Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hiúz

119 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Határtalanul! - 2015 Kisfilm 2015.06.12 23:05:00
..
Határtalanul! - 2015 Témanap 2015.06.12 22:03:00
A témanap során a tevékenységek az első órától a negyedik óra végéig tartottak.Az első órában úti beszámolót tartottak az utazásban részt vett diákok az iskola összes tanulójának.Bemutatták az útvonalat és a látnivalókat. A második, a harmadik és a negyedik órában…..
A mai napon a hatodikosok bevonásával megtartottuk a fakultatív bemutató órán, melynek során a kirándulás képeinek segítségével próbáltunk kedvet csinálni a jövő évi kiránduláshoz. ..
Az értékelő órát két részre osztottuk. Az első részben megtekintettük azt a kisfilmet,amit Berente tanár úr készített a kiránduláson készített fényképekből. Irányított beszélgetés segítségével és a fakultatív előkészítő órán készült fogalmazások…..
Határtalanul! - 2015 5. nap 2015.06.05 23:41:00
Korai gyülekező után hagytuk el Csernakeresztúrt. Első állomásunk Lugos volt.Megnéztük a Szent Miklós-tornyot, mely eredetileg egy középkor végi templomhoz vagy kolostortemplomhoz tartozott.A volt vármegyeháza és az egykori Lugosi Népbank megtekintése után indultunk…..
Határtalanul! - 2015 4. nap 2015.06.04 23:35:00
A jászkisériek által a Csernakeresztúri iskola könyvtárának adományozott szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek átadása. Iskolánk által felajánlott térképek és fejlesztő játékok átadása.A délelőtt folyamán bejártuk a Vajdahunyadi várat. Közben kiselőadás hangzott…..
Határtalanul! - 2015 3. nap 2015.06.03 22:28:00
Nagyenyeden a főterén álló középkori eredetű várban található - eredetileg 15. századi, de a 19. században átépített - református templomot tekintettük meg. A vár tövében előadást hallgattunk meg a várról, majd a tanulók részleteket olvastak fel Jókai Mór: Nagyenyedi két…..
Határtalanul! - 2015 2. nap 2015.06.02 23:17:00
Először Déva várát tekintettük meg, ahol részleteket olvastak fel a diákok a "Kőműves Kelemen" című balladából és kiselőadás hangzott el a várról.Még a délelőtt folyamán meglátogattuk a Bőjte Csaba - ferences rendi szerzetes- által alapított árvaház, a dévai Magyarok…..
Határtalanul! - 2015 1. nap 2015.06.01 22:49:00
A résztvevő diákok szüleikkel gyülekeztek a reggel 6 órai  induláshoz. A csomagok bepakolása és a létszámellenőrzés után elindultunk a gyulai határátkelőhöz. Útközben pihenő. A magyar-román határt 11 órakor értük el. Az út során előzetesen előkészített kiselőadások…..
Május 25-én hétfőn ismét Határtalanul! programelemen vehettünk részt. Ezúttal az iskolai vetélkedőn volt a sor, ahol a tavalyi utazók az idei utazókkal közösen "vetélkedtek". Természetesen nem volt ez igazi verseny, hiszen az volt a cél, sokat beszélgetve megismerjük a tavalyiak…..
Ezen a héten kedden, május 19-én, két héttel az utazás előtt megtartottuk az előkészítő órát. Az óra több részből állt, így egy érdekes délutánt töltöttek együtt a kiutazó diákok. A délután első részében Kiss Lajos igazgató úr beszélt. Kiemelte a program…..
Nyertes projektünk fő célkitűzése az volt, hogy fejlesszük tanulóink természettudományos kompetenciáit és környezeti tudatát változatos tevékenységek és közvetlen környezetük jelenségeinek megtapasztalásának segítségével. Mindezt a terepi ismeretterjesztés, a…..
Lezárult a testvériskolai pályázatunk a "Közös úton közös jövőnkért" -kompetencia alapú programsorozat az elfogadás és nemzettudat fejlesztés jegyében. A Társadalmi Megújúlás Operatív Program "Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása" című pályázati…..
Szeptemberben, amikor a sümegiek látogattak el hozzánk három napra, a közösen töltött hétvége egyik szívmelengető eseménye volt, amikor az ajándékba kapott nagylevelű magyalt közösen elültettük az uszoda szomszédságában. A szép hosszú ősz után aggodalommal figyeltük,…..
Lassan végéhez közeledik ez a hosszú programsorozat, aminek keretében számos érdekesebbnél érdekesebb programon és foglalkozáson vettünk részt. Megismertük a foglalkozásokon Sümeget, a Balaton környékét, sokat játszottunk és a sok játék közben észrevétlenül tanultunk meg…..
március 30-án elindultunk utolsó közös kirándulásunkra. Mindkét csapat szerencsésen megérkezett Budapestre. Legelőszőr az állatkertbe mentünk ahol sok aranyos kis- vagy éppen nagy állatot láttunk. Jól éreztük magunkat, az idő is kegyes volt, csak a végén szemerkélt az…..
A sümegiekkel utolsó közös kirándulásunk igazán nagyszerű eseménnyel zárult. Március végén utoljára szálltunk buszra, hogy Budapesten még egyszer megöleljük, köszöntsük az ország túlsó részéről megismert barátokat, ismerősöket, a sümegi diáktársakat. A nap két…..
Március 30-án reggel elérkezett az utolsó esemény, ahol a sümegiekkel együtt tölthettünk el egy kellemes napot. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, esős borongós volt a reggel. De ahogyan megérkeztünk az Állatkert elé Budapesten, a nap előbújt a felhők mögül. Így aztán…..
     Ebben a hónapban a szakkörök képes beszámolóit hallgattuk meg. A magyar, történelem és földrajz szakkör is rövid bemutatóval készült.      Visszaemlékeztünk az elmúlt 14 hónap eseményeire, és örömmel nyugtáztuk, mennyi programot, élményt éltünk át.…..
2015. március 20-án, magyar idő szerint 10 óra 45 perckor részleges napfogyatkozás volt észlelhető Magyarország teljes területén. Ezen alkalomból szakköröseink segítségével az iskola tanulónak segítettünk élvezhetővé és balesetmentessé tenni a szemlélődést. A tanulók…..
Március elején Zoli bácsi szolt a csoportnak, hogy a novemberben rossz idő miatt elmaradt kirándulást március 20-án tartjuk meg. Elmondta, hogy a zirci természettudományos múzeumban csillagászok mutatják meg a napfogyatkozást, mamutot is láthatunk és túrázunk a Gallya patakon…..
Szakkörünk lassan végéhez közeledik. Az utolsó összejöveteleinket nyelvi, irodalmi, ritmikai játékokkal tesszük emlékezetessé. Egyéni, páros és csapatmunkában különböző játékos feladatokkal foglalkozunk. Van közöttük anagramma, szólánc, kép- és betűrejtvény, zanza,…..
Ez alkalommal Budapest volt a témánk. Mindenki hozott valamit fővárosunkról, így könnyen el tudtuk mondani, hogy amik a legfontosabb látnivalók.  Ismét a Google Earth segítségével barangoltuk be szebbnél szebb látnivalókat. A Lánchíd nagy számban szerepelt a tetszetős…..
    A magyar táj sok költőnket megihletett, gyönyörű szavakkal vallottak a magyar tájhoz fűződő érzelmeikről, hazaszeretetükről. Ezek a versek álltak szakkörünk programjának következő blokkjában. Petőfi Sándor, Arany János, Juhász Gyula, Tóth Árpád versei…..
A sümegi gimnázium tanulója volt, a bazsi születésű költő, Simon István. Szülőházát nemcsak meglátogattuk, hanem részt vettünk a tiszteletére rendezett ünnepségen is, amelyen néhányan közülünk a műsorban is szerepeltek, verset mondtak. A következő szakköri órákon…..