki aki ismeri őt).
Végül - szerintem - nem a vérdíjért, vagy a dicsőségért lövi le, hanem hogy véget vessen a tarthatatlanná váló helyzetnek. Gyáva volt?

Persze, hátulról lőtte le Jamest. (Aki -érdekes módon- látta is őt a falon lógó kép üvegében tükröződve, tehát lett volna ideje félreugrani, így az ügy akár fordítva is elsülhetett volna) És ettől gyáva? Hiszen akkor gyáva James is, lőtt le ő is a hátulról olyan bandatagot, aki gyanús volt neki (ha jól emlékszem, alaptalanul).
James megérdemelt volna talán egy "szemtől -szembe" párbajt?

Szerintem nem. Azt kapta, amit egy többszörös gyilkos bűnöző megérdemel. Talán a hóhér, aki a villamosszéket, vagy az akasztófát "kezeli", gyáva?

Ráadásul Ford a saját bőrét vitte vásárra. Bár nem egy szimpatikus figura, de amit tett, az közérdeket is szolgált, így inkább elismerést érdemelne, mint megvetést. Ehhez képest... láthatjuk a filmben, mi lesz a vége. És még a róla készült film címében is legyávázzák.

Hát szerintem ez a lényeg -és ezért kapta a film végül ezt a címet). A felületes tapasztalatok, a látszat alapján generált legendák (hírközlés, bulvár szerepe, píár) és a valóság közti ellentét. Nekem ezt mondta a film.

(A két főszereplő pedig zseniális, de különösen C.A.)
Rendkívüli politikai nyomás alatt dönt a Kúria jogegységi tanácsa a devizaalapú hitelek ügyében. Döntésüknek ezért nemcsak a jogi eljárások kapcsán van tétje, kiderül majd az is, demokratikus jogállam  maradt-e az ország vagy sem. Ha igen, akkor már most jó eséllyel…..
Kaján Halász 2013.12.12 17:38:22
Ez a legszakszerűbb összefoglaló, ami eddig a témáról a blogszférában megjelent. A szerződésmódosítási joggal kapcsolatos okfejtés helyessége felől viszont nem vagyok teljesen meggyőződve.
Kimaradt a júliusi döntés lényege is: hogy az árfolyamrés költségként történő feltüntetésének elmaradása miatt a szerződés érvénytelen.

@puszt: @Ki osztja itt az igét?:
A cikk nem állította, hogy a kölcsönt felvevőktől elvárható a teljes előrelátás. Azt írja: előre lehetett számítani arra, hogy az árfolyam nem marad ugyanaz, mint a kölcsön felvételekor, ezt a kockázatot az adós vállalta. (az esetleges árfolyamváltozás mértéke az, ami nem látható előre)

A bankok az eddigi perek nagy részét azért nyerték meg, mert elég szakszerűtlenül voltak az ellenük benyújtott igények összeállítva. Aki mindenre lő, ami mozog, az sok lőszert elpazarol, míg megtalálja azt, amit tényleg le akar lőni. Ha viszont egyszer megtalálta, akkor már tudja, mire kell lőni. Na kábé most értünk el ebbe a stádiumba.
Hogy bekövetkezik-e valaha, és ha igen, mikor, még szakmai berkekben is vitatott, abban viszont a tudósok többsége is egyetért, hogy a globális felmelegedés hatására olvadásnak indult sarkvidéki jégsapkák teljes eltűnése olyan súlyos következményekkel járhat, ami minden földlakóra hatással lehet. A…..
Kaján Halász 2013.11.24 12:23:09
@mestska:

Így van, a Kaspi-tenger és az Aral-tó. Nekem is pontosan ezek ugrottak be, amikor a képeket néztem.
Bő két évtizeddel a kommunizmus összeomlását követően az ember néha már hajlamos abba a hitbe ringatni magát, hogy az őrületes vagyonokkal az ízlés is megérkezik a moszkvai elit körébe, aztán jön egy olyan eladó ingatlan, mint a mai poszt főszereplője és újragondolunk…..
Mostanában nem készülnek jó gengszterfilmek, Miért? Egyszerűen azért, mert napjainkban a bűnözés világa sokkal fehérgallérosabb lett, mint korábban, a mai modern technika feleslegessé teszi a fizikai erőszakot, egyre inkább a számítógép veszi át az übercool mordályok helyét.…..
Kaján Halász 2013.10.26 15:36:28
Hosszú nagypéntek (The Long Good Friday)

www.port.hu/hosszu_nagypentek_the_long_good_friday/pls/fi/films.film_page?i_film_id=8586&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=2

ismeri itt valaki?

Angol film 1980-ból Bob Hoskinsszal, Helen Mirrennel (és egy nyúlfarknyi Pierce Brosnannal)

Ha valaki gengszterfilmet akar nézni humor meg Hollywood nélkül, annak ajánlom.
A kerék a barlanglakó ősemberek technológiai szintjének tipikus példája, mégis csak i. e. 3500 táján, a bronzkorban találták fel. Mi tartott ennyi ideig?   A bronzkorban az emberiség már ismerte bizonyos fémötvözetek előállításának módját, csatornákat és…..
A Zugügyvéd is járt már úgy, hogy a perköltség  mértékét megfellebbezte, erre az egész pertárgy értékére követelték az illetéket, majd hirtelen saját hatáskörben javították a végzést. 800.000 Ft-ról 6200-ra.Tisztelt Zugügyvéd!Perújítási kérelmet nyújtottam be a…..
Kaján Halász 2012.01.13 16:20:45
@Pascal:
Oké, úgy értettem, egyetértek azzal, hogy nem méltányos mindkét tárgyalás költségét az ügyfélre terhelni. (mert ha jól értem, Te is erre céloztál)

A második határozatban szerintem nem kifejezetten az első tárgyalás költségéről rendelkezett, -de erről nincs igazán értelme polemizálni, mivel nem látjuk a határozatot.

Az meg, hogy "az első elutasító végzésben "tárgyalás kitűzése nélkül..." áll" - hát nyilvánvalóan ordító baromság, de ennek a 8000.- Ft-hoz semmi köze.

Lényeg, hogy egy tárgyalást mindenképp kellett tartani, annak a költsége a jelek szerint 8000.- Ft-ban lett meghatározva, azt pedig evidens módon a pervesztes viseli.
Kaján Halász 2012.01.13 18:11:29
@Pascal:
Az "ordító baromság" jelzővel a bírói hibát minősítettem, nem a hozzászólást.

@grizek:
Bocs, de eddig 10.000.- ft-ról nem volt szó. Ha az első végzésben 8000.- Ft-ra, a másodikban 10.000.- Ft-ra meszeltek el, akkor a különbözet az, amit a bíró hibájából elszenvedtél, plusz az, ami a saját költséged volt. (Másrészt viszont a tárgyaláson nem kötelező megjelenni, lehet kérni, hogy a távollétedben tartsák meg - kivéve, ha az idézésben kifejezetten benne van, hogy meg kell jelenni -, csak ezt általában az emberek nem tudják).

Mindegy, lényeg az, hogy ilyenkor valóban szív az ember. Az volna korrekt, ha az ilyen hibák miatti többletköltséget - de csak a többletköltséget! - automatikusan kifizetné a bíróság.
(egyébként szerintem a bíróságot is be lehet perelni, de azzal megint csak a macera jár)
Filmbook Blood kapitány 2011.10.23 21:25:23
A Blood kapitányt már jó régóta beszereztem, egyetlen dolog tartott csak vissza attól, hogy megnézzem: 1935-ben készült. Most viszont a francia kalandfilmeket nézve igencsak kedvet kaptam, hogy lássam az amerikai előzményeket. És bebizonyosodott az, ami már oly sokszor: egy jó film…..
 Múlt vasárnap a kormányoldal benyújtotta az országgyűlési választási rendszer reformjának részletes törvényjavaslatát. E hét első felében ennek egyes fontos részletszabályait vizsgáltuk meg, az alábbi bejegyzésben pedig a nyár folyamán kidolgozott modellünk…..
Kaján Halász 2011.11.25 19:31:10
@tothh:
Ezzel én is tisztában vagyok, (tanultam politológiát, hallottam Duverger törvényéről, meg a kritikájáról is)

Ettől függetlenül a tisztán listás rendszerről max azt lehet állítani, hogy bizonyos társadalmaknak/országoknak nem való, de azt nem lehet állítani,hogy antidemokratikus. A vegyes rendszerről meg még kevésbé, és nálunk ilyen van.

Az ellenzék meg ne nyavalyogjon egy ilyen helyzetben, hanem kapja föl a hátsó felét és álljon be a versenybe. Olyan nincs, hogy nincs esély.

Amúgy szerintem egyetértünk.