Adatok
szabó lászló
0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az ejtőernyős sisakoknak különleges kívánalmaknak kellett megfelelni. Az ugrás során a hagyományos német rohamsisakok széles pereme túlságosan nagy légellenállást fejtett volna ki, továbbá földet éréskor szerencsétlen helyzetben az ejtőernyős nyakát kitörhette volna a…..

Eltelt egy újabb év, úgyhogy lássunk egy listát a számunkra legkedvesebb vagy érdekesebb bejegyzésekről. A mostanival együtt ebben az évben százötvenöt bejegyzés született.
6B5
Rendőrjárőr egyedi felszerelése
SPOSN Ataka 3
H/4. Komplettírozott Élelmiszer Csomag (1.…..
szabó lászló
2013.12.26 22:44:28

Manapság gyakorta hallok megjegyzéseket rendőreink testi felépítését illetően. Szó mi szó, én is láttam már 160 centis járőrpárost, de „mifelénk” azért nem lehet panasz a rendőrök felépítését illetően.
Na de negatív példának szolgáljon az a svéd eset, amikor is egy…..
szabó lászló
2013.12.07 10:37:56

Alapvetően a fegyvernemi, haderőnemi sovinizmus szinte minden hadseregben tetten érhető. Ezt egyébként a megfelelő kohézió eredményezheti, ahogy azt szerintem sokan megtapasztalták már az élet legtöbb területén, hiszen végső soron mindannyian egy adott csoport tagjai vagyunk.
A…..
szabó lászló
2013.11.08 21:49:47
@Dobri: Ezt nem tudtam, köszönöm a felvilágosítást! De azért ez mégis csak az elit, és nem az általános francia hadsereg. Amikor én volta kint ( a 2000-es évek eleje-közepe) már nem volt sorkötelezettség az tuti. Más: Te a győri katkóba jártál? A hegyi Sanyi őrnagy mintha mesélt volna rólad annak idején.
szabó lászló
2013.11.08 21:21:16

A különféle „izzadós” pólók manapság elég divatosak a sportolok körében, emiatt várható volt, hogy katonai berkekben is terjedni kezdenek. Bár inkább combat shirt formájában kerültek rendszeresítésre, de a nagyobb gyártók készítenek sima pólót is belőlük.
Hivatalos…..

Mivel az utóbbi napokban felröppent a V4-es harccsoport híre, ezért eszembe jutott egy hasonló kezdeményezés is, amiről már korábban szerettem volna írni.
Az EU-nak összesen körülbelül 18-19 harccsoportja van, amiből fél éves periódusokban kettő ad készenléti szolgálatot. Az…..
szabó lászló
2013.03.16 15:54:35
szabó lászló
2013.03.16 16:40:31
@dudi01: De hogy nem! Jókat röhögök...sajnos!

A magyar honvédség 96M néven rendszeresítette a P9RC maroklőfegyvert. A pisztolyt itthon tervezték és állították össze, és sokan amolyan hungarikumnak tartják. Ami persze egy bizonyos szintig szép és jó, de mindenképpen a helyén kell kezelni a dolgokat. Legalábbis az…..
szabó lászló
2013.02.06 09:47:56
szabó lászló
2013.02.06 10:00:26
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Igaz láttam egy dokuban, hogy annak idején úgy ugrottak mintha fejest ugranának a vízbe.