Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Roli984

0 bejegyzést írt és 363 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Moise Kean testvére megerősítette, hogy a Juventus nem kívánja elengedni a csatárt, és már megkezdődtek a tárgyalások egy új szerződésről. A tizennyolc éves csatár igencsak háttérbe szorult játékpercek tekintetében, ezért a sajtóban felmerült a kölcsön- vagy eladásának…..
A csoportgyőzelemről ugyan az utolsó fordulóra maradt a döntés, a Valencia elleni hazai diadallal a Juventus biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között. A nemzetközi megmérettetések után következő bajnoki mérkőzések rendre az előzetesen vártnál nehezebbnek bizonyulnak,…..
A Genoa elleni hazai döntetlennel megszakadt a Juventus százszázalékos teljesítménye, s a zebramezes csapatra most rendkívül fontos összecsapás vár, hiszen a csapatnak most a Manchester United otthonába látogatva kell újabb lépést tennie a kvartett első helye és az egyenes…..
A Manchester United szakvezetőségében többen úgy vélik, hogy Paulo Dybala lehet a megoldás a mostanra rekordmélységekbe süllyedő klub megmentésére, számol be a beIN Sport. Következésképpen az angol klub figyelemmel követi az argentin csatár helyzetét, és minden bizonnyal…..
Roli984 2018.10.04 12:46:16
Giuseppe Marotta távozása meglepte a szurkolókat és a labdarúgás világát, nem meglepő hát, hogy az olasz sajtó azóta is lázasan próbálja kinyomozni, melyek lehettek azok az ügyek, amelyek megbontották az egyensúlyt az ügyvezető igazgató és Andrea Agnelli klubelnök között. A…..
A Juventusra a szezon eddigi legnehezebb mérkőzése vár, hiszen a tabella második helyét elfoglaló Napoli együttese látogat majd az Allianz Stadiumba. "Holnap két olyan csapat néz majd szembe egymással, amely az elmúlt évek során a bajnoki címért küzdött. Nagy erőpróba lesz, amely a jelenlegi állás…..
A Juventusnál még mindenki Cristiano Ronaldo kiállításáról beszél, de Alex Sandro szót ejtett a formálódó csapatról, a jelenlegi szezonról és a jövőről is. "Cristianót nagyon motiváltnak láttam, s alig várja, hogy pályára léphessen a Valencia ellen történt igazságtalanság után." - mondta az…..
A válogatott szünet után a Juventus a forduló előtt a tabella második helyét elfoglaló csapattal mérkőzhet meg, s ezt az előkelő pozíciót, némi meglepetésre nem valamelyik közvetlen vetélytárs, hanem a Sassuolo együttese foglalta el.  Ugyan a Napoli már szombaton lejátszotta mérkőzését, s így…..
Massimiliano Allegri szerint a Juventus megérdemelt győzelmet aratott, azonban még sokat kell dolgoznia az együttesnek. A bianconero csapat három győzelemmel kezdte a szezont, azonban most sem kerekedett könnyedén felül ellenfelén, hiszen a vezetőgól megszerzését követően Gervinho…..
A címvédő Juventus százszázalékos teljesítménnyel hozta az új szezon első két bajnoki fordulóját, s szombat este az élvonalba több év kihagyás után visszatérő újonc Parma vendégeként kell begyűjtenie az újabb három pontot. Massimiliano Allegri keretének egyetlen…..
A Juventus ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta még a Chievo elleni győzelmet megelőzően nyilatkozott az olasz sajtónak, s természetesen szó esett Cristiano Ronaldóról, valamint a klubtól 25 esztendő után távozó Claudio Marchisióról is. "Ahhoz, hogy igazi bajnok legyen valaki,…..
A zsinórban megnyert hét bajnoki címet követően a Juventus magabiztosan futhat neki az új szezonnak, amely során nem lehet más a célja, mint megvédeni hazai egyeduralmát, s mellette kísérletet tenni az európai dicsőségre is. A zebramezes csapat idegenben, a Chievo vendégeként…..
Massimiliano Allegri elárulta, hogy a Juventus új szerzeménye, Cristiano Ronaldo készen áll első tétmeccsére a Chievo ellen. Ronaldo eddig még csak két felkészülési meccsen lépett pályára új csapatánál, és az edzéseket is alig több, mint két héttel ezelőtt kezdte…..
A mai napon véget ér Claudio karrierje a Juventusnál, miután a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak. Huszonöt évvel ezelőtt öltötte magára először a Juventus mezét, amikor hétéves volt, és minden álma arról szólt, hogy szülővárosa klubját képviselhesse. Az álom, amint azt sokszor…..
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
Roli984 2018.08.11 20:01:27
@Dr. Grant: angliaban mar nem lehet igazolni, az inter meg okosan igazolt es sokat erosodott a nyaron. mert ne mehetne oda? mar mindent megnyert nyilvan nem az a legfontosabb neki h iden is bl-t nyerjen.
A Juventus régi/új játékosa, Leonardo Bonucci ma sajtótájékoztatót adott, amely során természetesen felmerültek a múlt döntéseit firtató kérdések, hiszen a tavaly nyáron kissé váratlanul távozott a Juventustól, majd idén nyáron a visszatérés mellett döntött. „Amikor a távozást választottam, akkor…..
Roli984 2018.08.11 09:22:54
@GGábr81: nem volt az. szerintem mindig is ő volt a BBC agya, illetve ő indította a támadásainkat. nekem örök kedvenc.
A Juventus Football Club bejelentette Leonardo Bonucci visszatérését, miután a futballistát a klub egy játékoscsere révén megszerezte az AC Milan együttesétől. A játékos hét csodálatos évet töltött a Juventusnál, mielőtt az AC Milanhoz igazolt volna egy éve, most azonban visszatért a…..
Roli984 2018.08.03 11:30:11
@Dr. Grant: a távozása előtt milyen bűnöket követett el Bonu? A döntő az egyetlen amit tudok.
A várhatóan a mai napon lezáruló átigazolások után szárnyra kaptak egyes becslések, amelyek Leonardo Bonucci, Gonzalo Higuain és Mattia Caldara bérét latolgatták. Mindhárom játékos ma esik vagy esett át az orvosi állapotfelmérésen, és miután már mindenki rábólintott az átigazolásra, az orvosokon…..
Roli984 2018.08.02 20:26:20
@Génmanipuláltházikecske: ha megnezed a kezdot, csak Roni és a közephatvedek öregek a többiek jo korban vannak. ez messze nem a 2010es sinter.
Juventus FC blog Mercato 2016.05.02 21:41:00
2018.08.02. HIVATALOS: Ideiglenesen az AC Milan tulajdonába kerül Gonzalo Gerardo Higuaín játékjoga 18 millió euró fejében, A megállapodás értelmében az A.C. Milan S.p.A. jogot szerez a futballista játékjogának a végleges megszerzésére a 2018/2019-es szezon végén 36 millió euróért. HIVATALOS: A…..
Az AC Milan és a Juventus az elmúlt napokban keményen dolgozik egy érdekes játékoskeringő tető alá hozásán, amely keretében Leonardo Bonucci visszatérhet a Juventushoz, illetve Mattia Caldara és Gonzalo Higuaín a rossonero klubhoz távozhat. A minap már arról érkeztek hírek, hogy…..
Roli984 2018.08.01 19:47:15
@babo0410: ertem hogy utalod Bonut, de azert a ket fiatal tudasa a kozeleben sincs. Rugani 3 ev alatt nem tudta bejatszani magat a kezdobe, Caldera meg meg egy percet nem jatszott itt, de mindenki ufy siratja mintha egy zseni tavozna.
Az ő nevével már régebben is találkozhattunk a Juventus Primavera egyik legnagyobb tehetségeként. Aki pedig eddig nem hallott volna felőle, az a Benfica elleni gyönyörű gólja után bizonyosan megjegyezte a nevét. De mit tudhatunk róla? Luca Clemenza 2011-ben csatlakozott a Juventushoz…..
Roli984 2018.07.30 15:38:54
@babo0410: szerintem meg nem jatszott rosszul egy nagyon szar Veronaban. En is inkabb benne latom a lehetoseget mint a Clemenzaban.
Az Egyesült Államokban vendégszereplő Juventus a Champions Cup keretében a Bayern München elleni 2:0-ás győzelemmel kezdte meg a felkészülést a 2018-19-es szezonra, s a következő ellenfele ma este a Benfica együttese lesz. Massimiliano Allegri keretében, Wojciech Szczęsny, Medhi Benatia és Sami…..
Roli984 2018.07.28 19:33:17
Megbízhatónak mondható olasz források szerint az AC Milan és a Juventus vezetősége lényegében megegyezett Leonardo Bonucci és Mattia Caldara csereszabatosságában, miközben Gonzalo Higuain egy kölcsönszerződés keretében válthat klubot. Leonardo Bonucci visszatérésének a híre…..
Roli984 2018.07.28 15:55:15
@Glivenko: hat szerintem iden egy kalap szar volt a vedelmunk, ami bonu hianyának volt az eredmenye.
Roli984 2018.07.28 18:08:29
@Glivenko: igen csak iden kellett plusz egy vedekezo kp, hogy tudjuk ugyanazt az atlagot hozni, amivel tonkrebasztuk a tamadojatekunkat.
en mar akkor is szerettem Bonut amikor az elso eveiben meg minden meccsen volt hibája. szerintem ő volt a vedelmunk szellemi vezetoje
A Corriere della Sera mai kiadása szerint a PSG ajánlatot továbbított az AC Milan számára Leonardo Bonucci ügyében, azonban a tárgyalások megfeneklettek. A párizsi együttes 40 millió eurót kínált a harmincegy éves védőért, azonban a futballista a Juventushoz szeretne…..
Roli984 2018.07.25 21:42:35
Ma reggeli pletykák szerint a Chelsea hajlandó lenne 50 millió eurót fizetni Daniele Rugani játékjogáért, és a játékosnak évi 5 millió eurós fizetést adni. A fiatal védő az Empoli színeiben korábban már dolgozott együtt a londoniak új edzőjével, Maurizio Sarrival, a Juventusnál viszont nem tudott…..