Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dezso__

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megjött a tél, ami a MÁV-ot szokás szerint olyan meglepetésként érte, mintha a cég előző ötven évében szubtópusi vonalakat igazgatott volna. De most nem ez a téma, hanem egy szenyó hókotrós, aki a Blahán kicsinálta egy buszmegálló utasközönségét. De a webkettes 2009-ben…..
Naiv autóst először a saját háza előtt bírságolták meg amíg külföldön volt, és közben telepítettek egy megállni tilos táblát az utcájába, aztán amikor a szomszéd utcába parkolt, oda is került délutánra tábla és persze büntetés is: Csütörtökön Bp, Visegrádi u. -…..
Praxis Nem adta be az oltást 2009.11.22 10:44:00
Egy nagyon kedves barátom küldte nekem az alábbi E-mailt még csütörtök délelőtt. Sokat gondolkodtam azon, megírjam-e a vele lejátszódó bizarr történetet, vagy csendben maradjak és hallgassak, mint a sír. Végül úgy döntöttem, életre keltek egy blogot, ami a hasonló…..
dezso__ 2009.11.22 16:20:25
@csín rend szösz: Ahogy én érzékeltem próbálják behatárolni, hogy betegeket ne oltsanak. Amúgy meg ennél a fokozatnál van magasabb is. Tehát még jócskán vannak olyanok akiknél értelme lehet az oltásnak. Amúgy is kevesen akartak oltatni, pedig már jó ideje lehet, de van aki még most is tájékozódni akar. :)
dezso__ 2009.11.22 16:27:06
@FakezuVakeger: Engem történetesen tájékoztattak, igaz nem a magam, hanem apám esetében. És meg is hallgattam minden egyes szót, sőt képzeld még vissza is kérdeztem (a magam laikus módján), és válaszoltak is érthetően. Ennek ellenére azt mondom, hogy a nagy többség (természetesen magamat is oda értem) lószart se ért az egész témához, ergó papolhatnak nekik napestig, akkor is csak néz. Ha azt mondják, hogy az influenzának komolyabb szövődményei lehetnek mint az az oltásnak, én készséggel elhiszem.

Amúgy meg az influenza oltás ebben az esetben nem legyengített, hanem élettelen vírust tartalmaz. Miért lenne annak nagyobb szövődmény faktora mint a vidáman fickándozó erőtől duzzadó vírusnak? :)
Én nem tudom, hogy Tornado86 komolyan gondolja-e a kérdéseit, amiket feltett a lenti levelében, nem is tudom, hogy lehet-e őt és a szabályosságot egy lapon említeni. Legutóbbi írásával sok indulatot és sokszáz kommentet generált, most itt az újabb sztori, kíváncsi vagyok, ti mit…..
-Na csimótáim, akkor most mindenki fogja az ellenőrzőkönyvét, és gyöngybetűkkel belevési, írom a táblára. Plajbász mindenkinél van? Csabikám, hányszor mondjam még, hogy a piros a Tanár színe? És tessék szépen 2B-s ceruzával írni, ahogy megbeszéltük. A Vonhinten Helgus…..
dezso__ 2009.10.11 18:13:22
@corrado: Haha, persze, hogy nem...
Én máshogy emlékszem. Sátortábor pölö. Amikor a Kovalikné tanárnő félóráig kereste a Kovácsot az erdőben, mert a Manyikával elmentek "ibolyát szedni".
Aztán meg ártatlanul közölték, hogy csak a tábortűzhöz gyűjtöttek rőzsét. :)
Vagy amikor dombról leereszkedve, ágakba kapaszkodva pont be lehetett látni a lányok zuhanyzójába? OK, hogy nem totálban, de akkoriban egy-egy villanásnyi testrész is izgalmat keltett.
Egyik olvasónk arról panaszkodott, hogy a K&H e-bankon keresztül kezdeményezett euró átutalása összességében majdnem tízszer annyiba került, mintha besétált volna egy K&H bankfiókba, felvette volna készpénzben a megtakarítását és befizette volna a másik…..
Évek óta veszekszem utastársaimmal akik beszólnak, hogy a táskámat miért nem a fejem felett lévő tartóra teszem, miért rakom az ülésre (vagy ha valaki le akar ülni, akkor az ölembe). A válasz mindig egyszerű: feledékeny vagyok, és nem szeretném, hogy a cuccom a vonaton…..
dezso__ 2009.09.15 17:28:04
@HoNeYBiRD: Két hete egy haverom kocsival ment Sopronba, mert több csomagja volt, köztük egy laptop is. Még mondta is nekem előtte pár nappal, hogy a vonaton fél kicsit, mert már nyúlták le cuccát, épp ezért megy kocsival.
Valahogy Győr környékén szólította a szükség, s bement egy benzinkúthoz. Kicsit soká tartott a művelet (szerinte olyan 15 perc lehetett) mire visszaért a kocsi feltörve, laptop persze sehol. Oldalt állt, arra kamera se nézett, tehetetlen volt. Emlékezett rá, hogy parkoláskor ott állt egy furgon, de természetesen se rendszám, se semmi.
Hozzáteszem, ő volt a hülye, mert a laptop nem a csomagtartóban volt, hanem a vezetőülés mögött. Be akarta rakni, de elfelejtette.

Csak azt akarom mondani, hogy a kocsi se 100%-os megoldás, ha az ember figyelmetlen.
Ideggyenge anyukákkal már engem is hozott össze a sors, legutóbb néhány napja voltam külső szemlélője egy jelenetnek reggel nyolc után néhány perccel, amikor a drága édesanya több ízben lebunkózta és parasztozta a 8 éves körüli lányát, mert az nem ismeri az órát. Neszta…..
dezso__ 2009.09.12 17:20:58
@Matrix_: Ahogy már többen mondták, orral-farral állnak. :) A másikhoz meg: El kell dönteni mi a fontosabb, a ház előtt (ill. közel) parkolás és kis szenvedés a gyerkőc ki-be rakással, vagy mondjuk három saroknyi gyaloglás, mert ott a következő hely.

Én úgy látom (lásd pl. bevásárló központok parkolója), hogy az emberek inkább odatúrják a kocsit minél közelebb a bejárathoz (mégha zsírral kell is megkenni oldalt, hogy becsússzon), minthogy kicsit távolabb parkoljanak. Ez a jelenség azért is érthetetlen, mert bár bent kilométereket tolják a kocsit, az a plusz 50-100 méter fáj amivel távolabb állnak. :) De hát ez van.
dezso__ 2009.09.12 17:32:46
@Matrix_: Sajnos egyet kell értsek. Naponta látni, hogy egy adott helyre, még plusz 4-5-x autó elférne, de a sok kényelmes-lusta-béna-figyelmetlen autós miatt nem megy. Ne érts félre nem azt mondtam, hogy a szembe parkolás mindig kivitelezhető, csak azt, hogy normális esetben egy ilyen gesztussal (már akinek telik rá a rutinjából :) lehetne segíteni másokon. Amúgy is kevés a hely, ne csináljunk direkt még kevesebbet.
Jancsi bácsiék végre beszerezték a gyeplevegőztetőt meg a kerti zuhanyt, erre Kurtz ezredes barátunkon keresztül olyan anyagot kaptunk, amin azonnal besírtunk. Korábban ÁSÉS-éknál volt még két csodálatosan részletes komment AgentOtól (ez és ez) a témában, úgyhogy bízom a…..
dezso__ 2009.08.26 12:30:55
Van még a hegyoldali telkes. Pár csenevész gyümölcsfa, kókadozó zöldségfélék a szélen (középen kell a hely a nagyratörő terveknek, legyen az bármi).
Kevés a víz, vezetékes nincs is a környéken, mindenki fúrt kutakkal oldja meg. Kevesek fúrnak le az ivóvízig (drága lenne), locsolásra jó az első/második vízadó réteg.
"Inni akarsz életem? Megyek hozok az utcai kútról" (4 km-re van) .

A gyümölcsfákon összesen megterem kb. 60 kiló gyümölcs, persze a kukacos/idő előtt lehullós fajtából. "Nem baj, ami lehullik abból lesz jófajta pálinka".
Ami fennmarad, azt meg nehéz hazacipelni, kocsi nincs, a buszmegálló 30 percre van.
"Vigye a fene, akasztok a szomszédnak belőle a kerítésre egy zacskó ringlót, úgyis aszonta, hogy kijön. "
Egy hét múlva (szerencsés esetben) eltűnt a zacskó, de helyette ott fityeg 15 kiló sárgabarack (kukacos), mert ugye a szívességet viszonozni kell.

Két hétre rá: "Jöjjön szomszéd, kóstolja meg a ribizliboromat. Ilyet még nem ivott" "Holnap is kinn lesz? Jöjjön már át legyen szíves, ásnánk az emésztőt, és jól jönne a segítség. Nekem sajnos kijött az isiászom, de azért majd megteszem amit tudok." "Átjön? Nagyon köszönöm. Asszony hogy van? Vágok süteményt vigyen belőle, egy pillanat. Dinnyét is vágok, sok ez kettőnknek."

Bármikor: " Jó azért ez a telek, megterem minden. Sokkal olcsóbban jövünk ki mintha a boltban vennénk meg a dolgokat. Ráadásul ez friss is, nincs is permetezve. Tudjuk mit rakunk a szánkba, na" "Igen életem, igazad van, milyen jó, hogy a múltkor befőztük azt a 30 kiló barackot, egész télire van friss befőtt. Az mégiscsak fontos"
A Homár emlékei szerint nem kizárólag az Unicreditnél kell fizetni a megszüntetni óhajtott számlánál az utolsó, igazából már nem szolgáltatott hónapért, Király Rák viszont náluk futott bele legutóbb az igazából megmagyarázhatatlan jelenségre: Régi rajongódként, meg…..
gépcseléd Szúnyogmentes övezet 2009.08.10 17:05:00
Szúnyogirtó spirált mindenki látott már, aki nem egy gyémántburokban nőtt fel a város közepén. Meggyújtod, aztán két óráig se szúnyog, se más bogár. A mesében. Most már nem olyan irgalmatlanul büdösek, mint régen, mert tele vannak aromákkal, de nem olyan élmény, mintha egy…..
dezso__ 2009.08.10 19:15:29
@korlat:
ja priceless, amennyiben a 300 wattos ízzó fogyasztását nem számítjuk. :))
Ahogy azt nyilvánvalóan mindenki csípőből vágja, Z. is, van a KRESZ nevű rizsázásnak egy 42.§-a, annak meg főleg egy 3. bekezdése, hogyaszongya "Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot…..
A madridi AS múlt héten nagydíjanként 3 millió eurós fizetésről írt, a német Tageszeitung (TZ) sokallja, de úgy tudja, jutalmat kap, ha futamot nyer.A müncheni lap szerint a ferraris nem naponta, hanem háromnaponta kap egymillió eurót a nagydíjhétvégéken. Eszerint a…..
Levélírónk, akinek személyazonosságát fedje jótékony homály, elkövette azt a hibát, mint amit délelőtti posztunk főszereplői is, a Balatonra akart utazni nyáron, autóval. Ilyenkor ugye az van, hogy mivel a fél ország oda tart, amúgy sem túl gyors a menet, hát még ha van…..
Kisember megunta, hogy az autósok egy részét egyáltalán nem érdekli, ha egy gyalogos át akar kelni a zebrán, akkor sem, ha az már lelépett. Inkább gázt adnak, hogy még átférjenek előtte, meg a felpörgő motor hangjától majd úgyis megijed a puhatestű. Ha egy irányba megy kettő…..
Első blikkre egyértelműnek tűnt a sztori, aztán közelebbről megkapargatva sokat kerekedett a kép egy olyan ügyben, ahol bárki könnyedén "csaló lovastanyát" kiáltott volna. Gábor levelével indult a vágta: Lovastáborban akartam nyaralni. Ki is választottam a sok közül…..
dezso__ 2009.07.27 16:56:37
Akkor se jön ki olcsóbban, ha vesz egy lovat az illető.
Itt szétnézve:
www.lovasok.hu/eladolovak/index.php nem épp olcsók.

Ezek után (hacsak nincs otthon rá lehetősége, ami azért lássuk be kevés embernek van) a tartásért fizetni kell valahol. Mondjuk havi 20-40 ezret, függően attól, hogy hol van a ló. És, ha valaki lovat vesz, szerintem elvárható, hogy úgy bánik vele mint egy állattal általában szokás. Foglalkozik vele, lovagolja, csutakolja, pucolja, állatorvost fizet, patkoltatja.
Ezek persze mind a bértartáson felüli költség, mert abban csak a hely meg az abrak van benne. Ha mindez megvan lovagolhat rajta amennyit jólesik. Nem fog 5 órát lovagolni naponta az 100%. Viszont, ha lelkes eltölthet az istállónál és a környékén, a saját lovával, mint lószerető ember akár több órát is, már ha van ideje. :)
dezso__ 2009.07.27 17:15:16
@Nálunk meg itt Tarpán0002: Ilyet most is lehet, dolgozás fejében (takarítás, lóápolás, lovaglás) a lovaglás rész lehet ingyen annak aki az első kettőt is megcsinálja. De attól még a kaja pénzbe kerül a lovaknak, amit a bérlőnek, vagy valakinek ki kell fizetni. Ez a rész aligha lehet ingyen.