Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Scansat

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A doktori végzettségűek 74 százaléka az OECD országokból kerül ki, ami rendkívül koncentrált oktatást jelent. Ha ez nem lenne elég, akkor még az OECD-n belül is jelentősek a különbségek míg 55 doktori végzettségű izlandi van, addig több mint 67 ezer az amerikai. Hazánk az…..
Scansat 2017.02.10 16:29:58
És tegyem hozzá, hogy a hazai orvosok száma nem kevés. Ennyinek elégnek kellene lennie. Példa erre Izrael, ahol messze nagyobb a jólét és harcok folynak néha az utcán is de alig több az orvos pedig hasonló a lakosságszám. Nálunk a baj, hogy majd minden második magyar idióta és dohányzik, valamint a fiatalok 2/3 része számára mai napig menő az alkoholizálás és drogozás! Környezetemben szerencsére több az értelmes, ezért tudom, hogy amelyik hétvégenként odahaza iszik csak meg pár deci vörösbort és sosem dohányzik valamint ügyel rá hogy minél többet mozogjon, azok 50 évesen is jó ha két évente elmennek egyszer a körzeti orvoshoz. Persze szűrővizsgálatokra járnak, de az nem szakorvosi ellátás. És ezt csak azért mondom mert az idióták mindig azzal mentegetőznek, hogy "ha jobban keresnének és több pénzük lenne" ők is egészségesebben élnének. Francokat! Most épp tele van Győr a Kelet-Magyar migránsokkal. Itt jól keresnek és jól élnek. De nekik a jólét azt jelenti, hogy nem napi 1 doboz hanem napi kettő doboz cigit szívnak el. Más kérdés hogy a 90%-uk analfabéta, mert bár minden buszmegállóban ki van írva, hogy 2011-óta ott tilos rágyújtani, ők ezt nem tudják elolvasni és egyik cigiről a másikra gyújtanak. A fiatalabbaknál meg annyit módosít az anyagi jobblét, hogy drágább piát és cigit vásárolnak.
Szóval minél előbb be kellene vezetni a differenciált TB rendszert ami az USA-ban is van! Aztán hulljon a férgese....! De az durva, hogy egy idióta réteg foglalkoztatja az adófizetők közös pénzéből a hazai orvosokat, akik meg igazán rászorulnának, azok fél éves várólistákra kerülnek!
Mesterházy Attila még mindig nem érti.Az elnökség "felajánlja" lemondását az MSZP választmányának, közli a pártelnök az arculcsapásszerű vasárnapi vereség után. De előtte még azt is mondja, hogy a választások tapasztalatait együtt kell elemezni a következő hónapokban.Hogy…..
Scansat 2014.05.26 12:20:38
@s.g.l.:
Marhaság! Nem kell ide semmiféle radikalizmus. Pusztán annyi, hogy értelmes és pláne fiatal embereket kell keríteni és azok igényei mentén, az új idők szelével a seggük alatt politizálni!
Orbánt ismerem, esze ágában sincs az EU-val szakítani, de mindig harcol velük ha idehaza van, mert a jobbos fiatalok ezt igénylik a népviselet mellé. Orbánnak jól áll, ha kolbászt karikázik és gumicsizmán a gáton járkál. Mesterházy meg Bajnai öltönybe flangáltak.
Ma...mindenki gyűlöli a politikusok és bankárok. Kivétel ez alól az aki el tudja magát adni egyszerű "Nép fia" emberként. Orbán el tudja ezt játszani. A Jobbikosok is ott voltak az emberek közt. A baloldal meg sehol...csak a facebookon birkázták a tömegeket. Azokat a tömegeket amelyet meg akartak maguknak nyerni!
Megírtuk a napokban, hogy új elnöki limuzint készített a dicső múltú, ám kevésbé dicső jelenű Zil-gyár. Mi elsősorban az IFA-sofőrök által bőszen irigyelt benzines teherautókra asszociálunk a név hallatán, de orosz földön legalább ilyen gyakran gondolnak a valamikori…..