Regisztráció Blogot indítok
Adatok
helvi

25 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Helló és bocs, tudom, régen nem írtam semmit, de ma történt valami, amit muszáj elmesélnem, még akkor is, ha holnap hajnalok hajnalán kelek, most meg már fél 11 van (éjszaka). Amit mindenképp szeretnék veletek megosztani, az annak a felismerése, hogy a telód zárolása: lúzerség! Csak és kizárólag…..
Van az úgy, hogy az Újév napján megkönnyebbülten sóhajtasz, hátrahagytál egy kőkemény évet, ennél már csak jobb jöhet. Ugye, voltál már Te is így? Nos, a 2016-ot úgy zártam, hogy hál' Istennek, vége, arccal előre, 2017 ez után a trutymó után már akkor is világklasszis lesz, ha átlagosan…..
Hannáék Mikulás-előadása Vigyázat, nagy adag cukiságot tartalmaz!!!  ..
Drága Nünüke, már 8 éve nem vagy velünk és most megtaláltam ezt az általad a húgomnak írt réges régi versedet. Könnyek közt másolom most ide: Kovács Éva: Kincs Felébredtem, mert élek újraaz életre gondolok, nem a halálra.Visszafordulok és TE nézel rám,hallatszódik egy…..
Elvira blogja Zsuzsi 2014.09.26 16:58:39
Napok teltek el és be kell látnom, búcsúznom kell. Két hét múlva lett volna 11 éve, hogy velünk voltál. Már az is csoda, ahogy az életünkbe csöppentél, most pedig ugyanolyan hihetetlen gyorsasággal távoztál. Eltűntél. Este még együtt vacsoráztál a többiekkel, vasárnap pedig…..
Egy szem almafánk az idén is hálás volt a gondoskodásért, bőséggel ellátott minket az őszre almával. Sütireceptek után kutakodva kaptam kedves Erika barátnőmtől néhány pitereceptet, köztük egy mákos-almás pitéét is. Mák helyett mandulaliszt került bele, de egyebekben egy az…..
Az apukám folyton tele van ötlettel, én meg igyekszem támogatni. Eddig is próbáltuk úgy összeállítani a napi menüt a kondorosi Napsugár Vendégőben, hogy változatos legyen, viszont most kineveztük a "B" menüt "low carb", azaz alacsony szénhidráttartalmú ételsorrá. Ehhez persze…..
A minap kaptam egy új receptet, ki is próbáltam, teljesen jól sikerült, köszönet érte, Kiszely Ági! :-) Persze nálam egyből minden egy kicsit másként készül, "elvirásítom", "ápdétosítom", valami csavar tuti belekerül a sztoriba. Az alapreceptet azonnal kipróbáltam egész (nem…..
Nem vagyunk nagy Valentin napozók, egy csokika, egy virág, ilyesmi, semmi túllihegés. A túlcsöpögős romantikát nem nekünk találták ki. Mondjuk ott sem tartunk mint az egyszeri székely bácsi, akitől megkérdezte a felesége, hogy miért nem mondja, hogy szereti - "Egyszer már mondtam,…..
Húúúú, de savanyúúúú! Ismerős helyzet, hogy megveszitek a boltban a narancsot, mandarint, hazaviszitek, nagy boldogan megpucoljátok és az első falatnál csücsörire húzzátok a szátokat? Nos, ez velünk is megtörténik időnként. Mit lehet ilyenkor tenni? Első felindultságunkban…..
Mivel bevált a módszer, továbbra is "ápdétosítom" a különböző recepteket. Olyanokat készítek, amelyeknek a normál változatát sohasem próbáltam. Igazság szerint főznöm sem kellett eddig, hiszen akinek a szülei vendéglősök, nem igazán kényszeríti semmi, hogy a ledolgozott…..
Ha már a "norbis" recepteknél tartunk, közkinccsé teszem a kelt csiga receptjét is. Saját fejlesztés, ebből sem tudok eleget sütni :-) Többféle töltelékkel kipróbáltam, készítettem kakaósat, diósat és túrósat is. Hozzávalók: 50 dkg Norbi lisztkeverék1 csapott evőkanál…..
Mióta csökkentett szénhidrátos diétán vagyunk, kicsit bonyolultabb lett a beszerzés. A Norbi Update pékségben ugyan mindent lehet kapni, de egy egész családot onnan ellátni igen költséges vállalkozás. A kezdetekben persze nagy segítséget jelentett, ráadásul nagyon finomak az ott…..
Elvira blogja Kudarcról őszintén 2013.10.10 14:58:09
Hihetetlen energiákkal indultam az életmódváltásnak, hét hónap alatt sikerült 20 kilótól megszabadulnom. Mivel mindenhonnan zúdulnak ránk a jó tanácsok, a tuti, bevált módszerek, teljesen belezavarodik, aki ki szeretne egyet választani. Amin elindultam, teljes sikert hozott, hiszen…..
Elvira blogja Kuksi 2013.10.10 11:59:59
Nálunk az állatok úgy lesznek, hogy valaki kidobja őket, mi pedig befogadjuk. Szinte csak ilyen "csöves" jószágaink vannak. Ezt a kismacskát sem tudtuk ott hagyni az út közepén, így került hozzánk. Szegényke ott állt a Hősök útján a úttesten (mint kiderült, már reggel is…..
Elvira blogja I can do it! 2013.03.10 11:14:47
Hónapok óta várom, hogy ez a csodálatos ember, Vujity Tvrtko eljöjjön valahová Békés megyébe és hallhassam őt élőben. Nem vagyok az a tipikus "rajongó", hogy minden könyve meglenne, minden vasárnap a Naplót nézném. De megvan három könyve, több híressé vált riportját…..
Elvira blogja Jutalmazás 2013.02.10 14:00:43
Mikor belekezdtem a váltásba, egy cél lebegett a szemem előtt: minél több kilótól megszabadulni. Ez egy kőkemény munka. Azért meg jár valami, nem?! A legjobb motiváció a jutalmazás. Tudjuk ezt, ha a kutyusunkat szeretnénk megtanítani ülni, állni és szépen mellettünk…..
Elvira blogja Mielőtt elválunk 2013.02.09 06:46:19
Egy szempillantás kellett, hogy belédszeressek, már fénykép alapján is igen szemrevaló voltál. Kívül-belül olyan, amilyenre vágytam. A szerelem azóta is tart, de be kell látnom, nekünk külön kell folytatnunk. Drága, el kell engedjelek, hogy még másnak is örömet…..
Elvira blogja Életmódváltás? 2013.02.05 20:15:07
Sokszor halljuk, hogy váltsunk életmódot. De mi is az az életmódváltás? Életünk során többször is úgy alakul, hogy önként vagy kényszerből változtatunk az addigi életmódunkon. Ez történik életünk minden mérföldkövénél, amikor "kiröppenünk" otthonról, amikor férjhez…..
A leggyakoribb kifogás arra, hogy nem mozgunk az, hogy nincs idő. Pedig időnk arra van, amire szánjuk. Régi bölcsesség, már-már közhely. De mint minden közhely, ez is óriási igazság. Amikor még a kifogásokat gyártottam, akkor én is takaróztam a sok elfoglaltságommal. Dolgozom,…..
Elvira blogja Fokozatosság 2013.02.02 06:48:22
Vannak, akik egész életükben sportolnak, már egész kis koruktól fogva. Mi, a többség azonban bizonyos kor után (khmm...) jövünk rá, hogy a tesi lett volna az egyik legfontosabb tantárgy. A Nők Lapjában Szekeres Mónikától olvastam egyszer (nem szó szerint, de ez volt a lényege),…..
Előző bejegyzésemet ott fejeztem be, hogy mindenki számára létezik megfelelő mozgásforma - csak meg kell találni! A következőkben ajánlok néhányat, amiből lehet válogatni. Jóga: inkább alakformáláshoz ajánlanám, bár még sosem láttam kövér jógást, szóval biztos…..
Elvira blogja Élvezd a mozgást! 2013.01.30 13:57:51
Augusztusban nagyon fájt a lábam. Elmentem orvoshoz, aki elküldött röntgenre. Megállapították, hogy a bal lábamon a sarkamnál van két kis csontkinövés, amitől fájhat. Igen ám, de nekem a bal egyáltalán em fájt, a jobbra viszont alig bírtam ráállni. Vettem magamnak egy MBT…..
Aki már nekikezdett valaha is a fogyókúrának, biztosan átélte, amit már én is számtalanszor: nagy svunggal nekikezdtem, éheztem, gyötörtem magam és maximum két hét múlva abbahagytam. Rájöttem, hogy ez így nem ér semmit. Persze kicsit utána is olvastam és kiderült, hogy akár…..
Elvira blogja Elindult a blogom 2013.01.29 20:26:42
Végre sikerült összehoznom és elindítani a blogomat, az Elvira blogját. 5 hónappal ezelőtt született meg bennem az elhatározás, hogy változtatnom kell. Hogy min? Az addigi életmódomon. Márciusban betöltöttem a 35-öt és folyamatosan azt éreztem, hogy valami nem jó.…..