Adatok
xGéza
0 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Istenem, hogy ezt még mindig el kell magyarázni…
Tehát. Kiderült, hogy Hende Csaba honvédelmi minisztersége idején felmondták a Honvédség biztosításait, mert "sokba kerültek" és "nem térültek meg".
Hol kezdjem? A biztosításnak nem az az értelme, hogy megtérüljön. Ha többe kerül, mint amennyi…..
2016. március 31-én volt hatvan éve, hogy állományba vették az első két UV-t, és 2016. március 31-én állt utasforgalomba az első hosszú CAF. A két esemény közt nincs összefüggés, de valamivel fel kellett vezetnem ezt a bejegyzést :)
Néhány hete ez a kocsi a sokadik bejáratós menetén ugyan…..
xGéza
2016.04.02 23:17:51
@Józsi bácsi, a frappáns visszavágások nagymestere: de az, hogy a hazai, vagy az EU költségvetés fizette, az tök független @laci_52 mondandójától, hogy szerinte rövidebbeket kellett volna venni.
Amúgy szerintem nem. Két rövidebb nyilván drágább, mint egy hosszú. Este ritkábban jár majd, mint eddig is, de nem fog üresen kongani. Ha mégis, akkor lehet este rövidet járatni, ami addigra más vonalról felszabadul.
Amúgy szerintem nem. Két rövidebb nyilván drágább, mint egy hosszú. Este ritkábban jár majd, mint eddig is, de nem fog üresen kongani. Ha mégis, akkor lehet este rövidet járatni, ami addigra más vonalról felszabadul.
Ritkán írok Magyarországról, azonban az utóbbi idők eseményei már régóta érleltek bennem egy írást. Mik ezek az események? A 4-es metró hosszabbításának (egyelőre úgy tűnik) végleges elkaszálása, a 3-as metró felújításának kínkeserves húzódása, a kisföldalatti fokozatos lerobbanása (mely a 3-as…..
Na, ezt vajon hogy gondolta a kedves színházpedagógus? És az előadásnak helyet adó intézményben sem volt senki, akinek eszébe jutott volna, hogy sem jogilag, se morálisan nem oké az egész? A hosszú ő-k hiánya meg már tényleg szóra sem érdemes.
„Egy norvég felsőoktatási intézmény magasról tesz a…..
Tegnap robbant a hír cunami, miszerint sikerült Gizikének a Nemzetgazdasági Minisztériumban félreértelmeznie a törvényt és a mai naptól elhagyva Budapestet South Parkban kellett felébrednünk! Itt mindenki hülye? -merülhet fel sokakban a kérdés. Az elmúlt másfél hónapban gyakorlatilag az ország…..
Nagyon sokan próbálják megragadni a lehetőséget (CSOK), ami miatt sokan számológépet vettek a kezükbe. Azt tapasztaltam sajnos, hogy elkövetik a legtöbben azt a hibát, hogy egy jelenlegi állapotot feltételeznek és nem változnak a jövőbeli változókkal, ami egy ingatlanbefektetés esetén kész…..
xGéza
2016.02.20 13:42:11
@makkospacal: de talán azokból a családokból, ahol eleve van 3 gyerek, egy pár bevállalja a 4. gyereket is, ha már egyszer a lakáskörülményei jobbra fordultak. Igaz, hogy arra már nem kap plusz támogatást, de hát ők a 3 gyereket is (ilyen mértékű) támogatás nélkül vállalták.
Az egyik legjobb befektetés, mégsem mondható kockázatmentesnek a lakás bérbeadása. Legnagyobb buktatója az, ha a bérlő nem fizet. Ennek majdhogynem szükségszerű velejárója sajnos az, amikor a bérlő még nem is hajlandó onnan kiköltözni.
Sajnos – egyébként érthetetlen módon – a magyarországi…..
xGéza
2016.02.17 23:14:38
@kissiú: 1 milliós jövedelem (és nem bevétel) fölött van EHO, tehát irreleváns, hogy esetleg a rezsi számlák miatt, van plusz 200000 bevételed egy évben, meg ugyan annyi kiadásod.
Tarlós István tavaly szeptemberben fordult a miniszterelnökhöz a BKV finanszírozása ügyében. Novemberben pedig már azzal fenyegetőzött, hogy ha az állam nem kompenzálja azt a 31 milliárd forintot, amelytől a BKV az elővárosi közlekedés és a jegykedvezmények miatt esik el, akkor…..
xGéza
2016.02.15 21:51:42
@Gerusz: ez sem igaz, még nyugdíjasnak se kell lenni. Nekem is vannak 65 év feletti jól kereső kollégáim, akik még 10 évig nem akarnak nyugdíjba menni.
xGéza
2016.02.15 21:55:58
@egyemberke12á9vé: ha fizetni kellene a 65 év fölöttieknek, akkor valamivel kevesebbet utaznának. Ez nem jelentene annyi bevételt, mintha a mostani ingyenes utakat felszoroznánk, de azért jelentene valamit. Másfelől azért lehetne csökkenteni valamicskét a kapacitásokon.
Amúgy azért lehetne köztes megoldás is, ha mondjuk az ingyenesség nem vonatkozna a csúcsidőre.
Amúgy azért lehetne köztes megoldás is, ha mondjuk az ingyenesség nem vonatkozna a csúcsidőre.
IFL Gazdaság
Interjú egy taxis vezetővel a UBER-ről és a kialakult helyzetről. Ezt biztos nem tudtad!
2016.02.06 10:59:25
UBER-el kapcsolatos cikkemmel kapcsolatban keresett meg teljesen normális hangnemben egy, a neve elhallgatását kérő taxis cég vezetője, aki szerette volna a másik oldalt is bemutatni. Beszélgetésünk során olyan részletekre derült fény, amik miatt érdemes mindenkinek elolvasni egy rögtönzött interjú…..
xGéza
2016.02.08 09:21:28
@Untermensch4: "Tehát csak annak éri meg uber-ezni aki arra tartó utast vesz fel ahova ő maga is megy..." ez viszont nem működik. Az uber-be sofőrként bejelentkezve csak azt látod, hogy ki kér kocsit a közeledben, hogy hova megy, azt csak akkor látod, ha elfogadtad a fuvart. Így küszöbölik ki, hogy pl. egy reptéri fuvarra ugorjanak, mint kutya a koncra, egy rövidebb utat meg ne akarjon senki vállalni. Maximum a nap végén tudod megcsinálni, hogy akkor fejezed be a műszakot, amikor egy fuvar a lakásod közelében ér véget. Ha már mennél, de messze vagy otthonról, akkor még bevállalsz egy fuvart (ami persze lehet, hogy még messzebb ér véget).
Figyelem! Közérdekű Közlemény!
A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com
A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is…..
Te is az adócsalókat támogatod? Isten hozott Magyarországon!
Tudjátok, hogy miért versenyképes az Uber? Mert nem fizet semmilyen adót és nem felel meg semmilyen szabályozásnak. Egy csaló cég.
Az Ubert minden felelősen gondolkodó embernek utálnia kellene... (fotó: csmonitor.com)..
xGéza
2016.01.18 16:41:05
@Haus Fiegl Bikers: az uber kocsijaiban semmivel nem lehet fizetni, a regisztrált ügyfelek számlájáról vonják az összeget.
A cég fizet adót, egyesek szerint nem Magyarországon. Szerintem a magyarországi forgalma után itt kell fizetnie, ennek nyilván utána kell nézni, EU szinten szabályozni, ha esetleg nem kielégítő a jelenlegi szabályozás. Hogy a sofőrök fizetnek-e adót? Valószínüleg van, aki igen, és van, aki nem. Ahogy a szobafestők és a fogorvosok esetében is lehet hallani olyasmit, hogy közülük egy-kettő esetleg nem minden jövedelmét vallja be. Nyílván azért senk sem akarja betiltani a szobafestést, meg a fogpótlást.
A cég fizet adót, egyesek szerint nem Magyarországon. Szerintem a magyarországi forgalma után itt kell fizetnie, ennek nyilván utána kell nézni, EU szinten szabályozni, ha esetleg nem kielégítő a jelenlegi szabályozás. Hogy a sofőrök fizetnek-e adót? Valószínüleg van, aki igen, és van, aki nem. Ahogy a szobafestők és a fogorvosok esetében is lehet hallani olyasmit, hogy közülük egy-kettő esetleg nem minden jövedelmét vallja be. Nyílván azért senk sem akarja betiltani a szobafestést, meg a fogpótlást.
Pándy András neve egybeforrt a családirtással és a vérfertőzéssel. Amikor lánya vallomása alapján a belga rendőrség és ezzel együtt a világ is értesült azokról a horrorisztikus eseményekről, melyeket apjával együtt elkövettek, az évtizedek óta hordott, mindig mosolygó lelkész álarca pillanatok alatt…..
Éveken át elvoltam úgy, hogy nem jártam a Reichstag kupolájában, egyszerűen mert nem tetszett. Értem én az építmény szimbolikáját, hogy nem akarták ugyanazt az épületet helyreállítani, amit a Német Birodalom építtetett saját központjául, és melynek leégése Hitler…..
Üdvözlet Bánffyhunyadról: ez vár vajon a magyar városképekre?
Ritka fejlemény: mintha egy libertárius fantaszta jutott volna döntéshozói helyzetbe az erős és lehetőleg még annál is erősebb államban hívő Orbán-kormányzatban. A pálinkafőzési liberalizáción és az…..
Societas Blog- Blogban az igazság!
Adóhivatal vs. mikulás: az adórendszer csődje?
2015.12.07 14:34:14
A hír a következő. egy srác mikulás napján beöltözött mikulásnak elment egy családhoz, akik NAV ellenőrök voltak és mivel nem volt vállalkozói engedélye és nem adott számlát ezért megbüntették 200 ezer hufra.
.Kettő dolgot szeretnék leszögezni: egy nem vagyok benne…..
xGéza
2015.12.08 14:09:05
@JFK-alapítótag: nem a házimunkáról szóló törvényről beszélek, az havi 100 Ft regisztrációs díjjal működik. De ott fel vannak sorolva a tevékenységek, a mikuláskodás szerintem egyikbe se fér bele. Amire én gondoltam, az az egyszerűsített foglalkoztatás. Itt napi közteher van, nem havi.
A munkáltató által fizetendő közteher mértékea munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként:
- mezőgazdasági idénymunka esetén 500 forint,
- turisztikai idénymunka esetén 500 forint,
- alkalmi munka esetén 1 000 forint,
- filmipari statiszta alkalmi munkája esetén 3000 forint.
A mikuláskodást simán tekinthetjük alkalmi munkának. Ugyanakkor közben látom, hogy ez viszont csak egy igen szerény összeghatárig (minimálbér munkanapokra átszámított összege) alkalmazható. Ez 5430 Ft jelenleg, míg állítólag a mikulások szokásos gázsija 15-20.000 Ft címenként.
A munkáltató által fizetendő közteher mértékea munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként:
- mezőgazdasági idénymunka esetén 500 forint,
- turisztikai idénymunka esetén 500 forint,
- alkalmi munka esetén 1 000 forint,
- filmipari statiszta alkalmi munkája esetén 3000 forint.
A mikuláskodást simán tekinthetjük alkalmi munkának. Ugyanakkor közben látom, hogy ez viszont csak egy igen szerény összeghatárig (minimálbér munkanapokra átszámított összege) alkalmazható. Ez 5430 Ft jelenleg, míg állítólag a mikulások szokásos gázsija 15-20.000 Ft címenként.
Kedves Őszinte Ingatlanos!
Albérletben lakom három barátommal Budapesten. A múlt héten egy jól sikerült házibuli alkalmával véletlenül kitörött a gang felé néző üveg. Ilyen esetben kell szólni a lakástulajdonosnak vagy az is járható út, ha gyorsan kicseréltetjük és egy…..
xGéza
2015.12.04 11:52:15
@Ruzsik Dezső: egyáltalán nem felel meg a valóságnak, amit írsz. Az óvadék a ptk. szerint a bérlő kötelezettségeinek elmulasztása esetére szolgálhat biztosítékként. A bérlőnek pedig nem csak a bérleti díj fizetése lehet a kötelezettsége, hanem pl. a közművek fizetése, és a lakás állapotának megőrzése is. Így (hacsak a bérleti szerződés nem rendelkezik másként), akkor ezekre is felhasználható a kaució.
Napirend utáni monológ
Garázs és telekadó, egy "megtévedt" vörösinges és a szinpadias kivonulás - zajlik az élet Zuglóban
2015.10.21 11:57:24
Igen izgalmas testületi ülés elé néztünk október 15-én. Volt is kivonulás, de ennél fontosabb volt a határozatképesség szélén meghozott jelentős döntés, a frissen kitalált új adónemek elfogadása.
Mint ismeretes, a csak piros ingben, piros pulóverben járó MSZP-s…..
xGéza
2015.11.23 14:03:46
@OkoskaTo:rp: kerítésen belül kell az adott számú parkolási lehetőséget biztosítani. Tehát nem feltétlenül mélygarázsban. A nagy társasház-építési boom idején jellemzően az udvarban is kialakítottak parkolókat, és a beruházók azokat is eladták névre szólóan.
Micsoda cirkusz lett a Fővárosi Nagycirkusz áthelyezéséből is! Már júliusban lehetett olvasni a költözésről, az egész a Liget projekt egyik elemeként lett meghirdetve, s valahogy még számomra is kissé feledésbe merült.
Azt mondták, hogy mindenképpen a Városligetnél…..
Kedves Őszinte Ingatlanos!
Meghirdettük lakásunkat jó néhány ingatlanos oldalon, és másnap már jelentkeztek is telefonon a különféle irodák képviselői (magánszemélyek egyelőre nem). Most szerződést kellene kötnünk velük, hogy tudjanak hozni esetleges vevő jelölteket. Arra…..
A Járókelő.hu-n közterületi problémákkal foglalkozunk, de sokszor nem csak hibabejelentésekkel, hanem kérésekkel is megtalálják a városlakók rajtunk keresztül az illetékeseket.
Ilyen kérés futott be nemrég azzal kapcsolatban, hogy legyen a budapesti VII. és VIII. kerület közt…..
xGéza
2015.10.12 14:20:57
@apukam_vilaga: nem a végállomás előtt 2 megállóval szoktak a világvárosokban a metrók kettéválni, sokkal előbb. De valóban fölösleges a belvárosban minden vonalat egy külön nyomvonalon vezetni. Pl. a megvalósult 4. metró helyett értelmesebb lett volna a 2-t a Keletinél kettéosztani, és a másik ágat kivinni Újpalotára. És a budai oldalon is lehetett vona a 2-höz kapcsolódóan további területeket bekapcsolni.
Örök dilemma, hogy ingatlaneladás során érdemes-e ingatlanközvetítő segítségét kérni. Jó számmal akadnak olyanok, akik ágálnak a szakmai kezek ellen, vannak azonban olyanok is, akik kizárólag jó tapasztalatokat raktároztak el az ingatlanirodás együttműködések során.…..
A tegnapi napon rendezték meg Budapesten a Kongresszusi Központban a második Budapesti Életbiztosítási Csúcstalálkozót, aminek keretében az elhangzottak szerint a magyarországi szakma legjelesebb 1000 képviselője volt jelen és hallgatta végig a nemzetközileg elismert biztosítási…..
Ha őszintén a szívünkre tesszük a kezünket, akkor belátjuk, hogy a magyar köztudatban még mindig él a "szegény elnyomott kisember" metaforája, akit a nagy gonosz multi (esetünkben most a biztosító) erőfölényével kizsákmányol, akinek a hóhérja a pénzéhes biztosítási…..
xGéza
2015.09.15 11:06:27
@Szarvas Norbert: rámentem a kiszámoló által hirdetett hitelközvetítői oldalra, ott nem találtam nevet, úgyhogy nem tudtam meglepődni. Áruld már el, ki van a mögött az oldal mögött!
Ha elolvasod a cikkeit, akkor kiderül, hogy kiszámoló meglehetősen hitel-ellenes. De ha valaki mégis hitelt akar felvenni, akkor ajánlja ezt a hitelközvetítőt, akit korrekt, hozzáértő embernek ismer. Azt sem tagadja, hogy az illető a bankok jutalékából él. Azt csak saját magáról mondja, hogy nem értékesít terméket a tanácsadás keretében, és így nem kap jutalékot. A reklámért valamit bizonyára kap, és bizonyára sokkal többet kaphatna, ha a cikkeiben pl. a hitelből meggazdagodást propagálná. Többek között ezért sem gondolom, hogy a cikkei manipulativak lennének. Nem mindenben értek vele egyet, de hogy a szakmai meggyőződését alárendelné az anyagiaknak, arra semmi sem utal.
Ha elolvasod a cikkeit, akkor kiderül, hogy kiszámoló meglehetősen hitel-ellenes. De ha valaki mégis hitelt akar felvenni, akkor ajánlja ezt a hitelközvetítőt, akit korrekt, hozzáértő embernek ismer. Azt sem tagadja, hogy az illető a bankok jutalékából él. Azt csak saját magáról mondja, hogy nem értékesít terméket a tanácsadás keretében, és így nem kap jutalékot. A reklámért valamit bizonyára kap, és bizonyára sokkal többet kaphatna, ha a cikkeiben pl. a hitelből meggazdagodást propagálná. Többek között ezért sem gondolom, hogy a cikkei manipulativak lennének. Nem mindenben értek vele egyet, de hogy a szakmai meggyőződését alárendelné az anyagiaknak, arra semmi sem utal.
Jó napot!
Nemrég vettem egy lakást, amelyet tervezek továbbértékesíteni. Tudnál segíteni, hogy mik azok az extrák, amelyekkel érdemes felturbózni az ingatlant, hogy értékét növelje? Mi az ami a vevőknek fontos és mi az ami elhanyagolható? A lakás jelenleg teljesen átlagosan…..
Miközben Magyarországról továbbra is sokan mennek el külföldre dolgozni és élni, olyannyira, hogy a számok lassan rekordot döntenek, a Magyarországon élő külföldiek közül sokan kifejezetten jól érzik magukat. Legalábbis ezt sugallja egy friss felmérés.
Eger (fotó: flickr.com…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Azt kérdezi költőien, hogy a biztosítás meddig nem térül meg. Elárulom: soha. Miről is van szó? A biztosítás egy kockázatközösség. A biztosító ügyfelei mind betesznek a közös kalapba, amiből mindig az részesül, akit éppen kár ér. De azért valamivel többet tesznek be, mint a kifizetés, ebből fedezi a biztosító a működését, és a részvényesek nyereségét.
A honvédelem személyi állománya van akkora, hogy ez a kockázatközösség házon belül biztosítható, így jobban megéri, ha a kárkifizetéseket kalkulálják be a költségvetésbe, és nem a biztosítási díjat. A biztosító nyilván úgy ad ajánlatot, hogy az hosszútávon fedezze a kárkifizetést, a költségeket, a hasznot. Ez utóbbi két tétel megspórolható.
Magánemberként is arra érdemes biztosítást kötni, amely kárt nem tudnék másképp rendezni. Pl. a lakosság zöme a lakóingatlanának teljes megsemmisülésekor igen nehéz helyzetbe kerülne. Ezért a házunkat érdemes biztosítani, abban a tudatban is, hogy ezen persze a biztosító keres. De mondjuk egy olyan autóra, aminek az értéke néhány havi fizetésünk, már nemigen érdemes Casco biztosítást kötni. A gépjárművet a másnak okozott károkra viszont törvényileg kötelező biztosítani, hiszen sok ember nem tudná zsebből rendezni a kárt. Ugyanakkor egy minisztérium költségvetésének a szintjén ez egy hosszútávon tervezhető tétel, így teljesen ésszerű, ha bizonyos állami gépkocsikra a még a kötelező biztosítás sem kötelező.
Kb. 20 éve volt egy jelentős tűzkár a Hofburgban. Ugyan ez a vita ment, hogy hogyhogy nincsenek biztosítva az osztrák állami ingatlanok. Ugyan ezért nincsenek.