Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MikeMyers

0 bejegyzést írt és 86 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Valóban példaként emleget minket a külföld. Magam sem hittem, de a magyar kormány sikeres! A németek egyenesen a gyerekeknek példálóznak Magyarországgal. Viktor álma, miszerint példát mutatunk a külföldnek, így hát teljesült. Kijelenthetjük, hogy révbe értünk NERtársak!  A…..
Nem a dicsőség napjai ezek Iránymutató Fénylő Csillagunk számára. Egyetemisták hidat és kormányirodát foglalnak, hivatalnokai nyilatkozataikkal úgy rugdossák tökön a kormánypártot nekifutásból, mintha kötelező feladat lenne, Pokorni Zoltán…..
MikeMyers 2012.12.11 16:03:57
@dr. mesterseges szinezek: soha nem szavaztam rájuk, és nem is fogok.

Ennek ellenére remélem ezt meg tudják csinálni, két okból is.

Egyrészt mert hosszútávon a magyar felsőoktatásnak ez jó lesz.

Másrészt, mert ezen simán bebukhaták a válsztást. :D
Húszévesen nem értettem az ötven felé járó vénembereket, miért ódzkodnak a baszástól.Konkrétan: idősebb kollégámnak szívességet kellett kérni az irattáros nőtől és sóhajtozott, hogy "na megint meg kell érte dugnom".Én akkoriban nagyon örültem a szex mindenféle…..
MikeMyers 2012.09.15 22:40:55
Eszem megáll Kurva anyád!!! 2012.09.09 09:09:00
Jó dolog a sokadik Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál.Rengeteg embert megmozgat, éjszaka még a budapesti Belváros is tele volt talpas borospoharat szorongató, jókedvű fazonokkal. Jó dolog a BKV gyönyörűen felújított cabrió busza is. 200 Ft-ért bárki mehet egy nosztalgia kört a…..
MikeMyers 2012.09.10 00:17:38
Furcsa, de a 2/3-os kormánnyal kapcsolatban nem az irritáló arrogancia és a nagyképűség a legnagyobb probléma. Nem is az, hogy politikai szólamokkal szeretnének, ráadásul meglehetősen ügyetlenül kicserélni tudományos fogalmakat. Vagy az, hogy az észt osztó, bölcs képviselők…..
Azt eddig is tudtuk, hogy az Egyesült Arab Emirátusokban nem sok mindennel lehet viccelni, mostantól ezzel már a Trónok harca készítői is tisztában vannak. A véres-csöcsös jelenetekben bővelkedő történet a arab országban is műsorra került valahogy (nem tudni, a cenzorok miért nem…..
Na, kérem szépen, megint itt vannak a pszeudo középkor lovagjai, meg az ő problémáik. Arra egy egész hogyvolt kevés lenne, hogy összefoglaljuk az első évados történéseket, nem is tesszük meg, tessék a tagre klikkolni, és egy délelőtt alatt képbe lehet kerülni - ha valaki nem…..
MikeMyers 2012.04.03 13:41:37
@Hispan07: jaja

"Sansa, a felesége előtt teszi a fejét."

Valaki lehet, hogy nem olvasta a könyvet?
Bár a filmben sincs olyan, hogy az lenne.
TComment Kína vagy halál 2012.04.03 06:15:00
Csehül áll a Seat szénája, a frissített Ibiza útját árgus tekintetek követik. Ha nem jön be, akkor nagy lesz a baj. Nagyon nagy. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
MikeMyers 2012.04.03 12:04:04
@victor vacendak: A megfizethető kategórában nagyon csiga autók, ahogy a cikk és néhány hozzászólás is mondja, és én is tapasztaltam.
Ami nem lenne akkora katasztrófa, ha nem pont egy sportos-dinamikusra belőtt fazonú márkáról lenne szó.

Az ára meg ehhez képest bármelyik országban bármelyik konkurenshez képest nem annyira jó, hogy kifejezetten csábítson.
MikeMyers 2012.04.03 13:36:23
@ommm: a Két márka között nincs akkora célcsoport különbség, mint amekkora árban.
UPDATE: A thenextweb.com-hoz eljutott nem végleges sajtóközlemény szerint már a 2012. április 23-i héten elindulhat a szolgáltatás. A Google által biztosított ingyenes tárhelyről, a Google Drive-ról szóló első pletykák és sejtések már majdnem olyan idősek, mint maga az…..
MikeMyers 2012.04.03 04:05:27
@Jegkoko: majdnem minden email szerver 5-10Mb körül limitálja egy email méretét.
Ha nagyobbat akarsz küldeni, tedd egy ftp-re és küld el emailben a linket, az csak 100 byte.
Ilyen sem volt még - lelkendezett a police.hu - kerékpárral hatoltak be határsértők a schengeni övezetbe! A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársai csütörtök hajnalban három biciklist fogtak el a déli határterületen. A rendőrség híradása…..
Időről időre beszámolunk arról, hogy a játékfüggőség újabb áldozatokat szed, általában a Távol-Keleten. Ilyen hírek a nagyobb hírportálokra is eljutnak, de az elmúlt években ezek olyan rendszeressé váltak, hogy a sajtó már rezignáltan veszi tudomásul az újabb eseteket,…..
MikeMyers 2012.03.09 00:54:11
@(त्वष्टृ): Olvastad a cikket?

"A halottkém utólag megállapította, hogy a halál oka szívroham volt."

Egy nap meghalhatnak az irodában több ezren a földön, de az nem hír.

Ha valaki szívbeteg és meghal játék közben, főleg a keret-sztorival együtt az persze nagy hír, már a meme felé menne, ha nem lenne tényleg morbid.
Börtönszleng Samesz 2012.02.22 23:15:00
Samesz: felügyelő – Ilyen egy kifarsult börit, mint ez a rákos! – méltatlankodik Hirceg. – Köcsög samesz papírt kér, hogy átdzsaljak a spanomhoz. Vízum nem kéne, verjem a szádba? Anyámnak nem írok, maj' neked, mi, a büdös lónak a faszát! Mászol má' te is a valagamba…..
MikeMyers 2012.02.23 23:26:59
3/5
Miután Madonna pénteken kiadta új, Nicki Minaj és M.I.A. közreműködésével készült dalát, a Give Me All Your Luvin'-t, és annak a MEGAFORCE által rendezett videoklipjét, ma hajnalban a Super Bowlra hónapok óta nagy erőkkel beharangozott, szuperlátványosnak ígért félidei…..
Sajnos Kitana az első bejegyzésére érkező kommentek miatt nem vállalta a masszázsblogban a további háziasszonykodást, pedig  több tízezer olvasó és az egész szerkesztőség repesve várta a folytatást, hátha kiderül, milyen viselkedést várnak a lányok a vendégeiktől és mi…..
MikeMyers 2012.01.27 01:15:20
@Brix: Sodexho, ez jó vazze
Meglehet a szépsége annak, ha az ember a Dubai Marina egy felhőkarcolójának tetején él. A tenger kék vizének látványára ébredni és a város esti fényeit látva zárni a napot olyan kiváltság, ami csak az extrém burzsujoknak jár. A 45 szintes, 179 méter magas Trident Grand…..
Hát nem úgy, hogy a csinos HR-es időpontot egyeztet Pali bácsival, a cég (valamiben) megőszült szenior alkalmazottjával, átnyújtja a felmondást, kitöltik a humános papírokat, illetőleg Pali bácsi kap egy szép színes magazint, arról, hogyan is folytassuk életünket, ha kirúgtak…..
MikeMyers 2012.01.13 00:04:25
Szlovák rendszámom van, és nem félek használni Mai cikkünk blogposztja...
A két sportoló állítólag egyaránt mosolyszünetet tart szíve (...) választottjával. Addig is csodáljuk őket! 18+Nicole Scherzinger énekesnő és Lewis Hamilton kapcsolata már hosszú ideje tart, a Pussycat Dolls énekesnője már akkor is ott pózolt állt a pilóta mellett, amikor…..
MikeMyers 2011.10.23 08:50:26
@odamondó: az is :D
Karl ezen a héten Rióba megy, nem a csajok és a futball, hanem a Krisztus-szobor miatt, amitől Gervais és Merchant el van ájulva, kopaszodó hősünk viszont letud egy legyintéssel, nem nagy kaland, hát még ha ott kéne laknom, minden reggel látom, előbb-utóbb megszokom, és olyan lesz,…..
„Az X-Faktorban szereplő Mamah Marika is bizonyítja, hogy Bartók Béla néger volt” - állítja Keceli-Murat Árpád hungaro-antropológus. A szakértő szerint így végre belátják a Kodályt eddig lájtos nóta-karaokésnak tituláló liberális Bartók-fan sznobok, hogy a…..
Karl Pilkingtont Mexikóba küldeni nem egy okos ötlet, ha nem vigyáznak rá, még a végén összetöri magát, vagy lelövi egy unatkozó drogkartell-szakmunkás, bár egyre inkább az az érzésem, hogy ennek a sorozatnak simán azt a címet kellett volna adni, hogy "Basszunk ki egy haverunkkal…..
Szomorú fordulatot vett az MSZP-n belüli küzdelem. Mesterházy Attila, érzékelve, hogy másfél éves tevékenysége nyomán a párt tapodtat nem lépett előre, döntő lépésre szánta el magát. Immár úgy gondolkodik, mint Orbán Viktor: a Fidesz elnöke bezáratná Gyurcsányt, ő meg…..
A külön bejáratú űrállomásokat felépítő német masztodonok nyüzsgő standjai után olyan érzés volt felmászni a hatos csarnok másodosztálynak számító első emeletére, mintha egy féregjáraton át a Hungexpóra keveredtünk volna. Néhány szemüveges lézengő alkalmazott, pár…..
MikeMyers 2011.09.16 16:24:54
A sok Trónok harca-casting hír között egy távozóról is szót kell ejtenünk: egy feltörekvő, és ezzel a húzásával is bizonyára jó sajtót kapó ír színésznő, bizonyos Lisa Nolan (extra pont jár azért, ha valaki egyből tudja, ki az az Owen Nolan) otthagyta a forgatást, mert a…..