Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ferencke333

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
• Sem Budapest, sem Varsó nem akadályozhatná meg a támogatások befagyasztását, viszont köteles volna kifizetni a gazdáknak, valamint a megkezdett beruházások után járó támogatást • Merkel már a közeli hetekben személyesen igyekszik meggyőzni Orbánt, hogy az vegyen vissza a nacionalista hangból •…..
 2016-ban lesz 25 éve, hogy felbomlott a Szovjetunió. Jó magam 2008 és 2015 között az egykori Szovjetunió 15 tagköztársaságából 14-ben jártam (Azerbajdzsán a kivétel), innen jött az ötlet, hogy képes posztok sorozatában mutassam be, hogy mi az, ami 25 év után is emlékeztet a közös múltra. Ezekben a…..
Egy nem sokkal korábbi bejegyzésünkben már érintőlegesen szó volt a magyar ejtőernyős csapatok első bevetéséről, amely jóval túlmutatott jelentőségén, hiszen a német deszantosok 1940 áprilisi dániai és májusi belgiumi bevetései után ez volt a harmadik élesben végrehajtott ejtőernyős-művelet. A…..
ferencke333 2016.03.31 08:45:05
@Muad\\\'Dib: Úgy van köze, hogy a bevetésre, amint erről a posztban is szó esik, nem igazán volt szükség, hiszen "úgyszólván azonnal találkoztak az előnyomuló gépkocsizó egységekkel". Magáról a délvidéki akcióról, annak politikai hátteréről pedig lásd Teleki Pál miniszterelnök öngyilkossága előtt írt búcsúlevelét. Ennyi.
Totális ökológiai katasztrófa egyetlen emberöltő alatt Egyszer volt, hol nem volt, volt valaha egy meseszép tó Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán határvidékén. A tavat két bővízű folyam táplálta, az Amu Darja délről és a Szir Darja keletről. Területe 68 000 négyzetkilométer volt, és ezzel a…..
ferencke333 2016.02.02 14:51:32
@JTom: Indiana Iones? Ez meg így nem jön ki. Maradjon csak a nick az, ami volt. A nyelvi leleményt még az ökológiai katasztrófa sem teszi meg nem történtté. :)
A napokban került a kezembe a tekintélyes és népszerű amerikai hadtörténeti magazin, a nem túl meglepő című Military History 2016 januári száma, melynek címlapjáról Erwin Rommel tábornagy néz farkasszemet az olvasóval, s ezek a provokatív szavak láthatók: Csalás (csaló) volt-e Rommel? A Sivatag…..
ferencke333 2016.01.07 10:04:39
@Minorkavidor: És többeknek: utólag mindenki okosabb. Én csak azt nem értem, hogy ma élő emberek hogyan szurkolhatnak annak a Wehrmachtnak, amely a világtörténelem legiszonyúbb politikai rendszerének, a nácizmusnak volt katonai gépezete. Nem nagyon gépelgethetnétek itt, ha másképp alakult volna a történelem. De hát olyan jó álmodozni, nem?
(Frissítve) A magyar külügyminiszter Ramallahban megkoszorúzta Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet volt vezetőjének sírját. Szijjártó Péter négy nappal a párizsi támadások után olyan palesztin vezető előtt tisztelegett, aki elsőként hirdetett terrorháborút…..
Egy kitűnő kollégám azzal tisztelt meg, hogy normális, értelmes kritikát írt egy itt megjelent cikkemről. (Géppuskázzunk menekültet). Miután véleménye valószínűleg nem egyedi, az engedélyével most nyilvánosan próbálok válaszolni. Előre bocsájtva azt, hogy az ilyen nehéz…..
ferencke333 2015.07.01 15:23:09
@mortullus: Hát téged el is söpörhetnélek, megérdemelnéd. Aranyos mortullus. Náci-e vagy? Vagy csak szalonrasszista? Vagy Betyársereg-tag? Mindegy is. Persze nem elleneznéd a legépfegyverezésüket sem, ahogy itt olvasgatom a szösszeneteidet...
ferencke333 2015.07.02 21:15:52
@Chris Lamb: Nagyon másként látjuk ugyanazt a jelenséget. Nem érdemes azon a szinten vitatkozni, hogy az ország lakosságánál jobban szeretem a söpredékeket. Nálunk is van söpredék...
mortullus, rád ugyanez vonatkozik. Mindkettőtöknek: a gyarmatosítók szerették volna ezt söpredéket civilálni, látjuk, mit értek el vele. Rossz hír, hogy sajnos már nincs menekvés előlük. Ide vezetett az európai politika. És a sok szerencsétlen csak azt tudja, fehér ember lenni gazdag, fekete ember lenni szegény. Szóval fiúk köztük élve inkább a csodálat fogott el, hogy ilyen szinten egyáltalán meg bírnak élni. Szívósak, nagyon szívósak. Ezen gondolkodjatok el.
JogÁsz Tolmácsot kérek! 2015.06.20 19:27:01
A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Biszku Béla ellen hozott ítéletet, mert az elsőfokú bíróság nem derítette fel megfelelően a tényeket. Ez nem csak a jobbikos Novák Elődöt háborította fel olyannyira, hogy üvöltözése miatt ki kellett küldeni a…..
ferencke333 2015.06.21 11:12:00
@paragrafus: Mindenki jogvégzett ebben a francos országban, beleértve a vezírt (vazír-al-hukúmat: kormányfő) , csak amikor megszólalnak, mindig az az érzésem, hogy az egyetemen azért a kijelentéséért simán kirúgták volna a kollokviumon.
A plakátrongálókra le kell csapni. Nagyon helyes. Összehangolt rendőri munkával elfogni őket, lecsukni, vádat emelni ellenük, aztán elítélni. Kerékbetörés, máglya, kéz- és füllevágás – ami éppen akad. Az ilyesmi több sikerélményt jelent a hatóságoknak, mint mondjuk megtudni, mégis hová tűnt a…..
Sergei Guriev, a párizsi Sciences Po közgazdászprofesszora és Daniel Treisman, az UCLA politikaitudományi professzora közös tanulmányában egy új hatalomgyakorlási modell alapjait írták le, melyet ők egyszerűen új autoritarizmusnak neveztek el. Ennek lényege, hogy a társadalom…..
ferencke333 2015.06.11 09:18:18
@konrada: Ez az ellenzék még kormányon sem volt erős. Csakhogy az nem úgy van ám, hogy mindent meg is teszek, amit megtehetek. Nem az ellenzék a hibás, hanem a parasztvakításnak bedőlő szavazók. Orbánékat már tavaly el kellett volna rég zavarni, csak nem volt helyette senki...
„Azt hogy most ficánkolhatsz, részben nekem is köszönheted”? Üzenet érkezett Pozsgay Elvtársnak!..
ferencke333 2015.06.04 17:27:32
@Tündér_Lala: Csirkefogó volt. 89-ben valóban olyan írásokat publikált, amelyek egyértelműen az akkori rendszer alapjait kérdőjelezték meg. Hazafias Népfront elnök meg azért lett, mert a nacionalista szövege alapján a rendszerellenesek is elfogadták valamennyire. Nagyszerű politikai tett, mondhatom, ha valaki évtizedekig komoly haszonélvezője egy rendszernek, sőt benne van, annak egyik vezetője, után meg felbomlasztja azt. Ha mégis van érdeme, az az, hogy nálunk nem kellett az a több száz halálos áldozattal járó cirkusz, mint Romániában, a változás véghezviteléhez.
ferencke333 2015.06.05 13:27:05
@gyalog.galopp: x éves. Üdvözlettel kecskesajt.
ferencke333 2015.06.05 13:30:02
@gyalog.galopp: baloldali gazdaságpolitika: baromság. Jobboldali gazdaságpolitika: gazemberség. Liberális parlament: baromság, illiberális parlament: az már majdnem Belarusz, vagy Moldova. Konzervatív hazaszeretet: hab a tortán. Csakhogy hol a torta?
Lassan két éve írjuk ezt a blogunkat Ausztráliáról, és rendszeresen kapunk emaileket, megjegyzéseket, hogy túlságosan is szépnek írjuk le ezt az országot, nem lehet igaz, hogy itt minden tényleg ennyire fantasztikus. Habár azért néha említünk nehézségeket is, de tény, hogy nem…..
ferencke333 2015.05.26 14:24:14
@hidegsegg: A posztíró angolja lehet, hogy jó sztrájn-ból (így ejtik ott az Australian szót), de írásban kicsit gyengécske. STAKE=nyárs, karó, STEAK= marhasült szelet LOL
Egy emberi jogi konferencia reggelén a regisztrációnál a következő beszélgetés zajlott le a házigazda Károli Gáspár Egyetem jogi karának egy hallgatója és köztem, amikor kereste a nevemet a konferencia résztvevőinek listáján, és megkérdezte, hogy honnan jöttem: Társaság a…..
„A félművelt teológus: színtiszta eretnek.” Szalkay Balázs ferences szerzetes - 1438     1. Miről szól a vita? A napokban három írás is megjelent a feltétel nélküli alapjövedelem témájában a Dinamó Műhely blogján. Elsőként Braun Róberttől A Párbeszéd…..
ferencke333 2015.04.13 18:35:27
@Diorella Queen: Pontosan ez az én véleményem is. Posztolónk a kíméletlen logika bajnokának szerepében tetszeleg, emberségnek a nyomát sem vélem felfedezni írásában.
Hillary Clinton volt külügyminiszter elektronikus levelezési szokásai, és az ebből adódó bonyodalmak a múlt héten még viharnak tűntek egy pohárnyi vízben. Mára azonban, ez az elsőre sokak által komolytalannak bélyegzett ügy, fajsúlyos belpolitikai botránnyá duzzadt az Egyesült…..
ferencke333 2015.03.17 17:34:46
@Tidal Wave: Kovács pártelnök volt. Ha valóban miniszterelnök akart volna lenni, ő lehetett volna, nem az igen gyenge kommunikációs képességekkel bíró, alig ismert Medgyessy Péter. Nem, ő maga mondta, inkább külügyekkel akar foglalkozni. Mondjuk 1994-ben én már azt sem értettem, hogy az egész addigi életében kizárólag külügyekkel foglalkozó Horn Gyula hogy merte elvállalni a miniszterelnökséget. Kovács egyszerűen nem merte elvállalni az ország kormányzását. Mondjuk, megértem.
75 éves lett Grétsy László, nyelvünk egyik kimagasló akadémikus koponyája. Ennek kapcsán álljon itt talán leghíresebb előadás-részlete:Helyzet: Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két…..
ferencke333 2013.11.22 09:47:45
@picasino: Mi az, újabban balról jobbra írják a hébert? Ez nekem új.
2011 igazi ünnepi év a stoner rock szerelmeseinek. Volt ugyebár egy felejthetetlen este március 20.-án a Kyuss Livesnak köszönhetően, ami már magában is csodaként leírható, a Volton ismét tiszteletét tette nálunk a Monster Magnet. A legnagyobb meglepetés számomra mégis az idén a…..