Adatok
gdpadakozo
0 bejegyzést írt és 159 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jól ráijesztett hétvégén Európa barátaira a Tárki. Szerencsére csak tévedés állt megdöbbentő kutatási jelentésük hátterében, amely szerint már többen gondolják hátrányosnak uniós tagságunkat, mint ahányan jónak találják. Nincs szó tehát radikális fordulatról, de…..
Most kiderül, hogy valóban számít-e az állampolgárok véleménye. A Margitsziget sorsdöntő szavazáson van túl. A tét az volt, hogy a Margitsziget a 13. kerület fennhatóságában maradjon, avagy a főváros kezelésébe kerüljön. A lakók pedig megtették amit lehetett; hatalmas…..
gdpadakozo
2013.08.26 14:29:16
@Lieutenant Bona: "Az új uszitól kezdve az atlétikai centrumon keresztül a felújított szökőkútig nem emlékszem semmire..."
Nos, hiányzott a szigetre az új uszi, meg a többi építkezés, mint a zöldterületnek egy külszini fejtés!
Nos, hiányzott a szigetre az új uszi, meg a többi építkezés, mint a zöldterületnek egy külszini fejtés!
A következő tanévtől megkezdődik a középiskolások közösségi szolgálata, a 2016-ban érettségizőknek ötven óra társadalmi munkát kell teljesíteniük. A közbeszédben ezt egyszerűen közmunkaként emlegetik, és már arról is hallani, hogy van, ahol közmunkásokat váltanának…..
gdpadakozo
2013.08.26 12:49:38
Kettős Mérce
Az azonos neműek közötti nyilvános csókváltás közszeméremsértésnek minősül?
2013.08.15 12:21:42
Olvasónkat megfenyegették azért, mert meleg, majd a kiérkező rendőrök a fenyegető pártját fogták.
2013. augusztus 14-én hajnali három óra körül egy buliról sétáltunk hazafelé. Egyikünk betért a Baross utcai / Harminckettesek terei nemzeti dohányboltba. Ketten az utcán…..
gdpadakozo
2013.08.16 14:48:31
@monddazigazatmar:
Ez az 51%-osdi azért nem egészen így van.
Sose felejtsük, mindenki kisebbségben van, csak meg kell találni a megfelelő csoportosítási szempontot.
Ez az 51%-osdi azért nem egészen így van.
Sose felejtsük, mindenki kisebbségben van, csak meg kell találni a megfelelő csoportosítási szempontot.
gdpadakozo
2013.08.16 14:58:21
Az utóbbi napok kormányzati kommunikációja az IMF hitel visszafizetésétől volt hangos az amúgy uborkaszezonnak számító nyári kánikulában. Orbán Viktor feltétlen hívei - akik már korábban is a szabadságharcos szemfényvesztés bűvöletében leledzettek - most…..
gdpadakozo
2013.08.14 01:56:24
@Zuckerbrot:
"'Másrészt a jövő évi költségvetést is úgy szeretnék összerakni, hogy abba se az IMF, se az EU ne szólhasson bele.'
Mi magyarok már csak ilyenek vagyunk. És ti ott az IMFnél?"
Köszi, mi jól magvagyunk. Nagyokat röhögünk a picike szemétdombon kukorékoló kakasotokon.
"'Az IMF hitelre Magyarországnak a 2008 őszén kirobbant világgazdasági válság idején volt szüksége'
- 1. mondat 1. hazugság. Már Kádár is az IMF hitelt csapolta, 89re 67% volt az államadósság."
Nos, nagy kihívás lehet a szövegértés.
(Gyk. az adott IMF hitelről van szó, nem általában mindegyikről...)
"'sikerült megúszni egy újabb IMF hitel felvételét, és ezzel Magyarország megőrizhette a függetlenségét. Csakhogy ennek azért nagy ára van és most nem pénzben kifejezhető árra gondolok, hanem a magyar kormány becsületére és hitelességére - ami végső soron Magyarország hitelességén is csorbát ejtett.'
- valszeg ezért adjuk el a fele kamattal az állampapírt mint ti 2008 előtt...:))"
Ha tényleg felekamattal, akkor az azért nem olyan nagy buli, sajna.
stb. stb. stb. (nincs több időm ezzel a fossal szarakodni :o)

2013.08.14 02:03:57
@dukeekud:
"A regi vicc jut eszembe. "Nezd anyja szentsegit, megint nincs rajta sapka". Nevetseges kotozkodes, a fidesz akarmit csinalhatna az ugysem lenne jo. Az Orbanek egy csodbe vitt kifosztott orszagot vettek at."
Erre valami hiteles bizonyíték?
"Ehhez kepest megszunt a tulzottdeficit eljaras, amire az mszp 8 ev alatt nem volt kepes. "
Remek, és megszórításra sem volt szükség, ugye :)
"Visszafizettek, az mszp adosagat."
Ja és kirabolták többek közt a manyupokat. Be szép történet.
"Csokkentik a rezsit,"
Azta, és az adóterhet mikor fogják. Mert ugye az lenne a saját porta, ahol seperni kell.
Ld. még más farkával a csalánt, stb. stb.
"es meg a devizahiteleseken is tudtak nemileg segiteni."
Ja persze, akiken nem kellett volna (gyk. akinek volt elég penyája végtörleszteni, az biztos a csőd szélén állhatott), azokon segítettek.
Akik a szarban vannak, azokra pakultak még egy adagot (gyk. a gyengébb forint amennyit ártott és árt ma is nekik, ld. még Kósák sivatagi kalandja a csontvázzal)
"Amilyen allapotban atvettek az orszagot, es a gazdasagi valsaghoz merten, zsenialisan teljesitettek. "
Igen, én is ezt a szót kerestem. Zseniálisak (csak miben...)

Borostásan jelent meg egy Csányi Sándor OTP-elnököt leuzsorásozó sajtótájékoztatón Lázár János. Egy ilyen jelentőségű arcszőrzetváltozás a kremlinológia szabályai szerint óriási változásokat jelent a belpolitikában. Mi következik most? Államosítják az OTP-t? Újabb…..
gdpadakozo
2013.08.12 16:32:30
A magyar kormány ózdi tagozata illeszkedve Orbán miniszterelnök úr turisztikai, mezőgazdasági és szociálpolitikai elvárásaihoz, higiéniai illetve egészségügyi szabadságharcot hirdetett, amelynek keretén belül csökkentették (helyenként kiiktatták) a közkutak kapacitását.
Ha…..
gdpadakozo
2013.08.07 16:25:20
@Pipas: És az ingyenes járdákkal, közvilágítással, szemétgyűjtőkkel, vagy épp a hidakkal mi a helyzet?
Holnaptól fizessen mindenki minden közszolgáltatásért!
Hajrá mAgyarország!
Holnaptól fizessen mindenki minden közszolgáltatásért!
Hajrá mAgyarország!
gdpadakozo
2013.08.07 16:34:07
@Pipas: Biztos, hogy az a 13 millió mind folyó vízre ment el?
Nincs ott semmilyen fixköltség?
Ezen garasoskodni, miközben milliárdok mennek el csak egy-egy "tranzakció" esetén...
Amúgy meg milyen szabályok vonatkoznak a vízvételezésre? Azokat kellene betartatni, oszt jónapot.

2013.08.07 16:36:45
@Pipas:
"És az ingyenes járdákkal"
Aki a járdán gyalogol, az ingyen van, aki meg oda pakol, azt elfoglalja, oda parkol, az meg vastagon fizet. Az utakért fizetek, a parkolásért meg pláne fizetek.
És mi van a járdaszűkítesekkel, azok hol maradnak. Mondjuk csak félmétert hagynak.
"közvilágítással"
Nagyvárosban lakom, már sok éve világításkorlátozás van. A két tíz emeletes közti lámpák nem mennek, ott tők sötét van. Mégsem volt hörgés.
Miért nem volt?
"szemétgyűjtőkkel"
A szemétgyűjtőkért fizetek, nem is keveset.
A nyilvánosokért, tényleg?
"vagy épp a hidakkal mi a helyzet"
Az utakért fizetünk keményen, abban van benne a híd is. Megjegyzem ahol lakom nincsenek hidak csak az autópálya felett, de azért meg pláne fizetek.
Ha gyalog mész, nem hinném...

Az aranyár összeomlott, a befektetők szállnak ki a fejlett piaci kötvényekből - annak nagyon tudnánk örülni, ha a következő menekülőeszköz, ami megborul, a svájci frank lenne.Valósággal összeomlott az arany árfolyama idén nyáron, ami felveti a kérdést: kidurrant a korábbi…..
gdpadakozo
2013.07.11 13:11:26
@defenestratio: És mióta hiszünk a reklámoknak, ügynököknek?
Gőzöm sincs semmiről, de kockáztatom saját magam és akár az egész családom egzisztenciáját?!
Gőzöm sincs semmiről, de kockáztatom saját magam és akár az egész családom egzisztenciáját?!
gdpadakozo
2013.07.11 13:13:57
@bankvezér: Világos, elérkeztünk a végső érveléshez (gyk. személyeskedés). Sajnálom.
gdpadakozo
2013.07.11 13:20:12
@$pi$: Ez jogos felvetés.
Tegyük fel, hogy történetünkben van két ember. Az egyik felvesz devizahitelt, és vásárol egy lakást magának. A másik megoldja valahogy máshogy a lakhatását, pl. a szüleinél húzza meg magát. Közben pedig félretesz annyit, amiből majd valamikor futja egy saját lakásra.
Ezekután jönnek az ismert fejlemények, és végül az említett bankcsődök. Bank nincs, devizahiteles nem adós többé, a lakás az övé. A megtakarító megtakarítása elúszik, se pénz se posztó.
Ez így tényleg a legkorrektebb végkifejlett lenne.

A bedőlő frankhitelek és az adósságcsapda réme olyan mértékben tette óvatossá a magyar fiatalokat, hogy ma már az sem vállal kockázatot, akinek amúgy a tudása és anyagi forrása is meglenne hozzá.A pénzügyi válság és a magyar családokat gúzsba kötő devizahitelek nyomot…..
gdpadakozo
2013.07.11 12:08:35
@bankvezér: :)
Az idézetben a kockázatkerülés költségeiről volt szó, azaz ha nincs kockázat, annak is vannak költségei.
A kockázatról. Pl. gyógyszergyárak milliárdokat kockáztatnak egy-egy gyógyszer kifejleszteséért. Aztán tízből mondjuk kettő bejön. Ha nem kockáztatnának, nem lennének új, hatékonyabb gyógyszerek.

Azt írja a Heti Válaszban egy Michnai nevű "újságíró", hogy a melegeknek nem kellene feszíteniük a húrt. Mert a homoszexualitást 5773 éve tiltják a keresztény-zsidó kultúrkörben.
A zsidó hagyomány szerint Isten 5773 éve teremtette a világot.…..
gdpadakozo
2013.07.09 01:36:12
gdpadakozo
2013.07.09 01:43:05
@Never: Megoldják, ne aggódj.
A probléma a homofóbia és az intolerancia.
N.B. Mindenki valamilyen kisebbséghez tartozik, csak jól kell megválasztani.
A probléma a homofóbia és az intolerancia.
N.B. Mindenki valamilyen kisebbséghez tartozik, csak jól kell megválasztani.
gdpadakozo
2013.07.09 01:52:30
@Never: Egyetértünk, a felvilágosodás, a nyitott gondolkodás, az nagyon tud hiányozni.
Egyszerűen csak sajnálni lehet azokat, akik homofóbiában és intoleranciában élik ki gyönyörűket.
(Ja, és megoldják. Könnyedén. A hosszasan ecsetelt procedurák nélkül. :)
Egyszerűen csak sajnálni lehet azokat, akik homofóbiában és intoleranciában élik ki gyönyörűket.
(Ja, és megoldják. Könnyedén. A hosszasan ecsetelt procedurák nélkül. :)
Örök dilemma, hogy most kinek a felelőssége az egyén jóléte, sőt, merném azt mondani, hogy túlélése. A Fidesz nem tököl, megtakarításainkat (MaNyuP, takarékpénztárak, pénzügyi transzferek) szépen államosította, illetve megvámolta, ergo most, hogy már társadalombiztosítás…..
gdpadakozo
2013.07.08 12:54:52
@Ensiada Arkoveitie: "manyup államosítással együtt is nőtt az államadósság"
A szép ebben az, hogy amit elszedtek (államosítás, rablás) a manyupoktól, az eleve növelte az állam jövőbeni kötelezettségeit (adósságát), hiszen ugyonolyan reálértékű nyugdíjat kell majd magának az államnak fizetnie (ezt világossá tette a szennyátorq), és emellett még nőtt a hagyományos adósság is.
Na ez az igazi "eredmény"!

Amikor csütörtökön, miután a Kúria elkaszálta a másodfokú ítéletet a devizahiteles kontra OTP ügyben a Fidesz közölte: a bíróság a bankok mellé állt, azt gondoltam, ez a mikronnyi demagógia nem ér meg egy bejegyzést. De persze ez csak a kezdet volt, a főnök szokásos…..
Június 27-én az OTP Bank javára döntött másodfokon a Debreceni Ítélőtábla. Az ítélet jogerős, az adósnak a perköltséget is meg kell fizetnie. Ezzel a lépéssel rettegni kezdhetnek a pénzügy hiénái (élükön Lehmann György mesterügyvéd kuruzslóval), akiknek sikerült az…..
gdpadakozo
2013.07.03 01:50:41
@bigthereal: "1, miért zugügyvéd, aki 100 ezerért vállal el egy ügyet? ha 300-ért vállalja, már hozzáértő ügyvéd lesz?"
A piac már csak ilyen. Ha valaki csak 100-at kér, az nem tudna 110-et se. Szemben azzal, aki 300-at is el tud kérni. Vajh miért?
"2, miért hiéna, aki pereskedésre biztat? a szerződéseket ugyanis úgy szövegezték, hogy MINDEN KOCKÁZAT az adósokat terhelje."
Ha egyszer úgy szövegezték, akkor ezt vállalta, aki aláírta. Ha nem lenne benne, és ennek ellenére lenne a nyakábba aggatva. Az lenne jogtalan.
Ja és azért hiéna, mert pontosan tudnia kell, hogy kb. annyira kockázatos belemenni egy pereskedésbe, mint a devizahitelbe. És ugyan úgy MINDEN KOCKÁZAT az adósokat terheli (szemben a hiénával, azaz az ügyvéddel)!

2013.07.03 01:54:40
@Blogger Géza: A 2009-es még erősen magyarázható a válsággal, és az abból következő befektetői bizalmatlansággal.
A további gyengülés már sokkal inkább szól a sivatagbeli csontvázról...
A további gyengülés már sokkal inkább szól a sivatagbeli csontvázról...
gdpadakozo
2013.07.03 02:23:35
@Blogger Géza: "És akkor mit mutat az, hogy a másfél évvel ezelőtti (vagy akár 4 évvel ezelőtti) 310-320 körüli árfolyam most 293 körül van? "
Ingadozást :)
Komolyra fordítva: bennfentes kereskedelmet...
Aztán pl.:
2011. július 260 HUF/EUR
2012. január 320 HUF/EUR
Ingadozást :)
Komolyra fordítva: bennfentes kereskedelmet...
Aztán pl.:
2011. július 260 HUF/EUR
2012. január 320 HUF/EUR
Hétfőtől újabb rezsielemek ára csökken, bár a mostani „csakazértis” intézkedések érdemben a megszorító csomagok miatti lakossági tehernövekedéshez mérten is minimálisak. A pb-gáz, a kéményseprés és a szemétszállítás mellett a víz- és csatornadíjak is alacsonyabbak…..
gdpadakozo
2013.07.01 10:48:14
@Rive: Még szerencse, hogy a mai napig ott a FI(atal) betűpáros a nevükben. Tehát ők ugye a jövő nemzedékért felelős banda. Hahaha.
Lásd oktatás, felsőoktatás, nyugdíjállamosítás, közműcégek, stb.
Mind a jövő feléléséről szól!
Lásd oktatás, felsőoktatás, nyugdíjállamosítás, közműcégek, stb.
Mind a jövő feléléséről szól!
gdpadakozo
2013.07.01 10:55:08
@salamander: Talán kisebb a sansz, hogy bedől?
A forintban fizetett hozam, lehet, hogy holnap sz*rt se ér,
Erről, kóma!
A forintban fizetett hozam, lehet, hogy holnap sz*rt se ér,
Erről, kóma!
Tavaly már Rajcsányi Gellért kolléga írt a dologról egy kiváló posztot, de most újra előtérbe került a probléma: egyes településeken idegenforgalmi adót kell(ene) fizetni, ha barátaink a saját házunkban alszanak. Mint kiderült, ez nemcsak nyaralókra, de mindenféle ingatlanra…..
gdpadakozo
2013.07.01 01:27:32
Vallásos család sétál a körmenetben. A gyerek nagyon unja már a banánt, elfáradt a karja, nem akarja már tovább tartani a hatalmas táblát, amelyre az van írva, hogy "isten utálja a köcsögöket". Ráncigálja az apja kezét.
-Apu, Isten miért utálja a homokosokat?
- Nem tudom,…..
gdpadakozo
2013.07.01 01:19:46
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A mivel?
gdpadakozo
2013.07.01 01:21:29
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Lásd internet...
gdpadakozo
2013.07.01 01:25:14
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Van két ember, aki összeköti az életét, együtt élnek egy háztartásban, amíg a halál el nem választ. Aztán jön a halál, és aki életben marad, megörökli a másiktól az örökségét.
Vagy mégsem?
Ez a baj, érted?
Ha csak elnezvezésbeli különbség lenne, nem lenne baj.
De igazi diszkrimináció van nemi alapon.
Még mindig várom az "útmutatást" a hermafroditákkal kapcsolatban!
Vagy mégsem?
Ez a baj, érted?
Ha csak elnezvezésbeli különbség lenne, nem lenne baj.
De igazi diszkrimináció van nemi alapon.
Még mindig várom az "útmutatást" a hermafroditákkal kapcsolatban!
Én is unom már ezt a devizahitel-dolgot, annyit írtam most róla, de a beérkezett kommentekből kirajzolódott előttem a tévhitek egy meglepően szövevényes hálózata, sőt, még egy olyan elképesztő múltbeli történés is, amitől ez az egész egy ilyen összetett ezoterikus…..
gdpadakozo
2013.06.30 22:59:49
@apanna: Milyen segélyt?
A munkanélkülit töredékére vették mind időtartamában, mind összegében. Befizetek egy rahedli pénzt, amíg dolgozok. Egész pontosan levonják ha kérem, ha nem, aztán ha bajba kerülök, pl. munkanélküliség, egészség, vagy nyugdíj, akkor majd sz*rt, azt se kapok. Erről ennyit.
De a devizahtielesek fontosak, őket meg kell menteni. Mennyi pénz ment el ezekre, és mi lett volna, ha abból mindenki igazságosan kap?

2013.07.01 01:16:21
@Bal: Igen ebben az egészben az a szép, hogyha normális gazdaságpolitika lett volna, és nem zuttyan meg a forint, akkor az egész problémakör nem is létezne...
Matolcsy újabb kampánybeszédében ismerős állításokat hangoztat
„A devizahitelezés olyan hibás termék volt, amely a teljes üzleti szektort és a lakosságot is csapdába vitte.” Sommásan ez a véleménye Matolcsy Györgynek a deviza alapú kölcsön- és hitelszerződésekről. A…..
gdpadakozo
2013.07.01 00:26:30
@bankvezér: Azért a Forint kamat még mindig jóval magassabb volt akkor mint a Frank kamat. Tehát ez is sántít.
gdpadakozo
2013.07.01 00:28:33
@Kono: Tök mindegy, ki mit mond. Adja írásba. A mérnök amit írásba ad, tervet aláír, azért felel. A bank is amit ÍRÁSba adott, azért.
Amit az ügynök mondott, ez nem ér sokat.
Amit az ügynök mondott, ez nem ér sokat.
Madarat tolláról, szélsőjobbos idiótát rádiójáról, fogalmazhatnánk át a klasszikus közmondást a Szent Korona Rádió honlapján megjelent hír, pontosabban annak megfogalmazása láttán. Hogy lehet valaki annyira gyökér, hogy a Nelson Mandela feltételezett haláláról…..
gdpadakozo
2013.06.27 18:05:56
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Most nehogy már ennek az izének bármi köze legyen a katolikus egyházhoz.
A különböző, sok esetben minden valóságalapot nélkülöző hazánk elleni kirohanásokhoz már hozzászoktunk. Szinte minden napra jut valami. Rengeteget olvashatunk például a „fasiszta” Orbánról, és szinte már menetrendszerűen jelennek meg a romákat bántalmazó, gonosz…..
gdpadakozo
2013.06.19 23:53:04
A magyar kormány újratermeli a sértett, neurotikus, szomszédaival megbékélni képtelen, együttműködésre nem hajlandó új generációk egész sorát.
Három éve ünnepeljük hivatalosan a Nemzeti Összetartozás Napját. A hivatalos elképzelések szerint egy hiánypótló…..
A görög köztévé és rádió bezárása kapcsán egészen érdekes összeállítást közölt az RTL Klub szerda esti Híradója. Miközben kifejtik, hogy nemcsak Görögországban érintik a megszorítások a közmédiát, hanem Nagy-Britanniában és Franciaországban is spórol a kormányzat…..
gdpadakozo
2013.06.13 17:56:21
@kamasuka: Ja, amikor kifosztották?
Nem, én meg akartam várni, amíg a tankkal odaérnek a mély*agyarok...
Nem, én meg akartam várni, amíg a tankkal odaérnek a mély*agyarok...
gdpadakozo
2013.06.13 17:59:39
@kamasuka: Oké, majd ha lesz főnököm, szólhatsz. Addig viszont...
In memoriam Szélsőközép
Ha egy országban elfogy (vagy eleve nincs) pénz, azon a kicsin, ami még van, nyomban összekapnak a társadalmi csoportok. Ilyenkor a jobb érdekérvényesítéssel rendelkezők megfizetik házi szakértőiket, hogy megmagyarázzák a társadalomnak, hogy épp…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nekünk az EU nem adott semmit, se csatornázást, se utakat, se oktatást, se közbiztonságot, se semmit.
Csak egyet, egy valag pénzt.
És ez a baj.
Mert az éppen regnáló hatalom enyves kezű bandája a pénzt le tudta nyúlni.
Ha közvetlenül épített volna, fejlesztett volna az EU, akkor ezerszer jobban járunk.
Lettünk volna EU gyarmat, máshol tartanánk!