Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Debreczeni Csaba

79 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hetekben jelent meg a DOOM legújabb része. Nyilván sokan ismerik a játékot, akik nem, azoknak dióhéjban csak annyit, hogy szét kell lőni mindenkit, katonákat, démonokat, kitalált karaktereket, hogy a végén győzzünk. Ez persze lehet, hogy kicsit átlagos megfogalmazás volt, de a lényeg, hogy a…..
Private Banking Kínai 2008 2016.05.19 12:00:00
2015 nyarától a világgazdasági, tőzsdei folyamatok kilengéseinek nagy része köthető Kínához. Ebben persze nincs sok újdonság, ezt eddig is megszoktuk, csak mivel most már nem 10% feletti kínai GDP bővülésről van szó, hanem ennek közel a feléről, a világ befektetői és…..
Egy cím, és máris ellentmondásba ütközik az ember, legalábbis akkor, ha a hagyományos közgazdasági könyveken nevelkedett, és ezek alapján próbálja megérteni azt, hogy mi zajlik a világban. Csakhogy a hagyományos elméletek hosszú sora nem állta ki a gyakorlat példáját, és valószínűleg ez a jövőben…..
A közelgő amerikai választás apropójából már jó néhány cikk született itt, az Equilor Alapkezelő blogján. Áttekintettük általánosságban is az esélyeket, valamint azt, hogy mibe kell és lehet fektetni a különböző választási kimenetelek esetén, továbbá kiveséztük egyenként is a mediát legjobban…..
Előző bejegyzésünkben Donald Trump gazdasági érdekeltségeivel, azok teljesítményével foglalkoztunk, a mostani cikkben pedig a korábbi Clinton-éra eredményére térünk át, hiszen az jelentős hatással volt nemcsak az USA-ra, hanem a későbbi világgazdasági folyamatokra is, valamint megítélése is kettős,…..
A legutóbbi cikkünkben az amerikai választás két nagy esélyesével, Donald Trumppal és Hillary Clintonnal foglalkoztunk. A vizsgálat alapvető célja az volt, hogy feltárjuk azokat a szektorokat, vállalatokat, amelyek valamelyik elnök kinevezése esetén abszolút győztesek lehetnek. Ezt a vizsgálódást…..
Private Banking Elnöki portfólió 2016.03.18 10:55:15
2016 a választás éve az USA-ban, és ahogy telik az idő, egyre inkább kezd letisztulni a kép, hogy itt bizony két „különleges” erő fog egymásnak feszülni. A demokrata Hillary Clintonról és a republikánus Donald Trumpról lesz szó, és arról, hogy milyen mértékben lehet hatással a saját befektetéseinkre…..
A legtöbb makró, kötvény és részvénypiaci elemző legújabban azt próbálja meg kideríteni, hogy hányadán áll a világ a gazdasági növekedéssel, az ipari termeléssel, a külkereskedelemmel és minden olyan tényezővel, ami a gazdasági ciklusok meghatározó tényezője. A nagyobb befektetési bankok sorra…..
…már ha beigazolódik a jó öreg jóslat. Mert 2015-ben ismét bejött, és a piacok eddigi, másfél hónapos teljesítményét nézve nem lennénk meglepve, ha megint behúzhatnánk egy strigulát a „sikerült” szó alá. Talán már sokan kitalálták, miről van szó. Hát persze: a Super Bowlról. Írtunk egy hosszabb…..
Private Banking Itt az olaj alja! 2016.02.10 08:28:40
Manapság mindenki az olaj árfolyamának alját, a végeláthatatlan mélyrepülés végét szeretné megtalálni. Ez azért is fontos, mert, ha esetleg jön egy kicsit is jó hír, akkor a jegyzés könnyen 10-20%-kal is feljebb kerülhet, és ha nem szállunk be időben, akkor valószínűleg ennyi hozamról le kell…..
Private Banking Háború és béke 2016.01.25 12:32:20
Lassan 30 dollár alatt a fekete arany árfolyama, romokban az energetikai és olajkapcsolt vállalatok részvényárfolyamai, és nagyjából senki sem tudja, hogy mi is lesz a piacon, fog-e az OPEC kitermelést csökkenteni, vagy mi lesz az USA palaolaj készleteivel és a lelőhelyekkel, esetleg ki és mikor fog…..
Számos olyan technológiai vállalat volt a világon, amely valamilyen korszakalkotó újítást, eszközt, esetleg alkalmazást talált, fejlesztett ki, de aztán ezt nem tudta teljes mértékben kamatoztatni, és idő előtt lemorzsolódott, esetleg áron alul felvásárlási célpont lett, vagy a legrosszabb esetben…..
Az elmúlt napokban, hetekben újból előtérbe kerültek a könyvelési, értékesítési csalások, amelyek egy-egy részvény árfolyamát akár végérvényesen is kivégezhetik. Sok elemzőház, hedge fund szakosodott arra, hogy az ilyen vállalatokat megtalálja és aztán short pozícióval,…..
Korábban már írtunk egy jól sikerült kereskedési ötletről, amit az Equilor Magnus alapnak sikerült elcsípnie. Ebben a Sandisk volt a főszereplő, és az a folyamat, ahogy rájöttem, hogy a vállalat valószínűleg többet ér, mint amennyire a piac értékeli. Az elemzés és a…..
Közeledik az év vége. Ilyenkor az ember számot vet a mögötte álló esztendővel és megpróbál kitekintést nyerni arra, hogy mit hozhat a következő, 2016-os év. Az elvégzett munka sikerességéről, a hazai alapkezelői piacról, a befektetési alapok teljesítményéről, és a…..
Private Banking Szegény gazdagok 2015.12.03 13:09:07
Az elmúlt 7 évben a monetáris hatóságok a lehető legalacsonyabbra csökkentették a kamatokat, milliárdokkal segítették a piacokat, és megpróbáltak minél egyszerűbb helyzetet teremteni arra, hogy beinduljon a hitelezés, a gazdasági növekedés. A befektetőknek nem maradt más…..
Unikornis, jelentése: egyszarvú. Ló alakú mesés állat, fehér lóteste, őzlába és oroszlánfarka van, homloka közepén egy egyenes szarv helyezkedik el. Jelentése: minden olyan, még tőzsdére nem bocsátott társaság, amely a privát tőkebevonás alkalmával elérte az 1…..
2015. november 13-án szörnyű dolog történt a világban. Jól szervezetten, feltehetőleg muszlim terroristák Párizs több helyszínén összehangolt támadássorozatot hajtottak végre, mely következtében több mint 130 ember veszítette életét, több százan pedig megsérültek. A…..
Van egy elméletem a jelenlegi gazdasági helyzetről Főleg az USA-ra és Németországra jellemző az magas foglalkoztatottság, de már Magyarországon és a magas munkanélküliséggel küzdő nyugat-európai országokban is javuló tendenciák mutatkoznak, és bizonyos szakmákban…..
2015-ben a hedge fundok által kezelt vagyon átlépte a 3 trillió dollárt, annak ellenére, hogy nem minden esetben sikerült az ilyen alapoknak megverni a piacokat. Ez azonban nem túl meglepő, hiszen tudjuk, hogy a piacokon periódusok vannak, ahol vagy az aktív, vagy a passzív…..
Napokban jön a tőzsdére a Ferrari. A Fiat úgy döntött, hogy tőzsdére bocsátja legértékesebb gyöngyszemét, így mindenki, még az is, akinek nincs 30-40-50 milliója, birtokolhat Ferrarit. Persze nem autó formájában, hanem részvényként. Ez persze kevés vigasz lehet azoknak, akik…..
A napokban robbant a hír, vagy inkább csak pletyka, hogy a Tesco megszabadulna kelet-európai érdekeltségeitől, és helyét valaki más venné át. A találgatások egyből beindultak, hiszen valószínűleg lenne bőven jelentkező - természetesen az ár függvényében. Na, de hogy jutott el…..
Az elmúlt hónapok egyik nagy talánya, hogy mi lesz vajon a nyersanyagokkal, kezdve az olajjal, de fel lehetne mindent sorolni, kávé, búza, réz, arany, réz… Kína a 2000-es évek eleje óta fűtötte a piacokat, a több mint 10%-os GDP növekedés, a beruházási és termelési boom, ami a…..
Private Banking Nyissunk éttermet! 2015.09.15 12:00:00
Persze nem prémium kategóriásat, hanem olyan olcsóbbat, amit szinte senki sem szeret, mégis rekord profitot érnek el évről évre. Igen, a gyorséttermekről lesz szó, melyek nemcsak reál befektetésként érhetik meg, hanem a tőzsdén is jól szerepelnek, hiszen például a McDonald’s…..
A napi sajtó és lassan a hétköznapi emberek legfőbb témája az utóbbi napokban, hetekben kétségtelenül a menekültügy. Remek táptalaja lehet politikai és mindennapi vitáknak attól függően, hogy az ember milyen értékrendet képvisel: valaki pozitívnak értékeli, valaki a…..