Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nemzetstratégia

52 bejegyzést írt és 1543 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Narro blog Itt élned, halnod kell? 2016.03.06 23:03:46
Hiába vagyok még fiatal, sokszor voltam már úgy vele, hogy a szlovák és a magyar politikai közélet sikeresen megmutatta a legsötétebb oldalát. A tegnapi választások alkalmával azonban óriásit csalódtam: a politikusainkban, a közösségemben, jómagamban. Az alábbi sorokkal nem célom sem igazságot…..
Nemzetstratégia 2016.03.10 16:53:45
@Weißkopf: "Szerinted abból, aki ragaszkodik a magyarságához, hogyan lehet magyargyűlölőt nevelni?"

A felvidéki magyarok nem ragaszkodnak mert nem is ragaszkodhatnak magyarságukhoz, úgy.

"Ha a szülei magyarok és magyarnak nevelik a gyereküket, akkor hogyan? "

Felvidéken ma ezernyi veszéllyel száll szembe aki magyarnak akarja nevelni a gyermekét. Ha felvidéki vagy akkor ezt tudod, ha pedig csak valami liberális szenny, akkor is, csak nem beszélsz róla.

Jártam történelemórára, meg könyveket is olvastam a témáról, meg László Gyula munkásságát is ismerem, mindezt veled szöges ellentétben.

Arról volt szó te szerencsétlen barom, hogy ki volt itt először (szerinted a szlávok), tehát ők az őslakosok és mi betelepülők. Ha viszont igaz a kettős honfoglalás, akkor ez megbukik, hiszen az avarok már a szlávok előtt itt voltak, legrosszabb esetben egyidőben jöttek velük.

Nem te mondod meg te liberális seggfej, ki mit felejtsen el. Te már rég elfelejtettél mindent ami értéket adna nyamvadt életednek. Olvadj be szlovákok közé, ha valaha magyar voltál egyáltalán(ezt erősen kétlem).

Jó vicc, magyarnak álcázva magad köpni a liberális álláspontot? Kár hogy kiderült.
Nemzetstratégia 2016.03.11 21:54:40
@Weißkopf: A tudományban nincsenek 100% leszögezett igazságok, ezért írtam hogy "ha igaz", mindenesetre a László Gyula elmélete __tudományos elmélet___, szemben az egész szlovák történelemmel, ami úgy teljesen hamis és légből kapott, ahogy van. Még az elsőségük sem bizonyított.

2)miért reméled, te mocskos libsi féreg?

3)Dehogy vagy magyar, magyar ilyet nem kíván. Egy libsi féreg vagy. De most már ezt mindenki látja.
Nemzetstratégia 2016.03.12 11:43:59
@Weißkopf: Magyarabb vagyok mint te valaha voltál és leszel, libsiféreg.

"Részemről befejeztem."

SZEVASZ!!!
Hányszor hallottuk már kedves párommal, amikor evvel a sületlen szöveggel hárítottad magadtól a felelősséget a gyereknevelés helyett végzett ajnározó idomítgatás zsákutcájának magyarázataként. Tévedsz. Tévedsz kedves hülye szülő. Nem zsenik a gyerekeink. Egyik sem az. Ami a különbség az enyémek és a…..
Nemzetstratégia 2016.02.19 14:54:38
"Tévedsz. Tévedsz kedves hülye szülő. Nem zsenik a gyerekeink. Egyik sem az."

tudsz angolul?

www.youtube.com/watch?v=hTF_XVspfDM&list=PLWHTKnB0jqZD9cR0zMpNLCvNeqf2UlfIB

Az intelligencia mértéke döntő mennyiségben öröklött.

Ennek fényében a föntebbi kijelentésed megbukik.

Igenis vannak tehetséges gyerekek, vannak zseniális gyerekek is, a kommunista antropológián nevelkedett 'értelmiséginek' akármennyire nem tetszik, akkor is.

A szülő részéről az önfelmentés időtlen dolog. Sajnos a kettőt összekevered, illetve egyikből magyarázod a másikat. Ezért bukik meg, amit írtál.

Lusta/felelőtlen/szarember stb szülők mindig voltak és lesznek, akik mindig másra kenik a felelősséget. De ettől még olyan gyerekek is vannak, akik sötétet mint az éjszaka.

Mindig az adott esetből kell kiindulni, és nem általános érvényű megállapításokat tenni, mint ahogy te is teszed.
Nemzetstratégia 2016.02.24 19:53:09
"Nem zsenik a gyerekeink. Egyik sem az."

Amennyiben a zseni zseniális képességgel megáldott gyereket jelenti, akkor de, igen, vannak zsenik gyerekek.

Leonardo és Michelangelo is zseniális tehetségűek voltak, és nem szüleik csináltak belőlük azt amit, hanem elküldték tanoncnak.

Mellesleg a szülői nevelés hatása elhanyagolható a _környezethez_ képest amiben a gyerek fölnő.

Az állításom megáll a talpán. Valamiféle K-stratégiás ősbölcsességet akarsz elővezetni, de alapvető biológiai tényekkel nem vagy tisztában.

A szülők hatása a gyerek IQ-jára zéró, a jelenlegi kutatások szerint. Nulla, nyista, semmi.

youtu.be/TgDGqi1MbOc?t=16m46s

Itt kezdi, a lényeget 19:05-nél mondja el.

Kettőnk közül én indulok ki a valóságból, tudományos kutatások alapján.

"A zseniből is lehet nevelni gátlástalan szemétládát, mert az észbeli képességek még nem morális irányelvek"

Nem , mivel az antiszocialitás is genetikailag meghatározott. egyébként meg nem erről írtál, a zseni gyerekről írtál, a zseni és a szemétláda nem azonos kontinuumon helyezkedik el. Megint kavarsz.

Egyébként _lelkiismeretesség_ (ki mennyire dolgozik meg tanul keményen) is genetikailag meghatározott. Minden amit a szar szülőknek rósz fel, a génekben dől el. Meg persze a társas környezetnek (barátok, osztálytársak) is szerepe van. Aki bekerül egy társaságba akik minden nap drogokkal szúrják magukat, az nyilván sokkal nagyobb eséllyel kap rá a drogokra.

Képtelen vagy pontosan, szabatosan fogalmazni. Nagyon sokmindenről írni akartál egyszerre, ez jött ki belőled.

PS
Hogy van-e tévé a lakásban vagy nincs, az a szülő felelőssége

hogy van-e számítógép és melyik szobában, az is szülőé.

De ezek __indirekt__ befolyásolások. Legjobb ha egyáltalán nincs tévé, és számítógép (egy darab) is a fő helyiségben van, nem pedig a gyerekek szobájában.

Az hogy a gyereket egy huszadrangú tanítóképzőbe küldik-e ahol mindenki kúr mindenkivel, is a szülő felelőssége. Tehát hogy milyen környezetbe kerül. De ez nem direkt , hanem indirekt nevelés.

Íme, máris több konkrétumot mondtam és hasznosabbat, mint amit te írtál.
Úgy tűnik, ha a Fidesz nyeregben érzi magát, rögtön elkezdi a botladozást. Magas lóról lehet a legnagyobbat esni. Most épp azt találta ki a kormánypárt, hogy megünnepli és -ünnepelteti, úgy tudományosan, mint szakmailag a csak és kizárólag általa elfogadott alaptörvény ötödik évfordulóját. Végül is…..
Nemzetstratégia 2016.02.17 17:17:40
@maroz: "Munkásmozgalom azért nem lesz, mert egyrészt nincs benne a kortárs gondolkodásban a munkásság, mint létezési forma, másrészt pedig a valóban érintett, a ténylegesen deprivált rétegeknek nincs sem érdemi erőforrása, sem belőle kinőtt, hozzá organikusan kapcsolódó elitje, tehát a passzív szenvedésen túl más nem igazán várható tőle. "

A modern baloldali-liberális gondolkozásban a munkások helyet a cigányok, zsidók, homoszexuálisok, feministák, vagyis az "elnyomott és hátrányosan megkülönböztetett" kisebbségek kapják.

A baloldali szavazatmaximáló logika a következő: minél több kisebbséget és etnikailag idegen elemet importálni, majd azok úgyis a baloldalra szavaznak, mivel képtelenek beilleszkedni, és kedvükért még jobban le kel bontani az adott ország védelmét (hogy "otthon érezzék magukat"), a többségi társadalom értékeit le kel rombolni (mert ez "sérti az érzékenységüket") , stb stb.

Minél több etnikailag idegen ill deviáns elem van, a baloldalnak annál jobb. Amerikában a latínók és feketék meg a homokosok a demokrata párt legbiztosabb támaszai.

Régen a munkásságra azért volt szükség, mert a fennálló rendszert velük lehetett legjobban megdönteni(egy tömbben éltek, könnyen szervezhetők voltak, nyomorúságos körülményeik voltak). Ma e szerepet más tölti be: az etnikai környékek, ahova rendőrök félnek bemenni, a sharia- és no-go zónák (Ny-Eur), valamint a cigánytelepek (K-Eur).

"Nincs olyan feltörekvő társadalmi csoport, amelyik baloldali ideológiától várná vagy várhatná az életakarásai kiteljesedését"

De van, a cigányok. Az egyetemeken szociológusképzés örve alatt balos agitátorokat képeznek (régi balos hagyomány), ez a cigány "értelmiség" magva. amint az ilyen kiszabadul az egyetemről, rögtön tudja mit kell mondani és csinálni.

A cigányok hagyományosan alacsonyabb IQ-ja e folyamatot visszafogja, ezen segített korábban a belvárosi liberális gettóértelmiség, amely rátelepedett a cigányságra és megszervezte őket úgy-ahogy, 2010-ben viszont kiestek a pixisből és visszaszorultak az elefántcsonttornyaikba. A magyar baloldal pedig azért nem tudta a cigókat fölkapni, mert a magyar baloldal rasszista, elég csak az orbán cigó származásáról terjesztett hírekre gondolni.

A cigók sikerét igazából az adja, hogy szülik a gyereket. Értelmiség ide vagy oda, ez piaci rés amely egy idő után betöltésre fog kerülni.
Nemzetstratégia 2016.02.17 22:19:39
@maroz:

Miért lenne deathmatch? Szerintem meglesznek együtt. Amíg a fehért kisebbségbe nem szorítják, mindenképpen. Zsidók nagyjából csak Budapesten vannak, a cigók meg mindenhol. Az arányokat is nézni kell. Meg vészhelyzetben a zsidónak ott az aliya.

most pl. Fro-ban a muszlim bevándorlás miatt özönlenek Izraelbe a zsidók, mert ugye egyre barátságtalanabb ott a légkör.

A szociális agitáció ("elnyom minket a szemét társadalom és/vagy a rasszista fehérek") legnagyobb lehetséges melegágya ma a cigányság. Persze ez csak egy lehetőség, lehet nem lesz belőle semmi. Nem törvényszerű hogy a szocializmus győzzön, bár föl szokta ütni a fejét a szegény tájakon.

A cigány egyébként is eltanulni látszik a magyartól, hogy minden jó, csak politikai szervezkedés ne legyen. Cigi, pia, herbál, amit akarsz. Önpusztítás jó, szervezkedés rossz.
Nemzetstratégia 2016.02.18 12:42:19
@maroz: "De ha nem szervezkednek, akkor hogyan ragadják meg a hatalmat? "

Ez beugratós kérdés? egy adott demográfiai küszöböt kell átlépniük. Hogy ez hány százalék, nem tudom és kétlem hogy pontosan ki lehet számolni.

Fogalmam sincs hogy a mostani cigó népességgyarapodás esetén 20, 30, 40, 50, 60, 70, vagy hány százaléknál fog kiderülni hogy itt bizony az ő kezükben van a gyeplő, politikai szervezkedés ide vagy oda. Ne tudom hány százaléknál fog kiderülni, és minek hatására, hogy a meccset elveszítettük. Meg egy olyan "magyar"ország ahol a népesség többsége cigány, nyilván teljesen más ország lesz, más szabályokkal, mivel minden ország olyan, amilyen nép lakja.

És még csak azt sem állítom hogy ez a végzet, nem lehet ellene tenni semmit. Minden ellen lehet tenni, ha időben fölismerjük.

Visszatérve kérdésedre, egy példával: más dolog 10%-nál szervezkedni (vagy nem szervezkedni), más dolog 30%-nál ugyanezt tenni vagy nemtenni, és más 70%-nál. Utóbbi esetben nem kell szervezkedni sem.

@gyalog.galopp: "Az al és félvilágba a zsidók vonták be a cigányokat, akiknak mára egyre markánsabb a szerepük a szórakoztató iparban, prosti hálózatban, és még több nem publikus szerepkörben."

Ezzel egyetértek, föntebb is ezt írtam körül. Amint a magyar (+zsidó, ha már erről beszélünk) népesség aránya csökken, a cigóé meg nő, a vákuum elve alapján egyre több olyan állást cigány tölt be, amely eddig más kézen volt. Mert egyszerűen nincs elég más ember aki betöltse. És ha a cigányság egyre szaporodik, akkor egyre több és több ilyen pozíció lesz.

Ha igaz hogy a cigányságnak képes kialakulni egy hatékony értelmisége, akkor a hatalomátvétel békés lesz. Ha pesszimista forgatókönyv jön be, akkor lesz egy hatalmas tömeg képzetlen és befolyásolható ember, akik fogékonyak az agitációs propagandára, és erőszakkal döntik meg az "őket elnyomó rasszista fehér" társadalmat. A két forgatókönyv valamilyen keveréke is elképzelhető.

Mindegyik a magyarság térvesztésével fog járni.
A magyar iskola nemhogy csökkenti, de még növeli is a társadalmi különbségeket – szólnak a sirámok évek óta, hozzátéve: az ügyben az OECD-tagországok listáinak a végén foglalunk helyet. Mindezek egyik oka egyesek szerint az, hogy az iskola a középosztály tudását, értékrendjét, magatartásmintáit…..
Nemzetstratégia 2016.02.16 18:55:44
Ha már középosztály, a lényeg itten van leírva:

mno.hu/vezercikk/kozeposztaly-a-futoszalagnal-1328941

"A munkahelyek számának növelését többféleképpen is el lehet érni. Az egyik ilyen módszer, hogy alacsonyan tartjuk a béreket és az adóterheket, így tesszük vonzóvá az országot az olcsó munkaerőre ácsingózó nyugati cégek szemében. A másik, ha átlátható üzleti környezetet teremtve arra sarkalljuk a polgárainkat, hogy saját vállalkozások létrehozásával kamatoztassák a tudásukat. A harmadik pedig az, ha minél több jól képzett szakembert engedünk útjára az iskolapadokból, hogy ők hozzák létre a jövő munkahelyeit. A kormány jelenleg az első receptet követi, a munkaerőpiacról kiszoruló tömegek számára ugyanis bármilyen munkahely jobb a semminél. A korrupció terjedése és az oktatás elhanyagolása azonban aláássa az eredményeket. Ha a kormány a megkezdett úton halad tovább, akkor Magyarország húsz-harminc év múlva sem lesz más, mint a nyugati cégek olcsó összeszerelő üzeme. Az egzisztenciális félelemben élő középosztály kelepcéje."

Összeszerelőüzemben tizenkétórázókkal 120 nettóért sem gazdasági fellendülés, sem születésszám emelkedése, semmi sem lesz. A kormány ez irányba megy, az oktatás kicsinálása és a GDP-arányban csökkentett támogatások is erre mutatnak.

Vissza kel hozni azt hogy egy keresővel is el lehessen tartani a családot, így az egyik szülőnek mindig jut az ideje a gyerekre, nem az utca meg az iskola neveli fel. Ez a fehéreknél a demográfiai kérdést is megoldaná.

Ez pontosan ennyire egyszerű. Viszonyt erről vagy nem illik beszélni, vagy perpill. lehetetlen (gazdasági, politikai stb okokból) megcsinálni, helyette írjunk inkább elvont értekezést az iskola szerepéről és jelentőségéről.

A fidesz 2010 óta a megszorításokkal a középosztály még megmaradt rétegeit is szétverte, pár szigetecskét pedig a felső osztályba emelt. A szétvert középosztály tagjai-fiai nyugatra menekülnek a megélhetésért, míg itthon a mameluk nagyságosurak és kitartottjaik terpeszkednek.

itt már rég nem a dobray által hősiesen megtámodott és kétvállra fektetett szalmabábról (az szdsz-es oktatási modell, mint valós tényező, hisz nahalka istván ! írt egy cikket !! a hvg-be!!! jaj most mi lesz!!!) van szó.

Már rég a lényegről kéne beszélni.
 A CSOK a fidesz új családtámogatási kedvezménye. 10 + 10 millió forint támogatás + kölcsön 3 gyerek esetén.   A Fidesz javaslata egyértelműen az egyenes ráhatás, a direkt befolyásolás következménye. Szülsz ennyi gyereket, kapsz ennyi pénzt, örökbe vagy hitelbe. Egyszerű, mint a faék, ugye? Talán…..
Történt, hogy a Bocskai István Társaság kezdeményezte egy Bocskai-szobor felállítását Budapesten, a Március 15-e téren. Ha van történet, ami első blikkre abszolút nem ígérkezik izgalmasnak, akkor az ez. Adott egy, a társadalom minden rétege által mélyen tisztelt, négyszáz…..
Nemzetstratégia 2016.01.07 10:28:52
@ArmaGedeon: Egy nagy halom szar amit idehánytál lengyelországból, Csabika.

Csabika, takarodj vissza lengyelországba, a magyar dolgokat meg hagyd meg a magyaroknak. Hidd meg, elleszünk nélküled.
Nemzetstratégia 2016.01.15 15:29:26
@Nemzetstratégia: "Aki tudja, cáfolja."

a.te.ervelesi.hibad.hu/bizonyitasi-kenyszer-atharitasa

Cáfold hogy egy zöld színű elefánt irányítja a világot az ötödik dimenzióból, csabika. Ez a te "vitakultúrád" :DDDDDD, csabika.

Mi az hogy "demonstrálni", csabika? bebizonyítani, bemutatni? Beszélni magyar?

A legnagyobb magyarirtó a faszburgházi ferencjóska volt, csabika, aki magyarok százezreinek haláláért meg trianonért felelős. Csupán a legnagyobb bűnösöket hagyod ki mindig, te műveletlen ácsingózó proli.

magadon bizonyítod, hogy a szlávok túlnyomó többsége -te is az vagy, csabika - mennyire alkalmatlanok ember módjára gondolkodni.

Csabika, takarodj vissza lengyelországba, a magyar dolgokat meg hagyd meg a magyaroknak. Hidd meg, elleszünk nélküled.
Sok vita van az ún. Horthy-korszak körül, még az elnevezésen is vitáznak, hogy létezett-e egyáltalán ilyen? Nemrég volt egy interjú a Mandineren ifj. Horthy Sharif Istvánnal (igen, aki áttért a mohamedán hitre, http://mandiner.hu/cikk/20151014_horthy_istvan_sharif_interju_valojaban_o_volt_az_apam).…..
Biztosan órákig lehetne vitákat folytatni, hogy a hatalom mit jelent pontosan. Valami olyasmi, hogy képesek vagyunk-e, hogy mások a saját akaratunk szerint cselekedjenek. Itt nem kell feltétlenül fizikai kényszerítésre gondolnunk. A klasszikus példa, mikor az elítélt cigit kér a börtönőrtől, mire az…..
Magyarországon ma Orbán Viktornak személyiségi kultusza van. 2002-ben megbukott az első orbán-kormány, és a vereség arra késztette a fideszt hogy elgondolkodjon. Arra jutottak, hogy a média hiánya okozta a vereséget. Következményként megjelent a hírtévé, amely onnantól a…..
Nemzetstratégia 2015.12.10 20:12:18
@Pánnon: Nem hiszem(,) hogy nyírségi tótocska lennék :DDD

Szerintem aki érti az írásaimat, az komolyan veszi.
Nemzetstratégia 2015.12.11 11:25:42
@hungarisztan: Helló!

alapvetően e cikk egy ötlet, útmutató akart lenni. Olyanra terveztem mint a legó, hogy akinek nem tetszenek egyes pontok, azokat elhagyhatja.

Nem hiszem hogy föltaláltam volna a spanyolviaszt, azt viszont igen, hogy ráirányítom a figyelmet a lényegre: Ahol a személyiségi kultusz a lényeg, ott kár az alvezéreket támadni.
Nagyon egyszerű.

Azért írtam személyiségit személyi helyett, mert szerintem a személyi kultusz valós adottságokon alapszik, míg a személyiségi egy koholt, csinált valami. Putyin tényleg tud vezetni egy repülőt, versenyautót, stb. Orbán világéletében egy fölépített ember volt.

Nagyon sajnálom ha az ilyen-olyanra érzékenyeknek megsértettem a lelkivilágát.

"Ha majd arról sikerül valamit mondani, hogy hogyan lehet VALÓBAN lebontani egy személyi kultuszt, akkor visszatérünk a nemzetmentésre."

A mostani orbán körül kialakultat úgy, ahogy leírtam. Nem hiszem hogy a személyi kultusz alapjában és minden egyes helyzetben rossz dolog lenne, de az orbán körüli feltétlenül az.

"A személyi kultusznak az a jellegzetessége, hogy az elvakított hívőket nem lehet érvekkel meggyőzni (a megfélemlített támogatókat meg nem érdemes), ekképpen az, hogy orbán hazug, hiteltelen, szélhámos, csaló az lepereg. Pont azért, mert személyi kultusszal állsz szemben, nem pedig racionális gondolkodássa"

1) Bármely közösségben ha a vezetőt a közéletben huzamosabb ideig támadják, az nyomot hagy rajta, így vagy úgy.

2) a cikk arról is szól, hogy pont NINCSEN eképpen megtámadva. Sehogyan sincs megtámadva.
Az rendben ha a fideszhívők kultikus figurának tekintik, de az ellenzék azért már ne tekintse annak. Mert annak tekintik.

Ha még csak nem is támadják az orbán kultuszát, akkor honnan várhatnák hogy lesz itt valami?

Vagy ha orbánt csalónak/hiteltelennek stb tekintik és nem beszélnek róla kor honnan várják hogy a nép ezt fölfogja? telepátiával érezzenek rá, hogy az orbán milyen mutyikra bólintott rá?

Nevetséges.

A kimondott szónak ereje van. A kimondott igazságnak pedig HATALMA. Az ország pont azért tart ott ahol, mert alapvető dolgokat nem mond ki senki. Az alapvető dolgokat egyike, hogy orbánnak kultusza van. A kultusz lebontani pedig csak a kultikus figura leleplezésével lehet.
"A király meztelen!"

Akármennyi vélt vagy valós hibája van az írásnak, ezt akkor is föl lehet fogni belőle, ha egyébként minden másban tévednék. Egyébkét bármikor és bárkinek lehet jobbat írni helyette.
Nemzetstratégia 2016.01.01 15:12:29
@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ha a vezér szélhámos, csaló, gazember, becsapja az embereket és a strómanjain keresztül -akit teljesen ex has nevezzünk mondjuk mészáros lőrincnek - milliárdokat sikkaszt el magának, akkor nála bárki alkalmasabb, aki ezt NEM CSINÁLJA.

Az hogy "mégis, ki legyen az alternatíva" most figyelj: KÉRDÉS TECHNIKAI SZINTRE ÁTTOLÁSA.

Vagyis, minden aki ezt mondja, valójában így "érvel":

Rendben van ha orbán ezt csinálja, MERT NINCS ALTERNATÍVÁJA. Tehát rendben van a lopás, csalás, sikkasztás, ha nincs alternatíva? aki így gondolkodik, arra rá lehet fogni hogy bűnöző. Jól jelzi egyébként, milyen mélyre süllyedt a közbeszéd színvonala.

Másik dolog: én olyat még nem halottam, hogy a miniszterelnöki pozíció tartósan betöltetlen maradt volna. Te igen?

Ez az "alternatíva"-hülyeség egy nagy kavarás. Valószínűleg a fidesz propagandagépezete kitalált valami baromságot, s most minden boldog-boldogtalan úton-útfélen ezt papagájkodja.
Az eltűnt pénz nem számít. Az ellopott idő fáj igazán. Pontosan negyed évszázaddal a rendszerváltás után oda jutottunk, hogy ma már bizony nem a cigányok felzárkózására szánt ellopott eltűnt pénzt kell sajnálni. A pénz (legyen mondjuk 120-130 milliárd forint) sosem lesz…..
Nemzetstratégia 2015.12.23 21:45:02
@Egyallampolgar: "Itt bizony az államnak kéne lépnie a legmodernebb pedagógia eszközökkel, pénzt nem kímélve kéne a magyar-cigány gyerekeket, fiatalokat közös oktatásban elősegíteni egy kölcsönösen élhető társadalom építésére."

A főprobléma itt a cigányszaporulat, ami az eltérő evolúciós stratégiák eredménye.

en.wikipedia.org/wiki/R/K_selection_theory

A fehérekre a K-szelekció jellemző, a cigókra meg az r-szelekció. A fehérek az északi, hidegebb éghajlaton alakultak ki, ahol ha nem halmoztál föl elég tartós élelmiszert a télre, akkor rémegyszerűen éhenhaltál a családoddal együtt.

A cigók meg a trópusi klímáról jöttek (India), ahol tél (fagypont alatti szeles, havas hideg idő) nuku, és trópusi gyümölcsök sokkal nagyobb számban nőnek, az életfeltételek sokkal könnyebbek alapból, mint a szeles, nedves, ködös és teles északon.

A fehérnek a génjeiben van a STRATÉGIAI TERVEZÉS, így tudta mindig is kihúzni a telet. A cigánynak meg a "hogy érezzük jól magunkat amikor épp nincs semmi dolgunk" van a vérében. Régen ez volt a muzsikus cigány, ma meg ez a mulatós zene meg a kis grófó. A tapasztalat fényesen igazolja az elméletet.

A fehérre sokkal erősebb szelekciós nyomás helyeződött a hideg klíma miatt, valamint az utódra sokkal nagyobb gondot kell fordítani ilyen környezetben. A cigányoknál pont az ellenkezője van meg, ezért szülik a nagy büdös semmibe az 5 gyereket.

Itt egy jó részmegoldás az önkéntes, pénzjutalom ellenében történő sterilizáció lehetne.

Az férfi vagy nő kap 100 ezer forintot, +egy karton cigit + egy rekesz sört, ha sterilizáltatja magát.
A nemi élményt ezt nem befolyásolja, lehet élni az édes életet (sőt, most csak igazán).

Ilymódon az ilyenek utódai örökre kiiktatódnának a génkészletből + kevesebb gyerek születne összességében.
Nemzetstratégia 2015.12.24 09:17:51
@vizipipa: aki 3 évesen ilyet csinál, az csakis a zseni szóval írható le, IQ teszt ide vagy oda. Egyébként meg tagja a Mensának, ha nekik jó volt az IQ teszt, akkor nekem is az.

A videóban is benn van meg én is leírtam (igaz, implikálva) hogy ez a 160 IQ nem pontos, lehet jóval magasabb, illetve ilyen kisgyereknél még nem lehet pontosan tudni. De ettől még zseni marad.

Szerintem maga a gyerek példája jó reklám.

@Zsuzsi25: Köszönöm.

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:
jaymans.wordpress.com/2012/05/09/a-tale-of-two-maps/

Ostobaság, amit mondtál.

@scavengario: "Az első gyerek általában okosabb, mint a kiseb testvérei, mert addigra a szülők "leeresztenek", lazábbra veszik a nevelést."

www.theatlantic.com/business/archive/2013/10/first-children-are-smarter-but-why/280725/

Több elmélet van erre, és akármennyire hihetetlen, a gének szerepe is benne lehet a pakliban.

2) The Bad-Genes Theory: The strong evidence of higher IQs among first children leads some to believe that later kids are receiving diminished "genetic endowment."

"A vértől teljesen független az, hogy ki mire képes "

TÉVEDÉS.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21826061

"Genome-wide association studies establish that human intelligence is highly heritable and polygenic."

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8776880

Heritability of the big five personality dimensions and their facets: a twin study.
Nemzetstratégia 2015.12.24 09:30:18
@Egyallampolgar: "Sok cigány nem kapott segítséget."

Sok magyar sem kapott semmilyen segítséget.

"Aki 30 éve a putriból jár ki fát és csirkét lopni annak nem segítség a téglaház."

Jól mondod hogy 30 éve, mert azelőtt nem putriban laktak, hanem téglaházban vagy panelban. A kádár-rendszer odafigyelt erre. csak ugye amint nem nézett a körmükre senki, visszasüllyedtek a természetes színvonalukra, visszamentek a putriba. Nyilván ez is a rohadt rasszista fehérek miatt volt (akik alól a kádár-rendszer bukása ugyanúgy kihúzta a szőnyeget).
Fent, Európa észak-keleti felében, a Baltikumban bújik meg Észtország, egy fél magyarországnyi területen, alig több, mint 1,3 milliós lakossággal. Szegről-végről nyelvrokonaink is, de nem ez az érdekes bennük. Hanem az út, amit bejártak 1991-es elszakadásuk után a…..
Nemzetstratégia 2015.12.17 14:01:09
@antisystem: "Én azt gondolom, hogy szerencsére, Magyarországon soha sem vált uralkodóvá a winner-mentalitás, nálunk a ma felsőbb iskoláikat járó diákok, a közeljövő munkavállalói is inkább egy fix normális melóhelyre vágyakoznak, és jóval kisebb részük az, aki vérszomjas vállalkozó farkasként akar ragadozni."

Ennyi, erről van szó. a szerzőnek láthatólag semmi baja nincs a szélsőindividualista mentalitással, ahol adott keretek között minél több emberen lépsz át vagy taposol rá, kerülöd ki vagy vágod át, annál jobb. Amíg nem követsz el bűncselekményt, addig minden rendben.

Ez a "ragadozó farkasként vessük rá magunkat az ügyfelekre" konkrétan pszichopata viselkedés.

A pszichopata kapcsán népszerű tévképzet, hogy legtöbbjük valamiféle Ted Bundy vagy Hannibal Lecter, legalább 25 embert öld meg-belezett ki-darabolt fel stb. Tévedés.
A pszichopátia egyik legismertebb kutatója, Dr. Robert Hare szerint:
en.wikipedia.org/wiki/Robert_D._Hare

"Hare wrote a popular science bestseller published in 1993 entitled Without Conscience: The Disturbing World of the Psychopaths Among Us (reissued 1999). He describes psychopaths as 'social predators', while pointing out that most don't commit murder."

"szociális ragadozó", és már meg is érkeztünk a cikkben hirdetett álom-embertípushoz. Az is fontos, hogy legtöbbjük nem követ el gyilkosságot, a magasan funkcionáló pszichopaták még csak összeütközésbe SEM kerülnek a törvénnyel.

van egy jó könyve a vállalati pszichopatákról, magyar nyelven is olvasható.

www.scolar.hu/kigyok_oltonyben_amikor_a_pszichopatak_dolgoznak_1592

Az ismertető nagyon jó összefoglalót ad, miről van szó.

Ez az álomember: jólfésült, jólöltözött, hatvannégyfogas vigyorral (vicsorral) támadó, vérszagra ugró ragadozó farkas. Pont ahogy a cikk írja.

Pár embert megkérdeztek régebben köztük Dr Hare-t:
www.youtube.com/watch?v=lmUXp_zE14E

A modern nagyvállalati kultúra a pszichopátiás viselkedést jutalmazza és részesíti előnyben. Légy kezdeményező, köss jó üzletet mindenre tudd a választ, légy sármos, a lényeg hogy az ügyfél aláírja a pontozott vonal fölött. Hogy milyen dumával veszed rá, teljesen lényegtelen. Csak cél számít, meg az osztalék.

A nagy brókerházak, Globex Meg Quaesto meg Budacash stb is ezt csinálták, ment a szekér jó darabon, aztán amikor látták hogy bedől akkor vettek egy repülőjegyet a Bahamákra, de előtte kitömtek egy ottani bankszámlát, aztán mehet a dolcse víta. A deivizahitel ehhez hasonló volt. Mindez az állami szabályozás HIÁNYA miatt.

De nem baj, nekünk ez kell, hát akkor hajrá gyerekek. Remélem az olvasók többsége azért átlát a szitán.
Annál riasztóbb, egyben tanulságosabb kongresszust aligha tartott a rendszerváltás óta magyar párt, mint amilyet a hétvégén rendezett a Fidesz. A felszólalók dagályossága és szűklátókörűsége riasztó volt, de aki odafigyelt a részletekre, az megtalálhatta a humoros…..
Mandiner blog Lopásmorál 2015.12.09 14:41:00
„Holló a hollónak nem vájja ki szemét, tolvaj tolvajának megbocsát az ég.” Csak aranyerük ne legyen! Mindjárt itt a bejgliszezon, s ki kívánna kínzó testi fájdalmakat akár Deutsch Tamásnak, akár Gyurcsány Ferencnek? Én ugyan nem. Tényleg nem. Aggódva figyelem hát a nagy erőlködést, amelyben…..
Nemzetstratégia 2015.12.10 17:32:56
Ezen elemzés is hűen követi a fideszholdudvar szolgamédiájának alapvető törvényét:

Mindent lehet, csak a vezetőt bírálni nem.

Konkrétan Tiborczot piszkálja kicsit a firkász, dehát ugye ő sem OrbánViktor, különben is, melyik apa ne szeretné a lányának a férjét, na ugye kérem.

nemzetstrategia.blog.hu/2015/12/04/a_szemelyisegi_kultuszrol

KÖTELEZŐ ELOLVASNI!

Amíg orbán nincs megbírálva, addig a következő gondolatmenetek fognak szállingózni az emberek agyában minden egyes alkalommal amikor a fidesz gazemberségeiről van szó:

"az orbán jó(t akar), csak a tanácsadói rosszak/nem hagyják"

"orbán viktornak nincs alternatívája"

"orbán viktor a legtehetségesebb politikus, igazi államférfi"

stb stb.

Amíg ezen önjáró zombivírusok támadnak az emberek agyában, addig még 2025-ben is töretlenül folytatódni fog az ország kifosztása, maga Orbán Viktor vezénylete alatt.
Nemzetstratégia 2015.12.10 18:35:17
@gyalog.galopp:
Az én haverjaim még sosem voltak hatalmon.

Te olyan vagy, mint a Vietnámból hazatért megzakkant veteránok, akik még 30 év múltán is vietkonggal harcolnak... a fejükben.

A szocik 2010-ben végleg megbuktak és sosem fognak visszajönni, szerencsére. Ideje lenne már földolgozni e traumát és túllépni rajta.
A lengyelországi helyzet megvitatására készül az Európai Parlament. A kezdeményezés az Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok európai parlamenti frakcióinak soraiból indult. „Európát” ugyanis Tomasz Siemoniak, a PO volt kormányfőhelyettese és nemzetvédelmi…..
Nemzetstratégia 2015.12.08 20:40:25
nemzetstrategia.blog.hu/2015/12/04/a_szemelyisegi_kultuszrol

A magyar közélet vakfoltja az orbán körüli személyiségi kultusz.

az orbán körüli személyiségi kultusz megtöréséhez bizonyos KONKRÉT dolgokat ki kell mondani.

Amíg ez nem történik meg, addig mindig a "jó a király csak rossz tanácsadókkal van körülvéve", meg a "nincs a viktornak alternatívája" dadogós- nyálcsorgatós idiotizmusa fog az emberek fejében menni.

dobray e cikke is a személyiségi kultuszt építi.

A mandarinoknak még az is meg van engedve hogy a néha a rendszert kritizálják, de a vajda személye TABU.

Aki vajdát kritizálja, MEGHAL. Kirúgják, rázúdítják a NAVot, utcára kerül, stb stb. Ez a magyar valóság.

Ha a személyiségi kultusz megmarad, még 2023-ban is a vajda fog itt uralkodni.
Mandiner blog Európa dekódolása 2015.12.05 08:01:00
Vendégszerzőnk, Békés Márton történész írása.   „Ha ismered az ellenségedet és ismered önmagad, tiéd lesz a győzelem.” (Szun-ce: A háború művészete)   Azt állítom, hogy Európa jelenlegi helyzetéhez jelentősen hozzájárult, hogy elbizonytalanította magát. A ránk…..
Nemzetstratégia 2015.12.05 10:04:39
Az ISIS kialakulása a közel-keleti konfliktus eredménye, ami a neokohn amerikai külpolitika következménye.

neokohn külpolitka: Minél nagyobb a káosz a közel-keleten, annál jobb. Nincsenek hatalmi centrumok amelyek esetleg megtámadhatnák izraelt/támogathatnák a palesztinokat, az illető államok egyébként is polgárháborúval vannak elfoglalva, stb.

Ahol huzamosabb ideig káosz uralkodik ( különösen ha a népesség egyébként hagyománytisztelő) csak idő kérdése hogy megjelenjen egy fanatikus szervezet amely azzal kampányol hogy visszaállítja a régi rendet, mert ugye a probléma forrása hogy letértünk az igaz útról, amelyet még mohamed vagy akárki jelölt ki nekünk. A népesség eredendően hajlik arra hogy elfogadja a fanatikusokat, mivel ők rendet ígérnek, szemben a polgárháborúval. Az átlagembernek az számít hogy a fegyverropogásnál minden jobb, az nagyjából mindegy hogy ezt milyen csomagolásban kapja. Később jön rá hogy nem ilyen lovat akart, de akkor már késő.

Mielőtt az usa szétkúrta volna közel-keletet, szekuláris diktatúrák voltak, amelyek nagyjából biztosították a modus vivendit az eltérő kultúráknak, amíg azok nem követeltek politikai önállóságot. Aztán a szabadság demokrácia és a sokszinűség nevében középkori szélsőfanatikus terrorszervezeteket hoztak létre ill. támogattak. A diktatúra megdőlt/ hatalma háttérbe szorult, csak ami utána jött, tízszer rosszabb lett.

Mindegy, mert izrael érdekét ez szolgálja. Az ISIS szunnita, izrael főbb ellenségei pedig a siíták (Irán, Hezbollah), amíg egymást gyilkolják, addig sem a palesztinokat támogatják.

A polgárháborúk keltette bevándorlás pedig pluszpont, hiszen minél több a bevándorló és a terrormerénylet a nyugaton , annál jobban lehet a cionistáknak arra apellálni hogy "veszélyes a helyzet, gyertek haza Izraelbe". win-win.

Amíg amerika támogatja izraelt, addig káosz lesz a közel-keleten. Ha pedig amerika kiesne a sorból,még mindig ott van a izraeli atomarzenál, amivel nyomást lehet gyakorolni. Akár Európa felé is, lásd sámson-opció.
Nemzetstratégia 2015.12.05 13:27:30
@Pelso..:

"Ha fontosak neked a nők jogai, akkor ne ölelgesd az asszonykövezésből migrált afgánt. Utasítsd el, mert ha olyan liberális nő vagy - nyugodtan lehetsz: ez itt Európa - aki szombatonként akár több, vagy más cerkáját is bekapja egy jól sikerült házibuli után, akkor a jelenlegi életformádra nagyon veszélyes lesz, ha az asszonykövező afgánt ölelgeted. (Sic!)
Forrás: kuruc.info/r/7/151263/

"akár több vagy más cerkáját bekapja"

Itt a nagy K betűs értékrend kéremszépen. A mandikonzik meg a "hallgat mint szar a gazban" c. némajáték-előadást játsszák.
A magyarok nem spórolnak, nem tesznek félre és nem mobilisak – gyakran hangoztatott vádak ezek. A mobilitás túlhangsúlyozásával vannak gondjaim, de mostanában nem érzékelem, hogy olyannyira egy helyben akarnánk maradni: inkább az elvándorlásra szoktunk panaszkodni, nem a helyben…..
A Párizsi események kapcsán sokakban felhorgadt a nyugati értékek féltése, ennek pedig mifelénk az a vicces eredménye lett, hogy a véleménygyári bérmunkás a gazdájával teljesen összhangban átment valami kollektív öntudatba, hirtelen "mi" lett belőle, és megírta, hogy: Mi és…..
Nemzetstratégia 2015.11.22 20:36:29
Én a BGÁ-t nem hívnám "turulmadárnak" még ha ő magát annak is hívja. Semmit ami "turullal" (mint állat, történelmi jelkép stb) kapcsolatos, nem tett le az asztalra. Még csak nemzeti vonalat sem visz. (Az orbán hülyeségeinek megmagyarázása és segítőkész vazallus szerepe ha a csüngőhasú valami ortó baromságot csinál NEM nemzeti vonal.) A "turul" részéről egy maszk, álca, vagy legalábbis 'márkanév'.

Egyébként:
www.youtube.com/watch?v=k2KKOxMbCLI

:)

Most nincs türelmem megkeresni de valahol volt hogy BGÁ volt az orbanviktor.hu honlap rendszergazdája 6 hónapig, potom 3,98 millió forintért. Érted: rendszergazda. Megkapta a jelszót és cikkeket kopipésztelt, vagy még ezt sem, ha volt csicskás aki megcsinálta.

Azt értem hogy miről írsz, itt a lényeg hogy a vazallusokat ugyan el kell látni pénzzel, de csak annyival hogy mindig éhesek maradjanak és többet akarjanak. Így határok között vannak tartva, és engedelmesen osztják az észt a 'buta parasztoknak'.

Így zajlik ez errefelé.
Nemzetstratégia 2015.11.23 17:43:33
@maroz: Az erkölcs-/tartásnélküliség okát abban vélem fölfedezni, hogy az egész magyar kultúra már a odajutott, hogy a szabályok kijátszásáról szól minden.

Egyrészt van egy hatalom, aki ahhoz gyáva hogy nyíltszíni uralmat csináljon, ezért épít egy körülményes-félázsiai-kafkai-bürokratikus világot, ahol még a vécéremenéshez is pöcsétes papír kell, amit három szervnél kel kijárni, 90 napos intézkedési határidővel. A szervek páratlan napokon vannak nyitva, délelőtt 8-11 óráig, ha munkába mennél aznap, akkor így jártál.

Másrészt az igazságszolgáltatás (->helyett: jogszolgáltatás) teljes káosz. Ki volt az aki a K&H banktól 8 milliárdot elsikkasztott? valamilyen Attila. 2004 óta tart a pere, de már most látszik hogy el fogják engedni, mint a Princzet, aki alatt 140 milliárd tűnt el a CW banktól.

A kisembernél meg ha több az adósságod mint 100 ezer forint, máris megy az inkasszó a számládra, a végrehajtómafia meg a szart is kipréseli belőled.

Az emberek látják, érzik az ordító ellentétet. Nincs érvényes szabályrendszer. Csak gömbölyödő Döbrögik vannak meg az újságíró csahos kutyáik, akik a paraszt szájába rágják, mit kell gondolnia.

"és hogy akkor ők most miből is élnek, de úgy elsunnyogott, hogy öröm volt nézni."

Azért csak vannak még kínos dolgok, ha így elsunnyogott:)
Jól tetted egyébként.

A mandarinok alapvetően a pozíciójukat védik, meg a dagadó bankszámlát. Ez egyetlen egy esetben lenne rendben, ha ezt nyíltan bevallanák, márpedig mi ezért csináljuk, kész, ennyi, akinek nem tetszik az így járt, és az olvasók-közvélemény ezt elfogadná. Nyilván nem fogják bevallani, sem az olvasók soha nem fogják elfogadni.

A meritokráciával alapvetően egyetértek. Hogy ne a rokoni kapcsolatok, hanem az érdem döntsön. Ez különbözteti meg a nemzetállamot a feudális államtól, hogy ott meg a hűbéri láncolat számít. Ez alapján rögtön tudni lehet, hogy MO-n ma milyen rendszer van...

Jut eszembe:

kuruc.info/r/1/151466/

Íme a látlelet. Az is tanulságos hogy (kuruc.info) van cikk végén, vagyis eredeti anyag, senki más nem merte lehozni. Míg a nyugdíjasok fizetése több mint az átlagbér. Amivel csak azt mondom, hogy megosztják a fiatalt az öreg ellen. Egyébként is, ha nem tetszik , ki lehet vándorolni ("önmagában véve is tragikus, hogy a 18-39 éves korosztály több mint fele gondolkodik rövid, vagy hosszú távú elvándorlásban")...

hasonló cikk
hvg.hu/itthon/20151123_Harommillioval_csokkenhet_Magyarorszag_la

Régóta mondom egyébként, hogy ha nem lenne kivándorlás, már rég forradalom lenne. A kivándorlás az orbán-banda legbiztosabb támasza, gőzlevezető szelepe. A sok munkanélküli meg éhbéren tartott nem itt kelti a feszkót, hanem Bécsben (-Berlinben, Londonban) mosogat és tartja a száját.

Annyi minden jót lehetne csinálni az országgal, ha hagynák. De az orbánék inkább eladnak mindent és a szemünket is kilopják.

Ezeknek semmit sem jelent a szó hogy nemzet. Az se hogy haza, de az sem hogy ország.
Nemzetstratégia 2015.11.25 00:56:26
@maroz: Hát, szerintem a bürokráciát a szovjetek és csatlósaik is eléggé szerették. egyetértek a német hatással, annyival egészíteném ki hogy némi szovjet/szoci maradványok is vannak benne. Ismerek egy önkormányzatnál dolgozót, azt mondta hogy amiket az orbánék behoztak, utoljára 1988-ban látott ilyet.

Ez is arra utal, hogy nálunk minden behozott, illetve ittmaradt. Nincs önálló hatalmi centrum, magyarul: hogy akkor most magyarként összeülünk és megvitatjuk a dolgokat (hogy legyen is eredménye). Ez amit te félperifériaként említesz, annyiban igaz, hogy demokráciában az emberek bizonyos határon belül csak sodródnak az árral. Vagyis: liberális demokráciában mindig csak e félperiférikus (magyarul: félperemterületi)szerepre leszünk kárhoztatva.

Mátyás korában pl. fejlettebbek voltunk mint Ausztria, pedig már akkor is tőlünk nyugatról jött ide a nagyjóság. Persze aztán a török szétvert mindent, utána meg jött a habsburg gyarmati függés. Volt egy rövid feudális horthy-rendszer, utána meg szovjet uralom.

A félperifériás lét igaz, de a saját történelmünk alapján elmondhatjuk hogy nagyjából 1526 óta nincs erős vezetése az országnak. Pedig a kettő nem zárja ki egymást. Sőt, ha a félperiféria/periféria valaha is közelebb juthat a központhoz, akkor pont egy erős kezű modernizáló vezetés alatt teheti ezt meg. Az ázsiai kistigrisek ennek példái.

"Ezeken az életutakon is vannak normák, sőt, itt vannak csak igazán szigorú normák."

Többek között ott a baj, hogy az ilyen környezetben általános lesz a vélekedés, hogy csakis csalásból lehet megélni, meg hogy XY csakis csalásból szerezhette a vagyonát (teljesen függetlenül tőle hogy onnan szerezte-e), és akkor már meg is érkeztünk a hazai sikertörténetek kommentjeihez, amit a cikkíró nem ért, de mi igen. Ezért.

vanholnap.hu/magyar-forditott-gondolkodas-miert-nem-vallalkozol-es-adsz-magadnak-500-ezres-fizetest/

Tehát lehet hogy elvben vagy akár gyakorlatban technikailag milyen frankó a rendszer, csak pont így mérgeződik meg a társadalom köztudata, és kezdjük mindenkiről feltételezi a gazemberséget, illetve azt hogy erőfeszítés nélkül jutott oda, ahova (a cikkíró ezen akadt ki, ha jól látom).

"Nemzeti tulajdonba kell venni a teszkókat, lenne hely százezer életpályának, "normálisan" is. "

Ugye milyen érdekes, hogy magyarul "államosítás", angolul-franciául-németül (meg az összes nyugati nyelven) "Nationalization", vagyis nemzeti tulajdonba vétel?

Meg kell tisztítanunk magyar nyelvet is.

Egy érdekes írás, részben ideillik tán:
nemzetstrategia.blog.hu/2013/10/16/egy_uj_tarsadalom_munkahipotezise
(lehet kommentelni!!!:))

Még az utolsó bekezdésedhez: a magyar államot a magyar család mint hagyományosan működő történelmi egység köré kell szervezni. Ennek alapvetésnek kell lennie, nyilván fényévekre vagyunk ettől.

Egy gazdasági program amely helyretehetné az országot
nemzetstrategia.blog.hu/2013/03/09/iii_kiut_a_valsagbol

A cigányok nehéz helyzetét szociális nézőpontból közelíted meg, amely hasonló Forgács Istvánéhoz. Ha megnézed a legutóbbi cikkeit a mandineren, látni fogod hogy bizony én is tettem megjegyzéseket.

A szociális nézőpont releváns nézőpont, noha mintha kissé ódivatú lenne a tudományos érvényességét illetően. Én annyit teszek hogy biológiai nézőpontot is hozzáteszem, így kerek a történet.

A Jobbikban jószándékú emberek vannak, de ők is teljesen a jelenlegi rendszer keretei közt gondolkodnak.

Ha hatalomrajutnának, megpróbálbnánank a számukra meghagyott parlamenti mozgástérben gondolkodni, úgy hogy a kormány minden más helyére elmozdíthatatlanul odabetonozták a macskajancsikat/bólogatójánosokat.

A fideszes médiatanács tétlen jóindulata mellett fél év sem lesz hogy minden jobbikos gyerekgyilkosként/hülyegyerekként/amatőrként legyen ábrázolva. A fideszes ügyészég és legfelsőbb bíróság minden fideszes vádemelést el fog kaszálni, az Áder minden egyes jobbik-törvényt a fideszes alkotmánybírósághoz fog utalni, stb stb, egy kénszerzubbonyban több mozgástér van mint amennyi a jobbiknak lesz.
Egy: Groó Diána Vespa című filmje az egyik valaha megcsinált legrosszabb alkotás, ami a cigányokkal foglalkozik. Kettő: ott van Kusturicától a Cigányok ideje, ami viszont minden egyes kockájával telitalálat, gyakorlatilag megunhatatlan. A két film alapvető különbsége, hogy a…..
Nemzetstratégia 2015.11.02 14:02:30
Nem láttam a filmet (nem is tervezem), a leírásból egyértelműen a "lopakodó fasizmus rémképe" c. téma világlik ki. Kösz de inkább kihagynám.

Szerintem elsősorban a magyarokról kéne filmet csinálni, róluk akik a belüket kidolgozzák, hogy jusson a cigányönkormányzatoknak fölzárkóztatási támogatás.

Tíz év alatt 150 milliárd tűnt el látható nyom nélkül, ami persze nem igaz, hiszen a cigány képviselők villái, autói és a nyakukból-kezükról lógó kilós fukszok JÓL LÁTHATÓ nyomok. Mi több: bűnjelek.

Egyszer majd kivizsgáljuk ezt is.

Amit a cigányok kapcsán érdemes lehet még leszögezni:

1) az IQ és az alapvető karaktervonások nagymértékben öröklődnek.
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21826061
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8776880

2) Az IQ nagysága és az alapvető karaktervonások nagymértékben meghatározzák az életben elért siker mértékét. Minél okosabb az ember, annál több lehetősége van, annál több pályán helyezkedhet el, annál rugalmasabb életet élhet.

3) Ergo minél több az IQ és minél több jó karektervonása van az embernek ( lelkiismeretesség, tűrnitudás, becsületesség, stb) annál jobb.

4) A rasszok és népek között az esetek egy részében az intelligenciában és karaktervonásokban éles különbségek vannak. J. Philippe Rushton szerbcigányokon végzet vizsgálatai szerint az IQ-juk 70 környékén található. A cigányok agressziója, impulzivitás-kontrolljuk hiánya és rövid figyelemtartományuk (attention span) mindenki számára közismert.

____________

De persze ennek ellenére számolatlanul (és eredmény nélkül) kell beléjük önteni a pénzt, mert ők is 'magyarok', mert ők is itt élnek közöttünk. Most amikor egész népek indulnak meg másmerre, a cigányokat továbbra is úgy kel tekinteni, hogy mindig is itt lesznek. Mert csak.

A cigányság IQ-haranggörbéje a fehér magyarhoz képest erősen el van tolódva balra, a70 IQ környékén csúcsosodik ki, de ettől persze még lehet a nagy számok törvénye alapján okos, egyetemvégzett cigányt találni, őt kiragadni, sikertörténetté habozni, és rá hivatkozva még több pénzt követelni.

Az érveléstechnikában ezt mazsolázásnak, angolul cherry-pickingnek hívják, de a büdös parasztot ez nem kell hogy érdekelje. A büdös parasztnak az a lényeg, hogy van egyetemvégzett (rendszerint kultúrmarxista /"kisebbségkutató" szociológus) cigány is, KÉSZ. Ennyi tartozik rá.

Így mennek a dolgok mifelénk.

Még annyit, hogy a cigány az NEM magyar.
Az egyetemről kikerült cigány a cigánykultúrát képviseli, a cigánytörténelmet tanítja és a cigányidentitást erősíti.
Már van cigány himnusz is, annak aki nem tudná.

A cigány jogvédők és értelmiségiek a maguk kezdetleges módján mind egy többségi cigány társadalmon dolgoznak, ahol végre levethetik magukról az álarcot amit az elnyomó fehér rasszista társadalom rájuk kényszerített, és végre kiélhetik magukat. Forró a vérem, de nem kapsz el tesó...

A kis grofó meg a nótár mary már ezerrel mérgezi a magyar kultúrát, nagy dobás lesz amikor már csak a cigány kultúrszemét fog ömleni mindenhonnan.

Tényleg ez kell nekünk?
Bulgáriai muszlim roma család Trócsányi László két percben beszélt valamiről, amit a nagyon européer, nagyon demokrata és a valóságtól nagyon távol álló összes idióta úgy fordított le magának, hogy a cigányok a magyar igazságügy-miniszter felvetése szerint ki vannak téve…..
A három gyerek még tavaly nyáron maradt árván, amikor meghalt az édesanyjuk. Igazából nem is árvák, és a gyerekkorból is kifelé jönnek immár: a legidősebb 23 éves is elmúlik lassan. A középső nemsokára 20, a legkisebb is 12 talán. Az apjuk bátor ember, hiszen az anyjukkal…..
Nemzetstratégia 2015.10.22 12:40:26
0) "talán az IQ szinted nem elég magas a válasz gomb használatához, de azért bátorítalak, próbáld ki, működik! "

Kedvesem, ne merjél velem ilyen hangon beszélni.

1) a Bibliában bőven vannak olyan idézetek ahol a nőket negatív értelemben említik, különösen ha értelmileg sötétek mint a csernozjom.

az egész levezetésed a derék asszonyból származik, közben meg mi van ha a nő egy utolsó ringyó. itt bukik meg a feminista baromság.

2) "A patriarchális családmodellben a nő óhatatlanul elkurvul, mást nem is tehet; ezért aztán szinte mindegy, kinek tárja szét a lábait, mert ugyanúgy a megélhetése függ attól, hogy a férje zavarja be a macit a málnásba, vagy valaki más. "

A nő _óhatatlanul_ elkurvul? ostoba feminista duma, semmi más.

3) "Ugyan kérlek. Egy nemzet fennmaradása rengeteg tényező függvénye, a gyereklétszám csak egyetlen faktor."

A gyerekszám a __leglényegesebb__ faktor, mindent ez befolyásol. ostoba feminista liba aki ezt figyelmen kívül hagyja.

4) azt írtam ESETLEG, nem pedig az hogy feltétlenül. Nézd meg a szótárban e szó mit jelent.

5) a feminizmust a femennel azonosítod, holott te is ugyanazt csinálod, némileg intellektuálisabb kivitelben.

A feminizmus elpusztítandó gennyes fekély, rákos daganat.

"Miért óhajtod biztosítani a cigányok számára, hogy hereként élősködjenek a dolgozó magyarokon?"

Ostoba, aljas vád. Attól hogy valaki steril, még dolgoznia kell, különben meghal. 100 ezer forinttól még nem lesz valaki milliomos.

Korlátoltságodban elmulasztod észrevenni hogy a munkáról nem is beszéltem. Az egy másik, külön téma.
A sterilizáció az első lépés, minden ezután jön.

A feminista az első aki "patriachy!"-t kiált, közben meg a szürke ötven árnyalatára élvez.
A nő tudatalatti vágya, hogy teljesen kiszolgáltatott legyen az alfahímnek, szexuálisan ez izgatja fel.
Az Országos Széchényi Könyvtárban nagyszabású kiállítás nyílt az első világháború időszakának propagandájáról. Ennek mintegy előhangjaként Zeidler Miklós, történész, az ELTE és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársa, a két világháború közötti…..
Ketyeg az óra az ORÖ-nél Kedves Kormány! Hihetetlenül értékes ajándékot, soha vissza nem térő lehetőséget kínál a Sors − azaz, cigányügyben egyszer és utoljára még van lehetőség egy bátrat, merészet és szükségeset lépni; kérem, fontolják meg és döntsenek úgy,…..
Nemzetstratégia 2015.10.15 16:08:41
@annamanna: Teljesen másról beszélünk.

Amit mondtam, leellenőrizhető, utánanézhető, objektív tudományos tény. A személyiségvonásaink és az intelligencia döntő mértékben örökletes.

Sok kutatás kell hozzá hogy ez örökletesség mértékét pontosan meghatározzák és a tudományban nincsenek kőbe vésett dogmák, de minden amit e téren találtak, különösen hogy most már komputerek szekvenciálják a génállományt, az örökletesség szerepe felé mutat.

Minden az igazsággal kezdődik. Az igazságot le kel szögezni.

Az intelligencia, személyiségvonások stb döntő mértékben öröklődnek.

Valaha egyszer ^^e mondat tartalmát^^ esetleg majd föl bírod ésszel fogni.
Nemzetstratégia 2015.10.17 12:50:34
@annamanna: Az igazság a 2+2=4 igazsága. Amiről te beszélsz, az talán lehetne az Igazság nagy i-vel, a vallást kevered a tudománnyal.

A személyiségtípusokat kevered az intelligenciával. egy érző ember is lehet okos. Az IQ karakterfüggetlen.

"A "buták" pedig lehetnek jók, sőt sokkal jobbak, mint az okosok."

Ez a lehető legnagyobb tévedés/hazugság amit leírtál. A forrest gump meg esőember mind hollywoodi fölhabzásai , dicsőítései az ostobának. Az összes példád a hollywoodi álomgyár/tudatipar hamisítványa.

Minél okosabb valaki, annál kevésbé valószínű hogy valaha is börtönbe kerül, annál valószínűbb hogy több pénzt fog keresni, stb stb ez statisztika megint. Minél butább az ember, annál valószínűbb hogy összeütközésbe kerül a törvénnyel.
www.cog-genomics.org/static/pdf/ggoogle.pdf

11. oldal: life outcomes.

A 2+2 igazsága mindenkire vonatkozik. A vérző szívű hozzáállás értelmetlen és rendkívül káros hosszútávon.

Ha van egy pszichopata aki ha van lehetősége meglop, megcsal vagy megöl téged, akkor akármennyi keresztényi szeretet is teljesen fölösleges és káros, egyszerűen csak újabb alkalmat ad neki hogy parazitaként élősködjön.

Íme egy példa ahol a "szeressük egymást gyerekek" meg a "fogadjuk el egymást olyannak amilyen" vigyorgós csorgó nyálú idiotizmusa feltétlenül megbukik.
Nyilván nem minden cigó pszichopata, de ahol az agresszió ostobasággal párosul, ott a végkimenetel csakis rossz lehet.

Ahogy valakit behatárol hogy agresszív és ostoba, hasonlóan behatárol ha az illető nő, és alapvető információkat képtelen fölfogni.

Szüljél sok fehér gyereket és azokkal foglalkozzál, ne ilyen hülyeségekkel.