Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zaarhus.g.bora

13 bejegyzést írt és 170 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Az ateizmus egyetlen gondolatra épít: "isten" típusú lény létezése elképzelhető volt az emberi képzelet útján. Ez azonban logikai lehetetlenség - tehát az ateizmus elmélete közönséges butaság. Íme: Ha betartjuk a logika törvényeit, nyilvánvaló, hogy például, a…..
Többször is találkoztam vallásos emberekkel, akik úgy érveltek az ateizmus ellen, hogyha nincs isten, akkor miért alakultak volna ki a vallások. Bár szerintem azzal igazolni isten létét, hogy minden kultúrában kialakult a vallás egy formája, logikailag kissé sántít, maga a kérdés…..
zaarhus.g.bora 2014.02.16 21:47:52
Szia!

"Tehát az ateizmust nem fogadod el egyenértékű hitnek a vallásos hithez képest, nem látsz benne értéket, nem tiszteled. Meg vagy győződve a saját igazadról és az én és minden más ateista tévedéséről. Nem kételkedsz."

Nem vitatom - az ateizmus is egy hit.

(Az igaz, hogy nem látok benne az égvilágon semmi értéket - mert nem látom be, miért lenne egy hitnek értéke, vagy melyik hit lenne értékesebb egy másik hitnél - mi lenne ugyanis a mértékegység?)

Az viszont nem hit, hogy az ateizmus egy tévedés - mert bizonyíték lett rá- meg is mutattam Neked...

Igazad van, nem kételkedem az igazamban - mert bizonyosságban nem lehet kételkedni - azért bizonyosság.

"Mellékesen nem hiszem, hogy logikailag igazolható, vagy cáfolható a hipotézised, inkább gondolatébresztő."

Az, hogy valami igazolható, vagy nem - nem hit kérdése. Főleg nem a Tiéd.

Azt mondom, képes vagyok felemelni a rét közepén álló követ - és azután felemelem, és megmutatom, hogy képes voltam felemelni - és Te, ezek után azt mondod, hogy nem hiszed, hogy képes vagyok felemelni a követ??

"Én mindig kételkedem a saját feltevéseimben, megengedem, hogy tévedhetek, mert bízom magamban annyira, hogy a tévedés nem rengeti meg alapjaiban az önértékelésemet."

Ennek semmi köze ahhoz, hogy bizonyítható lett - isten típusú lény létezik.
Nem hiszel magadban? A Te dolgod.
Mi köze ennek ahhoz - hogy előkerült a bizonyíték?

Ha nem hiszel magadban - hát nem hiszel magadban-de ennek semmi köze ahhoz, hogy nekem igazam van...

Az objektív realitásról szóló filozófiai merengések sehová sem vezetnek - teljesen értelmetlen és felesleges gondolatok.

A sarki kofák sem tudják kiszámolni a végtelent, vagy pontosan megmondani PI értékét - de egy százasból azért jól adnak vissza, ugye? - mert ennyi tudás, untig elég....

"Az én hipotézisem, hogy az emberi képzelet határtalan, amely alkalmas arra, hogy megteremtse istent."

A Te elméleted éppen azért hibás, mert nem más, csak egy hipotézis - az én bizonyítékom éppen azért veri, mert amit én írtam, az nem hipotézis - hanem bizonyíték. Tudományos. Bármikor megismételhető, ellenőrizhető. Örök.

És abszolút független attól, hogy kinek milyen a "szűrője" a képzettsége, az emlékei, a szemlélete, a memóriája...

Fogalmam sincs, ki az a Pál Feri Atya - hét évig kísérleteztem a legkülönbözőbb egyházaknál kopogtatni, hogy meghallgassanak - hiába.

Állandóan azt zengedezik, mennyire fontos számukra ISTEN ügye - számomra pedig az a tapasztalat -nem mondanak igazat.

Jelentkezik valaki, azzal, hogy be lehet bizonyítani - az ateizmus egy mese, hasonló fajsúlyú ostobaság, mint az a marhaság, hogy a Föld lapos - és nincs válasz Tőlük...

Azt írtad, az ISTEN-nek nincs szüksége arra, hogy bizonyítsák, létezik.

Ezt jól mondod - igazad van.

Nem az ISTEN-nek van szüksége ránk - Nekünk (értsd: emberiség) lenne szükségünk arra, hogy kikönyörögjük az irgalmát.

Ezzel szemben az elmúlt párszáz évben minden eddiginél nagyobb arcátlanságba kezdtünk - nem elég, hogy nem tartjuk be a törvényeit - most már azt is megengedjük magunknak, kijelentsük - nem is létezik?

Ha valakinek tényleg fontos az ISTEN dolga- szerintem ezerrel kellene felvennie a kapcsolatot azzal, aki előáll - bizonyítékot talált...

Azt írtad valahol, szeretsz gondolkozni:

az van leírva: amely napon eszel, azon a napon meghalsz.

Ha 24-órás lenne egy nap - Ádám nem élhetett volna 930 évet - hanem meghalt volna, aznap éjfélkor.

De Ő nem halt meg 24.00 órakor - hanem élt még 930 évet.

Ebből azonnal következik, hogy ebben az esetben minimum ezer év egy nap - és akkor Ádám, kb. 70 éves korában falatozott...

De ez, nem zárja ki, hogy hosszabb volt egy nap, mint ezer év - csak úgy tűnik, minimalizálja az időtartamot...

G. bora
zaarhus.g.bora 2014.02.17 13:57:19
@Mayer Máté:

"Amit mutattál nekem az egy érdekes, de nem megdönthetetlen gondolatmenet, amiben Te kétkedés nélkül hiszel - ezért számodra megdönthetetlennek tűnik. Mivel hittel szerintem fölösleges vitázni, inkább csak érdekességképp írom a következő sorokat, nem téged cáfolandó."

Azt írod, hogy hogy nem megdönthetetlen a gondolatmenetem?

Akkor cáfolj, ha tudsz...

Ha Neked van igazad-és az emberi képzelet korlátlan és határtalan - ki tudsz találni egy élettelen VALAMIT, aminek a halmazállapota nem szilárd, nem folyadék, és nem gáz.
Ha nem tudsz ilyennek előállni - Nekem van igazam.
De azzal is megmutathatod, hogy Neked van igazad - és én tévedtem - ha előállsz a harmadik nemmel:
férfi, nő - és ?

Sőt, azt is elfogadom cáfolatnak, ha kitalálsz valamit, ami nem ÉLŐ és nem ÉLETTELEN.
Mutasd meg, mit tudsz a végtelen nagy fantáziáddal - aztán majd beszélhetünk tovább...
Tegnap ateista nagygyűlés volt Washingtonban, ami körülbelül tízezer embert mozgatott meg (hasonlítsuk ezt össze a Séta az életért – March for Life – harmincszor nagyobb tömegével). Hogy írna a média erről a nagygyűlésről, ha azt a stílust használná, ahogyan az…..
zaarhus.g.bora 2013.12.19 00:13:06
@Unkind: 2013.12.15:

Nem figyeltek eléggé:

"Lehetséges-e elképzelni olyan lényt, amely képes átugrani a Dunát, a Batthyány tér és a Parlament között?
Igen, lehetséges.
Embernek lehet-e nevezni ezt a lényt?
A logika törvénye szerint nem – hiszen olyan ember nincs, aki képes erre a tettre.
Azaz: az a lény, akit elképzelek, hogy képes átugrani egy folyót – nem sorolható az ember halmazba."

Ebben az esetben nem az szerepel a példában, kiindulásként, hogy el tudsz-e képzelni olyan EMBERT-aki képes átugrani a Dunát - hanem olyan LÉNYT...

A LÉNY pedig - nem azonos az "EMBER-rel...

Fentiek szerint tehát, az állításom igaz:

tekintettel arra, hogy éppen az volt a kérdés, hogy a nevezett "lény" melyik regnumhoz sorolható - éppen emiatt nem került definiálásra, hogy az elképzelt lény az EMBER regnum alapján lett elképzelve - mert akkor nem lett volna értelme a példának...

A második idézetben alapvetően más a kiindulási helyzet - csak megint, nem értettétek meg:

"Attól, mert kitalálsz egy nemlétező embert - nem tudtad létrehozni az isten halmazt - mert ha egy emberi képességet bármeddig nagyítasz - attól még maradsz az ember halmazban. Így - csak a nemlétező emberig lehet eljutni."

Ebben az esetben - mint olvasható - az elképzelt lény definiáltan az ember alapján lett elképzelve - éppen ezért kötelező, hogy bármit is talál ki a képzelet, az, maradni fog az "EMBER" halmazban...

Az első esetben nem "EMBER" volt a képzelet alapja - a második esetben EMBER volt...

Ha ezt nem értitek meg....
zaarhus.g.bora 2013.12.19 00:15:16
@Lord_Valdez:

Vetési varjú - egy faj - az állat regnumon belül...
A dolmányos varjú is egy faj - az állat regnumon belül...

Milyen eltérő képességet kellene látnom a két madár vonatkozásában?

:-)))
zaarhus.g.bora 2013.12.19 00:54:06
"Én azt válaszoltam, hogy ez a lény VALÓSZÍNŰLEG egy kutyaféle. Egészen biztos nem lehetek benne"

Nem tudsz kibújni: végig arról szól a bizonyítás, hogy a képzeleted nem határtalan.

Ha tudnál cáfolni, nem egy "valószínűleg" lenne mindaz, amire futja:
ki kellene rukkolnod azzal, milyen lény lehet még - ami nem valamilyen létező kutyaféle - vagy nemlétező kutyaféle..
És milyen regnumhoz tartozna, ami nem "állat"

"A kutyafélék léteznek. Te egy elképzelt kutyára gondoltál, amely nem rendelkezik olyan képességekkel, ami homlokegyenest ellentmondana a kutyafélék jellemzőinek.2

Nem vetted továbbá észre, hogy újra igazoltad a felismerésemet:

Ha nincs igazam - nem kutyaként azonosítottad volna a lényt - de kutyaként azonosítottad....
Nem tudtál kilépni az ismeret határain - korlátos a képzelet...

Ugyanis, nem én azonosítottam az elképzelt lényt - hanem Te...
És tudod mi a helyzet? Továbbra is igaz az állításom:
Ha nem lenne igazam - nem azonosítottad volna kutyaként az elképzelt lényt!

"Az istenek isteni képességekkel rendelkező lények, állítottad. Az emberek nem rendelkezhetnek isteni képességekkel, mert akkor már isteneknek kellene neveznünk őket. A szuperemberek szuperképességekkel rendelkeznek, veszem ki a szavaidból"

"A szőnyegeknél pedig: ha a szőnyeg halmazba sorolod a repülő szőnyeget, akkor a szőnyegek halmaza azzal a kritériummal bővül, hogy: akár repülhet. Az emberek halmazát nem bővítheted azzal a kritériummal, hogy isteni képességekkel rendelkezik."

Teljesen rossz gondolat:

1. Érdekelne, hogy amennyiben a repülő szőnyeget nem a nemlétező szőnyegek halmazába kell sorolni - amely halmaz a szőnyegek halmaz része - akkor hová/milyen halmaz része a repülő szőnyeg?

Azzal, hogy a repülő szőnyeget a nemlétező szőnyegek közé sorolod - miért bővítem a szőnyegek halmazának képességeit?

Felhívom továbbá szíves figyelmedet, hogy a repülő-szőnyeg kitalálása is igazolja felismerésemet:
nem tudtál ugyanis mást tenni, mint egy halmaz (A= szőnyegek) egyedét felruháztad egy másik halmaznál (B= madarak) TAPASZTALT képességgel.

A képzet pedig nem lett más, mint egy AB (egy szőnyeg-madár hibrid...)

Egyébiránt: mit kell értenem azon: "isteni képesség"?
Állandóan ezzel jöttök - de nem értem, mit kell annak nevezni?

Ki minősít, és milyen képességeket "isteninek"?

A denevér képes sötétben is "látni" - ez isteni képesség?
A mittudomén milyen hal, a szentjánosbogár képes fényt kibocsátani - akkor ezek isteni képességgel rendelkeznek?

A kaméleon (a polip?) képes másodpercenként megváltoztatni a színét/mintázatát - ez nem isteni képesség?

A kagyló képes követ készíteni - ez nem isteni képesség?
Hiszen teremt...
Ha két fajta halmaz elemeinek ismerete alapján képzelek el valamit (pld: "A" halmaz elemei és "B" halmaz elemei), a fantázia (képzelet) útján mindössze az alábbi elképzelt elemeket lehetséges kitalálni: 1. az elképzelt valami "A" típusú lesz (azaz mindenben azonos lesz "A" halmaz…..
1. ábra: Végtelen hosszú idejű Univerzum Egy klisészámba menő klasszikus szerint "az élet olyan, mint a motor: ha nem megy, be kell rúgni". Ez a cikk arról szól, hogy az Univerzum nem ilyen és nem feltétlenül kell berúgni. Az egyik legnépszerűbb érv isten mellett az ú.n.…..
zaarhus.g.bora 2013.09.01 11:17:03
@lebegő levegő:
nem az isten létezésének igazságát táplálja az emberi ostobaság, hanem az ateizmus elméletét, ugyanis nyilvánvalóan bizonyítható, hogy az ateizmus elmélete nem más, mint egy bődületes tévedése az ateisták által imádott Tudománynak -é s emberek százmillióit vezeti, az orruknál fogva. Szegény hiszékenyek...

Abban igazad van, az emberi butaság örök - ahogy az emberi beképzeltség, a gőg,a nagyképűség is az - de ebben az esetben az ateizmus jellemzője...
Ha valamire igaz a címben megjelenő megállapítás - az emberi önfejűség és ostobaság megváltoztathatatlanságára mindenekfelett igaz. Fogalmam sincs, hogy az elmúlt néhányezer évben mennyien próbálták megtalálni a bizonyítékot, mely nyilvánvalóan megmutatja, hogy isten lény…..
Az ateizmus hipnózisában élők, gyakran keverik a szezont a fazonnal. Szavakat használnak – és közben, nem ismerik azok jelentését. Igen gyakran példáloznak például, a telefonnal, vagy a tévékészülékkel, melyek, szerintük, fényes példái annak, hogy az emberi képzelet…..
A vallások – köztük a kereszténység – ésszerűtlenek, csak ötletszerűen az emberekre kényszerített tanok együttesei, amelyek szemben állnak a tudománnyal és a gondolkodással – hangzik egy gyakori vélemény. Persze aki komolyan elmerült például a keresztény gondolkodás…..
zaarhus.g.bora 2013.04.14 11:45:33
@korhely1:

1. Tudod mit?

Hófehérke kizárólag az "ember" halmaz egy nemlétező egyede lehet - mert az ember halmaz képességeivel lett felruházva kitalálója révén.
Cáfolj meg azzal, hogy leírod - Hófehérke miért nem más, mint kizárólag egy kitalált "ember"
Ha nem fogod megtenni - nyertem...

Bármely élőlény feltámadását el lehet képzelni - egy békáét, egy lóét, egy emberét - ennek az eseménynek a megtörténte nem függ össze azzal, hogy az "ismét élővé váló" melyik regnumhoz tartozik...

Tekintettel arra, hogy minden kitalált lény tökéletesen pontosan besorolható az általam (is) használt hét kategóriába (melyek egyébiránt nem az én kategóriáim, hanem a tudományok által használt hét regnum) - nem nálam van a zavar, hanem nálad.

Küldd el azokat a mesefigurákat, amelyekkel nem boldogulsz - segíteni fogok, megígérem.
zaarhus.g.bora 2013.04.14 14:05:17
@korhely1:

1. Nem írtál semmit az előző hsz-ben tárgyalt "Hófehérke" azonosítására...

2. Ha nem lett volna TAPASZTALAT arra a történésre: "feltámadás" - nem lenne szó arra a képességre:
" feltámasztani"

3. Még mindig nem vetted észre:

azt követően találhatsz ki egy nemlétező puskát, hogy a puska létezése ismeret lett számodra.
Azzal, hogy Te, vagy bárki más, kitalál óránként öt nemlétező istent - az égvilágon semmit nem bizonyítasz - azonkívül, hogy a képzeleted kizárólag minta alapján képes működni.
Ahhoz ugyanis, hogy Te kitalálj egy olyan lényt, ami/aki nem létezik - előtte mintát kell hozzá találnod.

Jézus egyébiránt azért is teljesen rossz érv, mert át tetszik hágni a logika szabályát:
Jézus egy db konkrét lény - az isten pedig egy gyűjtőhalmaz.
Hogy jobban megérthető legyen:

ha kitaláltad JUMBÓ-t (repülő elefánt) -azzal nem cáfoltad azt, hogy léteznek elefántok.

Mert JUMBÓ egy db konkrét elefánt - az elefánt pedig az összes elefánt gyűjtőneve....
zaarhus.g.bora 2013.04.14 20:52:16
@korhely1:

Nekem aztán édes-mindegy, megérted-e, miért volt lehetetlen kitalálni azt, hogy isten lény létezik?
Nem mindenki érti Einsteint sem - aztán, mi van akkor?
Ha nem megy- hát nem megy.

"Magadat càfolod, mert az elöbb azt magyaràztad, h. tapasztalat nélkül el lehet képzelni az "ismét élövé vàlòt". Ebben egyet is értünk."

Puff neki, látod, szövegértési problémád van.
Én ennek pont az ellenkezőjét írtam.

"Hallottàl a fönixröl és a többi, halottaibòl feltàmadò mesebeli lényröl? Ezeket is tapasztaltàk v. inkàbb mégse?"

Barátocska, tök mindegy, hogy a feltámadást milyen lénnyel hajtatod végre, egy dolgot nem tudsz megkerülni:

a feltámadás egy képesség - képességet pedig az emberi képzelet nem tud kitalálni - tehát legalább egyszer valakinek ezt TAPASZTALNIA kellett.

A főnix egyébként egy madár - madarak pedig vannak - tehát újra nekem van igazam...

Sajnálom, hogy nem vagy képes kezelni a tudomány szakkifejezéseit: nem "dobozka" - hanem"domén"

Jézus: "isten" domén.
A megközelítésem magyarázataként egy olyan gondolatmenettel kell kezdenem, amely indokolja a szempontjaimat. Ateista sokféle okból és módon lehet az ember. Akárcsak a hívők többsége, születhet ateista családban, és lehet, hogy különösebben meg sem gondolja a dolgot, tán nem is foglalkozik vele, csak…..
zaarhus.g.bora 2013.04.07 09:51:15
@Brendel Mátyás:

"simán el tudok képzelni olyan élőlényt, amely nem állat, nem növény, nem gomba. simán el lehet képzelni átmeneti élőlényeket is."

Kedves Mátyás, éppen itt a bökkenő:
a logika/ismeretelmélet törvényei miatt nem tudsz elképzelni egyetlen olyan lényt sem, ami nem az ISMERT három domén egyikéhez, vagy az azok tetszőleges keverékéhez ("átmenetéhez") tartoznak.

Sem simán nem lehetséges elképzelni, sem erőlködve.

"az nem egy logikai szabály, hanem jóval puhább felismerés, hogy az emberek a nem létező dolgokat létezők mintájára képzelik el. de arra nincs szabály, hogy a létező dolgot, mennyiben, milyen módon nagyítják fel."

Az logikai szabály, hogy bármit képzelsz el - kizárólag a létező összes ISMERET alapján hozhatod létre. Azt jól mondod, hogy arra nincs szabály, hogy egy LÉTEZŐ DOLGOT mennyire, milyen módon nagyíthat fel a képzelet - de egy mogyoróbokor 30.000 km-esre történő felnagyításával/torzításával nem hozhattad létre az "állatok" halmazát.

"a kitalált istennek megfelelő létező dolgok voltak például a királyok. ők azok, akik az istenek prototípusai."

Ez az okfejtés megmutatja az ateizmus lehetetlenségét:

ha valamit "király" alapján képzelsz el - kizárólag egy "elképzelt" királyt találsz ki.

Fenti törvény miatt nyilvánvalóan, egyetlen király alapján sem lehetett kitalálni "isten"-t.

Továbbá: ha "isten" egy "király" lenne, akkor a logika törvényei miatt az "isten" egy szinoníma lenne, mint a "kutya" szinonímái: "eb", vagy "fakó", stb. Ez pedig - nem így van, mint azt mindketten tudjuk.

"még valamit tanuljál meg"
Hogy kinek kell még valamit megtanulni - erre most nem válaszolok semmit.

"lehetetlen bárminek a létezését tisztán logikai (azaz empíria nélkül) úton bizonyítani. ne is erőlködj vele!"

Sajnos, nem értetted meg:
ISTEN létezése az általam leírtakkal "isten" létezésének EMPÍRIKUS BIZONYÍTÁSA.

Azzal, hogy bizonyítottam: A alapján képzelem el A'-t
B alapján képzelem el B'-t,
logikai lehetetlenség volt elképzelni A és B alapján elképzelni C-t...

Az, hogy léteznek állatok: tapasztalat
Az, hogy léteznek növények: tapasztalat
Az, hogy léteznek emberek: tapasztalat

A fenti három típus (A,B,C) alapján lehetetlen volt elképzelni "D"-t.
Ez, Mátyás, színtiszta logika és ismeretelmélet.
zaarhus.g.bora 2013.04.07 10:08:53
@Brendel Mátyás:
"ha van Földön kívüli élet, akkor a földi rendszertan nyilván nem érvényes rá, és egészen valószínűleg olyan élőlények is lennének, amelyek még véletlenül se hasonlítanának egyik földi kategóriára sem."

Stimmel.
De éppen ott bukik az ateizmus elmélete, hogy csak ISMERET alapján (TAPASZTALAT alapján) fogod tudni majd definiálni az új domént (kategóriát)...
KÉPZELET ÚTJÁN NEM MEGY!

És éppen ezért volt lehetetlen képzelet útján megalkotni az "isten" halmazt is - kötelező, hogy ISMERET kellett hozzá...

"még meglehet az is, hogy a Földön fedezünk fel újabb élőlényt, amely nem sorolható be a három doménbe"

Stimmel - de ez megint azt bizonyítja, hogy csak felfedezés (azaz ISMERET, TAPASZTALAT) alapján lesz lehetséges létrehozni új domént..

"egyébként a vírusok melyik doménbe tartoznak szerinted?!"

Válaszom:

"Az eddigiekből is kiderült, hogy a vírusok rendszertani besorolása nem lehetséges. A mai életfogalomnak nem felelnek meg, a vírusokat nem tekinthetjük élőknek. Nincs sejtes szerkezetük, nem mutatnak önálló életjelenségeket, csak a gazdasejtben képesek „élősködni”.
A vírusok kialakulásához élő sejtre volt szükség, tehát a földi élet kialakulása után jelenhettek meg. Sajátságaik miatt nem soroljuk őket egyetlen csoportba sem."

A fenti megfogalmazás szerint a vírusok nem élőlények - élettelenek, tehát nem részei az élőknek....

Ha azonban elfogadjuk azt, hogy "életjelenséget" is mutat, akkor sincs semmi probléma az azonosításukkal:
a vírusok az általad is, korábban megnevezett "keverék" típus. (élő és élettelen)

a vírusokkal kapcsolatban azonban nyilvánvalóan leszögezhető:
1. NEM elképzelt lények - tehát nem a fantázia termékei
2. a taxonómia, a logika és az ismeretek szerint a vírusokat tetszésed szerint teheted akár az élők, akár az élettelenek közé - de új, harmadik létezési módot nem lehetséges elképzelni -a vírus MINTÁJA alapján sem.

"ami az elképzelt lényeket illeti, sok sci-fiben van olyan lény, amely nem sorolható be a földi doménekbe."

Ez nem igaz: bármely, a sci-fi irodalomban megjelent, elképzelt lény automatikusan és ellentmondásmentesen besorolható a négy domén egyikéhez, vagy azok logikai keverékéhez.
zaarhus.g.bora 2013.04.13 11:32:16
@Koós István:
Nem értetted meg a dolgot.

Nem azt mondja a levezetés, hogy amit el tudsz képzelni, az létezik - ott az ateizmus bukása, hogy csak négyféle lényt tudsz elképzelni(és természetesen azok keverékét.)

Anselm jó úton indult - de körforgalomba keveredett. Én - elértem az út végére. És itt a különbség.
…A kígyók az evolúció során nagyfokú változatosságra tettek szert….A kígyók méregtermelése elsősorban zsákmányszerzésre szolgál, ám védekezésre is kiválóan alkalmas. A méreg a nyálból képződik, amely különféle fehérjék és enzimek keveréke. Eredetileg a…..
Az az egy biztos, hogy nem az Isten tehet róla.   ... meg vagy gyõzõdve arról is, hogy te a vakok vezetõje vagy, meg a sötétben járók világossága, az oktalanok nevelõje, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: ha tehát mást…..
zaarhus.g.bora 2013.04.03 19:45:48
@szorokin:

"Kapásból adódik a bizonyítás súlyos hibája:
implicite feltételezted a 4. állítással isten létét, pedig ezt akarod belátni....
innentől kezdve írhatsz bármit... "

Nem vetted észre:

a negyedik megállapításban pontosan annyi feltételezés van, mint az előtte lévő háromban: Semmi. Zéró. Nulla.

Írd már meg, mi abban a feltételezés, hogy egy nemlétező állatot kizárólag a létező állatok alapján lehet elképzelni?

Írd már meg, mi abban a feltételezés, hogy egy nemlétező növényt kizárólag a létező növények alapján lehet kitalálni?

Írd már meg, mi abban a feltételezés, hogy egy nemlétező embert kizárólag a létező emberek alapján lehet kitalálni?

Az, hogy létezik isten regnum: nem feltételezés:
már évezredek óta megjelent az emberiség tudatában - önálló doménként...
Az, hogy megjelent az isten regnum - a fenti axiómák miatt automatikusan bizonyított lett: létezik legalább egy isten lény - mert nemlétező istent csak létező isten alapján lehet elképzelni.
Ez - színtiszta logika.

Azt, hogy nem lehetett tapasztalni istent: lehetetlenség, mégpedig az előbbi logikai törvény miatt.

Ha ugyanis nincs tapasztalatod az állatokról - nem tudnál nemlétező állatokat kitalálni....

"1, Hogy képzelhetsz el bármit is az alapján, amit nem tudsz tapasztalni ?"

Figyelj - ugyanezt mondom én is! Hogyan tudott volna bárki is elképzelni olyat, amiről nem volt korábban tapasztalat?
Hogyan képzelhette el bárki ISTENT - ha nem volt korábban tapasztalat?

Én szoktam tanácsokat osztogatni - de most nincs hozzá kedvem...
zaarhus.g.bora 2013.04.03 22:09:36
@egysmás:

Iszonyú buta vagyok?
Jó. Akkor most mondd meg:
milyen lény alapján találta ki az "ember" az "istent"?
zaarhus.g.bora 2013.04.04 20:38:32
@egysmás:

Van egy ici-pici bökkenő a válaszoddal:

az nem igaz, hogy az ember alapján ki lehetett találni "istent" - mert az "ember" alapján nem lehetséges kitalálni, csak: "nemlétező" embert.

Az "isten" halmazba azonban nem a nemlétező emberek tartoznak - mert a nemlétező, kitalált emberek a nemlétező emberek halmazába tartoznak...
De ezt Te, soha nem fogod megérteni.

Ha elképzelsz egy nemlétező virágot - egy létező virág alapján -az, szerinted nem az elképzelt virágok halmazába kerül? Szerinted új halmazt találtál ki?

Ha az ember alapján kitalálsz egy nemlétező lényt - az nem a nemlétező emberek halmazába kerül?
Hm?

Nem értetted meg: Nem igaz az az állítás, hogy "ISTEN" kitalálható volt az "ember" alapján.
Ez hazugság. Ostobaság. Dajkamese.

Bizonyított logikai lehetetlenség.

Abbahagytam Veled - további jó utat...
A tudomány (a biológia tudománya) az élőlényeket jelenleg három doménre osztja: - Archea - Bacteria - Eucaryota Az Eucaryota típusba sorolandóak a gombák, a növények és az állatok. A fenti rendszer nem tekinti tehát önálló regnumnak az embert – pedig a homo sapiens sapiens…..
Az ateizmus nyilvánvaló ostobaságát a a korábban már ismertetett bizonyíték mellett számtalan más cáfolat, egyebek között Mátyás király története is megmutatja.. A történelem tudománya alapján ismerjük Mátyás király halálának pontos évszámát (1492), illetve az első,…..
Bámulatos, hogy egy téveszme mennyire képes elbutítani azt, aki a rabjává válik. Nézzünk egy példát! Azt, hogy a világegyetem törvényei mindenre egységesen vonatkoznak - nyilvánvaló, minden ember számára. Nincs mese, ha egy követ kidobunk a tizedik emeletről, ugyanúgy…..
Gyakran olvasom a repülő spagetti szörny felemlegetését, mint az ateista tromf diadalát. Nevetnem kell, valahányszor felhozza valaki ezt a marhaságot, mint perdöntő bizonyítékot arra, hogy az emberi elme képes bármikor olyan lényt kitalálni, amely nyilvánvalóan nem létezik.…..
2. tétel: a képzelet határa az ismeret Abban az esetben, ha az egyén számára a következő két élőlény-fajta létezése ismeret: - növény -ember  a képzelete révén mindössze három típusú élőlényt képes elképzelni: 1. a képzeletével előállított élőlény egy…..
zaarhus.g.bora 2013.03.24 11:57:00
@prizmas:

A logika és az ismeretelmélet alapján kötelező/törvényszerű, hogy az idegen intelligencia egy "isten" - azaz, Lem sem tudott kilépni az ismeretei határain túl.

Tekintettel arra, hogy a Solarisban leírt lény képességeivel sem a "növény" típusú lények, sem az "állat" típusú lények, sem az "ember2 típusú lények nem rendelkeznek, kizárólag az "isten" típusú lényeknél szerepel ilyen képesség - nyilvánvaló, hogy a kitalált lény valamilyen "isten".

Tehát igaz: az emberi képzelet véges, és a határa az ismeret.

Remélem, azt nem kell most bizonyítanom, hogy az "isten" típus nem Lem képzeletének alkotása - pár ezer éve már van róluk LEÍRÁS.

g. bora
zaarhus.g.bora 2013.03.24 19:21:15
@prizmas:

Mi az, hogy "ha axiómaként kezeljük?"
Ébredj végre fel: az ateizmus axioma - szinten bukott! Milyen más szinten lehet még kezelni?

A világegyetem azonosítása axióma -alapú:
ezért lehetséges új regnumot, kizárólag TAPASZTALAT útján létrehozni!

A Solarisban leírt lény kizárólag ISTEN lehet - mert a hozzárendelt képességei miatt nem lehetséges más halmazba tenni!!!

Az a mondatod, hogy ez a taxonómiai besorolás "önkényes axiómának tűnik" - maga a röhej.

Ha egy élőlény képes beszélni: kizárólag "ember" lehet.
Mert "beszélni": csak ember lény képes. Mert a beszéd, kizárólagos képessége egy lény-típusnak:
ez a képesség az "ember" regnum kizárólagos azonosítója.
Hol itt az önkény??

Ha egy lény képes repülni: az a lény kizárólag "állat" típusú lény lehet!!!
Mert nem tudsz olyan lényt mondani, amelyik nem "állat"- és képes repülni...
Növény nem tud, ember nem tud, gomba nem tud, egysejtű nem tud - kihagytam valamit?

Az sem igaz, hogy képes lett volna bárki is, bármikor az emberiség történelmében "a rendszer lehetséges kategóriájaként" létrehozni az ISTEN típust, mielőtt annak egyetlen példányáról is ismerete lett volna:
ha valaki csak az a, b és c halmazt ismeri, ezen három halmaz egyedeinek semmilyen kombinációja révén nem hozhatja létre a "d" típusú halmaz egyedeit...

A logika, az ismeretelmélet törvényei nyilvánvalóan igazak és áthághatatlanok -az ateizmus egy ostobaság. Amit állít: lehetetlen.
Axióma-szinten.

Vagy azzal jössz, hogy az igaz, hogy az energia-törvények alapján lehetetlen zárt rendszerben örökmozgót építeni, de lehet, hogy ez valakinek az ókorban egyszer mégiscsak, sikerült?
zaarhus.g.bora 2013.03.25 23:22:10
@prizmas:

Semmi szükség rá.( mármint, hogy definiálni lehessen tudományos igényességgel ISTEN lény kategóriáját).

Ez megint egy óriási ostobaság. Etetés.Ködösítés.

Kérdezz meg egy ötéves Óvodást, mi a piros szín, vagy a kék szín tudományos definíciója.
Tudja a hullámhosszát? Ismeri a rezgésszámát?

Semmi szüksége rá -aztán, sec perc alatt rábök a lufiárusnál: hát, ez a lufi kék - az a lufi piros.
Ez, ennyire egyszerű.

Az atomi részecskékkel kapcsolatban elég egyetlen idézet Tőled:
"Megfeketedett fotólemezeket láttak, meg parányi gőzbuborékok, folyadékcseppek sorozatait a buborékkamrákban vagy ködkamrákban, és a makrovilág hasonló más jelenségeit."

Hogy tetszik mondani?
LÁTTAK. Már bocsánatot kérek, de a LÁTÁS - tapasztalat...

"És persze nem létrehozták, hanem megismerték azokat."
Puff, újabb bizonyítás - mellettem:

Hogy mondtad??? "hanem MEGISMERTÉK azokat"...
Az ateizmus elmélete egy feltevésen alapul: valaki, egyszer, kitalálta "ISTEN" lény létezését, a fantázia révén. A fenti felvetés nyilvánvaló logikai lehetetlenség, a logikai és az ismeretelméleti törvények ennek lehetőségét automatikusan és kötelezően…..
zaarhus.g.bora 2013.03.24 11:48:20
@prizmas:
Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet:
lennél szíves idézni/megmutatni, hol írja le Asimov a harmadik nemet?

Kellene az idézet!
Üdv:

g.bora
zaarhus.g.bora 2013.03.24 18:49:45
@prizmas:

Az, hogy az "apa" szó elé milyen jelzőt biggyesztesz: taxonomiai/logikai értelemben semmit nem jelent.

Bármilyen tulajdonsággal címkézed az "apát" - annak neme nem változik: hímnem marad...

Tehát, továbbra is cáfolt az ateizmus:

nem lehetséges az ismeret határán átlépni:
azért, mert az "apák" nemet ("hím ivart) valamilyen -szintén tapasztalat alapú tulajdonság alapján!- alcsoportokra osztod - nem jelenti új ivar "kitalálását!

Korlátlan típusú "apát" lehet kitalálni:
attól hogy én kitalálom a "Butaság - apát", az "Értelem- anyát", a Halvaszületett -nagymamát", és kijelentem, hogy ők eltérő nemet jelentenek - csak röhögünk egy jót.

De ezzel nem találtam ki újabb "nemet" - mert minden kitalált csoport vagy a hím, vagy a nő ivar-regnum egyede lesz...

Sőt, én már láttam is Legényanyát - az Eperjes Károly játszotta, vagy 20 évvel ezelőtt..

Az pedig nem igaz, hogy a taxonómia rendje úri gusztus kérdése - a logika nem gusztus vagy érdek szerint rendszerez és osztályoz:
az ateizmus bebukott - lehullott a lepel.Annak annyi.
Hazugság,hamis, métely.

üdv
zaarhus.g.bora 2013.03.25 23:11:14
@prizmas:

Abba kellene hagyni ezt a vagdalkozást.

Ha nem vetted észre, segítek:
a felismerésben sehol nincs prekoncepció - egyszerűen, axiómákkal lett cáfolva az ateizmus ostobasága.

Az égvilágon semmilyen "ellentmondó információ" jelent meg részedről - miről beszélsz?
(Egyébiránt: az "információ" nem azonos a "bizonyítékkal")

Informállak, hogy tegnap nagypapám született -ez számodra bizonyíték arról, hogy tegnap született meg nagyfaterom?

Jó nagy marhaságot írtál: hogy lehet a nemeket (ivarokat) halandzsával helyettesíteni?
Sétáltál már az ócskapiacon? Rengeteg dolgot találsz az árusok portékái között: évtizedes, megsárgult újságok, fakó fényképek, ütött-kopott régiségek, szú-ette bútorok, értéktelen csecsebecsék. Zsibvásár. Menjünk közelebb az egyik kereskedő standjához, aki…..
Unbekannte A tudomány mai állása 2013.03.22 10:16:35
Több mint tizenöt éve dolgozom a műszaki felsőoktatásban. Szemtanúja voltam és vagyok annak a folyamatnak, amely a rendszerváltozás körül kezdődött és lassan a magyarországi mérnökképzés összeomlásához vezet: az oktatási struktúra eltorzulásának politikai és egyéni…..
Ez a bejegyzés a következők miatt született: Néhány évszázaddal ezelőtt felmerült egy gondolat, mely napjainkra, a Tudomány legnagyobb tévedéséve nőtte ki magát. Tekintettel arra, hogy a felvetés az emberi jellem gyengeségeinek érdekeit szolgálta, rövid időn belül igen…..
Voltaképpen nagyon meglepő, hogy ebben a poszt-posztmodern korban, amelyben élni vagyunk kénytelenek, milyen hatalmas jelentősége van annak, hogy ki lesz és milyen nevet választ az új Pápa. Én azt gondolom, hogy nincs Isten, de azt is gondolom, hogy létére felettébb nagy szüksége…..