Regisztráció Blogot indítok
Adatok
esin

28 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hétvégi hosszú futásom tervezésekor egy olyan útvonalat kerestem, ami nincs túl messze, vannak még benne számomra ismeretlen szakaszok és körtúraként teljesíthető, ezért is gondolkodtam a Cserhátban. A kör kiindulási pontjának Rád községet választottam, mert ott volt már egy kis helyismeretem,…..
  A gyulai maratoni történetem kb. 4 héttel ezelőtt kezdődött, amikor Ági megemlítette, hogy Gyulán fog futni egy maratont. Addig bennem csak annyi gondolat fogalmazódott meg, hogy májusban vagy júniusban a 42. szülinapom előtt szeretnék egy maratont futni valahol, de a nevezéssel meg akartam várni…..
Életem eddigi legnagyobb útjára és kalandjára készültem, miután eldöntöttem, hogy itt a nagy pillanat és esély, hogy egyik gyerekkori álmomat való váltsam. Hogy miért pont akkor, azt én sem tudom megmondani, de legalább egy éve már, hogy a semmiből állandóan előbukkant az a…..
Nehéz döntés volt, amikor a SPAR maraton 28. kilométerében kisántikáltam a mezőnyből egy fordulónál elszenvedett kisebb sérülés miatt. Majdnem egy kilométeren keresztül küzdöttem a gondolattal, hogy melyik döntés lett volna a jobb és mik az érvek, ellenérvek. Ha továbbmegyek…..
Amikor 37 évesen elkezdtem futni, akkor az volt az nagy álmom, hogy majd 42 évesen lefussam a maratont. Akkor persze ez még nagyon távolinak tűnt. Ahogy haladtam előre a célok és versenyek gyűrűjében, egyre hosszabb távokat futottam egyre nagyobb sebességgel. A maraton esetében is…..
Aznap (vasárnap) reggel éppen azon gondolkodtam, hogy a délutáni közös futás időpontjára nagyon meleget jósoltok, ezért fokozottan oda kell majd figyelnünk a folyadék utánpótlásra. Az új útvonalakba (amiket a heti terepszemléim alapján raktam össze) a meleg miatt igyekeztem…..
A Kékes csúcsfutás számomra mindig egy különleges verseny volt, mert nem lehet összehasonlítani egyik másikkal sem, a helyszín (az ország legmagasabb pontja) és az útvonal (csak felfelé) miatt. Tavaly, amikor először indultam rajta, nagyon féltem tőle. Nem tudtam, hogy mire…..
Több mint 4 hónappal az első közös futásunk után az első nagy versenyünkre készültünk. Sokan nem gondolták volna, hogy ennyi idő alatt a sok egymás számára ismeretlen emberből egy igazi BARÁTI futó közösség jön létre, ahol nem csak futásban, hanem az élet más területein…..
Már nagyon vártam ezt a versenyt, mert ez volt az idei első félmaratoni versenyem. Persze edzésen ennél hosszabbat is szoktam futni, de egy verseny azért mindig más, főleg, ha az terepen van. Előző este már egy kicsit felfokozott hangulatban voltam, mert ezt az útvonalat még nem…..
Egy ködös novemberi délután, amikor hazafelé jöttem Siófokról az idei 10. félmaratoni futásom után, óriási volt bennem a tenni akarás és hirtelen eszembe jutott, hogy nemrég olvastam a BSI oldalán, hogy újra lehet pályázni futónagykövetnek. Már régen is foglalkoztam a…..
Futásom története Balaton Mánia 2013.11.23 19:51:27
Siófok. Végre újra a Balatonnál. Nagyon vártam már ezt a versenyt. Sok szép emlékem van a Balatonról. Az idei SzuperBalaton versenyen márciusban az időjárástól függetlenül (hóban, fagyban) csodás élmény volt futni, de amióta nyáron egy nap alatt biciklivel körbetekertem,…..
Amikor először hallottam a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaratonról, akkor arra gondoltam, hogy ez már egy olyan táv, ami nem az olyan hobbi futóknak való, mint amilyen én vagyok. Majd egyszer talán váltóban teljesíthetem, ha találok hozzá partnereket. A verseny 5. napja, az utolsó…..
Néhány héttel korábban nehéz döntés előtt álltam, mert eredetileg a 30 km-es távon szerettem volna indulni a SPAR Maraton Fesztiválon, de akkor nem indulhattam volna el a céges váltóban, hogy a csapatainkat erősítsem a „Fut a cég” versenyben. Az idei futási célom a…..
Amikor a barátaim felhívtak, hogy van-e kedvem egy 19 km-es terepfutáshoz azonnal igent mondtam, mert szerettem volna, egy igazi terepfutás verseny hangulatát megtapasztalni. Az útvonal is nagyon jól hangzott, hiszen ki ne szeretne Esztergomból felfutni Dobogókőre erdőn-mezőn keresztül.…..
Nagyon vártam már a Nike futó versenyt, mert szerettem volna újra kipróbálni magam egy városi aszfaltos versenyen és ezen a versenyen nem köröket, hanem egy valódi 21 km-t kell végigfutni, amit nagyon szeretek, főleg ha az Budapest legszebb helyein vezet végig. A kedvenc útvonalaim a…..
A Szelídi-tó futás után a barátaim megkérdezték, hogy nem lenne-e kedvem dombosabb terepfutáson is részt venni, mert, hogy az mennyire más. Ők hétvégeken különböző teljesítménytúrák útvonalát szokták lefutni edzés jelleggel. Augusztus 18-án került megrendezésre a…..
Kétszer is megkerültem a „kígyó farkát” a Szelidi-tó futáson, ezáltal lefutottam az eddigi leghosszabb versenytávomat, 22,6 kilométert. A szervezők ezzel a szlogennel hirdették a versenyt, ahol az út 95 %-a terepen vezetett. A start a helyi strandon volt, ahol a verseny elején még…..
Nem tudom, hogy pontosan miért, de egy nap arra ébredtem, hogy ki kell próbálnom, hogy körbe tudom-e tekerni a Balatont egy nap alatt. A távolság (210 km) nem tűnt leküzdhetetlennek, de még soha nem bicikliztem ennyit. Ráadásul évek óta néhány kilométernél többet nem mentem…..
Sokan nem értették, hogy miért akarok tűző napon az alföldön futni, ahol legfeljebb a gémeskutak vagy a szürke marhák szarvai fognak árnyékot adni. Sajnos így nem is találtam futótársat, aki eljött volna velem erre a versenyre, de ez nem keserített el, én akkor is lementem, mert…..
A két verseny között persze eltelt 6 nap, de a futási történetem 16. hónapjában bátran kijelenthetem, hogy ez két futás volt az eddigi legnehezebb futásom. Előzmények….. Az első tavaszi sikeres félmaratonom után nagy lendülettel terveztem a júniusi K&H futást, ahol a…..
Tárnok, egy népes település nem messze Budapesttől, az M7-es autópálya közelében. Hihetetlen milyen aktív futóélet van ott, nem is gondolnátok. Rendszeresek a közös futások és a települést minden fontosabb futóversenyen népes csapat képviseli. Persze ez a TárnokSprint…..
Miután lefutottam az első félmaraton versenyemet, sokan megkérdezték tőlem, hogy mikor futom a maratont. A válasz számomra elég egyértelmű, az idén még biztosan nem. Azért mert nem ez a célom. Legalábbis még nem. Az idén egy stabil félmaratoni futó szeretnék lenni. Legalább 4…..
A verseny hetén csak egyszer szoktam futni, hogy tartalékoljak egy kicsit és mivel a hétvégén lesz az első félmaraton versenyem, ezért a szokásosnál is óvatosabb voltam. Gondoltam, hogy egyenpulzusos futásokkal hangolódom a hétvégére. Ez azt jelenti, hogy nem a sebességet figyelem,…..
Április 1-én sajnos még nem jött el tavasz, mert a Dömör-kapui családi kiránduláson főleg havat, vizet és jeget találtunk, de a néhány órás sétán már néhány helyen felfedeztük a közelgő tavasz jeleit.    Már egy ideje azon dolgozom, hogy a hétközi rövidebb…..
És végre eljött a várva várt tavasz, mármint papíron, mert az időjárás csak nem akart tavasziassá válni. Szerencsére már nem stresszelt, ha az idő rosszabb volt, mert már megvolt a technikám, hogy hogyan öltözzek fel ilyenkor. Mivel az edzésterv egyre több és hosszabb…..