Regisztráció Blogot indítok
Adatok
danieee

103 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tévedünk, ha azt gondolnánk, hogy a hordható technológiák piacán csak is okosórákkal lehet érvényesülni. Legújabb csúcstelefonja, és új generációs okosórái mellett a barcelonai MWC-n tegnap bemutatta Gear Fit karkötőjét is a Samsung. Az elsősorban fitneszkelléknek szánt…..
igm itten vagyok 2014.02.25 12:45:32
Az utóbbi napokban semmi időm nem volt egyéni tartalom kreálására, pedig téma bőven akadt. Nem lustaságról van szó, csupán arról, hogy az őszi vizsgaidőszakot eddig kellett elhúznom. Most, hogy gyakorlatilag vége, lényegesen több időm jut majd írni. És, hogy mi történt az…..
Az előzetes ígéreteknek megfelelően nemrég hivatalosan is bemutatta legújabb Angry Birds játékát a finn illetékességű Rovio. Angry Birds Stella néven készíti legújabb Angry Birds játékát a Rovio. A fejlesztés alatt álló epizód a stúdió ígéretei szerint nemcsak új…..
igm Így néz majd ki a Galaxy S5? 2014.02.17 16:21:08
Az eddig megjelent információk alapján készített fotót a Galaxy S5 lehetséges formatervéről az egyik megbízható dél-koreai forrás. Állítólag a Samsung soron következő S-szériás csúcsmobilja látható azon a renderelt fotón, amelyet az egyik ismert, korábban több hiteles…..
Bár ezen jellemzők nem mintha mérvadók lennének egy-egy készülék megvásárlása előtt, az mindenesetre örvendetes, hogy a Samsung erre is gondol. A mai csúcsmobilok főként hardver téren próbálnak újat mutatni, ennek ellenére mégis egyre több gyártó alkalmazza a por- és…..
igm Teljesen megújul a Twitter 2014.02.17 16:18:23
Mintha csak a Facebook és a Google+ elemeit keresztezték volna. Nemsokára ugyanis ilyen mértékű változtatásokra számíthatnak a Twitter webesfelületét használók. Hosszú idő után nemcsak mobilra letölthető kliensét, hanem a hagyományos böngészőből elérhető felületét is…..
Nem várt szereplővel bővülhet hamarosan a főként Samsungos mobilok uralta android-piac: úgy hívják, Nokia. 2014 alighanem a nagy meglepetések éve lesz mobil fronton: a Samsungról nemrég kiderült, hogy újabb Windows Phone rendszerű készülék gondolatával kacérkodik, míg a…..
Cáfolja a Samsung a svájci olimpikonok azon korábbi állítását, ami szerint arra utasították volna őket, hogy takarják el más gyártótól származó mobiltelefonjuk, leginkább iPhone-juk logóját. Az idei téli olimpiai egyik legnagyobb támogatója a Samsung, a vállalat ráadásul…..
Bár a cupertinoi vállalat társalapítója szerint két arénában játszhatnának egyszerre, stratégiailag nem volna túlságosan bölcs lépés. Az Apple társalapítójáról szinte köztudott, hogy egy nagyobb médiaszereplés alkalmával hajmeresztő teóriákkal sem szégyell előállni,…..
Nyilvánosságra hozta az android-verziók aktuális piaci megoszlását bemutató táblázatát a Google. Íme, ezeket használjuk ma leginkább. Az androidos mobil készülékek 80 százalékán Android 4.0 vagy ennél újabb verziójú rendszer fut – derül ki a Google kedden…..
10-ből egy amerikai szeretkezés közben is használja okostelefonját, míg többen a szex és a mobil közül inkább az utóbbit választják – derül a Harris Interactive legfrissebb tanulmányából. Az okostelefonok rohamszerű térnyerése életünk alighanem minden részét…..
Végleg búcsút intene a jövőben a hagyományos jelszón alapuló azonosításnak a Google, olyannyira, hogy nemrég felvásárolták az ezzel a technológiával foglalkozó SlickLogin nevű céget. Az akvizícióval kapcsolatos részletek bár egyelőre nem ismertek, a felvásárlással…..
Még korábban teljesen véletlenül találtam rá egy bejegyzésre az izé.hu-n, - amit azóta már töröltek az oldalról - egy másikon viszont továbbra is elérhető. Arról van szó, hogy a Google saját fordítóját "megtaníthatjuk" beatboxolni. Bár ezt valószínűleg mára jóval…..
Néhány új funkcióval bővült az androidos telefont Facebook mobillá változtató alkalmazásfelület. Idén márciusban viharként robbant ki a hír, miszerint Zuckerbergék egy Facebook alapokon működő, teljesen új mobil operációs rendszer fejlesztését készülnek prezentálni.…..
igm Új képalkotási módszerek 2013.12.22 12:55:05
A képrögzítésre használt technikák és annak feldolgozási módjai rohamos fejlődésen mentek keresztül az utóbbi évtizedekben, amelyek összességében csaknem teljesen megváltoztatták a filmről, és úgy egyáltalán a filmkészítésről alkotott eddigi elképzeléseinket. A technika…..
Egy frissen megjelent forráskód parancsai szerint hamarosan a böngészőnkből is kezelhetjük majd a Play Music-on elérhető zenéinket. A Google egyik rendszerváltozásokat figyelő nem hivatalos blogja szerint rövidesen webböngészőnkön keresztül is tölthetünk majd fel zenéket a…..
A like után immáron többek közt a dislike, azaz, a nem tetszésünket szimbolizáló „gombot” is elérhetővé tette okostelefonokra szánt Messenger alkalmazásában a Facebook. A közösségi oldal berkein belül mindig is meghatározó szerepet játszott a lájkolás, azaz, egy adott…..
Jól ismert karácsonyi dallamokkal kívánja fokozni az ünnepre várók hangulatát a Google. Csak előtte szépen kell kérni. Az ünnepi időszak közeledtével a legnagyobb közösségi oldalak mellett sajátságos módon üdvözli felhasználóit a Youtube, de a Google is készül,…..
Egy hónap múlva hivatalosan is leáll a korábban milliók által használt, méltán népszerű multimédiás lejátszóprogram. December 21-ig adott határidőt az eredetileg a Nullsoft által fejlesztett, immáron pedig az AOL tulajdonában lévő Winamp elbúcsúztatására a…..
Jövő április elején végleg megszűnik a Windows XP támogatása, így azt követően már biztonsági frissítéseket sem ad majd ki a haldokló rendszerre a Microsoft. Jövő év április 8-án az informatika, azon belül is az operációs rendszerek vélhetően egy újabb meghatározó…..
Az elmúlt két hónap valóban mozgalmasan telt az Apple háza táján, s Tim Cook szerint a java még csak ezután jön. Meglepő válasszal szolgált az Apple-vezér a tegnapi aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámoló során feltett elemzői kérdésre, miszerint voltaképp mikor…..
A korábbi szó beszédek után, immáron hivatalossá vált a Lenovo és Ashton Kutcher közötti néhány hete pletykált megállapodás: az amerikai színész lett a vállalat arca és egyúttal új alkalmazottja is. Kutcher új munkaköri feladatait tekintve első sorban a Lenovo nemrég…..
igm Kasszasiker lesz az iPhone 6 2013.10.28 11:20:14
Az Apple-elemző Gene Munster legalábbis ezt jósolja, mi több, a szakember úgy véli, jövőre már egészen biztos, hogy jóval nagyobb kijelzővel szerelt iPhone-ok is piacra kerülnek. A cupertino-i vállalat ma esedékes aktuális negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolója előtt…..
Ezzel egyúttal már a világ legnagyobb táblagépe címét is egészen biztosan magáénak tudhatja a redmond-i óriás. Egy közel 5 méter magas és 8 méter széles Surface Pro 2 modellt állítatott fel a London központjában, a Trafalgar tér közelében a Microsoft, hogy ezzel…..
igm A Facebook már nem menő 2013.10.25 13:27:04
Jelentősen csökkent a Facebook népszerűsége, míg ezzel párhuzamosan a Twitter lett a tinik által legfontosabbnak tartott közösségi oldal – derül ki a Piper Jaffray által nemrég készített féléves piackutatási jelentésből. A korábbi 42 százalékos részesedéséből, 23…..