Regisztráció Blogot indítok
Adatok
colizoli

0 bejegyzést írt és 64 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha körülnéznénk nagyszüleink vagy dédszüleink egykori konyhájában, biztosan találnánk, illetve rácsodálkoznánk olyan eszközökre, amikről nem igazán tudnánk megmondani, hogy mire is valóak. Azokban az időkben is próbáltak időhatékonyak lenni, mivel általában nagyobb családokra főztek.   Tehát…..
colizoli 2019.03.26 07:51:40
@László Fenyvesy: a kávémat kortyolgatva röhögtem fel, top komment.
Ma arról írok, hogy mennyibe kerül egy kezdő konyhaszett, mi minden szükséges feltétlenül, mi az, amit majd a második hullámban érdemes beszerezni, illetve mik azok, amik nagyon ráérnek, vagy akár simán ellehetünk nélkülük életünk végéig. Valahogy természetesnek vesszük a konyhai dolgok meglétét,…..
Laslavic Tímea Nem is túlzás azt állítani, hogy a romániai Transzfogarasi út világhírű. És van még egy káprázatos magashegyi út a szomszéd országban: ennek Transzalpina út a neve és sokkal, de sokkal kevesebben tudnak róla, pedig van olyan érdekes, mint az első. Sőt, bizonyos szempontokból még…..
Alapvetően csak azt akartam levideózni magamnak, ahogy a 103-as által vontatott IC-vel kigördülünk a müncheni főpályaudvarról (az akárhanyadik kocsiban ülve teljesen mindegy, hogy milyen mozdony van elöl, úgyhogy ennek csak eszmei értéke lett volna) aztán nem állítottam le a…..
Az Amerikai Kennel Klub (AKC) idén is nyilvánosságra hozta a legnépszerűbb kutyafajták toplistáját. A nagytestű munkakutyák arattak tavaly az Egyesült Államokban, és néhány nagy visszatérőt is üdvözölhetünk, a trónt azonban úgy látszik, nem lehet elhódítani a…..
Imádok Ausztriában síelni. Igen, baromi drága, igen, sokan vannak. A táj szépsége, a rendezettség, a megbízható minőség miatt mégis évről-évre visszatérek ide. Mutatom is gyorsan a kedvenceimet! Schladming: a középhaladók álma Milyen messze van Budapesttől? 491…..
Gasztroforradalom van, a séfek pedig a tábornokai, díszes egyenruhában, délcegen figyelik a küzdelmeket. Már csak a tévében pózolnak, mindig mosolyogva, hófehér séfkabátban, dél körül mennek dolgozni, belekóstolnak kicsit a kollégák főztjébe, aztán egy pohár champagne-nyal a kézben elkezdenek…..
Egy futtatós ismerősöm azt válaszolta, hogy otthon szokott gyakorolni a kutyájával, amikor megkérdeztük tőle, miért nem visz valamilyen játékot a séták alkalmával és miért nem ad feladatot a kutyusnak? A séták elmismásolása nem csak butaság, de hosszú távon komoly…..
colizoli 2014.03.05 20:39:57
  Az első írásos emlékeket pergamen kéziratokban fedezték fel a zsemlegombócról i.sz 1000-ben .Az első képi ábrázolás 1290 környékéről származik. Dél-Tirolban A Hocheppan kápolnában van egy freskó amelyen egy apáca látható, ahogy éppen egy serpenyőben nyílt…..
colizoli 2013.12.14 22:51:14
colizoli 2013.12.14 22:51:20
@alexandra.kis: Gyakorlatilag mindenhez aminek mártása vagy szaftja van, de leginkább az egészben sült vagy párolt húsokhoz
Íme, néhány csodálatos autóút, melyek felejthetetlen élménnyel ajándékoznak meg bennünket. Még a legtapasztaltabb sofőröknek is kihívás az úton tartani a szemét (és az autót:), ha ilyen csodálatos tájakon halad keresztül. Várom további javaslataitokat ide.Cabot trail,…..
sorok között A rosszléti állam 2012.10.23 07:51:00
Orbán Viktor Bukarestben az Európai Néppárt 21. kongresszusán többek között a jóléti állam hanyatlásáról is beszélt. "A másik az, hogy minden államnak el kell végeznie a jóléti állam korrekcióját. Nyugaton nehezebb, mert ott fölépült jóléti államok vannak,…..
Sylvester Stallone a 80-as évek akciófilmjei előtt kívánt tisztelegni a The Expendables-szel, műve sikert aratott. Bejelentette a folytatást, de a forgatókönyvet Ken Kaufmanra és Richard Wenkre bízta, a rendezői székbe Simon Westet ültette. Leszerződtette Jean-Claude Van Damme-ot,…..
A Vimeo egyik fejlesztője, Casey Pugh még 2009-ben, előre megfontolt szándékból, feldarabolta a Star Wars első felvonását 15 másodperces részletekre, majd megkérte az Internet Népét, hogy válasszanak ki egy-egy jelenetet és forgassák újra, úgy ahogy jónak látják. A projekt…..
colizoli 2012.01.21 22:07:50
Lassan eljön az idő, amikor a síelés tervezgetése helyett már valóban léceinken állhatunk a hegytetőn. Mivel ez egy igencsak veszélyes üzem, nem árt, ha van egy jó utasbiztosításunk is a lelkesedésünk mellé. Számos olyan oldal van, ahol több biztosító ajánlatát áttekintve…..
Az Európai Unió lakossági és vállalati áramfogyasztói legalább 20 évig folyamatosan emelkedő áramárral nézhetnek szembe – legalábbis ezt írja honlapján egy kiszivárgott Európai Bizottsági jelentésre hivatkozva a Financial Times. A jelentés az "Energy Roadmap 2050" számára…..
colizoli 2011.10.18 07:36:13
@Kompli: A sőtétzöldek a szél és áramláseröművekket is erösen csáklyázák, pedig az áramláseröművek 24/7-be nyomják.
Elvileg lehetséges a saját áramod megtermelése, de az most a jelenlegi technologiával elég költséges és a megtérülése elég megkérdőjelezhető.
colizoli 2011.10.18 21:32:56
@Medx:
Azért arra is számoljál, hogy a németek és a spanyolok szépen lassan épitgetik a maguk kis éjszaka is mükődő naperőműveiket. Arra lent délen a sivatag szélén
  A teher nő, az autós nyög, a forgalom csökken. Mindez nem is meglepő, ha megnézzük az üzemanyag-árakat: a benzin literjének átlagára csaknem 400 forint, a gázolajé alig kevesebb, nagyjából 390. Kérdés, hogy az autós – mert a világgazdasági trendek és a kormány a…..
colizoli 2011.09.30 22:16:02
@Kara kán:
Ha elmész az egyik közeli szervizbe, ahol ilyennel foglalkoznak, akkor pontosan megmondják neked, merre mennyi hány méter
Szeretem a sört, nem is nagyon tagadhatnám le, főleg az előtt nem, aki mostanában benézett a csomagtartómba. Pár hete ugyanis három jókora kartondobozban több száz sörösdobozt zörgetve közlekedek. Nem bírtam már tovább elviselni a temérdek dobozt a garázs sarkában, egyrészt,…..
colizoli 2011.09.22 08:59:32
Vidám színek, bordázott műanyag felületek, tömör virsligumik, egy izraeli dizájner így látja az olcsó biciklik gyártásának jövőjét. És az újrahasznosításét. A fröccsöntött bútorok, háztartási eszközök Izraelben nagy népszerűségnek örvendenek. A hagyományból…..
Bigyóblog Usb-konnektor a falból 2011.07.27 08:33:00
Lassan több kütyüt kell usb-ről tölteni, mint hagyományos konnektorból. Persze kaphatóak átalakítók, de mennyivel egyszerűbb lenne, ha a hagyományos konnektorok mellé az usb-s kütyüt is be tudnánk dugni tölteni. Itt egy példa erre. Követendő példa, reméljük, elterjed. Ha…..
A múltkor kicsi és/vagy szép kocsikat nézegettünk, most jöjjenek az igahordók, szintén a retró jegyében! Egy villamosos túra során Stuttgartban, a méteres nyomtávú villamos kocsiszín akkor már csak tárolásra használt alsó részén futottunk bele a helyi tűzoltómúzeum…..
Kapanyél AvantGARDEN 2011.04.19 10:00:00
Növénytermesztés talaj nélkül? A megoldás a hidropónia, azaz a talaj nélküli, tápoldatban való növénytermesztés. Már a 17. század vége felé elkezdtek kísérletezni a növénytermesztés azon formájával, hogy a gyökereket különböző tápanyagokkal dúsított vizes oldatba…..
Ez megint egy olyan egyszerű és nélkülözhetetlen, miért-nem-nekem-jutott-az-eszembe ötlet. Sok üveg van a hűtőmben: üdítős, sörös, boros. És igen, nehéz úgy kivenni a legalsót, hogy ne csússzon szét a többi. Vajjal, rúd szalámival, dobozos tejjel támasztottam ki, nem mindig…..
A múltkoriban mesélte nekem az egyik szakértő az alábbi elgondolást. Valamelyik Benelux államban - talán Belgiumban, de erre már nem emlékszem pontosan -, sajtótájékoztatót tartott az országos rendőrfőkapitány.A kapitány bejelentette, hogy sikeresen működik az ország…..