Regisztráció Blogot indítok
Adatok
polovcev1

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírást használom, mellette a pinyin alak zárójelben szerepel az első említéskor. A tájékozódást…..
polovcev1 2019.02.27 15:00:55
@Fredddy: Csak megerősíthetem a szerző válaszát. A hadúr korszak egyik érdekes eleme volt, hogy toborzás vagy átállás esetén a zsoldot nem az emberek, hanem a hozott lőfegyverek alapján osztották. Mindezt pontosan azért, mert több tízezernyi nong2 /földműves csak azért lépett be a seregbe, hogy a élelmezve legyen és zsoldot kapjon. Ezért a hadurak eleve kerülték a fejpénzt.

Amúgy kardokat -legfőképpen a képen látható dao-t- előszeretettel alkalmaztak lefejezések során, ami meglehetésen gyakori volt ebben a korszakban.
Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Az előző rész tartalmából:Jüan Si-kaj elnök diktátori kormányzása – az elnök feloszlatja a törvényhozást és saját alkotmányt fogad el – kitör az első…..
polovcev1 2019.01.30 12:46:24
@KatPol Blog: Jogos. Teljesen igazad van, az egész korszak valami brutálisan komplikált és az átlátásán aligha segít, hogy meglehetősen kevés anyagot publikáltak a témában. Számomra szinte hihetetlen, hogy mindössze vagy féltucat dujun/hadúr rendelkezik életrajzzal miközben a KMT-Kommunista konfliktus elemzéseivel meglehetne tölteni egy szobát.
A jövőben nem indulhat a társadalmi nemeken és azoknak a tanulmányozásain alapuló képzés az ELTE-n - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztésében. A magyar közvélemény egyöntetűen nem tud megbirkózni a gender kifejezéssel és annak valódi…..
polovcev1 2018.08.12 00:39:23
@dhrbikes: Nem. A gender ebben az esetben nem biológiai, hanem szociokulturális elem. Olyasmiket vizsgálnak, mint a nemek egymáshoz viszonyított kapcsolatának változásai különböző korszakokban, esetleg azonos korszakban, de különböző kultúrkörökben. Milyen ráhatásuk volt-e a társadalmi folyamatokra, voltak-e megjelenési, véleményformálási lehetőségeik.
Nem vagyok gender szakos, de mondok egy példát. Ha azt hallod terrorizmus, akkor a legtöbb embernek, egyből a szakállas muzulmánok jutnak eszükbe, holott a 60/70 -es évek nyugat-európai terrorszervezetei (Rote Armee Fraktion, ETA etc.) tele voltak nőkkel, még vezetői szinten is. Ugyanakkor korabeli újságírói bejegyzések, riportok állandóan arról áradoztak, hogy ezek a nők " milyen szépek, tele vannak élettel, széles mosollyal válaszolnak a kérdésekre" etc. Aminek egyik oka az volt, hogy neveltetésükből kifolyólag egyszerűen képtelenek voltak értelmezni az erőszakos nő motívumát. A nő szül, a férfi öl. A nő otthon neveli a gyermeket, a férfi meg védelmezi. A férfi baltát, kést használ, a nő fegyvere a méreg. Ez egy fals értelmezési keret, amely akadályozza a kulturális, gazdasági előrehaladást.

De ez csak egy megközelítés nem vagyok szakértő.
Nem elég, hogy a nők élete véget ér a gyerekszüléssel, még egymást is meg akarja ölni mindenki. A Hatalmas kis hazugságok című új sorozat Nicole Kidmannel, Reese Witherspoonnal, egy csomó sztárral és egy Oscar-jelölt rendezővel dobhat nagyot...
A Dal, bármennyire is igyekszik ennek ellenkezőjét kommunikálni az állami tévé, pont olyan műsor, mint a kertévék tehetségkutatói, ugyanazokkal az arcokkal, zsűrivel, közönségszavazással, nyertessel, tűzijátékkal. Éppen ezért nem csoda, hogy a zsűrijében változtatnak…..
Legjobb női mellékszereplő (dráma): Uzo Aduba, Orange Is the New Black; Christine Baranski, The Good Wife (A férjem védelmében) ; Joanne Froggatt, Downton Abbey; Lena Headey, Game of Thrones; Christina Hendricks, Mad Men; Emilia Clarke, Game of Thrones Ez még az enyhébb reakciók közül…..
polovcev1 2015.07.17 18:20:59
@fran7: Akkor azt miert nem jelöltek? :)
Sarajevo, vagy más nyelveken és írásmóddal Szarajevó, Szerájevó, Сарајево, Saraybosna. Ismerősen csengő városnév, az első reflexünk e név hallatán egy gondosan felkészített lövöldöző diákra (békésebb esetben egy téli olimpiára) irányítja agyhullámainkat, de…..
polovcev1 2014.07.25 11:02:09
@Titus Pullo Urbino: Lenyűgöző módon a középkori oszmán birodalom -legalábbis ebből a szempontból- jóval "liberálisabb" volt, mint a későbbi 19.-20. századi verziója. Ugyanakkor az örméynek és görögök ellen elkövetett atrocitások- a balkáni szláv népek egymás elleni acsarkodásáról nem is beszélve- már a némileg eltórzított nacionalista szellem következményei. Némi túlzással még arra is merészkedek, hogy a 17. századi oszmán "valláspolitikát" enyhébnek ítéljem meg annál a folyamatnál, ami most zajlik Erdogan alatt.

A Werfel könyvet viszont nem olvastam, mit javasolsz érdemes lenne megszereznem?
    Avagy:  Fülöp-szigetek, rengeteg beton, hatalmas ágyúk, és a világ legnagyobb Molotov-koktélja.    A helyben úszó erőd 1896-ban kitört a spanyol-amerikai háború. Röpke pár hónap alatt a konkvisztádorok birodalmát bucira pofozta az ifjú trónkövetelő. A naponta…..
Tallinnban A jég hátán 2014.01.27 10:53:52
Beköszöntött Észtországban az igazi tél. A helyiek azt mondják van, hogy hat hónapig is eltart, októbertől áprilisig. De most két hónapot késett. Én már nagyon vártam, mert amikor nincs hó, az úgynevezett "fekete tél" az iszonyú. Baszott sötét van örökké, a napközben is…..
Avagy mi köze a magyar társadalmat romlásba vivő korrupciónak és Süsünek egymáshoz? Pár hete élvezhetem a jelöltség hivatalos tényét, de máris én vagyok a korrupt politikus! Számítottam rá, köszönöm, jól viselem. És itt most nem arra gondolok, hogy a nevemet rögtön…..
„The question mark is there, ignoring it won’t make it go away” Azért az nagyon sokat elmond az Európai Unióról, hogy félünk megkérdezni az embereket arról, hogy igazából tetszik-e nekik. David Cameron szerdai beszédében (videó) bejelentette, hogy ha a 2015-ös brit…..
polovcev1 2013.01.25 18:38:30
@Lordius: Ebben azért nincs teljesen igazad. A britek gyakorlatilag a belépésük óta nettó befizetők. Ez s a francia-német keringőzés ami az elmúlt 10 évet jellemezte joggal vetik fel a kérdést, hogy megéri-e ez egyáltalán a szigetnek.

Cameron beszédének egyik fontos eleme a nagyobb Európa ellen s így a "mélyebb" Európa mellett szól s ebben azért van némi igazsága.
polovcev1 2013.01.25 19:22:05
@xylon: Ha belegondolsz abba, hogy De Gaulle kétszer gáncsolta el az angolokat, akik a belépés óta csak perkálnak nem olyan meglepő az álláspontjuk.
Szerintem Cameron jól időzítette a beszédét. Megvan a régi-új amerikai elnök, túl vagyunk a nagy francia-német összeborulást és barátságot reklámozó "ünnepeken" s látszik, hogy a válság a pozitív jegyek ellenére is elhúzódik még egy darabig. Cameron azzal, hogy kiállt a világ elé egyrészt döntésre készteti a kontinenst, másrészt némi éket verhet Merkel és Hollande közé.

Ámbátor lehet abban bízik, hogy az EU párti skótok levállnak s így a megmaradt többsége a távozásra voksol:)
Az osztrákok büszke népek. 1955-ös függetlenségüket máig nem hajlandók magukkal szemben feladni. Nyugati szomszédaink népszavazást tartottak a sorkatonaság kérdéséről, a szociáldemokraták észérvei azonban kevésbé hatották meg a lakosság nemzettudatos kicsi szívét, mint a…..
polovcev1 2013.01.21 21:51:59
Tiszteletem Uraim és Hölgyeim!

Nem ismerjük még egymást ezért engedtessék meg nekem némi szabadosság a soraim gépelése során. ijontichy kollega szavaiban sok igazság van. Emellett felhívnám a figyelmet arra a felettébb érdekes mozzanatra, hogy az Önök NATO-ba vetett hite egy olyan országban mely lakosságának egy jelentős része határozattan szembenáll mindenféle kötelezettségünk teljesítésével - lásd pl: a Tubesi lokátor esetét - enyhén szólva megmosolyogtató.
Ha visszagondolnak e katonai szövetség kivételes teljesítményére akár a jugoszláv polgárháború, akár Ruanda esetleg a 99-es koszovói események tükrében, úgy nyilván felmerülnek kételyek. Miközben a nyugati világ az iszlám erőszakos előretörése miatt síránkozik - ideértve az arab tavasz néven is ismert kétségkívül rút pofáraesést- a német kormány 2 db teher és személyszálltásra alkalmas repülőt kíván Maliba küldeni, hogy kivegye részét a "harcból".
A NATO az USA nélkül pusztán egy vicc. Ez tény. Nem létezik örökkévaló katonai, gazdasági,politikai szövetség. Ez is egy tény. S az is tény, hogy könnyebb megvédeni egy országot egy folyamatosan fenntartott hadsereggel s valamilyen szinten képben és képzésben lévő lakossággal, mit a semmiből előrántani egyet ha úgy hozná a szükség.
Én személy szerint inkább járnák évente 1 hónapnyi "karbantartó" képzésre a következő 30 évben -lásd pl.Svájc- mint, hogy egy esetleges fegyveres konfliktus esetén egyedüli reakcióm a lábszáram összevizelése legyen.

Ez persze pusztán az én véleményem.