Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Apfelzimt [DE]

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A napokban komoly vitát generált Digger posztja, amiben azt a kérdést próbálta meg körüljárni, mit is tehetnének a határátkelők Magyarország érdekében, illetve hogyan lehetne változtatni a magyarországi helyzeten. Nos, az írásra érkezett VHB reakciója, most ez következik,…..
Apfelzimt [DE] 2015.11.12 13:45:49
@OwL: èn a PCAS-ról tudok, ök nagyon jók, nekik személyesen is adtam, ismerem öket. Nagyon tudom ajánlani, bár sztem nem ilyen kezdeményezésre gondoltál, de azért gondoltam beírom, hátha nem harapjátok le a fejem

www.facebook.com/nyirbatorikutyak/?fref=ts

én személyesen szoktam adakozni (nem pénzt, mondja meg mi kell), ha látok hajléktalant, vagy ha van vmi ami nekem már nem kell. Nagyon sok helyen el lehet ezeket ajándékozni
Őszintén szólva kicsit totojáztam a mai poszt kapcsán. Két okom volt rá: az egyik, hogy rémületes látni azt a megosztottságot, ami a menekültkérdés kapcsán látszik Magyarországon, a másik pedig, hogy szerettem volna (és szeretném is), ha a Határátkelő nem csak erről szólna.…..
Apfelzimt [DE] 2015.09.15 13:02:34
@tanato: az meg nyilván h a balkániakra mondják h ne jöjjenek, hisz biztonságos országból jönnek a segélyért. Majdnem ezer eurót kap egy család azért mert átjött a határon, persze h mindenkinek csípi a szemét. A háborús térségböl meg nem mondhatta eddig senki h jajj, megélhetés miatt jönnek 5 biztonságos országon keresztül h itt éljenek, bár ezek a hangok erösödnek, már nem csak a balkániakat szidják az emberek és politikusok
Apfelzimt [DE] 2015.09.15 22:37:41
@tanato: mert tiltották az ellentüntetést, csak a pozitiv gondolatokat engedik a médiába.

www.spiegel.de/politik/ausland/demos-fuer-und-gegen-fluechtlinge-hass-und-groesse-in-europa-a-1052646.html

pedig van mellette és ellene is tüntetés... a videón látszik hogy mi maradt le a hamburgi integetös ujjongós képröl...és ez se régi, 3 napos 12.09.2015 – 20:06 Uhr

de én kiszálltam a témából, csak követem kíváncsian az eseményeket mi fog történni most az EUban

további jó kommentelést
Apfelzimt [DE] 2015.09.15 22:41:51
@Mirjam2: +1!!!
Határátkelő Haza, meg ilyenek 2015.08.12 06:41:00
Nem, még nincs vége a Magyarország és én pályázatnak (bár erősen a vége felé közeledik), ma például Tsabus írását olvashatjátok arról, hogyan is éli ő meg ezt…..
Apfelzimt [DE] 2015.08.12 10:25:51
@tsabus [UK]: nagyon jó poszt, szívemből szólt!
Hol voltatok anglia előtt?
Meglehetősen rögös úton jutott el mai szerzőnk, Dénes addig, hogy magyar jogosítványát németre cserélje. A posztot olvasva néha nem tudtam, sírjak vagy nevessek – ezt majd mindenki eldönti magának. (fotó: Christian Schnettelker / manoftaste.de) „Ahogy nemrég egy kommentemben…..
Apfelzimt [DE] 2015.05.26 09:24:31
@Sanyi9: Nekem is ugyanennyi volt. Bementem leadtam a fényképet meg a magyar jogsit aztán pár hét múlva átvehettem.

Mondjuk az igaz, hogy megkeveredtek a dátummal és most 2004 májusa óta van jogsim és nem 2005 áprilisa óta :D dehát kit zavar
Aligha van ma kényesebb pont a határátkelésről folytatott beszélgetés során, mint a szülőföldhöz fűződő viszony. A hazaárulózós korszakon talán már túl vagyunk, de a kérdés még mindig komoly érzelmeket vált ki. Ki miért hagyta el Magyarországot, miért tért vissza (ha…..
Apfelzimt [DE] 2015.04.16 09:28:56
@maxval bircaman szerkesztő:

wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/%C3%81rul%C3%A1s

2. Illetéktelenek kezére juttatás. A rábízott dolgok, információk, vagy akár társak átadása (vagy megszerzésük lehetővé tétele) olyan személyek számára, akik szemben állnak az átadó saját csoportjának érdekeivel, céljaival, és ezért várhatóan ártani fognak annak. Tudatos károkozás a saját társaknak az ellenség felhasználásával: az ígéretek és megállapodások megszegése.

A készülő találmány adatainak eladása árulás volt a vállalattal szemben. Árulás a fiatalokkal szemben, ha elhitetik velük, hogy a drogok nem igazán ártalmasak.

3. Visszaélés a társak bizalmával. Az ígért segítség és hozzájárulás elmulasztása. Működési állapot, amikor egy személy korábban bizalmat kapott, de erre méltatlannak bizonyul, mert hasznos hozzájárulás helyett kárt okoz. A benne megbízó csoport vagy személy cserbenhagyása. Saját tisztességének és önbecsülésének megszűnése, mivel cserbenhagyta a célt, aminek követésére hűséget fogadott.

Az árulás állapotába úgy juthat legkönnyebben az ember, ha segítséget ígér, de csak saját érdekeit veszi tekintetbe, így kárt okoz. Ha valaki megcsalja a párját, akkor tulajdonképpen árulást követ el, mert hűtlen lesz.
A napokban vált elérhetővé az interneten a Menjek/Maradjak londoni epizódja, ennek kapcsán született az alábbi írás. Szerzője Molnár-Logemann Zsófia klinikai- és egészségpszichológus, stressz tanácsadó, a hollandia Amersfoortban található magyar lelki egészségközpont…..
Apfelzimt [DE] 2015.03.05 11:07:44
@adg [Au, Darwin]: Lehetséges egyáltalán olyan hogy valaki kimegy Ausztráliába csak úgy fél évre (milyen vízummal???) aztán 7 évig ott marad stripperként (vízum??) Hogy lehetséges ez hogy ezt megengedték a szigorú ausztrál hatóságok? Bocs, ha már felmerült a kérdés, csak ez annyira szemetszúrt nekem.
Múlt héten olvashattátok az „Útlevélügyintézés külföldön” című írást, ami sokakat ihletett hozzászólásra, sőt már poszt is születet az utórezgésekből. Most egy szintén erre a posztra reagáló, de már új irányba mutató hozzászólásból lett posztot teszek közzé,…..
Nemrégiben olyan levelet kaptam, amely egy szerintem meglehetősen komoly, és sokakat érintő problémáról szól, és bár kérdésekkel van tele, azt gondoltam, érdemes megosztani, már csak azért is, mert hátha másnak is van ilyen téren tapasztalata, nem csak Lacinak. „Nemrégiben…..
Apfelzimt [DE] 2014.03.21 12:20:41
majdnem 7 évvel ezelött költöztem el, akkor nem volt még semmi ilyen kijelentkezésre lehetöség (ill. ezt mondták). 10x (!!!!) voltam a központi OEP-nél és egymás közti nagy kérdezösködés után annyira jutottak, hogy nem lehet kijelentkezni. Magyar állampolgárnak fizetnie kell a TB-t. Persze minden alkalommal volt kis változtatás az eredményen, de ált-ban ezt mondták (volt aki azt mondta h egyszerüen ne fizessek, nem is tettem, volt aki az APEH-hoz küldött, ök meg vissza stb) Ez szerencsére azóta megváltozott - bele is kellett rázódniuk a nagy kivándorlási hullám miatt - de nem csoálom, hogy sokan nem jelentkeztek ki.
Anno nem volt semmilyen más lehetöség, azon kívül hogy az ember bejelenti magát "ideiglenesen külföldre távozott"-ként. Èn ki akartam jelentkezni az állandó lakcímemröl is (mondván, hogy nincs semmilyen másik, a külföldihez meg semmi közük), mondták , hogy erre lehetöség nincs, meg kell adnom másik címet.
Anno mivel a kiköltözés elött erre nem volt más módom, késöbb kényszerkijelentettem magam a családdal. ìgy nincs állandó lakcímem és az újat se tudják. Nem értem milyen jogon akarják (akarták) tudni az új címet.
Azért látom, ha nagy bürokratikus harc árán is, de legalább lehetséges a kijelentkezés a NAV-tól OEP-tól stb.
Lehet én fogtam ki kreténeket, de anno nekem senki sem tudott semmilyen megoldást nyújtani erre a problémára.
Tisztelt Munkahelyi Terror blog!Teljes elkeseredésemben írok önöknek. 27 éves vagyok.Nem dohányzok/iszok/bulizok.Nincsen gyerekem.Van érettségi + angol,német nyelvtudás + takarító/pénztáros/bolti eladó szakma.Régen diákmunkáim is voltak.3 év takarítóként dolgoztam meg 3 év…..
Apfelzimt [DE] 2014.02.05 21:28:40
Ezt a hírdetést már többször is láttam, mert senki se jelentkezett rá:

3 ÉV TANULÁS UTÁN, 2 ÉVIG GARANTÁLT MUNKA.

Hogyan?

Ingyenes, 3 éves belföldi OKJ szakápolói képzés, német nyelvi oktatással egybekötve. A sikeres vizsgát követően garantált 24 hónapos munkaszerződést írunk alá a munkavállalóinkkal, a kiválasztott német idősotthonokban történő munkavégzésre. Valamennyi dokumentumot, szükséges eljárást mi intézzük! A németországi 2 éves munkavégzés után szabadon mozoghatnak szakápolóink, akár az adott intézményben maradva, akár más munkahelyet keresve. A 3 éves képzés jelenlegi munka mellett is elvégezhető!
Jelentkezés és további információ itt:
Tokodi Balázs
HR Manager
Mobil: 06 30 623 7040
E-mail: apolo@dekra-akademie.hu
Telefon.: 06 1 487 10 90

Ha úgy gondolod, érdekelheti a képzés a barátaidat, kérlek oszd meg velük!
Foto: 3 ÉV TANULÁS UTÁN, 2 ÉVIG GARANTÁLT MUNKA. Hogyan? Ingyenes, 3 éves belföldi OKJ szakápolói képzés, német nyelvi oktatással egybekötve. A sikeres vizsgát követően garantált 24 hónapos munkaszerződést írunk alá a munkavállalóinkkal, a kiválasztott német idősotthonokban történő munkavégzésre. Valamennyi dokumentumot, szükséges eljárást mi intézzük! A németországi 2 éves munkavégzés után szabadon mozoghatnak szakápolóink, akár az adott intézményben maradva, akár más munkahelyet keresve. A 3 éves képzés jelenlegi munka mellett is elvégezhető! Jelentkezés és további információ itt: Tokodi Balázs HR Manager Mobil: 06 30 623 7040 E-mail: apolo@dekra-akademie.hu Telefon.: 06 1 487 10 90 Ha úgy gondolod, érdekelheti a képzés a barátaidat, kérlek oszd meg velük!
Augusztus közepén lesz két éves a Határátkelő, nemrégiben volt egy éve, hogy itt vagyunk az Indexen, és e két dolog egyenként is számvetésre késztetett a blog jelenével és jövőjével kapcsolatban. A számvetés eredménye egyfelől az, hogy örvendetesen nagy a közösség, sok a…..
Apfelzimt [DE] 2013.08.01 15:13:04
A mai sztori az újrakezdésről szól. Az alaphelyzet akár tipikusnak is mondható (sajnos...), lakáshitel, adósságok, majd munkanélküliség, végül külföld. Mária esetében ez Skócia lett – a részletek pedig jöjjenek a posztban (a képekért külön köszönet). „A 40-es…..
Apfelzimt [DE] 2013.06.28 09:57:09
@orange85: " A fiam 17 volt, nem éppen magas szintre rakták be, csak oda ahol még volt hely, de indulásnak, és azért hogy szokja az angol nyelvet teljesen jónak bizonyult."

A gyereket 16 évesen buktatták meg, lehet h 20 évesen már befejezte a sulit.
Számomra mindig különösen érdekes, miként látja Magyarországot valaki, aki „félig kint van, félig bent", azaz aki magyarként, de máshol felnőve, szocializálódva szembesül a haza valóságával. Réka mai írása azonban nem csak azért érdekes, mert Svédországban nőtt fel,…..
Apfelzimt [DE] 2013.06.04 10:20:45
@jova68: Hönowban laksz?:)
Görögországról sajnos manapság mindenkinek a válság és a kaotikus helyzet jut az eszébe, így különösen érdekes, miként élik meg az ottani mindennapokat az emberek. Ebbe nyerhetünk ma részletes bepillantást Pink Elephantnek köszönhetően. (A képeket én…..
Apfelzimt [DE] 2013.05.23 10:59:18
@Anna Pollo: Hány ember vagy a társadalom hány százaléka dolgozik a közszférában?
Apfelzimt [DE] 2013.05.23 11:42:41
@Anna Pollo: wow, az tényleg nem kevés. köszi a választ
Határátkelő Málta rád vár! 2013.05.20 06:54:00
A Komár Laci-utánzat undok magyar munkaügyi központostól hosszú út vezet a mindenben segítségedre lévő máltai megfelelőjéig. A kettő közül az egyik rendszer kézen fog, segít, ahol tud – avagy állami segítségnyújtás az álláskeresésben Magyarországon és…..
Apfelzimt [DE] 2013.05.20 11:28:16
@01234567: A rossz/csúnya zöldséget/gyümölcsöt kidobják, pont ezért lázadozik itt mindenki, hogy ez pazarlás. Tuti nem viszik tovább sehova.
Kedves munkahelyi terror jog! :)        Szeretném kikérni a véleményed erről a Nem ragaszkodom a publikus válaszhoz, jöhet privátban is:   Röviden összefoglalva egy fodrász üzlet keres DTP operátor+web adminisztrátor munkakörbe a témában…..
Apfelzimt [DE] 2013.05.15 16:43:29
@Mária: Egyetértek (nőként is)
Apfelzimt [DE] 2013.05.15 16:44:40
@hami: ezért kell olyasmit tanulni ami piacképes, mert pl. szabad bölcsészetet tanulhat az ember sírig, akkor se...
... az kétszerre lép, írja mai szerzőnk, Dóra, aki így is tett. Sokáig dolgozott Korfun, ám a válság elsodorta a munkát, őt pedig egészen egy dubaji állatorvosi klinikáig. Ennek ellenére az álma (angol párjával együtt) továbbra is az, hogy egyszer majd rendbe jönnek a dolgok…..
Sokan sokszor hajlamosak csak a sikertörténeteket meghallani a külföldi munkavállalás kapcsán, pedig jócskán akadnak árnyoldalak is. A mai posztból kiderül, a londoni munkavállalás is jócskán szolgálhat nehéz pillanatokkal, legyen szó a munkáról, a magánéletről (bérelt…..
Időről időre érkeznek olyan levelek, történetek, amelyek kissé árnyalják a külföldi életről szóló képet. Zsófi mai írása is ilyen, ő Németországban találkozott olyan megalázó jelenségekkel, amilyenekkel szerinte Magyarországon egy külföldi nem szembesül. „Több…..
"Magyarország egyetlen esélye a tudásalapú társadalomban rejlik, jövőjét a kiművelt emberfők határozzák majd meg." – néhány nappal a tandíjat is elsöprő szociális népszavazás előtt még így fogalmazta meg krédóját az ellenzéki Orbán Viktor. Pár évvel később…..
Amit biztosnak tartok: a hálapénz a jelenlegi bérek és szabályozások mellett továbbra is maradni fog. „Húsz évvel a rendszerváltás után is rendszeresen fizet hálapénzt a magyar beteg, és továbbra sem lát kivetnivalót ebben. A hálapénz elleni kezdeményezések tehát eddig nem…..
Apfelzimt [DE] 2013.03.07 08:24:06
@NIKI LAURA:
Èn Németországban élek,azért az orvos értené, hogy mi az, hisz nem hülye. Hogy elfogadná-e egy más kérdés, valószínüleg tényleg nem.
Viszont az orvosok itt is sírnak (kezdö 4500 eurós fizetésért!!!), hogy keveset kapnak, és hogy ebböl nem lehet megélni. Tapasztalatból mondom, a párom apja és testvérei is orvosok. Elképesztöen dühít amikor panaszkodnak a fizetésükröl.

Ha az orvosok több fizetést kapnának, egy idö után mindennek ellenére menne ez a folyamat tovább, hisz a pénz sosem elég.
Arról nem is beszélve, hogy az emberek fejéböl nehezen lehet ezt kitörölni, mert félnek, hogy ha nem adnak akkor mi lesz. Ez egyszerüen ilyen...a nagymamám még most is fél szavazni, mert "tudni fogják". Vannak dolgok amikhez generációs váltás kell.
Èn pl sosem fizettem hálapénzt. Vagy elmentem (amíg Mo-n éltem) magán orvoshoz és kifizettem a törvényes járandóságát vagy nem mentem orvoshoz. Elveim ellen is lenne, hisz a Hipokratészi esküt is minek teszi le az ilyen orvos aki elfogad pénzt. Lehet naív vagyok (söt, biztos), de én olyan orvoshoz akarok menni aki tartja magát az esküjéhez. Bármelyik orvos nyithat (és nagyon sok nyit is) magán praxist. Ès ha kevés a fizetése akkor ez a helyes megoldás (vagy a teljes magánpraxisra váltás).
Üdvözlöm Önöket!    Szeretném elmesélni,én hogyan jártam pórul. Több évig kerestem munkát,de sehova nem vettek fel. Végül sikerült a szakmámban,kereskedelemben elhelyezkednem. 2012 Április végén egy gyerek ruházati üzletben lettem eladó-pénztáros. Heti 3-4 napot…..
Apfelzimt [DE] 2013.03.06 14:39:54
@pocaklakó minimanó:
teljesen egyetértek.
"a) Általában azoknak nincs más, akiknek akkor sem volna más, ha a szitu más volna."

Jó a kifogás, hogy "mit lehet csinálni ha nincs más?" a másik kedvenc gyöngyszem, hogy "mit csináljak, menjek el lopni?" Legjobbak!

A fórumban többször olvastam hogy "te biztos fideszes/mszp-s stb vagy". ès ha nem? Ha valakinek egyszerüen véleménye van a fekete munkáról?
A lábtörlős példa tökéletes volt.

ès persze az örökös gyerek kérdés.
mint az oktatófilmek: "a gyerek 2 felnőtt ember felelősségteljes döntése". Ha valaki akkor mérlegelt, hogy eltud-e tartani 1 vagy több gyereket, még akkor is ha valami rosszul alakul (tehát nem az, hogy volt egy jó állásom de kirúgtak és most nincs mit tenni, hát tartom a markom), az nincs ilyen helyzetben. Aki meg nem mérlegelt, ne használja pajzsként, hogy gyereke van, hisz ő döntött, hogy mindennek ellenére mégis bele vág....
Hol van már a 3 gyerek, meg a 4 kerék szlogen! A legvadiújabb nagycsaládosoknak szánt Erzsébet-pályázaton ugyan a tavalyi kiíráshoz képest már mindkét szülőt fel lehet tüntetni, kizáró tényező, ha valaki a 3 vagy több gyermeke mellett nem dolgozik, például mert nem kap munkát…..