Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jerofejev

2 bejegyzést írt és 54 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elképesztő ügy, és legalább annyira zavaros, legalábbis a hírek szerint - pedig szerintem viszonylag egyszerű a képlet: nem a korrupció a gond, egy erősen atlantista iránynál ez információs zaj lenne (pff, biztos étolaj áfájával való trükközés miatt történt minden...), hanem…..
Jerofejev 2014.10.22 19:33:39
@vezér01: Kedves Vezér01! Elég sok minden össze van keveredve a fejedben.

1) Soha, senki nem ígérte meg Moszkvának, hogy a volt szoci országokat nem veszik fel a NATO-ba vagy az EU-ba. Ez egy klasszikus orosz (majd onnan a magyar széljobbra-balra beszivárgó) konteó/mese/bablé. Nem is tudsz erre hiteles forrást hozni. Szóval ezek után nehéz is azzal érvelni, hogy jogos Moszkva felháborodása...

2) A másságot tisztelni kell, nincs semmi baj a tusványosi beszéddel pedig egy igen óvodás "érv". A liberális demokráciák nem attól liberálisak, hogy mindent és mindenkit megtűrnek maguk körül. Például hála ég már ott tartunk, hogy egy a nyugati értékek ellen uszító imámot simán kiraknak a kontinensről (tíz éve ez még nem így volt). A tusványosi beszéd pedig nem egy vélemény volt a sok közül, hanem egy támadás a nyugati bázisdemokráciák értékei ellen - és úgy tűnik, hogy ennek megfelelően is kezelik.

A hozzászólásod többi része pedig nagyrészt tárgyi tévedés...
Jerofejev 2014.10.22 19:41:18
@$pi$: Szerintem rosszul érzékeled. Orbánnak, a Fidesznek és az országnak volt annyi erkölcsi tőkéje, hogy egy cikluson át ki lehetett magyarázni mindent. Ugyan gyanússá vált az egész történet, de még nem írták le őket - viszont érezhetően megváltozott a magyar miniszterelnökhöz való hozzáállás 2014 eleje óta, főleg az USA-ban.
Érdekesnek tűnő cikk, de tulajdonképpen nem az: http://444.hu/2014/10/16/vegre-elolvastam-bill-gates-piketty-kritikajat-es-vitaba-szallok-vele/ Már a felütés elég nagy bornírtság: Thomas Piketty francia közgazdász tavaly írt egy remek könyvet arról, hogy a kapitalista gazdaság…..
Akár tetszik, akár nem, múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz hozzátartoznak a szörnyetegek. Arcélük, tetteik, életük szerves része történelmünknek, közgondolkodásunknak, populáris kultúránknak - viszonyítási pontok. Ezt ők is pontosan tudják, és sokukat éppen a bizarr…..
Jerofejev 2014.07.28 11:27:46
@(a): Csak a második pontra reagálnék. Régen egy ilyen eset nem számított bűnügynek. Olvasgatni kell középkori bírósági eseteket, teljesen hétköznapi esemény volt hogy egy szadisztikus lelkületű nemes lovakkal kettétépette a parasztját (és nem történt semmi...), úgy húzatta karóba hogy napokig élt stb. És nagy eséllyel az ilyen esetek 99%-a még "nyilvánosságot sem kapott" anno. El lehet képzelni az erőszak szintjét akkor, amikor szó szerint minden faluban oszladozott egy felakasztott gyilkos a főtéri diófán...
Nem is olyan rég a Blahán található kamuállvány verte ki a biztosítékot az arra járóknál. Meg is lett az eredménye: két napra rá, hogy felkapta az ügyet a sajtó, el is tűnt az egész. Persze, mint megtudtuk, a büntetések ellenére is megéri ilyet építeni Budapesten, szóval…..
Észrevettem ám, hogy a fentebbi címben háromszor is szerepel az "út" szócska, de nem tudtam hirtelen ennél frappánsabbat kitalálni :) Annak idején többé-kevésbé végigkövettem a Szabadság híd, a Vámház körút és a Múzeum körút felújítását, és most…..
Jerofejev 2014.05.22 03:08:34
@Rocko-: "én nem látom a két sínpár közé tett zöldfelületnek értelmét. miért nem akkor a járdához csapták a zöldet?"

Hű de régi poszt, de válaszolok:)

Valószínűleg azért nem a "járdához csapták", mert akkor mi lett volna a parkolósávval? A gyepen át mászkál minden parkoló autós, ráncigálják a sörös rekeszeket az áru feltöltők stb stb...nagyon nem lett volna praktikus. Vagy mondjuk 3-5 méterenként leköveznek egy kis csapást, ami mellett úgyis kitaposnak mindent? Meg akkor már nincs is akkora zöld felület. Ennyi erővel a körút járdáinak mellé is csaphatnánk egy zöld sávot, az sem lenne sokkal nagyobb baklövés. Szóval nagyon jó helyen van középen a gyep, ahova amúgy bárki be is mehet ha akar.
Carrarai márványból készült kockaülőkékkel akadályozza meg a padra fekvést az V. kerületi önkormányzat az Egyetem téren. Az éppen négy éve, a Belváros Új Főutcája beruházás keretében átadott közterület kijavítására újabb 90 millió forintot költenek el. Még…..
Jerofejev 2014.04.26 00:18:53
@városjáró: rosszul emlékszel. azt mondta a Zöldi, hogy a fa kockák (amik amúgy tök praktikusak mindig tele vannak fetrengő egyetemistákkal) egyetlen baja az, hogy nem tömör fából készültek készültek hanem üregesek, lényegében dobozok pedig tömör faként adták le a terveket. Így már a hatásuk is más, stb. Illetve, hogy a padokra a kivitelező kovácsműhely a megkérdezésük nélkül plusz merevítőket kontárkodott rá.

Egyébként itt is csak dől a szar a pofádból mint minden fórumon.
Törzsükben keresztbe vágott fák csak rosszat jelenthetnek. Márpedig ilyen vannak az Andrássy úton, ahonnan egy kedves olvasónk küldött egy csomó fotót. Úgy tűnik itt azonban nem hozzánemértésről vagy vandalizmusról van szó. Itt elkerülhetetlen volt a csonkolás. Miért…..
Jerofejev 2014.04.13 14:49:16
@Csumpitáz Béla: Nagyon egyszerűen. Nincs gyep! Le van burkolva az egész oszt jó napot. Lényegében egy széles járda fasorral. Magyarországon nyilván menne a demagóg kőmaffiázás meg siránkozás ha így építenék át az Andrássyt - pedig ezt kellene. Egy szintbe hozni, igényes kővel végigrakni és csókolom.

2.bp.blogspot.com/-gXPUnshTkL8/TeCSUWkCpXI/AAAAAAAAD6g/OH7WeRf-3RM/s1600/Champs%2BElysees02.JPG

samy-transport.com/images/50439.jpg

thumb7.shutterstock.com/display_pic_with_logo/230386/230386,1302002282,1/stock-photo-paris-champs-elysee-street-in-the-evening-74639809.jpg

solofriendly.com/wp-content/uploads/2011/03/Champs-Elysees-2_sm.jpg
Jerofejev 2014.04.13 15:47:58
@fehérfarkas: Nem jó az Andrássyn a füves rész. Leírta más is: egy nagy gyalogos forgalmat produkáló területen nem lehet ilyen kis zöld sávokat fenntartani, egyszerűen letapossák az emberek mert ott GYALOGOLNAK. A sánzelizén sincs, mert tudják hogy így nézne ki mint nálunk.

Ez nem Budapest vagy vidék (nem is értem a példád, hol van Nyíregyházán hasonló forgalmú nagyvárosi szakasz?) függő dolog, egyszerűen funkciótlan ezen a területen ebbe na formában a fű - és ez ennyi.
Jerofejev 2014.04.13 16:07:41
@Holly Goly: Szép, de hát az Andrássy tök más történet.

Amúgy el lehet szeparálni egymástól egy sövénnyel vagy kis kerítéssel a két párhuzamos járdát, csak az a kérdés hogy az mennyire lenne hasznos? A fű megmaradna az biztos.
Létezik olyan beruházás, ami szinte teljesen elkészül április 6-a előtt, mégis elfelejtették átadni. Igaz, késett pár hetet a Váci utca felújítása, de a végeredmény vállalható lett. A polgármester nyolc év óta először hagy ki egy nyilvános szereplési lehetőséget. A…..
Legalábbis a másik három metróhoz képest feltűnően sok volt rajta a szabad hely. A forgalom ugyan nem volt kritikusan kicsi, a nemrég megjelent hírek szerint ha a metró forgalma nem lesz elég nagy, vissza kell fizetni a rá kapott pénzt az EU-nak. Április 1-jén már a harmadik…..
Jerofejev 2014.04.03 02:54:55
@szofter: A Pápa tér se felesleges állomás. Egyelőre egy szakadt térség, de idővel pont az egyre fejlődő tömegközlekedési kapcsolatai miatt be fog indulni. Ráadásul a kőbányai villamosok vonalán van, elég komoly átszállási kapcsolatok is bekúsznak a képbe.
4-es metró? Ugyan már ne röhögtessenek minket ilyen drága kampánymulatságokkal. Például Bogotában 30 Km metró helyett építettek ugyanabból a pénzből 388(!) Km hosszú felszíni buszrendszert... Felidézzük egy nagy sikert aratott tavalyi blogbejegyzésünk részletét, felhívjuk a…..
Jerofejev 2014.04.01 01:56:14
@Pacsker: Ez egy csöves rendszer, nem véletlenül hogy szinte csak ezek a hirtelen meghízott amúgy nem túl gazdag latin-amerikai óriás városok nyúlnak ehhez a megoldáshoz. Pénzük igazán nincs (magyarán metró nem fér bele) de valamit csinálni kell...(hát lesz BRT)

És úgy fér le Bogotában a BRT, hogy az egy teljesen más szerkezetű város, nézd meg a saját képeid, csak a M7-M1 bevezetőjéhez hasonló tájakat látunk.

Arról nem is beszélve, hogy rengeteg egyéb járulékos baja van (komplett városrészeket vág ketté mint egy vasúti töltés - ha meg megállítják minden bokornál és lámpát kap, akkor adtunk a szarnak egy pofont, helypazarló, városképi szempontból is aggályos a buszkaraván, alapvetően egy busz mindig is kényelmetlenebb mint egy villamos...még egy közepes állapotban lévő villamosnak is jobb a futása mint egy zsír új buszé a rendes aszfalton stb-stb, egy busz sokkal előbb elöregszik és kukába kerül mint egy metró vagy villamos szerelvény).
A Ferenciek tere megújítása az egyik legmenőbb, legbátrabb, legprogresszívebb húzás volt a főváros elmúlt néhány évében - ráadásul a végeredmény jól is néz ki. Ez utóbbit bizonyítja az a 12 képpár, amit az Origo tolt ki. A  leglátványosabb változások persze a betömött…..
Jerofejev 2014.02.18 14:21:43
@Roa: Hát igen. Hatvan fát ültettek el a Ferencieken és a környező utcákban, csak az Egyetemi Könyvtár-CBA között szakaszon vagy tizenkettőt.
Hogy mikor lesz a metálünnep? Június 3-án a Budapest Sportarénában. Azt kell majd megtölteni a Maiden-rajongóknak, ott fog szaladozni fel alá Bruce Dickinson zászlót lengetve, és ott jön majd ki Eddie a színpadra, hogy Bruce bohóckodjon egyet vele. Az énekes ezt…..
Jerofejev 2014.02.10 11:53:42
@stonedbear: a maiden kifejezetten sokat turnézik az újabb cuccaival is, sokkal többet mint a legtöbb kortársa, de 4-5 évent csinálnak egy ilyen retró kört
Emlékeztek, hogy szegény Rákóczi fejedelmet tavaly kettévágták flexszel? Persze nem csak úgy összevissza, hanem az illesztések mentén, ugyanis a hatalmas alkotást nem lehetett volna elszállítani egyben. Az oka egyszerű volt: olyan állapotba került, hogy muszáj volt felújítani,…..
A karácsonyi szezon végével három belvárosi épületről is lekerült az építési reklámháló, de nagy csalódás, ami alatta van. Háromból egy rendes homlokzatfelújítás sem készült el. A Petőfi Sándor utca 1. saroképület két homlokzatán, a Ferenciek tere legfeltűnőbb…..
UPDATE Az Index nevű hírportál még hisz a látványtervekben és a kivitelezői nyilatkozatokban, és erre hivatkozva egy cikkel cáfolja posztunkat. Magam is elbizonytalanodtam, hogy jól láttam-e a betont a medencében, ezért az alábbi kérdést tettem fel Dávid barátomnak, akivel…..
A Váci utca helyre pofozása nagyon klassz dolog. Meg úgy általában tetszik az, amit Belváros-Lipótváros a közterületekkel művel az utóbbi években. De azokat a képeket, melyeket Jackonod töltött föl a Párizsi utca új burkolatáról, kicsit hümmögve fogadtam. Olyan ez, mint a…..
Jerofejev 2013.12.21 16:07:38
@kétkedéssel teli: Egy autópálya-tervező cég, a Rodin Mérnöki Iroda jó ízlését és tehetségét kell dicsérni. A szintén gagyi Falk Miksa is az ő művük.
Egyébként tényleg érthetetlen, hogy miért nem folytatták a Belváros Szíve program stílusát, azaz természetes kő a járdán, gránit és aszfalt az úttesten. Ez így rém gagyi.
Valaki írta, hogy a Ferencieken is gány a munka. Szerintem nem, kifejezetten szépen és igényesen dolgoznak azon a szakaszon. El lehet menni megnézni.
Jerofejev 2013.12.21 16:22:52
@Foepitesz Iroda: Egyetlen kérdésem lenne: Budapest legelegánsabb és legpatinásabb utcáit miért egy autópálya-tervező irodával terveztetik újra a 70-es évek legócskább stílusában és anyagaival? Ahelyett, hogy a Budapest Szíve programhoz hasonlóan az ország legjobb építész és tájépítész irodáit versenyeztették volna meg? Azért ez önökről állít ki egy nagyon szomorú bizonyítványt...
Jerofejev 2013.12.21 19:07:35
@FVB: nagyjából ezzel a műkővel van lerakva minden második vasútállomás, balaton parti falatozó, üzemorvosi rendelő eceteraecetera környéke az egész országban
E poszt élesítésével egy időben mutatják be a Design Terminálban a Graphifesten, milyen is lesz a BKK új metró-(M), HÉV- (H) és dunaihajó- (D) logója. Pontosabban, hogy melyik pályamű nyert. Mivel én is ott ültem a zsűriben, kedves Urbanista-olvasók elsőként ismerhetitek meg a…..
Jerofejev 2013.11.19 19:13:06
@kamarawood: szerintem betonból:) de amúgy igen...szokásos szervezettség.
Az igényeltnél lényegesen kevesebb támogatást nyert a belvárosi önkormányzat a TÉR_KÖZ pályázaton, ennek ellenére az eredeti tervek szerint újítják fel a Szervita teret. Eltűnhet végre az évtizedes állványzat a Szent Anna templom homlokzatáról, megszűnik a parkolás a…..
Október 6. Magyar nemzeti gyásznap, amelyre a cseh és szlovák köznyelv is megemlékezik: Világoš. • Magyarországon nem ismert, hogy a szlovák és a cseh nyelvben bevett szó • Szlovákiában nem ismert, hogy Magyarországon ez egy fájó történelmi…..
Nos mint kiderült nem véletlenül nem értettem, miért van szükség a favágásra az Olimpiai parkban (amelyről ma egy felháborodott olvasónk számolt be) és miért nem emlékeztem, hogy ez bármiylen tervben is szerepelt volna. Íme Rogán Antal, V. kerületi polgármester…..
Jerofejev 2013.09.13 14:29:24
@Gr3nT: Aki megszakértette, kiadta az engedélyt, és kivágta az tudott róla. Ez untig elég. Vagy be kellett volna mondani a Fókuszban?

Na...bizony vannak olyan fák amiket sajnos ki kell vágni.
A korábban már a Milannal is összehozott Adem Ljajic szokatlant követel jelenlegi csapatától, a Fiorentina vezetőitől. A játékos kikötötte, hogy akkor hosszabbítja meg szerződését, amennyiben a firenzeiek megtriplázzák amúgy is magas…..
Jerofejev 2013.08.05 02:01:38
@kovanski: például hol? valami félrefordítás lehet csak. ljajic 600.000 eurót keres most, ez tény tele vele az olasz sajtó az ügy kapcsán.