Regisztráció Blogot indítok
Adatok
psstdesign

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 444.hu találta ezt a zseniális tuósítást, amiben a köztévé hihetetlen frizurát viselő riportere világvége hangulatban tudósít a Bielderberg-csoport dániai találkozójáról, amit szerinte sok tiltakozó igyekszik megzavarni, de a szegmensen jó, ha hatot ki lehet venni (a…..
Az Így jártam anyátokkal hétfőn búcsúzott, egy olyan dupla epizóddal, ami nézettségi sorozatcsúcsot döntött (12,9 millió néző, és 5,3-as rating a kereskedelmi célcsoportban) és úgy megosztotta a rajongókat, mint semmi a Maffiózók és a Lost fináléja óta. Nálunk is akadt…..
Az első élő X-Faktor-adás nagy tanulsága, hogy a zsűri vérfrissítése még úgyis megmenti a műsort az unalomtól, hogy Szikora Róbert néhány megnyilvánulása már-már Somló Tamást idézte. A mentorházból továbbjuttatott 12 versenyzőből nyolcat már most haza lehetne zavarni,…..
psstdesign 2013.10.13 13:20:07
@penetráns: Egyáltalán nem a külsejére gondoltam, nem érdekel, nem szépségverseny. De ha már külső, az alapján sokkal jobb, mint pl. Tóth Marcell. Ákos és Tarány Tamás hangja is nagyon szuper, mindkettő szimpatikus ember. Te valódinak nevezed, szerintem inkább átlagember. És átlagemberekből nem nagyon lesz sztár, akiért rajonganak. Szomorú, de ez van. Ha megnézed az eddigi nyerteseket, az futott be, aki megosztó, valamilyen szinten ripacs, produkálja magát.

@bla.bla: Ahogy Te is mondod, ízlések és pofonok. Nekem meg az a fura, hogy szerinted Szabó Ádám és a By the way a gyengén teljesítők közé tartozott, csak én ettől még nem mondom azt, hogy rossz az ízlésed, hanem azt, hogy más, mint az enyém.
Amúgy nem tudom, kit értesz a 3 legjobban teljesítő alatt, akiket kritizáltam, azoknál egy szóval sem mondtam, hogy ők voltak a legrosszabbak. Ákosról már leírtam a véleményem, a két csaj pedig szerintem továbbra is túlértékelt (és ez nem egyenlő azzal, hogy rossz, hanem azt jelenti, hogy nem annyira jók, mint amennyire ájuldoznak tőlük). És persze ők ketten továbbra sem szimpatikusak nekem, de ez már egy teljesen szubjektív vélemény, nincs köze a teljesítményükhöz.
Van megint nekünk Survivor, vivát-vivát, másfélszeres hosszúságú résszel, úgyhogy valószínűleg én sem leszek rövid. A fél csapat visszatérő játékos, a másik fele rajongó, a korábbi minimálposztban a régieket bemutattuk. Ja, és a helyszín megint a Fülöp-szigetek, annak is…..