Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sz-ter

0 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A műtét előtti napon délután 2 és este 7 óra között kellett elfoglalni a szálláshelyemet Léván, és mint utólag kiderült jól döntöttem, hogy lefoglaltam ott egy szobát. Az odavezető úton az útfelújítások és a félpályás lezárások miatt jó ¾ órával később érkeztem meg, mint ahogyan terveztem. A…..
Külföldön élő magyar lány vagyok. Nyolc napja késett a menzeszem, amikor megcsináltam két tesztet és tádámm 2-3 hetes terhes vagyok. A gyerek lenne jelenleg az utolsó, amit szeretnék. 5-10 év múlva tervezek szülni, mindenesetre semmiképp sem most. Néhány éve volt már egy spontán vetélésem, akkor már…..
Azt mondják, fogy a magyar. Azt mondják, szaporodj, mert kevés a gyerek. Azt mondják, nem baj, ha nyomorba születik a ded, jobb neki élni, mint nem megszületni. Azt mondják, mindegy, csak szeretet legyen. Azt mondják, a boldogság nem pénzkérdés, amúgy meg egy gyerek mindig csak boldogítja az…..
Amikor Holly Brockwell 26 éves volt el akarta köttetni a petevezetékét. 4 éven keresztül az orvosok elutasították a kérését, mert szerintük később még meggondolhatja magát. A 26 éves Holly Brockwell sterilizáltatni akarta magát. Mindig tudta, hogy nem akar gyereket, és azoknak, akik hasonlóan…..
sz-ter 2017.12.20 13:44:01
@aranea: ott a pont
Az abortusz egy nagyon kényes téma, ami több szempontból is érthető. Egyrészt, mivel gyilkosságról van szó, másrészt, mert ezt beismerni nem egyenlő azzal, mint teljesen ellene lenni. Addig a három hónapig, amíg el lehet végezni a beavatkozást, ugyan még nem fejlődött ki egy szó szoros értelmében…..
sz-ter 2017.12.14 13:34:20
"Sajnos a legtöbb abortusz napjainkban azért történik, mert anyuka „még élni” akar. Anyuka „még nem készült fel” harminc évesen egy gyerekre. Anyukának a kemény munkával kigyúrt kockás hasa többet ér, mint hogy egy gyerek tönkretegye." szerintem a jóisten ments attól, hogy annak, aki így gondolkozik, gyereke legyen, most képzeld el, milyen élete lesz annak, akit egy olyan anya nevel, aki folyamatosan azt érezteti vele, hogy nem akarta őt és kettétörte az életét?

" A legnagyobb csoda, ami egy emberrel történhet, amit csak a nők kaptak meg az élettől az, hogy kifejlődhet a testükben egy új élet..." abszolút személyes vélemény: én a gondolatától is irtózok annak, hogy valami bennem elkezdjen növekedni és eltorzítsa a testemet. Nyilván nem vagyok normális, jobb is, ha nem szülök.

"A nők elférfiasodásának egyik következménye, hogy nem akarnak szülni, ellenben a szórakozást, a karriert ki akarják maxolni, mindent jobban akarnak csinálni, mint a férfiak..." nem vagyok karrierista, nem akarok jobb lenni a férfiaknál, egyszerűen így, a párommal kettesben érzem teljes egyensúlyban az életemet

" Megölték a gyermekét, egy embert, aki még sosem élt igazán, de neki nem ez számít, csak hogy őt nem érintette rosszul a műtét. Ez az a fajta végtelen önzőség, ami borzasztó káros." pontosan, borzasztóan káros lenne a gyerekre is, akinek ilyen anya mellett kellene felnőnie, de, minthogy öntudatlan sejtcsomó korában véget ért az "élete", nem termelődött ki még egy lelkibeteg, normális emberi kapcsolatokra és boldogságra képtelen szerencsétlen

Amit meg baromi szűklátókörűségnek tartok, hogy feltételezik, hogy mindenki, akinek volt abortusza, "sportot űz" belőle. Nem, biztos vagyok benne, hogy sokan felelősségteljes módon védekeznek, de, minthogy egyik módszer sem száz százalékos, néha becsúszik egy terhesség. És ha valaki képes kimondani azt, hogy én erre nem állok készen és nem akarom tönkretenni se a gyerek, se a gyerek apja, se az én életemet, az szerintem sokkal jobb, mint ha társadalmi nyomásra megszüli a gyereket, aztán vagy tényleg rájön, hogy jó ez az egész, vagy intézetbe adja és reménykedik, hogy jó szülőket kap, vagy egész életében éreztetni fogja vele, hogy nem kívánt gyerek. Lehet választani.
Ünnepélyes körülmények között, a Vigadóban rendezett gálaműsor keretein belül osztották ki a Televíziós Újságírók Díját, amit a Sorozatwiki hívott életre tavaly sz Epizód magazin, a Hír24, a Hír7, az Index - Comment:com, a Mediapiac.com, az Origo, a Színes RTV és a…..
Subba Retardáltak, irány az IKEA! 2015.03.20 14:59:42
Lehet menni bújócskázni ..
sz-ter 2015.03.22 22:24:25
Napjainkban a társadalmunkban sok környezeti védelmi probléma van, és az egyik a hulladék problémája. Különösen a szabadtéri rendezvényeken sok eldobható edényt és evőeszközt használunk. Ráadásul nyáron Japánban sok fesztivál van és ott persze majdnem minden kanál,…..
sz-ter 2015.02.21 16:30:10
ezzel a problémával már Mátyás király udvarában is foglalkoztak :) www.youtube.com/watch?v=qFAteUOFzOY

(kicsit régies a nyelvezet, ha szeretnétek, szívesen elmagyarázok pár kifejezést)
Most egyedül lakom, de két évvel ezelőtt még a családommal laktam egy másik lakásban. E között a két lakás között sok nagy különbség van. Ezekről a különbségekről fogok írni. A családom háza nagy és emeletes ház. Négyen vagyunk a családomban, mindenki abban a házban…..
SF.blog Scott Ian, a Halember 2014.06.06 11:09:53
Scott Ian amerikai zenész az Anthrax nevű thrash metal együttes ritmusgitárosa. Extrém megjelenésű fickó, amit külön kihangsúlyoz mára már névjegyévé vált szakálla. Valószínűleg pont ezért kérte fel őt a Cinema MakeUp School, Hollywood legismertebb smink- és maszkiskolája,…..
Csak vigyázz, nem szoktak túl sokáig életben maradni, akik megpróbálják... Magyarországra érkezett a Vastrón. A Trónok harca legújabb évadának népszerűsítésére hurcolták ide a sorozatban használt királyi trónus hivatalos másolatát. Március 27. és 30. között lehet…..
Brit tudósoknak a Harvard Egyetem zoológiai és genetikai kutatóközpontjának antarktiszi állomásán sikerült kifejleszteniük azt a retrovírust, melynek segítségével lehetséges az állat-ember-hibrid létrehozása. Jelenleg még az állati fél dominál, de az egér-alpaka kísérletek…..
SF.blog A Trónok harca reklámarca 2013.07.24 15:14:30
Különleges felhajtást agyaltak ki a Trónok harca harmadik évadához. A Blinkbox nevű online tévészolgáltató-társaság művészei egy tízméteresnél is nagyobb sárkánykoponyát készítettek, amely mintha csak előbukkant volna Dorset partjainál Angliában. Bár senki nem kezdett el…..
sz-ter 2013.07.29 20:44:23
Volt egyszer egy viszonylag méretes kontinens, úgy hívjuk, Pangea ("minden föld"). Ez a Földön nagyjából 300 millió éve létezett, felbomlása után a jelenlegi kontinensek többé nem egyesültek újra. Massimo Pietrobon egy remek alapfeltevésből kiindulva rajzolta meg térképét,…..
sz-ter 2013.06.04 16:55:34
A Trónok harca az a sorozat, amelynél a nem angol ajkú közönség számára alapvetően ismeretlen színészekkel találkozott, így számunkra (akik nem láttuk őket színházban vagy estélyiben egy fogadáson) végképp furcsák azok a fotók, ahol a sorozat sztárjai mindennapi…..
sz-ter 2013.04.12 18:12:16
@doggfather: ugyeeee??? :D :D :D
T. B. Felix Elválaszthatatlanul című novelláját mutatjuk be ma. Ha Te is szeretnéd megjelentetni a Galaktika Arénában novelládat, ne habozz, küldd el az info@galaktika.hu-ra! Ne felejts el kommentelni, tanácsokat, észrevételeket, visszajelzést adni a szerzőnek!   - Én…..
  Jakab R. József Roncsbrigád című belevaló novelláját mutatjuk be ma. Ha Te is szeretnéd megjelentetni a Galaktika Arénában novelládat, ne habozz, küldd el az info@galaktika.hu-ra! Ne felejts el kommentelni, tanácsokat, észrevételeket, visszajelzést adni a…..
Petrán László: Vég-utánlét című munkáját mutatjuk be ma. Ha Te is szeretnéd megjelentetni a Galaktika Arénában novelládat, ne habozz, küldd el az info@galaktika.hu-ra! Ne felejts kommentelni! A hibernátor kapszula teteje egy halk szisszenéssel félrehúzódott, alóla gőz tört…..
Szerdahelyi Bence: Az implantátum című novellájával folytatjuk a hetet. Ha Te is szeretnéd megjelentetni a Galaktika Arénában novelládat, ne habozz, küldd el az info@galaktika.hu-ra!   Az implantátum   Történetünk a talán nem is olyan távoli jövőben…..
sz-ter 2013.02.06 21:56:00
tudom, hogy nem jó így kezdeni kritikát, de az írásoddal több problémám is volt... és tényleg nem akarlak megbántani vagy ilyesmi, igyekszem korrektül leírni a dolgokat.

Először is az volt az érzésem, mintha egy vázlatot olvasnék. Úgy nagyjából fel volt vázolva a történet, egy-két karakter felmerült, de nem volt kidolgozva... szeretek rajzolni és önkéntelenül az jutott eszembe, hogy olyan, mint egy néhány vonallal odavetett vázlat, ami már hasonlít ugyan a témára, látszik, hogy lehet belőle valami, de még nagyon kezdetleges, mondhatni embrionális állapotban van.

"Történetünk a talán nem is olyan távoli jövőben játszódik." - ezt a megjegyzést felírhatod magadnak, mikor még csak érleled a témát, gondolkozol rajta, de hogy mikor játszódik, azt majd a kész műből eldönti az olvasó. Egyébként utána a kezdés nem rossz, azonnal teremt egy elég sajátságos atmoszférát (a kórházi vizit az "expressz", a különböző időpontok ilyen tárgyilagos megadása is tetszik, olyan érzést kelt (nyilván ez volt a cél), mintha a betegek csak tárgyak volnának, az orvosok meg a futószalag mellett állnának és marhára nem érdekelné őket az egyes ember. Szomorú valóság és/vagy jövő.) A rezidensek nagyon jók, érdekes és félelmetes az elképzelés, hogy "ezek" orvosok lesznek egyszer... itt volt egy kis időegyeztetési hiba: "Az üvegfalon túlról kiégett agyú orvostanhallgatók nézNEK ki a koponyájukból. Kivételesen most nem zenének hazudott ütemes elektronikus zörej zakatolT a fülükben." Luca és Sanya sem rossz, de ugyancsak félkész. A párbeszédüknél (főleg az utolsó három sornál) viszont komolyan elkezdtem gondolkodni, hogy most akkor ez egy dráma, mert ott vannak így írva a szereplők nevei, vagy novella, aminek (ismét csak) maximum a vázlatában engedhet meg ilyet a szerző. Jó, ez most megint a szubjektív véleményem egyrészt, másrészt viszont, bár támogatom a művészi szabadságot, de ha novellát olvasok, szeretném tudni, hogy az valóban egy novella.

Haladunk kicsit a sztoriban, elérkezünk a szerintem egyik legizgalmasabb konfliktushoz, a három orvos vitájához. "És innentől elkezdődött a kicsinyes személyeskedő vita a két orvos között a másik hivatástudatáról, ambíciójáról, agyi képességeiről stb." - mondanom sem kell: vázlatba illő mondat. Én kíváncsi vagyok arra a vitára, ha már elmondod, milyen témákról szólt és milyen volt. Szerintem ez lehetne a központi jelenet, az orvos-beteg kapcsolatról, a kísérletek etikusságáról, a betegek jogairól és még kitudja, miről - de nagyon el van nagyolva, sőt, konkrétan épp csak meg van említve, hogy valami ilyesmiről vitatkoznak. Lehet hogy kicsinyes és személyeskedő, de érvek és ellenérvek hangoznak el, állítások és cáfolatok, logikusan felépített következtetések, amik ugyan lehet hogy nem viszik előbbre a történetet, de a kedves olvasó rágódhat egy keveset. (Nem akarok sznobnak tűnni vagy ilyesmi, de olvass el néhány Csehov drámát, azok konkrétan nem szólnak semmiről, mégis olyan bölcsességek és igazságok hangzanak el bennük, hogy nagyon is sokat lehet tanulni belőlük.) A karaktereket is el lehetne itt mélyíteni, elsősorban Bajaiét, aki nagyon érdekesnek tűnik első pillantásra, de vajmi keveset tudunk meg róla. Aztán: "Bajai: - Üdvözlöm, Júlia." - szintén nem egy novellához illik.

Ennyit körülbelül a stilisztikához, a tartalomhoz csak annyi, hogy... kicsit zavaros... mármint az implantátumot kicserélik egy okosabbra, de nem okosabb lesz tőle (olyan értelemben), hanem megváltozik a személyisége és elmegy jótékonykodni. Mert ráébred, hogy a világ másból is áll, mint lájkok gyűjtögetéséből? Ez nem teljesen világos. De nem baj, lehet min agyalni :)
sz-ter 2013.02.07 22:31:23
@Wallenstein: köszönöm a válaszod, így már világos a történet, és nagyon tetszik az üzenete :) néhány dologban tényleg igazad van. Elég lelkizős vagyok, és néha túlságosan is szeretnék mögégondolni mindenfélét a dolgoknak. Egyébként néhány óra lehet nagyon rövid vagy nagyon hosszú is, ez nézőpont kérdése :)

Szomorú jelen/jövő, igen... igazából... jó, igen, oké, tényleg kicsit ellentmondásos. De azt az első mondatot továbbra is kicsit szájbarágósnak érzem, bár talán ez is csak engem zavar... Túlságosan is szeretek agyalni és ha konkrét állításokat raknak elém, hajlamos vagyok úgy érezni, hogy... kevesebbet néznek ki belőlem mint kéne. Azt hiszem, ez a legdiplomatikusabb megfogalmazás :D

A rezidens/orvostanhallgató/medikus dologban nem vitatkozom, bizonyára igazad van. Erről a területről nem igazán vannak ismerőseim, úgyhogy nem vagyok képben. Max a sorozatok szintjén, de ott mindig rezidenseket emlegetnek... :)
V. F. Forger elgondolkodtató, hangulatos novellájával, a Halál/vágy című írással kezdi a hetet az Aréna. Ha Te is megmérkőznél írásoddal, és szeretnél visszajelzéseket kapni munkádról, ne habozz, küldd be fantasztikus szerzeményeid az info @ galaktika.hu címre! Ne felejtsd el…..
Részlet következik Demeter Attila Ezeréves őrszolgálat - Robinson az őrhelyen című regényéből. Ha szeretnél írásoddal az Arénában megmérkőzni, küldd el nekünk az info @ galaktika.hu-ra! 2147 májusára a járvány körbeért a Földön. Nem kímélte a gazdagok pazarlóan…..