Regisztráció Blogot indítok
Adatok
totalnick

0 bejegyzést írt és 165 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Linda ugyanarra a zenére veszi le a klumpáját, amire az X-Menes Őrszemeket gyaknak a sztyeppéken!" - Vagy valami ehhez hasonló mondat hangzott el egyik szerkesztőségi ülésünkön, minek hatására úgy döntöttünk megpróbálunk utána járni a "legendának". Bevallom talán kissé…..
Holnap kezdődik végre. Nem, nem a huszonegyedik, hanem a tizenegyedik. Ugyanis a cseh sörfesztiválra gondolok... Természetesen megint nekiálltam, hogy összerakjam a cseh sörfesztiválra a szokásos táblázatomat. A sör- illetve főzdelista hiányosságait sokszor emlegettem, a helyzet nem vátozott.…..
SERTEPERTE A Heineken csillaga 2017.03.20 08:46:44
Az tény, hogy a sörfőzés egyik legrégibb jelvénye a hatágú csillag vagy Wotan-csillag, mely a korai középkorban jelent meg, a sörfőzők egyik címereként. A két egymásba fonódó háromszög alkotta hatszög jelentés voltaképpen a tökéletesség. A csillag felső csúcsa az eget, az alsó a földet, a négy…..
Magyarország legnagyobb alapterületű, műemléki védelem alatt álló ipari csarnoka, a 2009 óta üresen álló Eiffel-csarnok a közeljövőben nagy átalakuláson megy keresztül. Az 1883-1886 között, Feketeházy János tervei alapján épült egykori mozdonyszerelő műhely 2018-ra a Magyar Állami Operaház és az…..
A PeP Burger Arany János utcai metró megállónál található kicsiny kis egysége mindössze alig több, mint egy éves múltra tekint vissza, viszont a kis helyen nagyon nagy varázslás történik már kezdettől fogva, erről én magam is többször megbizonyosodtam már és nem véletlenül került a Top15 listám…..
Quentin Tarantino hatása felbecsülhetetlen a modern mozira, nem kevesen a legjobb élő filmrendezőnek tartják és nem kevés filmje van ott minden idők legmagasabbra értékelt filmjei között. Azoknak a rendezőknek az egyike, akiknek stílusát azonnal fel lehet ismerni és nem lehet összetéveszteni…..
Marc Andrews fotós öt éven keresztül látogatta Nevada állam kuplerájait, várakozásaival ellentétben nem bűnbarlangok elszigetelt lakóit, hanem hús-vér embereket, sorsokat sikerült lencsevégre kapnia. Képeit Nevada Rose című albumában jelentette meg először. Első állomás: Moonlight Bunny Ranch -…..
Új Egyenlítő 2015 kaméleonja 2015.12.31 08:15:29
Mióta a homo sapiens ismeri a naptárt, többnyire az illumináltság jegyében peregnek az év utolsó napjai. Latinos műveltségű embertársaim bizonyára tudják: az illumináció egyébként az elme megvilágosodását jelenti, de ha az elme tulajdonosa megfelelő italmennyiséget juttat…..
„Teljesen megszakadt a kapcsolatom a testvéreimmel is. Valahogy így alakult, sosem volt egymásra időnk. Azóta sem tudok róluk semmit, kivéve Pistiről, őt én öltem meg.”Rémisztő erejű szavak egy kegyetlen gyilkos szájából. Ember Zoltán esete példázza, hogy a szociopata…..
totalnick 2015.12.30 02:15:58
Vannak olyan sorozatgyilkosok, akik anyagi haszonszerzés miatt követik el aljas tetteiket. Ilyen volt például Ember Zoltán vagy Filó Margit. Vannak olyanok, akik nem tisztelik az emberéletet és saját sötét céljaik elérése érdekében lelkifurdalás nélkül átgázolnak mindenen és…..
Nehéz elhinni, de mégis igaz, hogy a magyar társadalom a kilencvenes évek elején kitermelt magából két olyan embert, akik tudatosan felvállalták a bűnöző életformát és összeállva kegyetlen rablógyilkosságokat követtek el az ország területén. Donászi Aladár és Bene László gengszternek tekintette…..
Kovács Ákos szerint a nőnek az a dolga, hogy a női princípiumot beteljesítse, tartozzon valakihez, akinek gyereket szül. Kövér László pedig azt szeretné, hogy lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogy ha unokákat szülhetnének nekünk. A Fidesz…..
Simi Rahman egy egyszeri civil nő, aki a kaliforniai Pasadenában praktizál gyermekorvosként. Muszlim volt világ életében. Rahmant megrázta a pár napja történt, San Bernardino-beli lövöldözés, mely során egy Kaliforniában élő fiatal muszlim házaspár lemészárolt 14 embert egy…..
totalnick 2015.12.07 09:38:18
@midnight coder: az alacsonyabb IQ-val rendelkező tömegek csak erőszakkal tudják fölvenni a versenyt a magasabb IQ-val rendelkezőkkel szemben. Ezért CSAK OKOSAN SZABAD VEGYÍTENI A NÉPEKET! Egy kínai ember teljesen jól megél az európai fehérek között. Nem lesz frusztrált, hisz sikereket tud elérni. Egy primitívebb négernek viszont már gondjai lesznek. És a zsidókat is azért üldözték az európaiak, mert túl intelligensek voltak hozzájuk képest. Másképp nem lehet felvenni a versenyt velük, csak zsidótörvényekkel. A nacionalizmus kialakulása óta (1800-as évek) téma, hogy "ki van otthon?" Kinek a hazája ez a föld. És a többségnek jogos igénye, hogy az őt kiszorító kisebbséget a választott politikusok próbálják megfékezni. Akkor is, ha ez a kiszorítás fizikai erőszakkal történik (cigányság részéről), és akkor is, a tehetségesebb gének miatt (zsidóság). Mindenki húzzon haza, és ott versenyezzen a sajátjai között! Az arabokat sem szabad idekényszeríteni, mert hozzánk képest butábbak. Ettől még nem rossz emberek. Mi sem vagyunk rosszabbak a zsidóknál, csak mert nincs akkora átlagos IQ. De mindenkinek jobb, ha az eltérő tehetséggel rendelkező népek, csak minimális százalékban keverednek.
A fiatalkori munkanélküliség továbbra is megállíthatatlan Európában - derült ki az Eurostat 2015-ös felméréséből. A legújabb adatok 28 EU tagállamra vonatkoznak, és kifejezetten a huszonöt éven aluliak helyzetét vizsgálták. A felmérésben részt vett országok közül…..
totalnick 2015.12.06 20:48:53
@csakférfi: Semmi értelme "alantas" munkáűk miatt betelepíteni más népségeket, hisz az ő gyerekeik (amit szépszámmal ellenek) már ugyanolyan EU-s gyerekként nőnek fel, int bárki, így az "alantas" munka, már nekik is alantas lesz. Vagyis ez egy spirál. Pontosan az a megoldás, hogy NEM SZABAD betelepíteni senkit, így a társadalom rákényszerül, hogy jobban megfizesse azt a munkát, és rögtön nem lesz alantas. Persze a KAPITALISTA tőkéseknek ez nem érdeke, úgyhogy minden pénzüket az agymosásba, és a betelepítésbe fektetik.
A 200E buszjárat a Gyömrői úton így halad végig a Kőhídtól egészen a Ferihegyi gyorsforgalmi úttal történő összefonódásáig. Ezek az állapotok nem csak a városból kifele, hanem a városba tartó járaton is tapasztalhatók. Sajnos a videó nem is tudja teljes valójában…..
NemGogol Sarkozy árulása 2015.11.18 13:20:32
  "Nincs nagyobb aljasság, mint bosszút állni a saját hibákért."  (Márai Sándor) Nicolas Sarkozy szégyentelen korteskedéssel megsértette az "union sacrée" alapvető intézményét. Ez az ünnepélyes kifejezés mélyen gyökerezik a francia politikában, és amely egy nemzeti…..
Filmes szempontból törpe korunkban sajnos a régi mesterek már csak árnyékai saját maguknak (és mivel ezt tudják magukról, nagyon helyesen a produceri munka felé orientálódnak inkább), az újak pedig annyian vannak és főként annyira középszerűek, hogy valószínűleg nem…..
Két nappal ezelőtt arra gondoltam, és arra nézve fogalmaztam meg költői kérdést, vajon lehetséges-e, hogy Göncz Árpád temetése kizárólag Göncz Árpádról szóljon? Kérdésem, egyben kívánságom-óhajom meghallgattatott. Bár csak a Duna Televízió közvetítését követve…..
Illetve mindenki máshogy tudja. Néhány napja írtunk már arról, hogy az összesküvés-elméletek a magyar kormányt is elérték, annak apropóján, hogy a kormánytévé Bogár Professzor Lászlót használta föl arra, hogy támogassa a magyar külügy álláspontját az amerikaiakkal…..
Egy üvegfalú, három szintes lakás, melynek minden ablakán csodás és egyedi panoráma tárul elénk Párizsra, az Eiffel torony mesés sziluettjével. Egy francia ingatlanügynökség kínálja eladásra ezt a kuriózumot. A modern építésű, minimál dizájn stílusban készült triplex…..
Ez az igazi Walking Dead, kiáltott fel egyik kollégám a hír láttán, és tényleg: a köztévé tegnapi szenzációs leleplezése olyan jól sikerült, hogy egy hónapok óta halott szír felkelőre sikerült terrorgyanút ráverni két pillanat alatt - mindezt egy névtelen forrásnak…..
totalnick 2015.09.24 21:07:51
@tollas: :-) Már az első hsz mattot ad ennek a blognak! :-)
Fekete és fehér. A különböző médiumok általában úgy mutatják be a menekültválságot: az egyik helyen csak elesett és reményvesztett családokat láthatunk, máshol pedig kizárólag dühöngő és balhézó menekülteket. Rendkívül nehéz az „arany középút” megtalálása, az…..