Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Robert Horvath

0 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
- SPOILERMENTES - A Sziklás-hegység vadonjának mélyén, télvíz idején hazatérésre készülő prémvadászok többhavi zsákmányukat bálázzák, amikor váratlanul őslakosok nagyobb csoportja üt rajta táborukon. Az Andrew Henry százados (Domhnall Gleeson) vezette amerikaiak jelentős veszteségek árán egérutat…..
Robert Horvath 2016.01.13 00:54:45
@ap: már maga az, ahogy a szuperhősfilmekre reflektál, de összegzésképp egy másik fórumban ezt írtam róla anno:

"A film legfőbb mondanivalója, hogy az élet bonyolultabb annál, hogy bárki teljes egészében megérthesse, a végén pedig ugyanúgy semmivé válunk, történt velünk addig akármi (a legfontosabb pedig, hogy szeretteink hogy emlékeznek majd ránk). Ez olyan rétegekből áll össze, mint a hírnévhez való ragaszkodás (ünnepelt filmsztár vs lenézett, kiöregedett színész), hogy legyél valaki, de ne is kényszerítsenek bele egy szerepbe (Birdman vs Broadway), generációk közti szakadék (ha nem vagy facebookon, twitteren, nem is létezel a fiatalok szemében) + apa-lánya kapcsolat, a gyerekkor hatása felnőtt életünkre (a kiválasztott darabnak is megvolt a maga oka pl.), a "tökéletesség" ára (Nolan karaktere), nők és a család, satöbbi-satöbbi... Mindezt így hirtelen, egy megnézés után, számomra az az érthetetlen, hogy képes valaki ezt a művet lehúzni... Az egyetlen hosszú snitt ugyanúgy magára az életre reflektál, mely vágás nélkül hömpölyög az elejétől a végéig, kültéren-beltéren, fent és lent, elöl és hátul egyaránt. Ennyi izgalmas kérdést legalább felvetni egy filmben és igényesen, helyenként különösen viccesen, érdekesen tálalni hatalmas bravúr."

Hatalmas elvárásokkal mondjuk szerintem semmire nem szabad beülni, az egyenes út a jókora csalódásokhoz amúgy jó filmek esetében is.
aeon flux kritika: saul fia (2015) 2015.05.24 14:05:00
Ha a rövid verzió mellett akarnék maradni, azt írnám, a nemzetközi sajtónak mindenben igaza volt a Saul fia kapcsán. De miért akarnék a rövid verzió mellett maradni, mikor itt most egy óriási dolog történt? Akkora, amekkora már rég nem egy nagy múltú, rendezőóriások műveivel…..
Robert Horvath 2015.05.26 18:11:08
@protézisesh: Nem olvastam el a hozzászólásodat, mivel már abszolút nem érdekel mit hadoválsz össze, az Amerikai mesterlövésznél elvesztettem a fonalat én is. Minden zsidó a holokauszt-bizniszből él nyilván, viszont amerikai háborús propagandafilmből még nem volt elég, sőt, azt a történetet muszáj volt ilyen tálalásban elmesélni.
Robert Horvath 2015.05.26 19:05:24
@protézisesh: Csak leesik egyszer, hogy mi is a baj az előítéletességgel
 - SPOILERMENTES -* Tony Stark képtelen átugrani a saját árnyékát, amikor a többi Bosszúálló tudta nélkül ráveszi Bruce Bannert, hogy földönkívüli technológiával kísérletezve mesterséges intelligenciát hozzanak létre. Az Ultron békefenntartó program ahelyett, hogy üzembe helyezésével végre…..
Robert Horvath 2015.05.05 23:24:16
@HavasiG: Kérlek ne tetézd azzal az egészet, hogy te meg a teljes filmművészetet leszűkíted Hollywoodra... (Na nem mintha onnan néha ne bukkana elő egy-egy gyöngyszem). És hadd ne kelljen példákat mondanom, ezt mindenki egyéni megítélésére bízom, de ahogy a "művészfilm" is megkapta a maga pejoratív jelentését a köznyelvben, úgy jó lenne, ha a popcornmozit is képesek lennénk a helyén kezelni a spektrum másik oldalán. Legalább a filmet szeretők és értők próbálkozzanak meg vele...
Robert Horvath 2015.05.05 23:31:01
@Repce Manó: Sőt a legjobb, ahogy a Halálos iramban szériánál is láthattuk, hogy sokan mintha "csakazértis" alapon védelmeznék a filme(ke)t, mintha saját gyermekük lenne :) hát igen, ilyen mikor a marketingcsapat jól teszi a dolgát, a brandet kell főképp eladni, nem magát a terméket (csak sikerült ezt megtanulnia Hollywoodnak a Red Bulltól és a Coca-Colától)
-Paul Wade, Fegyencedzés. Végre valaki ki merte mondani azt, amit már évek óta sejtettünk: a testépítők egyszerűen csicskák, de leginkább gyengék. És ezzel kábé mindent elmondtam, ami említésre méltó. Felfújt, vizes izomzat, nevetséges célok és eszközök, idejétmúlt…..
Robert Horvath 2015.04.25 23:15:41
@evil demon satan devil: Erre szinte soha senki nem hívja fel a figyelmet, kösz, hogy te megtetted :) mindig csak a mennyiség számít, de pl. a felhúzásnál az említett testsúlyon kívül az se mindegy ugye, hogy az illetőnek a derekáig vagy a térdéig érnek a karjai, a kivitelezés minőségéről meg ne is beszéljünk... Na mindegy, nem verseny ez.
Épp 40 éve mutatták be a Pythonok második egész estés filmjét. Abban az évben születtem meg én is. Korán volt, fújt a szél, anyám egyedül volt, mikor elkezdett vajúdni és... és most valami egészen más. Artúr, a britek királya (Graham Chapman) azt a feladatot kapja Istentől, hogy kutassa fel a Szent…..
Robert Horvath 2015.03.14 17:15:02
@pythonozok: én pl. a Brian életét kifejezetten szeretem, ebből csak az első képen felidézett "egyezzünk ki döntetlenben" rész maradt meg
A blogot régóta követők előtt nem titok, mennyire szeretjük a sci-fi műfaját. Elég csak a névadónkra gondolni, méghozzá az eredetire, úgyhogy senki ne jöjjön a Charlize Theron-féle rettenet miatt azzal, hogy nomen est omen! Sajnos nem minden alkotás hozza az előzetes várakozások…..
Robert Horvath 2015.03.09 13:54:36
@bruce_wayne: rosszul fogalmaztam meg a kérdést félálomban, arról a listáról szerintem majdnem az összeset láttam én is, pedig mint említettem, nem a sci-fi a kedvenc műfajom :) főleg az űrben játszódó filmeket keresek, mint a Star Trek vagy a Serenity
Ma éjszaka egy három hónapos (tor)túra végére rakunk pontot, átadják az Oscar-díjakat. Aki figyelemmel kísérte a díjszezon alakulását (aki nem, annak kötelező olvasmány: a kritikusok díjai, a szakszervezetek díjai, BAFTA, Golden Globe, Independent Spirit Awards), az pontosan…..
Robert Horvath 2015.02.23 00:35:09
@Zalaba_Ferenc: Whipbirdhood, ez jó :) három ilyen filmet egy Oscaron a "Best Pictures" kategória jelöltjei között... soha rosszabb évet (és itt én is azt emelném ki, hogy a rendezőik egyedi látásmódjára érdemes fókuszálni, nem mindenfajta szubjektív szempontot belevinni)
Nincs itt nagy truváj. Mi több, végtelenül egyszerű, amivel A szürke ötven árnyalata hódít. És az nem pusztán szexuális tartalma. Jó, jó, enélkül a mellékes apróság nélkül alighanem a filmverzió ötlete se merült volna fel, annyira szimpla a többi. És mégis: a…..
Clint Eastwood új filmje nem csupán az amerikai bevétellistákat lepte meg, de a közvéleményt is rendesen megosztotta világszerte, így minket is, ezért – rendhagyó módon – két egymást követő napon két különböző hangvételű kritikát jelentetünk meg róla. Ide kattintva…..
"Hinni akarom, hogy minden a régi lehet. Hinni akarom, hogy nem egy halott civilizáció romjai vesznek körül. Hinni akarom, hogy közel kerülhetünk valakihez... de könnyebb, ha nem tesszük." Nem kell nyakig mártóznunk a káoszelméletben ahhoz, hogy tudjuk, minél nagyobb horderejű egy…..
Az első Vikingek-évadot is nagyon szerettük, bár a mi ízlésünknek kicsit kevés volt benne a brutális belezés, és szüzeket is nagyon ritkán raboltak el benne, de mindenért kárpótolt a hangulat, a környezet, a színészek és maga a történet, ami persze pont annyira hiteles csak,…..
Robert Horvath 2014.05.06 22:35:06
@kacsa232: @saks: maga a sorozat atyja, Michael Hirst nyilatkozta, hogy míg az első évadban 3 hajó állt rendelkezésükre, a másodikban már 8, a harmadikra pedig 120 (!) hajósra fog bővülni a flotta :)
Épp a héten készülök új számítógépet venni; elég az hozzá, hogy 2006 után kiadott PC-játékokat már meg sem próbáltam telepíteni a mostanira. És ha még azt is elárulom, hogy okostelefon hiányában az internetet használni csak otthon vagy a munkahelyemen szoktam (és a köztes…..
Solomon Northup (Chiwetel Ejiofor) szabad emberként élt a kettészakadt Amerika északi részén (New Yorkban), mikor az 1800-as évek derekán, egy sötét nap leitatták és eladták rabszolgának. Talán nem árulok el zsákbamacskát: 12 évnyi rabság vár rá, méghozzá különböző…..
Robert Horvath 2014.01.12 15:48:12
@ungverjaland: én már rájöttem; azok a filmek a "művészfilmek", amiket inkább mutatnál be egy galériában/kiállításon, mintsem a moziteremben :) és innentől ugyanolyan szubjektív a megítélésük, mint a csillagos pontozás
Philomena ötven éven át titkolta, hogy volt egy fia, akit elvettek tőle. Istenfélelemből tette. A mélyen vallásos nő fiatalkorában súlyos bűnt követett el, melynek egy apa nélküli gyermek lett az eredménye. A bűnös lelket fiával együtt apácák vették magukhoz, és ők voltak…..
Eldőlt, hogy ki, az még nem, hogy mikor, de az már tuti, hogy lesz: a Fox International 2014 február 1-jén elindítja magyarországi sugárzását, elsőként a Telekom digitális szolgáltatásában, aztán majd szépen lassan a többi szolgáltatónál. Alant a sajtóközlemény, itt a…..
Jó, barokkosan túlzunk, de akkor is örülünk annak, hogy az amerikai sportok is kapnak egy talkshow-t a Sport TV-n, ráadásul nemcsak az NFL (amerikaifutball), hanem az NHL (jégkorong) és NBA (kosárlabda) eseményeivel is foglalkoznak majd. Hogy aztán az amerikai sportok rajongói menyire…..
Robert Horvath 2013.08.30 17:57:24
@MolnarErik: pontosan így van
Timnek (Domhnall Gleeson) nincs szerencséje a lányokkal. Jelenlétükben hebeg-habog, leveri a cuccokat és könnyen félreérthető kijelentéseket tesz, ráadásul nem űz semmilyen menő hobbit, és unalmas szakmára készül (ügyvéd lesz), egyszóval olyan, mint Hugh Grant, csak messze nem…..
SPOILERMENTES.A 2154-es év Los Angelesében két dolog tűnik fel elsőre: az elsődlegesen beszélt nyelv a spanyol, a csillogásból és fényből, ami eme metropoliszt jellemezte, pedig semmi sem maradt. Csak a nyomor. Viszont az a fajta nyomor, ami ma, máshol, mondjuk az ország déli határa…..
Robert Horvath 2013.08.15 10:28:40
@Zalaba_Ferenc: ez a téma egy külön posztot megérne :) mert sajnos az általad említett dolgok jelentősen hozzájárulnak az emberek testképzavarához, táplálkozási problémáihoz és legfőképp a testépítéssel próbálkozók nevetséges étrendjéhez és az edzőtermekben elkövetett butaságokhoz... Hollywood sok hazugsága közül szerintem ez az egyik legdurvább, mikor az egyszeri néző elhiszi, hogy ehetsz bárhogy/bármit, a gyári munkától szép nagyra nősz, vagy pl. a Batmanben, mikor Bale-t gerinctöréssel a senki földjére száműzik egy börtönbe, ő meg simán kitartással és akaraterővel kigyúrja magát, hahh
"This is still a true story." Még ez is megtörtént: állítja az inzert Michael Bay legújabb, a Hasbro egész estés reklámjaihoz képest mini költségvetésű filmjének egy, az addig látottaknál is álleldobósabb jelenetében. 1994-95-ben, Miamiban, amikor még nem volt szégyen a…..
Robert Horvath 2013.08.01 11:20:00
@Takács Máté: aham, elfogultság nélkül természetesen
Hakapeszi...
Robert Horvath 2013.08.01 13:10:49
@Kovács Erzsébet: "ne legyél léha, tedd oda (neki) még ma"
Robert Horvath 2013.08.01 21:26:16
@pizsama: vagy a Green Bay Packers amfoci-csapat, melyből zöld partiak lettek :) hasonló élményem a Simpson család, melynek imádom a magyar szinkronját, de a rengeteg kulturális utalásba nagyon durván beletörött a fordítók bicskája, nagyon sok poén félrement... Nehéz dolog ez, annyi szent
Jean Grey halálát követően Logan (ismét) remetének áll, felelőtlen vadászokkal és CGI-medvékkel kokettál, és úgy általában nem találja helyét, habár annyira nem is keresi, inkább csak teng-leng. Ellenben kiderül, hogy a Hirosima/Nagaszaki-incidens idején épp Japánban…..
A Csendes-óceán mélyén keletkezett dimenziókapun át gigantikus óriásszörnyek érkeznek Földünkre, hogy jó óriásszörnyi hagyományokat követve milliós nagyvárosokban rendezzenek rombolást. Mikor az egyik tábornok azt javasolja, hogy küldjünk rájuk föld-levegő rakétákat, őt…..
Robert Horvath 2013.07.11 11:12:59
@goodjohnwin: ötös számú vágóhíd!

Mondjuk az eggyel korábbi kommentben a Transformers és a minőség szavak egy mondatban való elhangzásától összerezzentem, én sose fogom azt megbocsátani Hollywoodnak, amit azzal a branddel műveltek, és így már ezt a filmet se merem megnézni...
18 évvel ezelőtt egy amerikai fiú és egy francia lány beszélgetni kezdtek egy Budapestről Bécsbe tartó vonaton. Ha akkor és ott nincs az a veszekedő német házaspár, Jesse és Celine soha nem ismerik meg egymást. A lány nem száll le a vonatról, hogy együtt töltse az éjszakát a…..
Lőttek az egész hétvégés egyetemi futballnézésnek, nincs már eredeti hangú, zseniális NFL-közvetítés, nem látunk több NHL-elemzést és nem ébredünk az Around the Hornnal, az ESPN America július 1-től csak Nagy-Britanniában fogható, más európai országban nem. Az ESPN…..
Robert Horvath 2013.06.29 16:08:45
@justbabbling: nem legális, csak a legegyszerűbb megoldás, NFL meccseknél a legális opció a Game Pass, NCAA-nél és NHL-nél az ESPN Player, természetesen mindkettő fizetős

@justin case: nem kifejezetten a BT-n múlt, az ESPN nemcsak az európai piacról vonul ki, hanem az afrikairól és az ázsiairól is

@Thrasher: a sport tv az idei szezontól még több meccset ad (heti hármat), a digi pedig érdeklődik a hét órási meccssávért. Amint vannak új infóink, a bowl.hu-n biztos beszámolunk róla (streamnézésben is segítünk, ha arról van szó)
Robert Horvath 2013.06.29 18:27:05
@Nyílméregbéka: college és nem collage, amúgy pont előtted írtam...
Megírjam? Ne írjam? Ezen töprengtem egy sort, miután a bosszúság vaskos felhője immáron végre tovaszállt, hisz hülye vagyok az egészhez, mezei felhasználóként én mindig arra kattintok, ami mellé oda van írva, hogy "javasolt". De talán épp az általam képviselt vaskos réteg az,…..
A finalisták produkcióját elnézve nagyjából a műsor felénél egyértelmű volt, hogy az idei Britain’s Got Talentben komoly esélye van a magyaroknak a győzelemre, annak ellenére, hogy sosem voltunk a brit korona alattvalói. Hiszen a BGT-ben, ahogyan az a közönségszavazós…..
Robert Horvath 2013.06.09 12:36:48
@1 millióan Milla Jovovichért: Adam Curtis, angol (mert most úgy látszik ez a releváns) dokufilmes munkásságát ajánlom azoknak, akik erkölcsi megtisztulást szeretnének nyugati példára...
Robert Horvath 2013.06.09 12:48:31
@1 millióan Milla Jovovichért: ha azokkal megvagy, utána jöhet könyvben J.D. Passos USA-trilógiája (mely Curtis-re is a legnagyobb hatást gyakorolta, zseniális mű) :)