Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sanyi98

5 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vegyesen vágva Káros a kávé? 2013.02.20 14:31:09
A törvény tiltja azokat a drogokat, amelyek károsak, ártalmasak az ember szervezetére, ráadásul függőségeket is okoznak, azaz akaratunk ellenére sem tudunk leszokni.Nem tiltja a legelterjedtebb drogokat az alkoholt, a dohányzást és a koffeint. /A dohányzást hósszú évtizedek után…..
A 2013-as versenyautók közül utolsóként a Williamst mutatták be: az FW35-öt idei szokás szerint egyszerűen kitolták a csapat garázsa elé Barcelonában, ahol alig fél órával később megkezdődött az előszezon második tesztciklusa. A Williamsnek Pastor Maldonado révén tavaly…..
Vegyesen vágva 2013.02.19 11:29:01
Nyár közepén kerülhet az amerikai boltokba az Ouya nevű új játékkonzol. Az olcsó, csupán 99 dollárba kerülő androidos miniszámítógép két nagyáruházban és egy játékboltban is kapható lesz. Minden idők egyik legolcsóbb játékgépe lesz a júniusban piacra kerülő…..
Az elmúlt hetekben tetőzött Nagy-Britanniában a lóhús-hamisítási ügy, ami az utóbbi idők legnagyobb élelmiszer-ipari botránya lehet. A marhahúskészítményekben talált lóhús több nagy áruházláncot is érint, az illetékes miniszter pedig nemzetközi maffiacsoportokat…..