Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fici7

0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha valaki azt várja, hogy elővesszük a Fidesz korábbi videóit, amin Orbán Viktor azzal dicskeszik, hogy a Soros-alapítvány támogatottja, téved. Tegnap Soros György tényleg személyesen szállt be a kampányba, de nem önszántából...
Érdekes kakaskodás alakult ki tegnap a Nagy Büdösben, az ország második eláderesítésének "ünnepnapján". Vona Gábor kilencven méteres sprint után becsúszott Orbánnak, aki nyilván visszarúgott, és próbálta eltalálni szarva közt a tőgyit. A frappánsnak gondolt visszarúgás viszont elég sutácska lett.…..
Egészen valószerűtlennek látszott idáig, hogy a jobb, a baloldal és a kormány egyszer is megegyezésre jussanak bármilyen témában. Teljesen mindegy miről volt szó, ezek beszólogatástól ordítva hajtépésig skálán mozogva szedték egymásról a keresztvizet lefele. De aztán jött ő, és minden megváltozott.…..
Az egy dolog, hogy Ágoston László keresztbe szívatta Vezérünk fideszhitű követőit, hisz meglakolt bűnéért, a kísérleti leokádáshegy mellett túlterheléses támadás bénította meg az oldalát. Az meg egy másik, amit a szopiszuri tumblren találtam: Kommentálnám a jelenséget de a röhögéstől…..
Érdekes miújság lehet a Fidesz Birodalomban létezni, és mostanában még érdekesebb ott "barát"-nak lenni. A távolabbi barátok trafikot kaptak, földbérletet, földvásárlási jogot, útszélére kidobás után százezreket tejelő csókos állást. A közelebbi jóbarátok meg mostanában akkora állast, amitől csak…..
Vona Gábor felszíjazta a szopórollerre alelnökei egy részét. Novákék látszólag egy átgondolatlanul széles pártelnöki jogkörnek esnek áldozatul, valójában viszont az orbáni receptet teccenek megszívni éppen.  A tanítvány elővette a Mester kottáját és abból húzza el alelnökei és a párt…..
Kedves Népem, Drága Lakosság! Győztünk!!!! !!!!!! Legyőztük a vasárnapi zárva tartás kínját! Nehéz időszak volt ez az ország életében - kurva Gyurcsány - de végre túl vagyunk rajta mindannyian. Egy hét múlva, mikor megint a plázákban botorkáltok és a madaras teszkóban szédelegtek családostól, már…..
Nyájas Olvasók!   Töredelmesen bevallom nektek: elbasztam az életem! Ez van, nincs mit szépíteni, ráadásul kizárólag az én hibám. Nem okolhatok senki mást, nem mutogathatok, nem kereshetek mentséget se kifogást, én nem tanultam meg a 43 évem alatt normálisan lakhelyet választani. Pedig egy…..
Varánusz Amerika újra támad 2015.10.29 09:20:53
Vártam, hogy reggelre kelve vezető hír lesz, hogy Mr. Ananászháré kirángatta az ágyból Colleen Bellt, becitálta a külügybe, hogy elmondhassa mennyire nem értünk egyet azzal amit összehordott. De semmi. Pedig Petya a szomszéd államok prominenseit egy rosszalló…..
Na jóóól van, megnyugodtam srácok. Nem változik itt a világon semmi, gyalogoltok a régen kitaposott úton tovább. Vidaildi ment a NAV éléről, ti pedig megtalálták a helyére a legalkalmasabb személyt.  Már úgy értem az Újsimicskának legalkalmasabbat. Egy ideje járta a pletyka,…..
Fici7 2015.09.29 14:51:11
@Secnir: Volt szerencsém találkozni vele egy rendezvényen, elég szerény képességűnek tűnt, de inni azt tudott.
Úgy hiányzott a Fidesznek Simicska Lajos hadüzenete, mint üveges tótnak a hanyattesés. A kormánypárt éppen azon igyekezett november óta, hogy kikászálódjon a pofonok völgyéből, ám a dezertáló nagyvállalkozó most még lejjebb lökte Orbán Viktort és csapatát. Eddig nem…..
Miután 900 milliárdot einstandolt a rendszerből egyszer csak úgy döntött ez a mi Viktorunk, hogy elég volt a közép európai Bucs Kesszidi szerepből, és kibékül a bankokkal.  Kicsit bevásárol az ERSTE Bankból, kicsit csökkenti a bankadót, tesz egy rakás jól hangzó vállalást…..
Milyen érzés lehet valami olyat mondani széles nyilvánosság előtt, amiről az ember - ha eszénél van, nem részeg és nincs betépve - pontosan tudja: közröhej tárgya lesz? Egyszer, ha Őfelsége megírja emlékiratait remélem külön fejezetben fogja részletezni a bullshit bombák…..
Vannak pofátlanul hazug, de kellően gógyis politikusok, akikről azért tudható, hogy nagyokat röhögnek magukban azon, hogy sokan elhiszik a kamujukat. Ők a legveszélyesebbek, de kellenek melléjük a második vonalba igazi sötét hülyék, akiknek ugyan épeszű önálló gondolatuk nincs,…..
Fici7 2015.01.26 20:22:54
Varánusz Gyáva vagy, Simicska! 2015.01.20 04:48:00
Bazmeg, te Lajos! Nem vettünk komolyan, elismerem. De azért valahol a kis lelkünk mélyén adtunk pár százaléknyi esélyt, hogy majd te magadat igen. Mer'hogy épp az arcodra szarnak, az oda nem adott médiabirodalmadat egyszer csak, hogy, hogy nem elfelejtik támogatni állami…..
Nem kell ennyire irigynek lenni, se mutyit kiáltani rögtön Lázárt meg az ingatlanügyét látva. Szó nincs luxusról, mikor Kósa, Rogán budai ingatlanjaihoz képest a lakás egy garzon, Szijjártó kecójához képest meg max seprőtároló lehet. Ennyi meg csak jár egy…..
Fici7 2014.12.03 11:07:37
@elmeherceg: Az is kérdés hogy a kölcsön adott pénzre mi a kamat, pénz vagy trafik esetleg egyéb.
Varánusz Hová hová, Gordon? 2014.04.10 09:33:51
Miközben Fodor Gábor egyszemélyes liberális párt úgy tesz, mintha éppen választást nyert volna, a kudarckovácsok értelmesebb része éppen azzal van elfoglalva mi ne legyen: a Milla szervezet, Bajnai képviselő, a PM pártvezetés meg PM pártvezetés. Valahol igazuk is van. Egy…..
Lázár János jött, (meg)látott és győzött. Nem volt szégyellős, nem válogatott az eszközökben, nem játszotta a finnyás úriembert - miért is tette volna? - de végül sikerrel lenyomta a versenyszférát, mint hálószobai fing a libidót. Az eredmény egy halott és egy sikerrel…..
Kettős érzése van az egyszeri választónak mikor kövérlaci megnyilvánulásait olvassa. Egyrészt ugye itt van az az érzés, ami szerint a Nagy Büdös házmestere a Nemzet Házmesterévé válva aggódig értünk, és a társasházak rezsicsökkentéséért: "Minden épeszű ember tudja,…..
Az Origo úgy tudja, hogy Krasznai Tünde pornós múltja miatt nemkívánatos személy lett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat parlamenti karácsonyi ünnepségén. Az ünnepséget hátrányos helyzetű gyerekek javára rendezik meg évek óta a Parlamentben, ahol rendszeresen felléptek…..
Most segíjjél ÉdesJézus! Homokszem került a gépezetbe! Vagy homokvihar! Ó, nem, baszki, ez, ha közelebbről megnézem egy akkora kibaszott, irgalmatlan méretű szikla, hogy mellette az alaptörvény gránitja tűnékeny, elporladó iciripiciri kockának látszik, de annak is csak közvetlen…..
Ahogy nézem felforrt a magyar nyelvű internet: akkor mostan ki is lett átbaszva? A szavazatcsencselő romák vagy a lebukós videón merengő közvélemény?  Mit tudom én, első ránézésre tényleg túl szép, hogy igaz legyen. De az is igaz, hogy a Nagy Bajai Tüzelőbizniszben…..
Öröm a nemzetnek, boldogság A Pártnak, épül, szépül a hazánk, minden verítékezve hánykolódó honfitársunk megnyugodhat: vasúttól bringaútig mindent A Lajosék építenek, pluszbónusz a legjobb kezekbe került a termőföldek legjelentősebb hányada is. Pályázat nélkül,…..
"Hegyek között, völgyek között,hegyek között zakatol a vonatÉn a legszebb srácok közül,én a legszebb! téged választalak!Egy a jelszónk TARTÓS BÉKE,állj közénk és harcolj érte!Hegyek között, völgyek közöttzaka, zaka, zakatol a vonat...Zakatol a vonat! Ó-Ó!Téged…..