Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Történelmi Helyszínvadász

25 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Ittforgott blogon, a témájában -a filmes helyszínek és a filmtörténet, építészettörténet kapcsolatának- egyik legkitartóbb művészettörténész szakértőjével közlünk ma interjút. Salló Sándor Basa Balázzsal együtt készítette az Itt forgott. Főszerepben Budapest…..
  Az Itt forgott könyvhöz kapcsolódó linkgyűjtemény befejező részét adjuk ma közre. A harmadik részben a 2000 és 2015 közötti filmek elérhetőségét gyüjtöttük össze. A könyvben több, mint száz nemzetközi filmet említünk. A gyűjtés nem teljes, de elsőként törekszünk…..
  Folytatjuk az Itt forgott könyvben megemlített filmek linkjeinek közlését. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent könyv 1964 és 2015 között bemutatott, Budapesten forgatott, nemzetközi filmeket veszi górcső alá. Több, mint nyolcvan budapesti filmes helyszín, mellett több…..
  A napokban megjelent Basa Balázs-Názer Ádám:Itt forgott. Főszerepben Budapest, nemzetközi filmek c. könyvhöz szeretnénk érdekes és hasznos segédletet adni, a kedves olvasónak. A könyvben több, mint száz Budapesten forgatott nemzetközi filmről írunk. A filmek döntő részét…..
Vendégszerzőnk Mr. Location újabb posztja.   A fővárosi közlekedési eszközök közül a villamosokat használták és használják legtöbbször különböző játékfilmekben. Ez talán nem is véletlen, hiszen Budapest utcáin már régóta meghatározó látvány a sárga tuják…..
Történelmi Helyszínvadász 2014.11.03 23:13:24
 Vendégszerzőnk Mr. Location posztja. Budapest a kémek és hírszerzők egyik kedvelt városa. Legalábbis ami az itt forgott filmeket illeti. A hidegháború gyakori téma, melyet az itt forgató stábok újból, és újból elővettek. A két pólusú világrend küzdelmének filmes…..
    Nemrég jelent meg a The Hollywood Reporter oldalán a Los Angeles-i filmiroda 2013-as játékfilmes jelentése, benne több, Magyarországot is érintő adattal és grafikonnal. Előkelő listán Magyarország   A tanulmány a hat legnagyobb dél-kalifoniai stúdió (Disney, Warner Bros.,…..
IttForgott Hol is van Twin Peaks? 2014.03.25 12:17:44
  Laura Palmert 1989. február 24-én ölték meg Kanadától öt km-re délre, Idahotól tíz km-re, a Washington állambeli Twin Peaksben, legalábbis Cooper FBI ügynök (Kyle MacLachlan) ezt mondta legendás diktafonjába a Twin Peaks egyik epizódjában. A jellegzetes észak-amerikai környezetben játszódó…..
Történelmi Helyszínvadász 2014.03.26 12:33:50
@mrbloodbunny: Igen ő az!
Történelmi Helyszínvadász 2014.03.26 13:06:48
@Analyzer::))
az egész környéket körbe forgatták
Történelmi Helyszínvadász 2014.03.27 11:25:09
@_Sky: köszi a kiegészítést!
  Jó hír, hogy Budapesten is nő azoknak a száma, akik lehetőséget látnak a filmturizmusban. 2014-ben több filmtúra is elindult Budapest belvárosában. Az Ittforgott blog is megtalálta kedvenc filmtúráját. A Moviewalking csapata nemzetközi példák alapján építi fel angol és…..
  Klasszikus kétfalas díszletben forgatott vidám, könnyed produkcióval köszöntjük a tavaszt és a blog újraindulását! A reklám történelem egyik legerősebb zenés belépője és koreográfiája.   A francia Étienne Chatiliez rendezte ezt a reklámot 1986-ban. Nagy…..
IttForgott Két pesti villamos 2013.07.24 10:33:34
  A Közgáz Vizuális Brigád Amsterdam '87 című rövidfilmjében érdekes részletre bukkantam. A film készítői Czabán György és Ganczer Sándor voltak. A filmben maga teljes valójában feltűnik és átsuhan a képen a több cikkben megírt és dokumentált, Pestről exportált…..
A mai XV. kerület - Rákospalota, Pestújhely és Újpalota - filmes helyszíneit kerestük részben magunktól, részben egy korábban közzétett felhívásunkra érkezett válaszok alapján - melyeket ezúton is köszönünk. Nem volt nehéz dolgunk, mert a rendszerváltás előtt több,…..
Történelmi Helyszínvadász 2013.05.15 22:14:40
@bloggerman77: A Platán utca a főváros egyik legszebb utcája.
Történelmi Helyszínvadász 2013.05.15 22:17:32
@bloggerman77: Köszönjük az érdekes adalékokat! Palota-Újpest a villamosok hazája volt egykor. Ma már csak néhány viszonylat emlékeztett erre.
Történelmi Helyszínvadász 2013.05.17 10:31:21
@bioLarzen: Bem is szép. Ami nekem még bejön a környékről azok a Sín utca villái.
  Az IttForgott filmes térkép első öt helyszínének rövid leírását kedvcsinálónak szánjuk. Amit ígérhetünk: bőrszerkós színésznők, autós üldözések, csodálatos épületek, fantasztikus zenék és kulisszatitkok. Rövid pesti séta alatta a város, mint a filmes Párizs,…..
  A nyereményjátékunk győztese Schmidt Renáta lett!   Gratulálunk neki nyereményéhez!   A nyeremény egy páros belépő a Korda Filmpark Látogatóközpontjába. Belépő érvényes 2013. augusztus 31-ig!   ..
  Városinstalláció keretén belül debütált az első IttForgott térkép vasárnap. Az első budapesti filmes térképen tucatnyi világvárost jelöltünk meg Budapest belvárosában, mint helyszínt. Budapest, mint Budapest hatszor, mint Berlin szintén hatszor (egyszer Kelet-, egyszer…..
   IttForgott pihenő és info pont.   Vasárnap délután, a belváros egyik sarkán. Az első 50 érkezőnek ajándék az IttForgott blogtól! Próbáld ki!   Részletek folyamatosan a hétvégén a blogon és a facebookon!..
  Akik a következő egy hétben lájkolják az IttForgott facebook oldalát nyereményjátékban vesznek részt!   A nyeremény egy páros belépő a Korda Filmpark Látogatóközpontjába!   Játék határideje 2012. május 3. 12.00 óra.   Sorsolás 2013. május 3-án,…..
  Még néhány napig látogatható a Filmgyári capriccio werkfotó kiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban. Minden fontos részlet a plakáton! Főleg a magyar film kitartó szerelmeseinek, a nézőnek és szakmabelieknek ajánljuk. (Gyártási tipp: mi lifttel érkeztünk a…..
  Történelmi filmekben előforduló híres stadionok leltárát adjuk közre ebben a posztunkban. Ókortól napjainkig, több kontinensen át.   Filmes helyszínek és egyes kulisszatitkok ismertetése nyomokban spoilert tartalmazhat! 1.Ben-Hur könyv szerint:Jeruzsálem Jézus…..
Történelmi Helyszínvadász 2013.04.20 07:30:11
@Mormogi Papa: A csákberényi katlan!:)
Ahogy hallottam nem semmi forgatás volt. Remélem egyszer erre a mozira is sor kerül és megírhatom nektek!
Köszi a találatot!
Történelmi Helyszínvadász 2013.04.18 10:08:59
@humorpalanta: Én is olvastam ezt egy interjúban.
Az oral history és a visszaemlékezések sokszor nem teljesen pontosak.
A filmbeli mennybemenetelt a BKV Előre pályán vették fel, nagyon jellegzetes lelátója van így könnyen felismerhető.
A Törekvés pálya, ami Kőbányán van a gyárakkal és egy szemétteleppel volt határos.
Valószínűleg ez a két helyszín mosódott össze a visszaemlékezőknél.
  Kedves olvasónk mutatta tegnap a cink.hu múlt heti posztját. Szily Laci buzdít mindenkit arra, hogy írja meg, ha felismer még budapesti helyszíneket a Prada reklámfilmjében. Bár a blog leginkább filmekkel foglalkozik úgy gondoltuk érdemes elkalandozni egy kicsit a reklámok…..
   A Menekülés a győzelembe (eredeti cím: Escape to Victory vagy Victory) történelmi sportfilmet 1980-ban forgatták Magyarországon. Az amerikai film világhírű színészekből és focistákból álló álomcsapatot hozott Budapestre. A második világháborús Párizsban és…..
Történelmi Helyszínvadász 2013.04.02 23:17:50
@kéremszépen: Ez a párizsi meccs volt a képzelet szüleménye. Háborús meccsek előfordultak több helyen is a XX. században, ahogy arra utaltam is a posztban.
Történelmi Helyszínvadász 2013.04.05 11:00:52
@Mormogi Papa: Köszönjük a kiegészítéseket. A hasonlóságot a témában én is jeleztem.
Pesti focipályák filmtörténeti térképe - Előzetes a következő cikkből!   Ha üzennél a blog szerkesztőjének, az ittforgott@gmail.com emailcímen várjuk leveled!..
  Több érdekes hozzászólás és levél érkezett Richard Burton 1972-es magyarországi forgatásáról írt posztunkhoz (is). Előbb egy kommentelő hívta fel figyelmünket a 2012-es Liz and Dick tvfilmre, majd egy másik kedves olvasó emailben küldött el néhány kockát a filmből. A…..
  A Szerelem és halál (eredeti cím: Love and Death) francia-amerikai koprodukciós filmet Woody Allen és Diane Keaton főszereplésével 1974 őszén forgatták Magyarországon. Négy hétig tartott a forgatás a Mafilm-Hungarofilm és jelentős magyar stáb közreműködésével…..
Történelmi Helyszínvadász 2013.02.18 14:35:23
@pszichonauta: Az első posztunkban Bécsként jelenik meg Budapest. Lesz még itt a blogban Párizs, München, Buenos Aires, Berlin.