Adatok
ferdinandybence
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Megjelent a listabotrány kapcsán felállított ELTE-s vizsgálóbizottságnak a jelentése, amelyben megállapítják, hogy a HÖK működését meghatározó jogszabályi környezet hiányos. Ez így is van, de nem esik szó arról, hogy ezeket a hiányosságokat az egyetem pótolhatta volna, ha…..
ferdinandybence
2013.05.01 18:41:24
@wmіkі: el is végeztem egyet:) és lehet, hogy az ember 18 évesen nagykorú, de azért az érettséggel sokan állnak hadilábon még
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Természetesen részben igazad van, az egyetem, mint oktatási intézmény valóban azért létezik, hogy a hallgatókat oktassa és valóban az a helyes, ha kiszolgálja a hallgatóknak olyan igényeit, mint minőségi oktatás vagy minőségi kiszolgálás. De a hallgató nem fogja tudni megmondani, hogy mi kerüljön a curriculumba, mert nem ért hozzá, hogyan is érthetne, hiszen nem látja a végét. Másodévesen tud nyilatkozni arról, hogy az első éves tárgyak mennyire voltak hasznosak a másodévhez, de arról, hogy a harmadévhez mennyire nem, míg az oktatóknak erről van némi tapasztalata. Ráadásul egy tudományegyetem, mint például az ELTE, nem csak az oktatásról szól, hanem a kutatásról is, az épület jelentős része nem oktatásra szolgál, hanem kutatásra. A hallgató megrendelő, kell is, hogy fel tudjon lépni az érdekiért természetesen, de egyrészt az intézmény nem csak értük van, másrészt, mint ahogy írtam is, sem a tudomány, sem az oktatás nem demokratikus.