Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PandArte

909 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagyon szeretem azokat a krémeket, tusfürdőket, szappanokat, amiket együtt is lehet használni a gyerekemmel. Egyrészt ez így sokkal praktikusabb, másrészt, ezek a termékek általában még finomabban és jobban támogatják a bőrünk egészségét, amiket most bemutatok, azok mindenképp:)  Most is a…..
Árminnál nagy sikert aratott, amikor nyáron készítettem neki egy élménytáblát, amin a kalandjai jelentek meg fotókon. Már akkor eldöntöttem, hogy folytatom a " hagyományt " és lesz őszi, téli, tavasz is:) Szóval most elérkeztünk az őszi verzióhoz! Előtte mutatom még egyszer a nyárit, amihez az…..
A cím elég hangzatos, de igaz! És nem csak az őszi időszakra kattansz majd rá, hanem örökre! Bevallom, én nem vagyok egy nagy smink és kozmetikum rajongó, de még gyakorló sem. Vagyis van egy kis neszeszerem, amiben évek óta ugyanazok az alap sminkes dolgok vannak benne, a fürdőszoba polcomon pedig…..
Most egy olyan őszi dekor tippet hoztam, ami többfunkciós is tud lenni. Letölthető sablon is tartozik hozzá, ingyenes, aminek a segítségével vagy őszi girlandot, vagy egy cuki színes fát tudtok otthonra készíteni! Akár gyerekekkel is:) Ezt a posztot a Nebulo támogatta! Szóval, adott egy sablon,…..
PandArte Nyári élménytábla:) 2021.07.30 14:19:48
Minden kisgyerek imádja a nyarat, hiszen akkor végre nem kell oviba, iskolába menni és rengeteg kaland vár rájuk:) Rengeteg fotó készül ilyenkor az élményekről, amiket általában a telefonunkon tárolunk, de én most szerettem volna minden nap látni ezeket, ezért kinyomtattam! Ezek után már jött…..
Egy sima, egyszerű fehér cserépből tényleg gyerekjáték látványos, színes verziót varázsolni:) Csak festék és maszkoló szalag kell hozzá ( na meg persze egy cserép, amit szeretnétek átalakítani:)) Mutatom is azt a pár lépést, amivel egy teljesen új hangulatú dekorációt kaptok a lakásba! Ezt a…..
Bármennyire is nagy Balaton rajongók vagyunk, Zamárdiban eddig még nem nyaraltunk, de mostantól fogunk:) Még június elején volt szerencsénk eltölteni 4 napot a My Lake Hotel Zamárdi-ban, ami azonnal levett minket a lábunkról! Nem volt nehéz, hiszen saját stégje, privát strandja van, gyönyörű…..
PandArte A tejes doboz utóélete:) 2021.04.29 15:26:09
Mi rengeteg rizstejet iszunk itthon, ezért már egy ideje foglalkoztatott, hogy milyen formában tudnám újrahasznosítani a kiürült tejes dobozokat! Hát itt látható az első látványos ötlet:) Ezt a posztot a Nebulo támogatta! Eredendően ceruzatartónak gondoltam, de aztán ez a kis növény sokkal…..
Hihetetlen, de Harcos Andi képes arra, hogy Szeretet Lámpákat készítsen! Hogy mik azok? Csodálatos fényforrások, amikből a nagybetűs Szeretet tiszta fénye ragyogja tele az otthonodat és életedet:) Ha nem hiszed, olvasd el a cikket!  Honnan érkeztél a lámpakészítés világába? Eredetileg…..
Húsvétra hangolódva hoztam most Nektek egy olyan DIY ötletet, amit még most hétvégén simán meg tudtok otthon csinálni a gyerekekkel a nyuszi fészekbe! Mi most egy Anyuka és egy Gyerek nyuszit készítettünk, de ha még több cserepetek van otthon, jöhetnek a csirkék és tyúkok is:)  Ezt a blogposztot…..
El sem tudom mondani mennyire örülök annak, hogy itt a TAVASZ!!! Már el is készült otthonra az elmaradhatatlan tavaszi dekorációnk, a mini virágos kertünk:) Mutatom is mennyire egyszerű az egész! Ezt a posztot a Nebulo támogatta! Ennek a dekornak az elkészítése nagyon egyszerű! Praktikus, ha…..
Bár nem vagyok egy nagy Valentin - napozós, tulajdonképpen mi nem is igazán tartjuk itthon, de olyan jó ötleteket találtam, főként a Vegyél hazait Facebook csoportban, hogy ezeket muszáj Nektek megmutatnom:) Párosan szép az élet - Kerámia   A mai rohanó világban a kettesben töltött időnek van a…..
Ha szeretitek a hagyományos, vagy éppen különlegesebb ünnepi desszerteket, de nem szeretnétek két napon keresztül a konyhában dolgozni miattuk, akkor rendeljétek meg online. Pazar kínálatot nyújtanak idén az itthoni cukrászdák, éttermek, macaronozók, delik és pékségek! Össze is állítottam a…..
Az egyik legjobb ajándék tud lenni egy társasjáték, pláne, ha izgalmas, jól felépített, leköti a figyelmet és teljesen bevonja a gyerekeket - akár még a felnőtteket is -, a játék önfeledt állapotába. Hogy könnyebb legyen a választás, készítettem egy ajánlót, amiben 15 szuper társasjáték szerepel, 5…..
Nem mindennapos, hogy egy kozmetikai márka showroomot nyit magyar designerek gyönyörű termékeivel a saját szalonjában! Pedig ez most megtörtént:) A kétszer is az „Év szalonjának” választott Vintage Beuaty Szépészeti Nőintézet, 5 designer márka számára adott teret és lehetőséget a bemutatkozásra.…..
PandArte Egy kanál éltető erő! 2020.12.04 23:05:32
Én most találtam meg azt a vitaminforrást, amit ha bekanalazok, tényleg érzem, hogy természetesen jó, tele van élettel, és úgy szívja be a szervezetem, mint a sivatag a vizet. Ha elfogy véletlenül, és még nem tudtam pótolni, egyszerűen hiányérzetem van, pedig csak attól tud függőséget okozni, hogy…..
A fotók, képek, élmények szerelmese vagyok, ezért mindig keresem a különleges megoldásokat az emlékek megőrzésére! Ezért örültem meg nagyon, amikor rátaláltam egy fiatal magyar fiú ötletére, a Fotóblokkra! Zseniális, hogy egy szép fa alapon, gyönyörű színekkel, annyi blokkot helyezel el, és olyan…..
PandArte Tündéri mesevilág! 2020.11.25 22:12:03
Hajni csodás mesevilágát nemrég fedeztem fel, de azonnal szeretném is megmutatni Nektek, hiszen Karácsonyra is nagyon cuki dolgokkal készült:) Mindegyik rajzának, tündérének saját kis története van, ami nem csak a gyerekeket ragadja magával! " Eleinte azt gondoltam, hogy a kislányom születése…..
Ugyan én éppen nem tervezem az esküvőmet, de akinek jövőre lesz, annak mindenképpen ajánlom a " Házasodj okosan! " társasjátékot, ami egy zseniális ötlet arra, hogyan legyen stresszmentes az esküvőszervezés, és hogyan osszák meg a Párok az ezzel járó feladatokat! Karácsonyra is szuper…..
Idén lettem igazán illóolaj rajongó. Biztos annak is köszönhető, hogy szinte csak itthonról dolgozok, esténként már a nappaliban jógázok, vagyis sokkal több időt töltök az otthonunkban, így még fontosabb lett, hogy igazán jól és kiegyensúlyozottan érezzem magam a négy fal között. Szóval rákattantam…..
PandArte A lámpás lány 2020.11.12 15:59:12
Luca úgy gondolja, hogy hangulatfényeket nem csak ünnepekkor érdemes kapcsolni otthon, hanem minden este, hiszen nagyon bensőséges és pozitív hangulatot lehet teremteni velük. Ezzel teljes mértékben egyetértek, nálam is mindig ég 1-2 lámpácska, amint elkezd besötétedni, télen pedig szinte egész nap,…..
A Zümi Méhészet nemcsak üzlet, hanem igazi, hamisítatlan családi vállalkozás, melyben a família minden tagjának jut feladat. Az alap erős, hiszen Ildi és Balázs csaknem húsz éve házasok, de a gyerekek is sokat segítenek, mindenki abban a folyamatban, amihez a legjobb érzéke van:) Egy nagyon kedves…..
Az Art Fusion egy kicsinyke ékszerdoboz Biatorbágy szívében a Fő téren. Én akárhányszor bemegyek, nem tudok kijönni üres kézzel, de komolyan! Mindig találok valamit, amit haza kell vinnem:) Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy nagyon esztétikus dolgokat lehet találni az üzletben, meg annak is, hogy…..
Horváth Eszter gyermekei előtt Götz bababolt tulajdonos volt Sopronban. Jelenleg két gyerek, egy férj, két macska és egy nyuszi mellett ismét babákkal foglalkozik, de ezeket már saját maga készíti! Ismerjétek meg a történetét és különleges alkotásait:) Eszter "esztiboltja" néven készít gyapjúból…..
A cakkompakkom neve már önmagában is vidám és élettel teli, hát még a két lány, aki a környezettudatos magyar márka mögött áll:) Panni és Dodó a low waste szellemében újrahasználható bevásárlózsákocskákat és egyéb cukiságokat varrnak, melyek különlegessége, hogy egyedi grafikás ECOTEX minősítésű…..