Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blöff

0 bejegyzést írt és 696 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"És mi mégis maszkot hordunk...!?" Kiálthatna fel a kor Petőfije, de a beteges költővel valószínű végzett volna a második hullám vagy az elsőben a májzsugorodás.  A média hallgat arról, hogy csaltak a Pfizer klinikai vizsgálatai során, és nem veszi észre, hogy az oltások tkp. csődöt mondtak. A…..
blöff 2021.11.15 07:42:17
@And37: hiába a gyorsabb terjedés, ha egy populációban már 70-80 % be van oltva (Ny-Európa) és az oltás hatékony a megbetegedéssel szemben (ahogy az elején szólt a mondás), akkor sem valószínű a maradék szórt 20-30 %-ból ugyanolyan statisztika, mint a teljes populáció 0 %-os oltottsága alapján (egész egyszerűeen nem egy homogén otlatlan tömb áll szemben a homogén oltott tömbbel szemben, hanem többségében oltottak vesznek körül oltatlanokat, vagyis ha az oltott védett (ahogyan legalábbis szólt a mondás!), akkor kisebb eséllyel fertőződik már meg az oltatlan is, továbbá kisebb eséllyel hordozzák tovább más oltatlanok felé). Voltak erről is matematikai modellek, tetszőleges R beállítási lehetőséggel, és nem az az eredmény jött ki, amit most látunk. Ergo nem olyan hatékonyak ezek a vakcinák, mint amit reméltek tőlük.

De, nem olvastad figyelmesed az állításomat.
1. a vakcinák nem voltak képesek megállítani a járványt, illetve hatékonyságuk messze elmarad a hozzájuk fűzött reménytől, továbbá attól, amit a médiában előzetesen mondtak róluk
2. Az, hogy mi miatt, azon lehet vitatkozni (új mutáns, elmúlt 6 hónap, stb), de az elég nyilvánvaló, hogy a mostani vírusverzióhoz képest az idén beadott vakcinát szart érnek.

Az állításom lényege az volt, hogy azzal hitegették az embereket, hogy az oltással a járvány leküzdhető, miközben jól láthatóan nem, de ez lehet azért, mert
- az oltás nem hatékony az új mutánssal szemben
- az új mutáns jobban terjed
viszont a hitelességet ez mégis nagyban rontja szerte a világon és sokkal kevesebben lesznek rávehetők még egyszer agy tömeges oltási kampányra. És ez baj.

Ahhoz képest, hogy mik voltak az állítások, most már lehet mást mondani, hogy mi az oltás célja, DE NEM EZT MONDTÁK. Igen, azt mondták, hogy aki beoltott, nem fertőződik meg, és jól látjuk, hogy ez nem igaz.
És igen, kórházba is lehet kerülni vele, sőt meghalni is. Tehát nem az új mutáns nagyobb fertőzőképessége itt az egyedüli tényező.
blöff 2021.11.15 10:28:43
@And37: a lényeg a tényállás. 2 éve nyűglődünk ezzel, mindenféle abszurd és ésszerűnek tűnő intézkedést kipróbáltunk már és jól láthatóan globálisan képtelenek vagyunk kezelni.
Az oltás annyiban talán tényleg segít, hogy valamelyest csökkenti a súlyos lefolyást. Ennyit tudtunk elérni, nem kellene tovább hülyíteni és csesztetni az embereket további, vagy korábbi, már megbukott abszurd szabályokkal.
El kellene már engedni, mert több kárt okozunk, mint ha hagynánk az egészet. Nekem ez a konklúzióm, persze a hiszterizált és megfélemlített emberek "intézkedést" követelnek a tehetetlen kormányoktól, akik megadják...
blöff 2021.11.16 08:03:46
@And37: sztem ez nem az emberiségen múlt. Nem voltak hullahegyek, köszönhetően a hard-wired immunrendszernek, illetve annak, hogy ez a betegség nem egy pestis, de nem annak a bohóckodásnak, amit műveltünk.
Szeretek hosszútávú trendeket elemezni, és eltávolodni a mindennapi rövidtávú kakofóniától. Valahogy sokkal tisztább és egyértelműbb a hosszútávú trendek felismerése, mint bármilyen rövidtávú előrejelzés.  A méret igenis számít Ha ugyanis hosszútávú trendeket nézünk, akkor olyan tényezők válnak…..
A Lényeg Mi a baj a Balatonnal? 2021.09.02 16:21:45
Már régóta ki akartam írni magamból a Balatonnal, azaz a balatoni turizmussal kapcsolatos gondolataimat. Nehéz persze egy komplett elemzést sűríteni egy néhány száz szavas blogposztba, de azért igyekszem egyszerre tömör és mégis lényeges helyzetelemzést adni.  A Balaton valahogy minden magyarnak…..
blöff 2021.09.06 17:00:24
@Tollforgato:
1. sok km hosszú szabadstrand van, ahol ez mind lehetne tenni, egyelőre mégsem terjedt el;
2. hiába önkomrányzati tulajdon, az üzemeltetés és a vendéglátóhelyek privát alapon működnek, simán tehtenék - egyébként már láttam másutt is párnázott helyeket.

nem vonom kétsgébe, hogy van erre igény, de ez piaci alapon születhet meg.
én inkább a túlhypeolt és emiatt túlárazott elithelyek megszületését nem tartanám követendő példának, nem a párnázott nyugágyak ellen vagyok :)
blöff 2021.09.06 17:08:57
@Tollforgato: egyébként sztem lesz ez a Balatonon is, amit hiányolsz, már most látható a trend, figyelembe véve az építkezéseket és azt a mértékű felvásárlást egyre inkább válik elérhetetlenné az alsóbb társadalmi rétegek számára amúgy is, ezáltal meg majd pláne. Néhány év és már több lupa-féle hely lesz a Balatonon is. Ettől még nagyon nem fog változni a turizmus általános képe és a szezon szerintem.
blöff 2021.09.06 17:19:05
@Tollforgato:
akkor másképp:
1. a szabadstranokon most is sok vendéglátóhely van és a szabadstrand melelti magánterületeken is, ezek simán átalalkulhatnak ilyen "elit" hellyé, aélkül, hogy bárki lezárná a szabadstrandot, és már van is erre példa;
2. az önk tulajdonban lévő strandokon is magánüzemeltetésű helyek vannak, akirk szintén átalakulhatnak ilyenné.

de ahogy fentebb írtam is, lesznek ilyen helyek, más kérdés, hogy ez mennyiben fog befolyást gyakorolni a turizmus általános képén - szerintem nem sokat, de több helyen lehet majd audi slusszkulcsot csörgetni, vagy afterezni egy chilles buliban (önmagában lehessen, ha van rá igény, de ne értékeljük túl ennek a kultúraformáló szerepét)
Egyetlen fotókollázs, ami tökéletesen megmutatja mennyire volt valótlan a mainstream média hírhamisító lejárató kampánya a lezárásokat elkerülő Svédország ellen. A hangzatos szalagcímekből egy szó sem volt igaz. A legtöbb országgal szemben csak enyhe korlátozásokat bevezető Svédország…..
blöff 2021.04.03 05:35:51
@Etniez: és ezzel mit szeretnél bizonytani? Mert a statisztkai adatok alapján a svédek bőven benne vannak az átlagban, nem kirívóak semmiben, sőt.
Ez ugye onnan nézve kirívó viszont, hogy mindezt úgy érték el, hogy gyakorlatilag nem korlátoztak, nem volt karanténos bohóckodás és zárás.
Azt ugye senki sem várhatta, h nem lesz zárás és nem lesz megbetegedés sem, mert az a csoda kategória.
De az, h Európában pont középen vannak és ők adják a totál átlagot úgy, h eközben nem volt záráshiszti, na ez durva eredmény.
Amikor a valóság szembejön, csak nem merjük bevallani, h rossz stratégiát követtünk a hiedelmeink miatt. Azt hittük, h ha kollektíven vezeklünk és lemondunk az életünk kb. 20 %-ról, akkor az segít. Nem segít. Vagy lemondunk az életünk nagyobb százalékáról és egy durva karanténnal tényleg megelőzünk, vagy nem bohóckodunk mert az már mindegy.
A hír rövid volt, mi több, számítani is lehetett rá, ennek ellenére alighanem sokakat nagyon rosszul érintett: Magyarország is csatlakozott azokhoz az országokhoz, ahová nem engedik be az Egyesült Királyságból érkező repülőgépeket...
blöff 2020.12.22 18:01:41
@arncht: talán mert van olyan, hogy család, hogy az élet nem a szabályokbó áll és talán szeretnél a családtagjaiddal, esetleg barátaiddal találkozni?! Nem is érted, mi? Talán nem a vírustl rettegsz állandóan, talán egy év elszigetelődés után már csak megkockáztatod, hogy ne maradj totál magányban, mert nem ezért élünk, hogy az egész életünket csak megússzuk. Bazmeg, az érzéketlen fejetekbe, hogy csak a covidiotizmus a fontos és az egyetlen vezérelv.
A világon elsőként a briteknél kapott engedélyt a Pfizer/BioNTech vakcinája. 800 ezer adag érkezett belőle első körben...
blöff 2020.12.06 19:04:43
@odamondó: remélem minél többen szeretik majd. A francba ezzel az oltásellenességgel, a vírus hosszútávú hatásaitól nem féltek bazmeg?

Vagy mégis mit kéne tenni, még öt évig állni hagyni az oltást addig meg bújkálunk és nyomorgunk, esetleg egymást fosztogatjuk?
Ezt volt képes kitenni a Facebookjára a magyar kormány: Szeretnénk, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni karácsonykor. A kormány 8-10 nap múlva hoz erről döntést. Hozzá Orbán komoly feje, a megfontolt vezető, akinek majd mindezt köszönhetjük. Nos, ha a korlátozás nélkül azt jelenti, hogy…..
blöff 2020.12.01 16:27:13
@ebella2: persze, csak ugye ne mondd meg másnak mi legyen a kikapcsolódása. A börtönben is fel lehet töltődni ugye? Meg milyen jó már , meg lehet szokni a kenyeret is. Amúgy totál tévhit ez a nyaralások hibáztatása, egy undorító és hazug mém. Semmivel sem kockázatosabb egy tengerparton feküdni, mint a Balaton partján. Egyenesen nem vesztek tudomást arról a sok százezer magyarról, európai szinten pedig több millió más vendégmunkásról, aki a tavaszi zárlat feloldása után hónapokon át ide-oda özönlött. Ez nem feltétlen nyaralás, csak haza-visszamentek. Szóval sem mondom, hogy nem jár ez meg nekik, de bazmeg, akkor ne a nyaralást monduk már elsőrendű oknak.
A nyaraláson túl is, mindenütt, Angliától itthon is egész ősszel tele voltak a kocsmák a bezárásig, nem inkább ilyen helyeken terjed?
Hagyjuk mr ezt a kiszemeljük a nyaralókat és azokat basztatjuk miközben mindenütt, mindenhol tobzódott a tömeg. Vagy kirándulni, a hegyekbe elmenni az geci veszélyes, de a kocsmába mehetett mindenki nyugodtan hónapokig mi?
Ezt a téveszme terjesztést hagyjuk abba!
blöff 2020.12.01 16:57:46
@Etniez: de úgy teszel, mintha másutt bármi jobb volna. Ausztria, Csehország, Belgium, mi jobb náluk? Mindenütt ugyanaz van bazmeg! Nagyon helyes, hogy a döntéshozóknak nem csak és kizárólag egyedül a koronavírus a fontos, hanem azért az is, hogy százezrek, milliók hogyan, miből élnek meg és egyáltalán hogyan lehet elviselni ennyi időszak bezártságot. Ha te bebújsz a szekrénybe és elfotoszintetizálsz 6 hónapig az a te dolgod, de számolj vele, hogy mást erre nem kényszeríthetsz. Ennek a mostani bezárásnak is kvára meg lesz a böjtje, te fogsz rinyálni a legjobban miattuk, de a közvetett összefüggések értelmezése már a bezárást követelőknek nem az erőssége, ők egybites gondolkodással úgy gondolják, hogy ez csak annyi, hogy becsukjuk az ablakot és majd fél év múlva kinyitjuk, majd akkor is milyen szépen csicseregnek a madarak.
blöff 2020.12.05 10:44:13
@Etniez: én azt nem hiszem, az a nagy tévedés, hogy mindig jöttök ezzel az érzelmi manpulációal, hogy ha te is, vagy a te családod is. Nem. Ezeket magunktól függetenül kell tudni értékelni, nem személyes befolyástól vezérelve és ugyanezért ezek így nem érvek, csak manipulálások. Nem attól változik a véleményem, hogy én, vagy családtagom hogyan jár ebben.

A korlátozások árát persze elegánsan most se vegyük figyelembe, itt megmentünk pár ezret, a másik oldalon mi az ár?
Mikben jól láthatóan rendkívül rossz hatékonyságú eszköz a karantén, alig-alig tud visszaszorítani vmit úgy, ahogy Európában csinálják.
A pár nappal ezelőtti posztom a svédek és a kelet-európai államok koronavírus járvány kezelési eredményeinek összehasonlítása témájában sokak érdeklődését keltette fel. Sok hozzászólás érkezett, amelyek egy része arról tanúskodott, hogy sokan még mindig nem értik a járvány néhány alapvető…..
blöff 2020.11.29 17:21:10
@Patreides: de miért kell ez? Az is jól mutatja , hogy tudatalatt sajnos igazat adtál nekem, hogy jól láthatóan te felhúztad magad, míg én nem.
chrisred kolléga legalább a kakukktojásával a logikába akart belekötni, (ez sem változtatott ugyan a lényegen), de mondjuk kettőtök közül, akikkel éppen vitázom ő nem füstölt el az elején a kognitív disszonancia miatt (de persze lehet, hogy te csinálod jobban, mert ő még nem látta be, hogy a valóság ez, míg te igen, csak a kog. disszonancia kezelése nehéz).
Sztem mára pihenj, aludj egy jót, aztán holnapra leülepedik az infó. Néha kell az újraindítás ha új információk települtek és ellentmondásban állnak a korábbi hiedelmeinkkel.
blöff 2020.11.29 17:25:45
@chrisred: igen, ott valóban hasznos, ezt nem is kétlem. De pl az utcára való kiterjesztés egy tipikus látszatintézkedés, a felelősség hárítása, a tehetetlenség leplezése, mint az, hogy a folyamatosan egyre romló számok mindig újabb és újabb intézkedési kényszert szülnek. Teljesen hiába. Ez igazából csak az emberek és a lelkiismeret megnyugtatása, semmi több.
blöff 2020.11.29 17:33:09
@chrisred: írhatjuk másképp a példát. és nem egy példa számít, hanem sok ilyen példát átlaga. Másik megközelítésben, a 2,5 tényleg csak a közeli hozzátartózok/barátok/munkatársak megfertőzését jelentheti, azt jelenti, hogy átlagosan egy fertőzött 2, vagy 3 embernek adod át. Ha van családod, akkor ez már min 1, de ezen túl már csak egy-egy rokon, ismerős vagy munkatárs fér bele. A céges meeting már kevésbé igazán, vagyis ugyan előfordulhat (ennek az esélyének csökkentését segítheti a maszk), de már nem ez a jellemző.
Elsődlegesen huzamosabb ideig (munka, szórakozás, vagy életvitelszerűen) egymás mellett tartózkodó emberek adják át egymásnak.
A mai napon átlépte Magyarországon a 4000 főt a koronavírus járvány halottainak a száma. Ez a szomorú adat sajnos alkalmat ad rá, hogy végezzünk egy aktuális számvetést a járvány során elhangzott néhány korábbi kijelentéssel. Ezek közül is az egyik legmegosztóbb, Svédország járványkezelésének nyári,…..
blöff 2020.11.29 16:04:02
@Reding Roli: akkor az az üdvözítő, ha mindenkit bezárunk a szekrénybe egy évig? Nyilván átalakulunk szobanövénnyé és mjd fotoszintetozálni fogunk.
Az gondolom már fel sem tűnik, hogy a lényeg, ami a posztban meg volt foglamazva, hogy végül ígyis, úgyis eljutunk majdnem ugyanannyi halotthoz, csak közben a lezárásokkal gazdasági és társadalmi katasztrófát okozunk. Az gondolom most nem szempont. A svédek számait naponta éri el egy újabb európai ország, miközben totál tönkretette a gazdaságát.
Nem lehet megállítani a járványt, vagy olyan áron, ami teljes social welfare értékben meghaladja a vírus okozta károkat.
Az írek, szlovákok eredményes munkája? Ugyan mi jobb ott, mint itt? A hihetetlen gazdasági károk? Teljes tesztelés után ugyananyi napi fertőzött, mint azt megelőzően? Egy szigeten még talán meg lehet oldani (Új-Zéland), ott is kérdéses milyen áron, de egy kontinenssen, ahol emberek tömegei határokon át járnak dolgozni nem, vagy mindenki dögöljön éhen?
Tényleg nem lehet ezt megérteni?
A Publicus felmérése szerint a lezárások ellenzői vannak relatív többségben. Mégis: egyetlen politikai párt sem vállaja fel a képviseletüket, az ellenzéki pártok rendszerint rálicitálnak a kormány korlátozó intézkedéseire. A tegnapi nap folyamán a kormányfő most őket előzte be a a lezárásokat és…..
blöff 2020.11.12 21:16:24
@Koroknay 453428: te meg pont az vagy, ami megtestesíti a 21. századi virtuális újközépkort. Idejössz kövezni. Látod, hogy előtted már hányan dobáltak vkire (okkal vagy ok nélkül, ez most tökmindegy), szidalmazták, erre idejössz, abban a kényelmes bizonyságban, hogy itt te most az "okos többséghez" kerülhetsz, és kockázat nélkül kövezhetsz n+1.-ként.
Na ez az igazán szánalmas.

Mondjuk ez a jelenség a facebookon igazán döbbenetes, de gondolom ott is beállsz ha már vkit 500-an anyáznak és te is elmondod, hogy az illető hülye.
Ajánlom megnézni a Black Mirror Hated in the nation epizódját itt neked és a többi itteni kövező kollegádnak (kinek inge, vegye magára).
Nehogy a #deathto fagyi visszanyaljon egyszer...

Mellesleg most a páni tömegfélelemből ítélve aktuálisan a népek többsége valóban fosik, de elég egy hónap és a közhangulat újra az lesz, hogy a picsába a vírusrettegőkkel. A mérleg majd utólag fog kiderülni, mindenben. Az biztos, ha csak egyféle vélemény van képviselve hosszútávon, megjelenik és meg is kell jelenjen az ellenpólus. És debilitás van bőven az intézkedésekkel, no meg károk is, hajjaj.
Az elmúlt időszakban Einstein egy újabb tételének igaza bizonyosodott be. Az emberi hülyeség tényleg végtelen. Tombol a járvány, erre megjelennek azok az elmebetegek, akik szerint nincs is. Ha jól érzékelem, nagyjából három csoportba lehet osztani a vírustagadókat. Az első a tényleg komplett hülye…..
blöff 2020.11.10 15:08:22
@chrisred: ennél jobb tényekkel asszem nem is lehetne befejezni ezt a vitát.
publicus.hu/blog/koronavirus-a-valaszadok-fele-nem-adatna-be-maganak-a-covid-elleni-vedooltast/

nem a cím a lényeg, hanem ez:
"Minden második megkérdezett szerint az a rosszabb hazánknak, az okoz nagyobb társadalmi kárt, ha a leálló gazdaságban sok cég tönkremegy és sok ember kerül nehéz helyzetbe. Tízből négy válaszadó szerint viszont az a nagyobb baj, ha sok ember súlyosan megbetegszik, és meghal a járvány következtében."

köszönöm, és egyben igazam volt. Erről beszéltünk.
És így itt a pont.
blöff 2020.11.10 16:47:26
@chrisred: tökmindegy, nem az volt a kérdés igazuk van-e, hanem hogyan gondolják.
blöff 2020.11.10 16:50:13
@chrisred: ööö egyébknt hiteles? Nyilvánvaló, hogy olyan országokban, (nálunk is), ahol az elvégzett tesztek 20-30 %-a fertőzöttséget mutat ki, ott jóval több a valós szám. De van sok más példa is. A harmadik világban eleve csak minimális mértékben tesztelnek. Itthon is egyre többen tudnak beszámolni nyilvánvaló fertőzöttségről olyanoknál, akik be sem kerültek a statisztikába. Tehát önmagában az általad bemásolt mondattal úgy kb. semmi baj nincs, a statisztikák hitelességével annál inkább.
Jó. Biztosra nem mondom, de az a minimum, hogy szembemenjünk a mainstream média által sulykolt közvéleménykutatásokkal: Bidennek esélye sem kellene, hogy legyen. Merjünk nagy Amerikát álmodni: 10 ok, amiért Trump fog győzni — vagy legalábbis, amiért lehet, hogy győzni fog minden előrejelzés…..
blöff 2020.11.04 06:52:46
Én 2 dolgot látok főleg Trump esélye mellett és éppen most úgy is néz már ki, hogy akár ismét meg is tudja nyerni a választást. Ezek a szempontok a magaméi, és én ugyan le vagyok szarva, mivel nem vagyok amerikai állampolgár, de azt gondolom, hogy ez az ott szavazóknál is számíthat:
1. Aktuális helyzet: karanténtálibok vs. szabadságpártiak. Még akkor is, ha Trump vetít, akkor is egyrészt jobban szeretik az emberek a poztívabb üzeneteket hallgatni, mint a Biden-féle koporsóhangulatot, másrészt ne feledjük, hogy az USA-ban nincs olyan szociális háló, mint itt, a szegények, de akár az emberek többsége, ha be van zárva, de facto éhen hal. Ergo nem akarnak lezárást.
2. Ez már az előző szavazásnál is szempont volt, akkor is így gondoltam.
Az értelmiségi fanyalgás és az, hogy ki van mondva, hogy Trump hülye, és aki ré szavaz, ezt fel meri vállalni, az mind hülye. Ez egy gumicsont. A posztban is leírtak alapján egyrészt valójában nem annyira hülye, mégis a fél világ ezt a csontot rágja, h micsoda hülye az amerikai elnök. Miért? Mert a média egy része ezt nyomja 24/7-ben? Persze, nyilván lehet sokak számára taszító a stílusa, de egy George W ugyan mivel volt jobb?

Belegondoltak az ilyen véleményvezérek abba, hogy ha 2 jelölt van, abból az egyiket diszkredtiálják, akkor az embereknek tulajdonképpen nem hagynak választást?
Ez szerintem sokakat bőszít és már csak dacból is áthúz a másik oldalra. Nem hagynátok nekem választási lehetőséget, ti vagytok az okosok? Na akkor b*sszátok meg!
Belgium és Spanyolország után Nagy-Britanniát sújtotta legsúlyosabban a COVID-19 2020-ban Európában. Amennyiben a halálozások számával jellemezzük egy járvány súlyosságát és nem a 80%-ban tünetmentes fertőzöttek nyilvánvalóan pontosan nem is megismerhető száma alapján. Ennek ellenére Angliában és…..
blöff 2020.11.02 23:39:48
@And37: lezárásellenes párt. Bazmeg, azért te is átgondolhatnád néha. Komolyan, csak és kizárólag a lezárás az üdvözítő? És meddig játszuk ezt? Évekig bezárjuk magunkat a gardróbba, vagy mi lesz? Ez a középkor megoldása volt, a 21. században azért ennél már többet várnék el, mintsem általánosan mindenkit zárjunk be bazdmeg és ehhez még a sok hülye még tapsoljon is.
Ez nem a vírus veszélyességéről szól, hanem a védekezési módról. Ezt kellene már felfogni végre, hogy a védekezés módja hibás, hihetetlen károkat okoz. Abba kell hagyni ezt a reflexszerű lezárásosdit és főleg a lezáráspártiságot. Csak növeli a bajokat, durván.
Talán lenne (vaan) intelligensebb megoldás is, mint az ostoba középkori karanténtálibkodás.
blöff 2020.11.03 07:01:29
@Patreides: hát nem, nagyon nem csak. Mobiltelefonos kontaktkutatás, rengeteg teszttel egybekötve, gyorstesztek Pl. Dél-Koreában, stb.
Öregek otthonának fokozottabb védelme, az ilyen intézmények lezárása csak.
Bőven lenne, csak ehhez pénz és erőfeszítés, komoly szervezési munka kellene.
Inkább zárjunk be mindenkit, mert az krva egyszerű. Ti meg még tapsoltok is hozzá.
Abba, hogyan nyomorodunk bele, az persze csak járulékos rossz mi?
Jó lenne kicsit gondolkodni is, nem ostoba karanténtálibként viselkedni.
A német szociáldemokrata Friedrich Ebert Alapítvány és a Policy Solutions felmérése szerint a magyarok több, mint 73%-a támogatja a Feltétel Nélküli Alapjövedelmet — mondta Bíró-Nagy András, politológus a  "Zöld baloldali politika lehetőségei Magyarországon" kiadvány bemutatóján. ..
blöff 2020.10.22 17:37:36
@chrisred: igen, ez fontos szempont, viszont ha nincs más szoc kedvezmény sehol, akkor az FNA az öngondoskodás előszobája, ami sztem nem baj, de kevés hagyománya van ennek térségünkben, aztán végeredményben ugyanolyan elégedetlen lesz a többség ezzel is, miután idő előtt picsájára vernek a pénznek és kiderül, hogy fizetni kell az orvosnál (akár több tízezret is, és igen, eü magán biztosítást kell kötni havi 20-ast mondjuk ami a nettó 100 FNA-ból már nem is hangzik olyan szépen).
Egy pillanat alatt olyan népszerűtlen lesz tőle az ezt bevezető politikai elit, h vasvillával kergeti el a jónép.

Egyébként a közmunka rendszer már egy fajta FNA (volna), persze munkához (alibihez) kötött és általa irányíthatóak a tömegek, nem úgy, mintha alanyi jogon járna. Sokkal többet ne várjunk.

Egyébként egy hatalmi struktúrához jobban igazítható a feltételekhez kötött jövedelem és ez nem elhanyagolható szempont.
 Ülök ebben a Petri-csészében aminek iskola a neve, és közben bízok benne, hogy nem kapom el a vírust. Áltatom magam, hogy ha hordom a maszkot, rendszeresen mosom-fertőtlenítem a kezem védve vagyok. Miközben fél napomat zárt térben töltöm huszonhat gyerkőccel, és a többi négyszázzal, ha kilépek az…..
blöff 2020.10.11 09:56:32
@Hunyadi János1: na de így hazudni Matyika...
Az ömlengéseidből csak egyet emelek ki:
"ISMÉTLEM, TE KÍVÁNOD NAPI 20 EMBER HALÁLÁT CSAK AZÉRT, HOGY NE KELJEN MASZKOT HORDANOD."

Ki beszélt arról, hogy ne kelljen maszkot hodrani? Mondtam én ilyet? Hol volt erről szó?
Fentebb pont az ilyen hazugságokról beszéltünk, de látom annak üzenete sem jutott el hozzád.

További jó virtuális őrjöngést, Matyi, te, a magyar internet futóbolondja, mindenre és bármire képes, mereven antiszociális, aki emberek védelméről papol, beszarok, nevetséges egy bolond pali vagy te.
blöff 2020.10.11 10:03:11
@exterminador: én úgy állok hozzá, hogy igyekszem megtenni a szükséges lépéseket, minimalizálom a társaságba járást, nem megyek olyan közösségi helyekre, vagy ritkábban, ahová eddig, hordom a maszkot nyilván, ügyelek a higiérniára stb. Legalábbis próbálom. Ettől függetlenül lehet, h beesik, igen. Ez ma nagyon is benne van a pakliban.
De ez nem érv.
Nem érv, hogy ha te is, vagy a te nagymamád, a te hozzátartozód.
Mindannyian tudjuk, hogy ezek ma a körülmények, de alapvetően a hozzáállás más.
Annak mérlegre tétele, h mit áldozunk fel miért. Az álszenteskedés, az együgyűség legalább annyira káros, sőt. A más emberek bezárásának követelése, a mindenről való lemondás, az egyféle narratíva és a félelem gerjesztette hisztéria legalább annyi ember életét teszi tönkre, mint a covid. De legalábbis hiányzik az erről való értelmes diskurzus, ennek ékes példája szélsőségekben megmutatkozik ezen a blogon is.
blöff 2020.10.11 11:04:16
@Exploiter: hagyjad, látod, hogy elmebeeteg, elég csak megnézni mit csinál ezen a blogon. Már én is megbántam, h hozzászóltam, mert évről évre rosszabb az állapota, teljesen tönkretette itt is a disukurzus esélyét is, mások közötti beszélgetést is ellehetlenített a floodolásával (ugyanazt a bejegyzését percenként bemásolja). Teljesen beszámíthatatlan, nem szabad vele foglalkozni.
Csak azt sajnálom, hogy nincs moderálás.
Az adatvédelem egyik érdekes tulajdonsága, hogy egy kis csoporton kívül az égvilágon senkit nem érdekel. Nem érdekli a végfelhasználót, aki teljesen önszántából posztolja ki a teljes életét a Facebookra és tölti az egész napját egy bekapcsolt nyomkövetővel a zsebében; nem érdekli a nagyvállalatot,…..
Libertarian Rettegők viadala 2020.03.30 06:00:00
Mindenki megőrült. Nehéz más szavakkal illetni mindazt, ami szerte a világban történik: miközben halálfélelmükben rettegő embertömegek fejvesztve menekülnek a négy fal közé a láthatatlan ellenség elöl, kormányok egymással kiélezett küzdelemben versengve dolgoznak az elmúlt évtizedekben felépített…..
blöff 2020.07.26 08:45:04
@Renee Le Renard: na ez érdekes pár hónap távlatából. A te és a másik kommentelő véleménye tipikusan az az álszent, képmutató felháborodás, pedig ebben (és egy másik posztban) elég világosan le lett írva miről is van szó, mint ahogy már jól látszik, hova vezet ez a hisztéria.
És még mindig vannak sokan, akik nyomják, pedig fél év mérlege alapján már igazán el lehetne fogadni a mindennapjaink részeként.

Ha a valós dilemmát leírja vki, akkor megy a hipokrata szemforgatás, de ugye pont az is le lett írva, hogy a gazdaság nem egy absztrakció, nem egy elvont számláló pörög a részvényekkel, hanem a kibaszott megélhetésünk jelenleg alkalmazott rendszere. Nem lehetséges ezt megváltoztatni hirtelen, de nem is nagyon van ötlet rá mit lehetne tenni helyette (esetleg vissza lehet menni a természetbe kapálni, mondjuk lenne szabad földterület is (nincs), majd talán egy év múlva lesz 3 féle termésünk 1 hónapra ennivalóval...)

Minden szarban meghalnak emberek és mi is mindannyian futószalagon fogunk távozni. De egy ilyen médiahack totál megbénít mindenkit és a pillanat moralizálásában tudomást sem vesztek arról, hogy a jövőben mi az ár.
Akarunk-e bebiciklizhető várost? És ha akarunk, akkor vállaljuk-e a következményeit?..
Európa Pont #MaradjOtthonEurópa 2020.03.27 19:46:20
A világméretű koronavírus-járvány minden uniós polgár életét felforgatta az utóbbi hetekben. Sajnos messze még a járvány vége, a következmények pedig egyelőre beláthatatlanok. Ugyanakkor mindenki tehet azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat, az egészségügyi ellátórendszerek összeomlását. Ehhez pedig…..
A SARS-CoV-2 (severe acute respiratory syndrome coronavirus 2) vírus és az általa okozott betegség (a COVID-19) terjedési gyorsasága elképesztő adatokat mutat.Az előrejelzések szerint hamarosan a Föld összes országában megjelenik. Míg a szezonális influenza esetében a sokkal rövidebb, vagyis alig…..
Elvtársaim elé állva hangos önkritikát kell gyakorolnom, amiért a múltkori bejegyzésben kissé szigorú voltam minden idők legzseniálisabb magyar miniszterelnökével szemben, aki némán intéz szózatot kipcsak népéhez. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a többi ország vezetője sem sokkal jobb. Egyik…..
blöff 2020.03.22 16:49:21
Eddig 87 betegről tudni, számuk napról napra nő. A Covid-19 akár a lakosság nagy részét megfertőzheti...
blöff 2020.03.05 16:22:54
blöff 2020.03.06 12:49:24
@steery: te is értesz hozzá... ilyen hülyeséget régen olvastam.
Ha így volna, már rég kipusztult volna az emberiség.
Hát nem találhatunk abban valami nehezen felfoghatót a racionális gondolkodás számára, ahogyan egy szabad szemmel nem látható apró organizmus leviszi kutyába a nagy Kínát? Plusz Dél-Koreát, Japánt, Olaszországot, Iránt? És felkészül egy rakás ország. Civilizációs intézményrendszerek - egészségügy,…..
Az index beszámolt róla, hogy több órán át égette a kerozint egy Ryanair-gép ahelyett, hogy menetrend szerint elindult volna Gran Canariára. A tudósítás szerint a gép túlsúlyos volt, és jobb híján a kerozint kezdte el elfüstölni azzal, föl-le gurult a kifutópályán. A gép valamikor negyed egy után…..
blöff 2020.02.20 07:33:22
@ComLo: azért az elmúlt időszakban ez a biztonság már eléggé standardizált módon, kidolgozott folyamatok alapján messze nem akkor akihívás, mint korábban volt. Elmodnható volna ez minden másra is, a gázszolgáltatástól az autózásig is (kicsit túlzok, de azért na..)
A terroristákkal szembeni biztonsági vizsgálatokat különben sem a légitársaságok biztosítják (leszámítva néhány speciális esetetet, El Al).
Az időjárási probléma esetén eddig sem járt kártérítés. Itt az olyan esetekről van szó, ami egyértelműen a légitársaság hibájából alakul ki (mint a fent leírt). Ez esetben ne beszéljünk repülőbiztonságról, volt itt műszaki meghibásodástól kezdve olyan ismétlődő felelőtlenség is, hogy a B737-es nem megfelelő géptípus erre az útra, de felelőtlenül hirdetik a szállítandó csomagok/utasok mennyiségét is. Értem én, hogy kockáztatnak, de ha bukó van, fizessenek kártérítést.
Ezek a kártérítések így is elenyészőek a profitjukhoz képest, szóval megy az utaztatás jelentős része ilyen hibák nélkül is.
blöff 2020.02.20 11:39:19
@vwxyz: konkrétan mikor és hova annyi? Mert én nem ezt tapasztalom. Általánosságban is fogalmaztam meg - ahogy ez a szövegemből is kiderül - a fapadosok üzleti eljárására vonatkozó megállapításokat és nem csak és kizárólag az adott járatról beszéltem, ahol valóban felmerült a kártérítés (kérdés a cég tényleg mit fizet majd). A kártérítéseket, amelyek amúgy számtalan más, a légitársaság inkorrekt üzleti magatartásából adódó nem teljesítésre vezethető vissza épp pont most akarják törvényileg módosítani (erre írtam legelőször a brüsszeli lobbytevékenységet) és csökkenteni a térítés mértékét. A kártérítés eleve számtalan esetben nem jár, amikor indokolt volna, vagy jár, de a cég nem, vagy csak nagyon későn, rendszeres utánajárás után fizet. Ez a nulla fogyasztóvédelem.

De ingyen játszad csak az "ördög ügyvédjét", a nagy tőkeerős céget kell védeni veled szemben. Sztem ez röhejes.
blöff 2020.02.20 12:01:55
@HaCS: nem értik, mert meg vannak szédülve, hogy úristen jajjdeolcsó és még mindig ezt a vívmányt féltik mindentől, mint Gollam a gyűrűjét, ami egyrészt csak részben igaz (nem annyira olcsó, főleg ha nem szabadidősen utazol és nem csak tőled függ az utazás időpontja), valamint ez az árképzés már kialakult, egy ráépült iparág teljes vertikuma van mögötte, ami eleve a tömegutaztatásban érdekelt, így a fogyasztóvédelmi szabályok előretörése nem drágítana már ezen. Új generációk kell jöjjenek, akik ebbe már beleszülettek, nekik ez az alapértelmezett hozzáférési árszint és kínálat, és elkezdik követelni a megbízhatóságot is.

Mellesleg nálunk az az önkizsákmányoló kisemberi mentalitás elég jól jelen van, aki mindig az erősebbet védi a gyengébbek kárára és még meg is magyarázza, hogy az aszimmetrikus viszonyrendszer miért a világ legtermészetesebb dolga, és akár magából is előszeretettel csinál szolgát. Tudja nagyon jól, hogy a dolog önmagát is bármikor érintheti, de mivel nem bízik magában, hogy egzisztenciájából kifolyólag ebből a rétegből kiemelkedhessen és úgy gondolja ő mindig azok közé fog tartozni, akikkel amúgy is elbánnak, akkor már inkább élvezze. Szadista és kárörvendő hajlamaival párosulva viszont így már feljogosítottnak érzi magát arra, hogy hülyézze a többi szerencsétlent, röhög rajtuk, hogy háhá ők is hogyan megszívták, a munkahelyén "a főnöknek mindig igaza van " típusú vicceket mesél előszeretettel és szinte igényli már, hogy az erősebbnek teljesen behódolhasson és a vele egy szinten lévőkön ahol tud (persze legtöbbször csak sunyiban) rúghasson. Ezzel azt hiszi, hogy kitűnik a szolgák közül, ő már egy úri szolga. Mint a Django visszatérben Stephen, a fekete rabszolgákat a fehéreknél is jobban ütő fekete rabszolga.
Szánalmas.
Soha, semmikor nem elegáns és becsülendő egy hatalmaskodó és monopolhelyzetben lévő jogi személyt hozzá képest csekély érdekérvényesítő képességgel rendelkező személyekkel szemben védeni azoknak, akiknek ehhez semmilyen kézzelfogható érdeke nem fűződik.
Sőt, ultra gáz.
Az egyik kábeltévén nagy erőkkel reklámozza magát egy utazási iroda, csupa Kanári-szigeteki utakkal - a neve nem fontos, mellesleg egy spanyolországi székhelyű cég magyarországi leányvállalat nélkül. Megnéztük, mit tud, és igencsak meglepődtünk. Ekkora haszonkulcsot felszámolni a gyakorlatilag…..
blöff 2020.02.10 11:58:02
@vrana: azért lehetnek olyan országok (Pl. Brazília), ahol segítség és nagyobb biztonság, ha megszervezik - akár csoportosan - az utazást.