Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GMMG

0 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A felmérések szerint hazánkban a 15-34 évesek 5,7 százaléka szokott kannabiszt szívni és mindössze 0,6 százalékra tehető azoknak az aránya, akik kokaint használnak. Ezekkel az adatokkal Magyarország a lista 6. helyét szerezte meg. De vajon melyik európai ország került az utolsó…..
GMMG 2017.08.04 04:47:59
@Kútmester:
Ahogy írod!
Veszélyben a világ , az emberiség.
És most a hazai ifjúság is.
Az az egy szerencsénk, hogy bölcs vezetőink mindig megóvják a hazát a settenkedő imperialisták által terjesztett veszedelemtől.
Már Rákosi pajtás megóvta az akkori generációt miközben a nyugati fiatalság" kokakóla mámorban" fetrengett.
A haldokló nyugat ópiumáról már nem is teszek említést.
www.youtube.com/watch?v=mCQgj1QNppo

Max annyit, hogy szomorú vagyok , hogy ismét át kell élni.

És most Orbán elvtárs tesz ezt olyan szinten, hogy még orvosi célra sem engedélyezik.
Csak rajtuk és a híveiken kívül másnak ne legyen rá szüksége.
Természetesen ismét az egész világ hülye és ez a tolvajbanda csinál mindent jól.
GMMG 2017.08.04 11:44:28
@karandash:
Pont ez a filmrészlet jutott eszembe.
Az egészben az a szomorú, hogy ugyan ezt megcsinálják ezzel a mélysötét néppel.
Azt az egyet nem vágom, hogy mikor a gazdájuk megengedte nekik a szabad pálinkafőzést miért nem tiltakoztak.
Ezerszer károsabb mint a fű
Ezek a jéghegyek tízezer évig pihentek csendesen, az évtized végére azonban teljesen eltűnhetnek – Vajon elmúlásuk is csendes lesz? 2007-ben a NASA olyan felvételeket közölt a Déli-sark nyugati vidékéről, amelyek rávilágítottak arra, hogy beigazolódni látszik a tudósok aggodalma, miszerint az…..
Az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ráadásul az elmúlt hónapokban a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban nőtt, mint a más magyarországi munkahelyeken dolgozók száma. A közmunkásbér havi 52 ezer forint, ami…..
GMMG 2016.10.06 08:22:38
@pioneer2016:
Egy fideszes féregnek akkor se lesz annyi esze ha közvetlenül oxigént nyomsz a fejében lévő üregbe.
Ez a fajta ennyit tud.
Le és felszopás, seggnyalás.
Ahogy a gazdájuk mutatta Putyinkánál:
444.hu/2014/06/23/orban-viktor-leszopta-putyint/
MNB, belvárosi ingatlanok, MET (Magyarország Energiakereskedő Zrt.), lepetepedési államkötvény, Andy Vajna kaszinóbiznisze. Hogy mi az, ami mindezekben közös? A kormány és az offshore-cégek. Orbán Viktor szerint a kormányzat közelében nincs offshore-érdekeltség, hiszen „mindannyiuk [kormánya…..
GMMG 2016.04.15 17:26:28
@a nagy hohoohooo:
Ilyesmire már nagyon kevesen emlékeznek!
Egy fideszes agyhalottól nem is vár el senki többet mint 1-2 napot.
Normális országban ezeknek a fideszes patkányoknak a politikai karrierje már ott véget ért volna.
És most ők az erkölcs!
A keresztény!
smittpalival no meg ezzel a díszpéldánnyal az élen:
orulunkvincent.blog.hu/2012/12/22/nicsak_ki_beszel_125
címszavak:
keresztény erkölcs, sohanehazudok, plebejus kormányzás,
Ennyi!
Orbán Viktor tegnap évértékelőt tartott a Várkert Bazárban, amelyben ismét messze kalandozott mindattól, amit ma Magyarországon tapasztalhatunk. Győzelmi jelentésében egy másik univerzumba kalauzolt, ahol minden szép és jó, kormányzásuk pedig egy sikersztori. Mindeközben a magyar valóságban a…..
GMMG 2016.03.02 02:22:15
@BéLóg:
nem kell fizetős egészségügy
nem zárunk be kórházakat sőt amit bezárnak újranyitjuk
nem kell külföldi tőke
megszorítások nélkül-nemmegszorítások kormánya-!!! mi az élet minden területén rendet rakunk
nem kell vizitdíj
Nem kell semmi változás!

Innen indultunk.
lsd még tandíj, vasútbezárás, posták stb stb

Eredmény látható.
Legyetek rá büszkék.
Van mire!
Ez a nép ezt érdemli.

3 verzió van:
-kivárod a sorod
-kifizeted a magánrendelést / biztosítót
-elmész stadionba és ott azonnal meggyógyítanak
Még 2010-ben a kisebb és az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya. A plebejus és a puritán jelszavakkal hatalomra kerülő Fidesz-KDNP azonban egyáltalán nem tartotta be az ígéretét, sőt, a 2014-es országgyűlési választást követően…..
GMMG 2015.12.16 01:16:28
@tralalala:
Egyet kirúgnak utána felvesznek helyette 2 rokont.
"A minisztériumokban csaknem 1200-al többen dolgoznak, mint Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején. Míg tavaly a kilenc minisztériumban összesen 7103-an dolgoztak, addig 2009-ben az akkor működő tizenhárom tárca összlétszáma 5920 volt. Bár jelenleg alig több mint a fele annyi képviselő van, mint a Bajnai-kormány idején, fizetésük mégis százmillióval többe kerül az adófizetőknek."

Valahogy nem ezt ígérte a főnökötök aki ugye soha nem hazudik...
Csak droidkáim hát 1-2 hétnél tovább nem megy a visszaemlékezés.
Oszt jónapot!
Miközben a paksi bővítésért felelős kormánybiztos november közepén részletezte a paksi atomerőmű-bővítés ütemtervét, az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen Paks II. miatt. Az Európai Bizottság azért indított eljárást Magyarország…..
GMMG 2015.11.28 02:03:45
@Thibor:
Felesleges ilyen droidoktól számokat kérni.
Hazugság a cikk és ennyi!
Te meg komcsi és libsi vagy mert ilyesmit mersz kérdezni oszt jónapot!
Pedig egy 4.-5. osztályos kölök simán ki tudja számolni, hogy valami nem stimmel.
Elég megnézni a teljes MVM "nyereségét" és a felvett hitel kamatait.
2013-ig:
www.mvm.hu/hu/kiemelt_tartalom/sitepages/box2.aspx

Jelenleg:
MVM - Nőtt a bevétel, de nyereség nem volt tavaly
inforadio.hu/hir/gazdasag/mvm-nott-a-bevetel-de-nyereseg-nem-volt-tavaly-730343

REZSICSÖKKENTÉS?!!!!!

Az erőmű alapáron orosz hitel+önrész : 12,5 milliárd euró
Az önrész is hitelből lesz.
Kamat 4-5 %
EURO/HUF 310-312

Könnyen kiszámítható, hogy még a kamatokat sem tudja a TELJES MVM kifizetni nem hogy a tőkét!
Főleg veszteségből nem megy!
Mert ugye egy normális cég kitermeli a kamatot, a tőkét és még profitot is hoz.
A profittól tekintsünk el!

No eddig nem jutnak el a fideszbirkák.
Ált isk 4.-5. osztály.

És akkor bonyolultabb dolgokat még nem is emlegettem.
Pl kíváncsi lennék, hogy a cikkben látott grafikonokat hányan tudják értelmezni?
GMMG 2015.11.29 05:27:49
@droid_:
@Pipas:

Tudom, tisztában vagyok vele, hogy mi a kérdés! Azzal is, hogy ez csak sima alapszámítás, le is írtam.
Csak hát a szövegértés...
A dolog ettől jóval bonyolultabb, tisztában vagyok vele..
Példaként hoztam fel,hogy már ilyen alapszinten is látszik az ordas hazugság! Ami megszokott.
Csak hasonlítok:
Az új blokkok is ugyan akkorák lesznek mint a jelenleg Paks, 2000MW.
Hatékonyabb lesz. 2 blokk, kevesebb leállás, fejlettebb technika, kevesebb személyzet stb stb
De még a kamatot se termeli ki akkor sem ha kétszer annyi profitot hoz mint a jelenlegi Paks.
És plussz költséggel nem számolok!
Ami csoda lenne ha annyiba kerülne mint amennyit mondanak.
De legyen...
Mert annyira jól teljesít Orbanisztán!

A sohanemhazudok vezér kijelentette, hogy európa legolcsóbb árama lesz.
Többek között a rezsicsökkentés elvitte az mvm profitját.
Valaki hazudik!
Ha magatoktól nem fogjátok fel, hogy veszteségből, ne adja az ég az elmúlt 10 év csúcsnyereségéből sem lehet még a kamatot se visszafizetni csak sajnálni tudlak benneteket.
És itt a teljes MVM nyereségről beszélek , nem szimplán Paksról!!!
Gondolkodjatok el, hogy ki fogja ezt visszafizetni....
Kölkök? Unokák?
Vagy mindenki egy új nemmegszorításból?
És ezek után el lehet kezdeni bonyolítani a dolgot.
Üzemanyag ár változástól kezdve infláción át várható árváltozásokon keresztül mindennel.
GMMG 2015.11.29 05:38:29
@A megvalósult amerikai ólom..:
Nem az új erőművel van a gond!
Legalább is nálam.
Hanem a hazugsággal!
Ugyan is az árát többek között én mint adófizető fogom állni.
Baromira unom már, hogy 40 éve mást se hallok mint most picit megszorítunk és utána itt a kánaán.
kifizettük Bőst, az eocénprogramot, világkiállítást, stadionokat minden más baromságot.
Semmi kedvem még ezt is 40 évig fizetni csak azért mert csak titkosított projekt mellett lehet a sleppnek pénzt juttatni és a vezérnek a mániája.
Ha simán kiállnak, elmondják, hogy szükség van rá-amit magamtól is tudok-ennyibe fog kerülni egy szót se szólok. Itt a tanulmány , nézzétek át, ezek a lehetőségek ezt választottuk mert olcsóbb/jobb/gazdaságosabb stb stb
De így?
titkos, semmi közös hozzá, ez van oszt jónapot...
 A minap megtartották az első földárveréseket, amelyeken - csodák csodájára - egy magyar kis gazdálkodó sem kapott földet! Jó okunk van feltételezni, hogy ez a jövőben is hasonlóan folytatódik majd. A Fidesz ismét teljesen hülyének nézi az embereket a földet az oligarcháknak cinikus programjával, a…..
GMMG 2015.11.19 03:02:51
@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:

Annak nézik amik valójában:
Sötét barmoknak.
És jól teszik ha az ő szempontjukból nézed.
20-30 év múlva mikor a kölküknél dolgozik majd valaki a földbirtokon közmunkásként már senki nem fog emlékezni arra, hogy miből is van a föld.
Ha mázlista vagy majd odapöcköl a srác egy félig elszívott spanglit a BMV-ből, legyen egy jó napod neked is B+!
Lsd pl Kennedy klán USA. Apuka a szesztilalom idején meggazdagszik csempészetből és a CSALÁD elnököt ad a hazának 30 év múlva.

Ezt hívják eredeti tőkefelhalmozásnak.
Az angolok megoldották kalózkodásból és a gyarmatok kifosztásából.
Nekünk egyik sincs, így marad a saját mélymagyar és mélyhülye nép kirablása.
Lásd még: kaszinók, trafikok stb stb...
Ezt akarja a 2/3 oszt jónapot!
A paksi atomerőmű tender nélküli bővítésének híre alig több mint egy éve sokkolta a téma szakértőit és a szélesebb közvéleményt. A teljes GDP 10 százalékát meghaladó, hozzávetőleg 3750 milliárd adóforintból épülő paksi bővítésről, minden idők legdrágább magyar…..
GMMG 2015.03.17 03:41:59
@Bernard 01:
Csak egy kérésem lenne.
Mivel Te a PÁRT híve vagy, bölcsességed végtelen ezért nyilván nem lesz nehéz teljesíteni!
"A grafikonok amelyeket csatoltak a cikkhez, badarságok."
Számokról van szó, nem nehéz cáfolni őket.
"A grafikonok amelyeket csatoltak a cikkhez, badarságok."
Miért is???
1+1=2
Tedd meg nekem, hogy levezeted!
Segítségül:
Az MVM Cégcsoport főbb gazdasági adatai (2004-2013)
www.mvm.hu/hu/kiemelt_tartalom/SitePages/box2.aspx
Teljes MVM!! nem csak Paks!!!!!!!!!

Várd meg a 2014-es évre vonatkozó adatokat! A Vezéred rezsicsökkentése elintézte az MVM nyereségét, jó ha 10 milliárd lesz.
Normális körülmények között egy cég kitermeli a nyereségéből a felvett hitel kamatait, visszafizeti a tőkét.
Jelenértéken, csak úgy eccerűen:
Na már most felveszünk 3750 milliárdot cirka 5%-on. Kamat= cirka 180 milliárd/év.
Tételezzük fel, hogy az új erőmű annyira hatékony, hogy dupla profitot hoz. Legyen a profit a rezsicsökkentés előtti háromszorosa.2013+ dupla haszon az új blokkoktól!
Adózás előtti eredmény 2013: 50 533
Az egyenlő 150 milliárd/év.
No ebből kellene kifizetni a 180 milliárd kamatot és a 3750 milliárd tőkét!
Költségtúllépéssel nem számolok.
Arról már nem beszélek, hogy normális országban hasznot is hoz, ettől Orbanisztánban tekintsünk el.

Valami ilyesmi levezetésre gondoltam a kérdésemben....
))
Mi is a gond a cikkel????
Érdeklődve várom a választ kedves elvtárs!
Nincs abban semmi meglepő, ha egy kormányon lévő pártnak  rövid idő alatt hatalmasat csökken a népszerűsége, akkor a belső konfliktusok is jobban a felszínre törnek. Az elmúlt két hónapban ezt a mintázatot láttuk a kormánypártokban is: a fideszes politikusok többször…..
Mint ismeretes, szeptemberben az S&P ismét döntött Magyarország hitelminősítői besorolásáról: hazánk adósságbesorolása továbbra is a bóvli kategóriába tartozik. Mivel idén már biztosan nem várható felminősítés, a magyar adósságállomány lassan már 3 éve bóvlinak…..
GMMG 2014.10.03 00:55:54
Fidesznyikek!
Mit rinyáltok?
Örüljetek neki, hogy bóvliba vágták az országot!
Ha felminősítenének minket visszajönnének a zimperialisták, a zsákmánytőke!
Mert erről szól a duma! 1-2 bank nem számít! stb stb
Nem kellett volna a főnökötöknek 325-ös eurónál visszaszaladni a halálos ellenség IMF-hez és már meg is nyertétek volna a gazdasági szabadságharcotokat!
Ugye mindenki emlékszik rá, hogy az IMF legyőzése , kipaterolása után:
3 milliárd dolláros kötvény kibocsátási ára 99,062 százalék, évi kamata 6,375 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,10 százalékpont, a harmincéves, 750 millió dolláros kötvény kibocsátási ára 98,084 százalék, évi kamata 7,625 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,30 százalékpont "

"Új CDS-rekord 700 ponton, új eurórekord 321,66 forinton"
privatbankar.hu/reszveny/uj-rekord-atlepte-a-hetszaz-bazispontot-a-magyar-cds-felar-243473

2010 előtt érdekes módon a magas euro árfolyam a rossz kormányzás következménye volt. Most nemzetközi hatás...
265-ön vették át, most 310-nél örömködtök, hogy jajj de erős a forint a "azt a kormányt amelyiknél 300 fölé megy el kell zavarni" alapján...

Iszonyatos mennyiségű pénzt eltapsoltak
mnyp, 2010 utáni mnyp befizetések:3000+1000
rekord után rekord az államadósságban: 19500-25500=6000
rekordméretű megszorítások ami 3 év 2010-13 között több mint az elmúltnyócévben)
tenytar.hu/elemzes/tiz_ev_csomagjai_ki_mennyit_szoritott_meg#.VC3R7fl_u10
=3000
A cikk 2013 áprilisi, a többit adjátok hozzá!

Címszavak: nemmegszorítások kormánya, nemzeti együttműködés, senkit nem hagyunk az út szélén

Arra lenne inkább eszetek, hogy elmagyarázzátok hol a lóvé!
Minimum 15000 milliárdra lennék kíváncsi...

És ezek után meg vagytok sértődve, hogy bóvli?
Az lenne a meglepő ha nem azok lennénk!

Nem megy az emlékezés komikáim???
Tükörre nem adnak hitelt a zimperialisták, hogy egyszer az életben őszintén szembe tudjatok nézni a nagymagyar Orbanisztáni igazsággal?
Vagy 4-5 adat összerakása olyan baromi nagy nehézséget okoz?

És akkor még a politikai ámokfutást nem is emlegettem!
Jogbizonytalanság, államosítások, szabadrablás, populizmus...
Ahogy azt már tavaly év végén megírtuk: egyre kevésbé éri meg bankbetét tartani. A tendencia nem fordult meg, a lakosság bankbetétállománya az év első felében továbbra is rohamosan csökkent. Ez pedig se a bankoknak, se az országnak nem jó. A betéti állomány csökkenése…..
GMMG 2014.07.08 03:48:07
QUERCUS 2014.07.07. 18:06:44
Azt az egyet áruld már el nekem, hogy miért jó neked az ha a piacinál alacsonyabb kamatozású (3-4%) IMF hitel helyett felveszünk 5-6-7%-ost a piacokról és ebből melldöngetés közepette visszafizetjük az IMF hitelt?
A fidesznyikek is fizetik ezt!
"Ötéves lejáratú kötvényt 1,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki Magyarország 335 bázispont prémiummal a megfelelő amerikai benchmark kötvény felett"
"Tízéves lejáratú kötvényt 2 milliárd dollár értékben bocsátott ki Magyarország 345 bázispont prémiummal "
"Ám a bóvli bóvli marad. A mostani kibocsátásra durván 350 bázispontos kockázati felár (azaz 3,5 százalék) mellett kerül sor, ami nagyjából duplája a lengyel szintnek, és háromszorosa a szlovákénak. Ezért csodálkozunk egy kicsit amúgy többnyire visszafogott külügyminiszterünk lelkendezésén, aki szerint a kibocsátás ténye a hitelminősítőket cáfolja (mármint a bennünket bóvliba vágó hitelminősítőket.) Erről természetesen szó sincs, a kibocsátás mindössze azt bizonyítja, hogy a nagy pénzbőség következtében a piac étvágya megnőtt a magas hozamú befektetések, azaz a bóvli iránt, és mi kiváló bóvli vagyunk. Eddig az öröm."
2013
magyarnarancs.hu/felcsuti/akkor-most-orulnunk-kell-a-sikeres-devizakotveny-kibocsatasrol-83637

És akkor még a 2011-es 30 évre 7,6%-ról még nem is beszéltem...
"A tízéves lejáratú 3 milliárd dolláros kötvény kibocsátási ára 99,062 százalék, évi kamata 6,375 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,10 százalékpont lett a New York-i árazásban a hasonló lejáratú amerikai államkötvény hozama felett. A harmincéves, 750 millió dolláros kötvény kibocsátási ára 98,084 százalék, évi kamata 7,625 százalék, kibocsátási hozamfelára 3,30 százalékpont lett a hasonló lejáratú amerikai kötvény hozama felett "

És ti ettől vagytok boldogok, büszkék???
Hát van miért!

Én úgy látom, hogy becsalják az emberek pénzét hosszú távú állampapírba. Közben szépen sunyi módon elinflálják, elértéktelenítik a megtakarításokat.
Ugye kormányváltáskor 266 Ft/euro, 180 Chf Most ugyan ez 310 Ft 250 Ft.
Ha egyszer (ami nem mostanában lesz látva a gazdasági helyzetünk) bevezetik az eurot nagyon nem mindegy, hogy 266 vagy 310- ért váltják át a forintot.
És mivel a jegybanknak nincs árfolyamcélja....350? 400?
Mert hát azt a kormányt akinél 300 fölé megy az euro el kell zavarni....
Ugye elvtársak?????

Éljen a PÁRT!!!!
A kormány éppen értelmezni szeretné a Kúria devizahitelesekről alkotott jogegységi határozatát. Természetesen a szokásos módon, vagyis úgy, hogy véletlenül se kelljen semmit neki szakmailag megoldani, kiszámolni, dolgozzanak inkább mások, vagyis a problémáért részben valóban…..
GMMG 2014.07.02 03:46:04
Számomra több dolog is homályos a devizahiteles mizéria körül.
1: a hitelfelvevők felelősségéről miért nem beszél senki?
0-10%-os kezdőrészletre új autó? Használt? Nem jó B+!! Azzal nem lehet vetíteni a rokonoknak!
20-25 évre lakáshitel? Panel? Prolis!
Szabad felhasználású jelzáloghitel mert eccer élünk? Fontos volt a plazma tv a dubai nyaralás?
A szomszéd is vett fel, nehogy már ne mutassam meg, hogy nekem is futja rá...
Ennyit a felelős magyar értelmiségről!

2: Két tanú előtt a közjegyző felolvasta a szerződést neki utána írt alá.
Ha értette mi a gond????
Ha nem értette miért írta alá? Azonnal széttépni a személyit, Lipótmezőre vele! Halkan megjegyzem, hogy ha tényleg ennyi esze volt bárkinek legalább kussoljon, ne kürtölje világgá!

3: A betétesek pénze van kihelyezve nekik. Azzal mi lesz?

4: Mennyi lesz jövő ilyenkor 1 euro? 1 liter benzin?
Becsalták a lakosság pénzét állampapírba, most neki lehet állni elértékteleníteni.

5: Az állam felelősségéről miért nagy a csend? Mert ha valóban rossz volt a törvény....
Orbán-Matolcsy-Járai
"devizahitelt a lakosság 2001. június 15-től vehetett fel, amikor a első Orbán-kormány az Országgyűléssel elfogadtatott egy olyan törvényt, amelyben eltöröltek minden korábbi devizakorlátozást"
Ugye a miniszterelnök egy személyben felelős..

6:Az MNB és a PSZAF folyamatosan figyelmeztetett, szóltak időben!!!!
PSZÁF: kockázatosak a devizahitelek
2004. 09. 15. 7:21
www.origo.hu/gazdasag/hitel/20040914pszaf.html
A cikkben leírtakat normális embernek se akkor se most nem kellett elmondani, tudta magától.

És most mi-ti-én álljam a cehhet?
Nagyon röviden ennyi!
Kérdés?
A Kúria döntött: tisztességtelen az árfolyamrés, vagyis az, hogy a bankok más árfolyamon folyósították a devizahiteleket, illetve más árfolyamon számoltak a törlesztéskor. A testület azt is kimondta, hogy az árfolyamkockázat áthárítása és az egyoldalú szerződésmódosítások is problémásak lehetnek,…..